Stella ​zuhan 125 csillagozás

Linn Ullmann: Stella zuhan

2000. augusztus 27-én Stella lezuhan egy oslói toronyház tetejéről. Véletlen baleset történt, vagy férje, Martin taszította le? A világhírű norvég írónő könyve többek közt erre a kérdésre keresi a választ. A rendhagyó krimiben az olvasó betekintést nyer az Ullmannra olyannyira jellemző varázslatos figurák világába. Megismerkedhet az örök életre kárhoztatott, múltjában sötét titkokat rejtegető Axellel, Martinnal, a bútorkereskedővé vedlett strucckirállyal, a sellőhajú Edithtel, aki fává akart változni, egy vízvezeték-szerelővel, aki munkavégzés közben, mintha mi sem lenne természetesebb, beköltözik megbízójához… Rajtuk keresztül pillantunk be Stella életébe, vágyaiba és érzéseibe – ami az egyedüli lehetséges út a rejtély kibogozásához.

Eredeti cím: Når jeg er hos deg

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Scolar, Budapest, 2011
254 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632442860 · Fordította: Földényi Júlia

Enciklopédia 8


Kedvencelte 5

Most olvassa 5

Várólistára tette 58

Kívánságlistára tette 37

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Maminti9 P>!
Linn Ullmann: Stella zuhan

Van-e esély a boldogságra akkor, ha az életünkben síri csend honol?

Rendkívüli módon depresszív alkotás családi tragédiákról, emberi sorsokról, olyan mélységekben, ahova biztosan senki nem akar kerülni.

Stella zuhan a szó legszorosabb és annak átvitt értelmében, de soha nem ér földet. Közben találkozik mókussal, tőkehallal, és egy öregasszonnyal. Vele együtt zuhan Amanda, a lánya, és a nagy szemű kicsi Bi, akik úgy szállingóznak a fellegek között, mint két piros lufi, ahogy a szél befúj a szoknyájuk alá.

Hogy Stellát a férje lökte le, vagy ő vetette magát a mélybe az oslói bérház tetejéről, lényegében teljesen mindegy. Hiszen egyensúlyozhatunk kötéltáncosként életünk fonalán, de ha sötét némaság vesz minket körül, ott nem nyerhetünk, mindenképpen le fogunk esni.

Lehet-e valaki boldog, aki csak nappal alszik, majd a fényt eltakaró fekete leplen Poppel úr táncoló alakját bámulva mered maga elé?

Lehet-e valaki boldog, akit – az avokádózöld kanapéjával az életébe csöppenő – strucckirály vesz feleségül?

És lehetünk-e boldogok úgy, hogy kicsi lányunk sosem sír, mint a többi gyerek, inkább némaságba burkolózik, miközben néha felvonyít, és úgy bámul maga elé, mintha megfosztották volna a boldogságtól?

Stella még kérdez, Martin viszont szabadulni akar a valóságtól. Kegyetlen játékaival még mélyebbre húzza Stellát, perverz álmaival pedig egyre messzebbre taszítja magától Bi-t, kinek hatalmas és néma szemei soha nem hagyják nyugodni. Olyannyira, hogy aztán nappal már nem képes létezni. Pont, mint korábban Stella apja.

A regény egyúttal rámutat arra, hogy családi mintáink öröklődnek, és hogy mekkora hatással van ránk gyermekkori közegünk. Hiszen Stella anyja is olyan hallgatag volt, hogy a gyomra sem kordult meg egyszer sem élete során, nem sóhajtott, nem ásított, nem suhogott a ruhája. Nem csak ő volt néma, hanem minden cselekedete, minden tárgy, amihez hozzáért. Apja pedig olyan csendben halt meg a konyhaasztal mellett, hogy csak akkor vették észre, amikor mosogatáshoz készülődve szedték le a terítéket.

Lehetünk-e boldogok mindezek után?

A válasz ott van a szemünk előtt, de Stellával együtt további kérdések sokaságával szembesülünk. Rendben van-e, hogy egy család házában vízvezetékszerelő lakik? Rendben van-e, hogy valakinek az anyja fává akar változni? És rendben van-e az, hogy az erdőben egy olyan szörny lakik, aki gyerekszívekkel táplálkozik?

Linn Ullmann írásában senki sem boldog, mindenen és mindenkin halálos csend ül, melyet olykor egy Schubert darab, olykor a Nintendo pittyenése szakít meg.

Azt gondolom, hogy a regényt elolvasva nem kérdés, hogy van-e esély az újrakezdésre a régi oslói bérházban, vagy a tető peremén imbolyogva kell-e tovább játszani mindaddig, míg Poppel úr arcát megpillantva huppanunk rá egy kékes színű felhőre.

Az bizonyos, hogy élete során mindegyikőnk felszáll a lomha óriáskerékre, ahol aztán emelkedünk, majd zuhanunk, de dönthetünk úgy is, hogy a legmagasabb ponton felállunk, és karunkat széttárva leugrunk. Hiszen nem az a legszörnyűbb, hogy a kerék szélsebesen forog, hanem az, hogy amikor a legmagasabb pontra érünk, megáll, és nem tudhatjuk, hogy valaha elindul-e újra.

2 hozzászólás
Bleeding_Bride IP>!
Linn Ullmann: Stella zuhan

Stella zuhan. Mintha arról szólt az egész történet. Egy bizonyos Stella zuhanásáról. Sokat zuhant ő. Le a háztetőről. Előtte pedig az anyjától, közben a szerelemből, majd a munkában és kicsit a gyerekektől- miatt.
De bevallom őszintén, nem érdekel Stella, nem tudom ki volt ő, mit is érzett, a zuhanás okozta örömöktől és fájdalmon túl. Azt sem miatta ismerem, hanem magam miatt. Rájöttem, hogy nem Vele zuhantam, hanem zuhanok egyébként egymagam is. Ebben hasonlítok Stellára. Meg mindenki másra, ki ebben a történetben megszólal. A világom magam köré épül, mindenki aki részese, csak egy tégla a falamban, vagy épp átsuhanó szellő, de az életemet egyedül zuhanom végig. És a többiek sem tudják, mi vagyok és ki. Zuhannak mellettem, de sosem velem.
Nem tudom ki volt Stella, nem szeretem, nem lett szimpatikus, nem vagyok olyan, mint ő, nem sajnálom. Irigy vagyok. Ő már földet ért, mi pedig zuhanhatunk tovább úgy, hogy hála Stellának, ködösebben tekintünk körbe, mint eddig.

egy_ember>!
Linn Ullmann: Stella zuhan

Az a helyzet, hogy én elkötelezett híve vagyok Linn Ullmannak, de az tuti, hogy nem ülnék le vele vacsorázni, mert a végén biztosan felvágnám az ereimet egy halkéssel.
Ez a szegény Stella egyre csak zuhan. Ez az Ullmann-féle zuhanás az én értelmezésemben az egész élet. Születésünkkor vagyunk a topon, és onnantól csak zuhanunk, zuhanunk, zuhanunk. (Szerintem szerinte.)
És ez a szegény Stella egyre csak zuhan, nem csak a tetőről le, nem csak az életéből ki, hanem még a felejtésbe is be. Mert akárhányan beszélnek róla a regényben, mind csak önmagukról beszélnek. Stelláról akarnak beszélni, de mégis újra és újra önmagukról beszélnek.
Úgy látszik, nem is tudunk másról beszélni csak magunkról. Akarva, akaratlanul mindig az előtérbe tolakszunk. Mindig fontosabbak akarunk lenni, mint a másik.
Szóval ebben a regényben mindenki magáról beszél, mindenki zuhan, sőt van, aki eltűnik, vagy új életet kezd. És ezeket a szálakat Ullmann remek stílusérzékkel, visszatérő motívumuk egész halójával, magabiztosan tartja a kézben.
Csak az a halkés ne lenne annyira közel!

6 hozzászólás
pat P>!
Linn Ullmann: Stella zuhan

Nem, egyáltalán nem állítom, hogy értem a regény összes szimbólumát, mágikus-szürreális képeit, és hogy látom az ezernyi finom fonálból szövődött mintát. És lehet, hogy amit én ebben a szövegben látok, pláne amit belelátok, az köszönő viszonyban sincs az írói szándékkal.
De azért az biztos, hogy a hangulata megfogott. Elszomorított, a végén sem adott feloldozást (pedig!), és végtelenül szántam a szereplőket.
Mennyi üresség, mennyi szeretetlenség, mennyi kihűlt kapcsolat, mennyi elutasítás, közöny és reménytelenség! Ezek a skandinávok nem viccelnek, ha tévútra siklott életekről van szó…
Vajon csak én látom úgy, hogy ezek a szereplők itt csak ülnek, ülnek, sóhajtoznak, az ég egy adta világon semmit se tesznek, és borzadva néznek körül, hogy itt bizony egy csepp szeretet sincs, és minden hogy kiürült, hogy elromlott, jaj. Vajon honnan lenne körülöttünk, bennünk bármi is, ha mi, saját magunk nem teszünk hozzá, érte semmit?

5 hozzászólás
ViraMors P>!
Linn Ullmann: Stella zuhan

Azért zuhan le, mert a pillanat az örökkévalóságba nyúlik, és nincs más módja annak, hogy vége szakadjon.

A vágy, hogy szeressem őt, egyenértékű lenne a szeretettel?

– Mindannyian magányosak vagyunk – feleli Martin –, kutyával vagy anélkül.

Magamat látom. Stellát. Harmincöt éves vagyok, ebben a házban lakom. 2000. augusztus 27-e van, nemsokára megvirrad. Jövő tavasszal gyermeket hozok a világra. Addigra te halott leszel. Minden úgy lesz, ahogy lennie kell.

* * *
…de nem lett úgy mégsem.
2000. augusztus 27-én Stella lezuhant egy kilencemeletes ház tetejéről, és azonnal meghalt.

De mégis ki volt Stella? Kinek látta őt a lánya, Amanda? Kinek látta őt a folyton haldokló öregember, az egykori ápoltja, Axel? Kinek látta őt a halála ügyében nyomozó rendőrnő? Mit mesélt róla a férje? Mit láttak a szemtanúk? Mit mond el ő saját magáról…?
A Stella zuhan nem szokványos könyv. Sem kriminek, sem regénynek. Furcsa, magányos emberek gyűlnek össze a lapokon, apróbb és sötétebb titkokkal, vágyakkal, örömökkel, fájdalmakkal. Át- és átvágnak egymás életén és életterén, mégis magányosak mind. Képtelenek szeretni egymást, talán képtelenek szeretni magukat is. Tulajdonképpen saját magukról beszélnek mindannyian, de az életükben – közvetlenül vagy közvetve – újra meg újra felbukkan Stella alakja. És igazából zuhannak mind, de – egyelőre – Stella az egyetlen, aki földet is ért.
Mi történt a tetőn? Stella leugrott? Leszédült? Lelökte a férje? A kérdés újra és újra előkerül, de igazából nem ez a lényeg. Számomra a lényeg az a lassan összeálló történet, ami elmeséli, hogyan jutott el Stella a háztetőre. Persze kicsit olyan ez a könyv, mint egy többértelmű pontösszekötős játék: ha másképp kötöm össze a pontokat, másként fest a végeredmény, és már nem is az a fontos, ami addig. Szóval igen: elég furcsa. Kissé csalódott is vagyok. A vége nem hagy nyugodni. Az tetszik, hogy gondolkodásra késztet, viszont zavar is, hogy spoiler

2 hozzászólás
Keiran_Rowley IP>!
Linn Ullmann: Stella zuhan

Ez most lehozott az életről… lehet, hogy nem lesz bővebb. :-/

cseri>!
Linn Ullmann: Stella zuhan

Krimiket olvasok mostanában zsinórban, ehhez van kedvem és idegzetem, viszont Ullmanntól nagyon tetszett nyáron a Szemem fénye, így gondoltam, ezzel is meg lehet próbálkozni. Rossz nem lehet. Egyébként mind a kettőben vannak krimielemek, de nem ezért választottam. Viszont Ullmann-nal meg úgy vagyok, hogy nem minden könyve tetszett, és ez sem. Pedig némi hasonlóság azért van a Szemem fényével. És ha jól sejtem, az apukájától is kölcsönzött itt egyet-mást. Sok mindent elviselek amúgy könyvekben, amit nagyon nem bírok, az a full nyomasztás. Na ez egy elég nyomasztó könyv volt. Bizonytalan időre visszatérek a krimikhez.

1 hozzászólás
Miestas>!
Linn Ullmann: Stella zuhan

Nem hiszem, hogy a jó irodalom szabálya az, hogy kellemes vagy megnyugtató legyen. A jó irodalom mindig kritikus, határokat feszeget, kilép a komfortzónából. Azoknak, akik a kanapéra kucorodva akarják magukat kényelembe helyezni egy könyvvel, fel kell tenni a kérdést: komfortosan akarod érezni magad, vagy jó könyvet akarsz olvasni? ” Linn Ullmann

Nos én jó könyvet akartam olvasni, olyan könyvet ami nyomot hagy bennem, amin napokig el lehet rágódni, ami gondolatokat ébreszt, ami nem ereszt. A Stella zuhan ilyen könyv, és ilyen a többi könyve is Ullmannak. Van akinek nagyon megrázóak, néhol talán perverznek is mondhatóak írásai, de egy tény, hogy aki ráérez az ízére azt nem ereszti.
Stella zuhan mentálisan és fizikailag is..nincs happy end, ne várd! Nyersen őszinte, hideg és fagyos skandináv írás. Ugyanakkor mégis ott van a melegség is a szeretet, ami talán nem mer előbújni néha a sok életszerű kegyetlenség mellett, de él. Él, még akkor is ha nem merjük kimutatni mi emberek, hogy szeretni jó,hogy egy kisgyerek ölelése maga a boldogság, a társunk, szerelmünk mosolya többet ér mindennél. Hiszem, hogy ez az üzenet is átjön majd az Ulmann olvasóknak, nem csak a nyomasztó, gyomorgörcsöt okozó feszültség.

4 hozzászólás
Skeletrino>!
Linn Ullmann: Stella zuhan

Szép ez a zuhanás. Mindannyiunké szép, hiszen foggal – körömmel ragaszkodunk hozzá. Persze vannak csúnya pillanatai. És időnként egy másik zuhanás csatlakozik hozzánk. Aztán valamelyikönk előbb ér földet.
Tetszett Stella élete. Tetszett az emlékezés.
Együtt zuhantam valakivel, előszőr szorosan, majd kissé eltávolodva tőle. Nem is olyan rég földet ért. Sokat gondolok rá.
Ullmann félelmetesen szürreális. Félelmetesen valóságos. Szerettem a gondolataival zuhanni néhány napon át.

Anó>!
Linn Ullmann: Stella zuhan

Linn Ullmann regényei nem vidámak, ez a történet is nyomasztó volt. Már a címe sem enged sok jóra következtetni. S Stella valóban zuhant, nemcsak átvitt értelemben. S a könyvből fokozatosan következtethetünk arra, hogyan jutott el a halálos zuhanásig. Mindenki boldogtalan és furcsa ebben a családban, ebben a regényben: Martin nagyszülei (nagyapja a vonat alatt végezte, nagyanyja, Harriet terhesen maradt magára),Stella anyja, Edith, aki leszbikus volt, boldogtalan a házasságában és fa szeretett volna lenni, s általában némán cigarettázott, Martin, a bútorkereskedö, aki minden nőt lefektetett, aki egy bizonyos zöld kanapét nézett ki magának, s kiszállítva azt Stellához, nem volt hajlandó távozni többé tőle, A szexmániás, tüskés, magányos kamasz, Amanda, s különös, alig beszélő, nagyszemű húga, Bi, akit saját apja gyűlöl, mert rémálmai vannak róla… de a közeli ismerősök is, főképp Axel aki öreg, nem bírja az emberi érintést, saját felesége boldogtalan volt mellette, szerelmes Stellába, aki a bizalmasa és valahol, plátói módon szintén szerelmes belé…
Visszafelé haladva az időben rengeteg mindent megtudunk róluk, s bár nem derül ki biztosan, leesett-e Stella, esetleg leugrott, vagy Martin lökte le a tetőről, az kiderül számunkra, hogy ez a házasság s az egész család jó ideje boldogtalan volt már, együttlétük pedig reménytelen, halálra ítélt, hiába vállalt volna Stella új gyermeket, hátha azzal rendbejönnek a dolgok.


Népszerű idézetek

Natalie_Danaisz IP>!

Először találkozik egy kék madárral. A madár félénken megjegyzi, zuhanni nem ugyanaz, mint repülni.

47. oldal

csillagka>!

Néha, amikor a boldogságot emlegetem, valójában a vigaszra gondolok.

71. oldal

csillagka>!

Felszabadító annak a gondolata, hogy a következő temetés, amin részt veszek, a sajátomé lesz.

35. oldal

Keiran_Rowley IP>!

Poppel úr bárki lehet; jó vagy gonosz, kicsi vagy nagy, halott vagy eleven.

202. oldal

Keiran_Rowley IP>!

Nem normális ez a némaság – folytatja.

244. oldal

Dormeck P>!

Szerettem volna kioktatni, hogy mikor az ember megírja életének forgatókönyvét, nagy gonddal kell kiválasztania a szereplőket.

Maminti9 P>!

Mindig is különös módon vonzódtam az óriáskerékhez. Szeretem távolról figyelni, szeretem nézegetni a képeket, amelyek óriáskerekeket ábrázolnak olyan helyeken, mint Ciney Island, Bécs, London, Chicago, Tokio. Még a vándorcirkuszok kellékei között fellelhető, rikító színű, apró példányoknak is megvan a maga bája.

Kapcsolódó szócikkek: óriáskerék
Natalie_Danaisz IP>!

Azt mondja, szereti a videojátékokat. Én erre azt válaszolom, hogy én pedig az óriáskerékben lelem örömömet. Soha egy szóval sem említenénk, mennyire magányosak vagyunk mindketten.

25. oldal

ViraMors P>!

Sokféleképpen meg lehet halni, nem kell feltétlenül az odalent sétálók fejére zuhanni.

ViraMors P>!

Meghalni valósággal megkönnyebbülés, de az öregedés kemény robotmunka.

Kapcsolódó szócikkek: öregedés

Hasonló könyvek címkék alapján

Jo Nesbø: Hóember
Karin Fossum: Az Ördög tartja a gyertyát
Ida Hegazi Høyer: Bocsáss meg
Erlend Loe: Leltár
Tornay Judit: Halálunk óráján
Ingar Johnsrud: Követők
Lars Saabye Christensen: A féltestvér
Erlend Loe: Doppler hazatér
Niels Fredrik Dahl: Úton egy barát felé
Dag Solstad: A mellékszereplő pillanata