Szemem ​fénye 65 csillagozás

Linn Ullmann: Szemem fénye

Ullmann regénye egyszerre megkapó, keserűen kacagtató és nyugtalanítóan szomorú történet a gyászról, a fájdalomról és a túlélésről, egy családról, amely a saját titkainak az áldozatává válik, és egy brutális bűntényről. S arról, hogy az élet a megpróbáltatások dacára miként gördül mégis tovább.

Eredeti cím: Det dyrebare

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Scolar, Budapest, 2012
358 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632443836 · Fordította: Petrikovics Edit

Kedvencelte 10

Most olvassa 7

Várólistára tette 66

Kívánságlistára tette 39

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

cseri P>!
Linn Ullmann: Szemem fénye

Ez de jó volt. Az első fele tökéletes, pont azok a dolgok voltak benne, amit szeretek egy regényben, lélektani hitelesség, családi viszonyok, hangulat, meg egy nagy rejtély… Még a mellékszereplők is milyen döbbenetesek voltak, spoiler A második fele egy kicsit leült talán, de lehet, hogy csak azért, mert nem volt időm egyben sokat olvasni. Talán vártam valamit, ami nem történt meg, de az élet is ilyen. spoiler De öt csillagnál semmiképp sem kevesebb.

korkata>!
Linn Ullmann: Szemem fénye

Szomorú történet, tele van fájdalommal. Több ember életébe tekinthetünk bele. Mindenkinek megvan a maga fájdalma. A regény középpontjában egy lány eltűnése áll. Közben megismerhetjük a szereplők életét, problémáit. A szerző megmutatja nekünk az egymáshoz való viszonyukat. Mely a legtöbbször nem valami problémamentes. Szinte mindenkinek van valami takargatnivalója.
Bár az elején nehezen indult be mégis az utolsó száz oldalt csak úgy faltam. Addigra kíváncsivá tett az író. Volt olyan fordulat ahol megdöbbentem. Nem számítottam arra amit kaptam.

Moesko_ I>!
Linn Ullmann: Szemem fénye

Immár az ötödik könyvet olvashatjuk magyarul a Scolar Kiadó jóvoltából a norvég írónőtől, aki ezúttal is egy szétesőben lévő család mindennapi életébe kalauzol el minket. A Szemem fénye sűrű és felkavaró olvasmány.

A szerteágazó mini-események Jenny nagymama 75. születésnapja köré csoportosulnak. A lánya – s egyben a könyv egyik főszereplője – Siri elhatározza, hogy a családtagok tiltakozása ellenére fergeteges szülinapi partit szervez az anyjának. El is jön mindenki, az ünnepség mégis felemásan sikerül, hála a sok szesznek és Jenny húsz éve lappangó, majd most újra felszínre bukó alkoholizmusának. Az igazi tragédiára azonban csak másnap derül fény: a család bébiszittere, Mille nyomtalanul eltűnik. A holttestét két év múlva találja meg az erdőben három kisfiú. Ki ölte meg, miért ölte meg, ki látta őt utoljára, kinek milyen viszonya volt a gyönyörű lánnyal… az egyre sokasodó kérdések erős krimiszínezetet, és ennélfogva jóleső lendületet is adnak a stagnálásra egyébként igencsak hajlamos regénynek. A hangsúly mégsem a bűntény felderítésére kerül, hanem a kis család hétköznapjait beárnyékoló problémákra. Miért vágja le a 13 éves Alma a tanárnője haját? Miért nem képes Jon már évek óta elkészíteni regénytrilógiája utolsó kötetét? És miért csalja meg a feleségét olyan nőkkel, akiktől voltaképpen undorodik?

Az intim családi élet kellemetlenségei, az emberek közötti kommunikáció képtelensége vagy akár teljes hiánya, gonoszságra és kegyetlenségre hajlamos gyerekek – nemcsak a kortárs skandináv irodalom esetében, de Linn Ullmann saját életművén belül is már ismerős, és jobbára mindig érdekes témák. A korábbi könyvekhez hasonlóan a cselekményvilág itt is szinte szilánkjaira törött, a darabok összeragasztása viszont nem jelent különösebb nehézséget, hála a kiváló ullmanni dramaturgiának. A sok nézőpont és a minden oldalon új idősíkba ugró történetszövés valójában csak néhány eseményjellegű konfliktust tartogat, melyek azonban végigvonulnak a könyv 360 oldalán, és részleges felderítetlenségük miatt ezen többnyire túl is mutatnak. A Szemem fénye sokkal inkább a viharos érzelemvilágtól válik sűrű és felkavaró olvasmánnyá, mely a kellemetlen kérdéseket csak újabbakkal és talán még kellemetlenebbekkel tudja megválaszolni.

Ullmann könyvei a súlyos témák ellenére olykor mégis át-átcsúsznak a könnyebben fogyasztható lektűr területére, ami ez esetben erős pozitívum: megmenti az írónőt attól, hogy túl komolyan vegye saját magát. Szereplői jellemét különben sem dolgozza ki túl aprólékosan, inkább típusokról mesél (egyébként legtöbbször ugyanazokról). Regényeiben a gyerekek mindig gyanúsak és mogorvák, a férfiak mindig szánalmasak és életképtelenek, a nők pedig saját rossz döntéseik áldozatai, akik senkire sem számíthatnak. Ullmann ember- és világképe sokszínűnek éppenséggel nem mondható, de a saját perspektíváján belül többnyire erős, izgalmas és ridegségükkel együtt is szép történeteket ír – a Szemem fénye is ilyen. Pár év múlva valószínűleg nem fogunk rá emlékezni, de ha újra elővesszük, épp annyira élvezetes olvasmány lehet, mint most.

(2012, Kultblog)

_natalie_néven_ I>!
Linn Ullmann: Szemem fénye

hideg földben, felfénylő göröngyben,
vergődő titok a bánat hálójában,
napban, esőben, szélben,
a kölcsönkapott végtelenségben
mosolya, hangja, remegése,
a szememben maradt szeme fénye,
titok-idegenség dallamában:
úgy várj, úgy várj,
megtaláljalak.

kvzs P>!
Linn Ullmann: Szemem fénye

Egy család szétesésének a története. Életek széhullásáé. És a bűntudaté, és a hallgatásé, és az oda nem figyelésé, a hazugságoké -legyenek kicsik vagy nagyok, kegyesek vagy kegyetlenek-, a fájdalomé, és az önmarcangolásé, és a titkoké. Minden olyan dologé, ami belülről rágja, és lassan felemészti az embert, és a körülötte élők életét.
Ebben a könyvben mindenkinek megvan az egyéni tragédiája. Halál, őrület, megcsalás, cserbenhagyás. Mindenki szenved, mégsem lehet őket szeretni. Mintha így lecsupaszítva csak taszítani tudnák az olvasót.
Súlyos és fontos ez a könyv, de szeretni nem lehet.

Annamarie P>!
Linn Ullmann: Szemem fénye

Számomra mindig is nagy élmény Linn Ullmannt olvasni. Ez a könyve pedig, szerintem az eddigi legjobb alkotása.
Egy krimiszerű felütéssel kezdődik a történet, a két éve eltűnt Mille holttestét megtalálja három kis srác, akik elrejtett kincsüket akarják kiásni. A történet lassan visszakígyózik a két évvel ezelőtti eseményekhez, a nevezetes parti éjszakájára, amikor a tragédia bekövetkezett. Úgy tűnik, hogy egy kicsit mindenkit bűnösnek érzi magát a történtek miatt, no de azért annyira mégsem, hogy ezt bevallja. A szereplők hurcolják magukkal hibáikat, felelősségüket, örökségüket, senki nem tud kilépni önmaga árnyékából, senki nem lépi át megbéklyózó önzőségét.
Linn Ullmann csodás kerekre formázta a szereplők egyéni történeteit, mindegyik egy külön világ, akiknek sorsa itt-ott egymáshoz ér, s lök egyet rajtuk.

Miestas>!
Linn Ullmann: Szemem fénye

Van amikor egy történet nem okoz katarzist, nem okoz hűha, azta ..és még kitudja milyen érzést. Ugyanakkor egész nap az jár a fejedben, hogy
-ez a John és ez a Siri vajon összeillő párost alkotnak-e?
-A lányuk Alma, tovább tud-e lépni a problémás kiskamasz életén?
-Szegény Mille, mi lett volna, ha… ?

Nincsenek nagy meccsek a szereplők között, mégis van egy érzés, ami miatt azt érzem, mindjárt TÖRTÉNIK VALAMI!!!!
Na persze történik, de csak annyi, hogy nem tudom letenni, míg ki nem olvastam, folyton jár az agyam, és alig várom, hogy Liv Ullmann újabb könyvet írjon,mert már kiolvastam minden magyarul megjelent regényét és akarom még, még, még…..

Niko_oka>!
Linn Ullmann: Szemem fénye

Ez fájt. Pont, mint ahogyan a nehéz emberi sorsok, tragédiák fájni szoktak. És egyáltalán nem könnyebbség, hogy mással történik: átok vagy áldás, úgy tudok zokogni más fájdalmán is, mintha a sajátom volna az Oroszlánkirályt a mai napig nem tudom megnézni.
Ezzel az volt, hogy nem bőgtem. Egyszerűen megérintett, érdekelt. És akárhányszor kellett felemelnem a fejem a sorokról, mindig belém hasított a felismerés: de jó, hogy van családom! De jó, hogy „csak” olyan problémáink vannak, amilyenek! És én szeretem, ha emlékeztetve vagyok a gályázós mindennapok közepette arra, hogy értékeljem, amim van.
„…én úgy hiszem, minden egyes nap magában hordozza a választást…”

barbarell_a>!
Linn Ullmann: Szemem fénye

Ez a könyv egy tükör. Elgondolkodtatott arról, mit is kell igazán megbecsülni az életben. Egy kiüresedett, elhidegült, csendes, magányos család, tele tabukkal. Mindez fűszerezve még nagyobb tragédiákkal. Szomorú, de gyönyörű. Amellett, hogy rendkívül izgalmas és fordulatos, igazán tanulságos.


Népszerű idézetek

egy_ember>!

Nem akar többé a külső széleken lopakodni, miért is tenné? Le akart rombolni mindent. Elpusztítani az egészet. És közben állva maradni. Elpusztítva, letisztulva és éberen. Olyan régen belefáradt már. A fáradtság íze. A szaga.

127. oldal

barbarell_a>!

És én még azt hittem, hogy mi vagyunk a kivételek, mi vagyunk a nagy kivétel, hogy az egyetlenem vagy, én pedig a te egyetlened, és hogy azon a katasztrófán, amely mindenki másra lesújt, mindegyik közül a legkínosabb, legmegalázóbb és legbanálisabb katasztrófán mi felülemelkedünk és csak nevetünk, amikor mindenki másra lesújt (a hazugság, a hűtlenség, a szakítás, a kibékülés és az újabb hazugságok örök körforgása) – hiszen mindez ránk nem sújthat le.

250. oldal, IV. fejezet

barbarell_a>!

Szerinted az tényleg úgy van, Jon, suttogta neki, te író vagy, szerinted tényleg úgy van, hogy az ember azért ír, hogy valaki más legyen, valaki másnak lenni pedig ugyanaz, mint megszabadulni saját magadtól, vagy jelenthet ennél többet is? Jelentheti annak a szükségét, hogy kilépj magadból, át valaki másba, átvedd valaki más helyét, együtt érezz, együtt élj, együtt lélegezz vele; így ha például üvegbe lépek, te is érzed majd, mennyire fáj, a te lábad is érezni fogja és le tudod úgy írni, hogy az olvasók is érezzék?

38. oldal, II. fejezet

banasak>!

Beszélt a közösségi médiáról. Mit érünk azzal, ha a fél világgal kommunikálhatunk, miközben egymással és Istennel elfelejtünk szóba állni.

345. oldal

Nilse>!

Azon a nyáron, amikor Mille eltűnt, Simen mintha mindenütt őt látta volna. Az üzlet kirakatában felvillanó vagy éppen a hullámok közül előbukkanó arcokban, egy idegen nő hosszú, barna hajában, amelybe belekapott a szél, és a mama vörös ruhájában. Mindenki a lányról beszélt, mindannyian azon törték a fejüket, hová tűnhetett. Mille valaha valóságos volt, Simenre pillantott és elmosolyodott. Egykor Millének hívták, de azután eltűnt a ködben. Az ásók valóságosak voltak, és a kerékpárok is. És a gödör is, amelyben feküdt. Mille azonban már nem volt valóságos. Mille az éjszaka és a fagy fátyolává vált, amely olykor átsuhant Simenen, és minden boldogságát magával vitte.

barbarell_a>!

Ha idősebb leszel, észre fogod venni, hogy a szavak eltűnnek. És persze az emlékek is. Végül pedig a test is.

291. oldal, V. fejezet

barbarell_a>!

Felépítünk és tönkreteszünk dolgokat, aztán újra felépítjük, és én úgy hiszem, minden egyes nap magában hordozza a választást…

100. oldal, II. fejezet

barbarell_a>!

Tudod, szerintem azért hazudunk, hogy elérjünk valamit. Egy valótlan történetet mesélsz el, mert nem akarod vagy nem mered elmondani az igazságot, vagy mert be akarsz csapni valakit. De nagyon fontos, hogy ne hazudj, mert a hazugságok egyfajta fallá válnak közted és mások között, és én úgy gondolom, hogy amikor hazudunk, nagyon megbántunk másokat és magunkat is…

224. oldal, IV. fejezet

krisztina_m>!

(…) pedig nélküle az életből hiányzott és mindig is hiányozni fog az összes fény, hang, íz, illat és érintés, és egy szó sem igaz abból, hogy a gyász és a hiánya lassan elviselhetőbbé válik majd, hogy idővel könnyebb lesz (…)

190. oldal

krisztina_m>!

A köd összekeveredett az ételek illatával, amelyeket Siri készített a konyhában, átlopakodott a borosüvegek, tányérok, evőeszközök és poharak között, amelyek már ott sorakoztak az almafák alatt álló, nagy, fehérbe öltöztetett asztalon, beszivárgott az öreg ház küszöbe alatt, az ablakrámák mellett és a repedéseken keresztül, végiggomolygott a hálókon, a nappalin, majd a konyhán keresztül újra ki a kertbe, szétterült a ház mögötti mező fölött (…)

136. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Karen Rose: Gyilkolj értem
Baráth Katalin: Arkangyal éjjel
Jo Nesbø: Police
Jo Nesbø: A fiú
Samuel Bjørk: Magányos utazó
Jo Nesbø: Fejvadászok
Karin Fossum: Elszabadul a pokol
Ingar Johnsrud: Követők
Hanne Ørstavik: Vágy