Sokszor sóhajtoznak a kimerült szülők, hogy a kamaszkor mennyire nehéz – nos, valóban az, de nem elsősorban számukra, hanem a kiskamaszok számára.
A kamaszkor a gyermekkor és a felnőttkor közös, ismeretlen, robbanásra kész bombákkal megszórt küszöbén áll. Ezek a kis fiatalok érzékenyebbek, mint amilyennek mutatják magukat és többet tudnak, mint gondolnánk, egyszerűen csak nem beszélnek róla. Hallgatnak, tanulnak és elraktározzák az így megszerzett információkat. Éppen ezért nem szabad kisgyermekként kezelni őket, gügyögni nekik, ne adj Isten hülyének nézni őket, hanem bármennyire is azt látjuk, hogy bezárkóznak, igyekezzünk megtalálni velük a közös hangot, hogy a bizalmukba fogadjanak minket.
Nehéz ma kamasznak lenni, mert rengeteg az inger és a szülők helyzete sem egyszerű, hiszen megannyi dologtól kell ezeket a mini felnőtteket félteni, de kellő türelemmel és szeretettel egy elszakíthatatlan, mély kapocs alakítható ki velük ebben a korszakban.
De hogy kinek és legfőképpen miről szól a könyv? Kamaszoknak saját magukról. A kamaszok viselkedése iránt érdeklődő felnőtteknek, kétségbeesett szülőknek. Végső soron mindenkinek, aki nyitott az elfogadásra, a szeretetre.
Tinédzserek mesélnek magukról, az életükről és arról, hogy a gyermekkor kapujából fejest ugrottak a felnőtt lét mocskába, az azzal járó felelősségbe és ők fáradtan, de annál büszkébben véve az akadályt, tanúbizonyságot adtak érettségükről.
A fiú, aki még szeretne játszani és nem érti, hogy a felnőttek miért mondanak le ezekről az örömteli dolgokról, miért mondanak le a csodákról – a hétköznapi csodákról.
Egy érzékeny, homoszexuális fiú, akit elkeserít nagybátyja viselkedése és csak békét akar a családban.
Az anya nélkül nevelkedő gyermek. A fiú, aki az apja halála után attól retteg, hogy az édesanyja feladja és nem tudják teljesíteni a hétköznapok kihívásait.
A lányok, akik fizikailag egy nyár alatt nővé értek.
A lány, aki egy varánuszhoz hasonlítja magát és elhatározza, hogy tudatosan szeretni fogja önmagát, mert ha ő nem, akkor ki?!
A fiú, aki a haverok körében keménykedik, de minden egyes nap érzi az apja hiányát. Az apáét, aki elhagyta a családot; és a barát, aki tudja az igazságot, felismeri a mélyben meghúzódó fájdalmat, de a konfliktusok elkerülése érdekében inkább csak megerősíti a másikat a bántalmazó viselkedésében.
A szívében még kislány, aki ugyan lassan túlnő édesapján, mégis azt akarja, hogy az apukája a karjaiban vigye aludni. Számára ez jelenti a biztonságot, a törődést, az alagutat vissza a gondtalan gyermekkorba.
Helyet kap a könyvben a rasszizmus; egyenlőség az egyenlőtlenségben, amikor egy kiskamasz felismeri, hogy ő maga is tenni tud azért, hogy egy osztálytársa kevésbé érezze magát kívülállónak off. Nem maradhat ki a menők és lúzerek közötti ellentét, csinosak és kevésbé csinosak előre elrendelt helye a társaságban. Több történet szól a hibás testképről, az Instagram torzító hatásáról.
Ugyanilyen fontosak a tanulással és az elvárásokkal kapcsolatos gondolatok is: a kislány monológja, aki közepes tanuló, de az élethez való hozzáállása kitűnő és
a fiú, aki hulladékszállító autón akar dolgozni, mert ebben érzi jól magát. Fontos gondolat, hogy nem kell mindenkinek diplomásnak lennie, a munkásember is pont annyit ér, mint aki továbbtanult.
Fantasztikus kötet, tele értékes gondolatokkal és tanulságokkal, nem beszélve a szemet gyönyörködtető illusztrációkról, amik újfent Lisa Aisato keze munkáját és kreativitását dicsérik.