Érzelmileg ​éretlen szülők felnőtt gyerekei 44 csillagozás

Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?
Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei

Érzelmileg ​éretlen szülők mellett felnőni magányos tapasztalat. Az ilyen gyerekek érzelmi szükségleteit nem vagy csak részben elégítették ki, érzéseiket nem vették eléggé figyelembe, vagy kifejezetten elutasították azokat. Bár szüleik más szempontokból gyakran megfelelően gondoskodtak róluk, ezért sokan nem szenvedtek szükséget a fizikai biztonság és a testi egészség terén, ha mindezek mellett nem kaptak elég szilárd érzelmi kapcsolatot is, akkor tátongó hiányt érezhettek érzelmi biztonság helyett.
A gyermekkori érzelmi elszigeteltség élménye ráadásul az esetek jelentős részében kihat a felnőttkori kapcsolatokra is, különösen a párkapcsolatra. Akiket ugyanis gyermekként elhanyagoltak vagy elutasítottak, gyakran későbbi kapcsolataikban is ugyanerre számítanak másoktól. Nem merik elhinni, hogy igazán fontosak lehetnek valaki számára, kételkednek saját szerethetőségükben, esetleg szerepeket játszanak, hogy elnyerjék mások szeretetét. Így pedig még akkor is érezhetik magukat… (tovább)

Eredeti cím: Adult Children of Emotionally Immature Parents: How to Heal from Distant, Rejecting, or Self-Involved Parents

>!
Kulcslyuk, Budapest, 2017
256 oldal · ISBN: 9786155281426 · Fordította: Károlyi Juli
>!
Kulcslyuk, Budapest, 2017
256 oldal · ISBN: 9786155281914 · Fordította: Károlyi Juli

Kedvencelte 6

Most olvassa 20

Várólistára tette 79

Kívánságlistára tette 109

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

csucsorka IP>!
Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

Amennyire érdekelt a téma, annyira féltem a Kulcslyuk kiadótól – de szerencsére ez a könyv teljesen mentes a spiritualitástól és színtiszta pszichológia az egész.
Sőt, még a tutit sem akarja megmondani, nem egy tipikus selfhelp könyv, inkább – mint a legjobb szakemberek- azzal segít, hogy beható, részletes, alapos képet tár elénk.

Érthető és érzékletes példákon keresztül mutatja be a különböző embertípusokat, akikben mind közös pont, hogy „érzelmileg éretlenek”.
A szerző hangneme nem bratyizós, vicces – néhány történetben mégis felsejlik a humor (vagy tragikomika?)- és valahogy úgy letehetetlenül olvasmányos, hogy folyton rövidre fogja a mondandoját, mégis mindent érteni vélek.
Az is nagyon tetszett, hogy valami megfoghatatlanul profi hangnemet üt meg akkor, amikor a szülők viselkedéséről, tulajdonságairól ír. Objektív, empatikus – de sosem rideg vagy mentegető.

Nagyon jó a tagolás is, hagyja lélegezni az embert ez a nem túl könnyű téma. Nem tudom, milyen élmény, ha valaki terápia nélkül, ennek a sűrűjében találja meg ezt a könyvet, de azt feltétlezem, hogy sok aha-élményt szül, ami után talán bátrabban keresnek fel szakembert azok, akiknek szükségük van rá. (Többet ne várjunk tőle, a családi diszfunkcióra szerintem mindig a terápia a válasz, nem pedig egy vagy akár arzenálnyi könyv a témában.)

Összességében nagyon tetszett, és külön öröm, hogy a vonzó cím beváltotta a benne rejlő ígéreteit és nem okozott csalódást.
Nagyon ritkán idézek ilyen rengeteget egy könyvből, de még így is többször megálljt parancsoltam magamnak és ezeken kívül is rendkívül sok érdekesség maradt a következő olvasóknak.

Amrita I>!
Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

Ezt így hirtelen nekifutásra kétszer olvastam el. ( aláhúztam, kijegyzeteltem).
A cím barátságosabban van megfogalmazva mint a hasonló témájú Mérgező szülők. Ez szerencsés, mert belefutottam már abba a problémába, hogy a másikat pusztán a címe miatt volt aki nem vette kézbe akinek szüksége lett volna rá. Viszont leszögezném hogy ez sem a szent grál. A megfogalmazása sokszor nehezen érthető sok benne az idegen szó, a szakszó, nem felhasználóbarát és nehézkes. ( Szemben mondjuk az Örökölt sorssal a Mérgező szülőkkel vagy a Gyógyulás a gyászból cíművel). Nagyon kell vele küzdeni néha. Egyes megfogalmazások itt is riasztóak lehetnek bizonyos problémákban érintettek számára, a megoldási javaslatok néha nehezen érthetőek, máskor pedig túl radikálisak.

Nagyon sok benne a jó, gondolatébresztő teszt, szövegrész, amit érdemes kiemelve egyéni terápiára tovább vinni, szóval a témában érintetteknek mindenképpen ajánlom. Mond új dolgokat a Mérgező szülőkhöz képest, a gyakorlati részek tetszettek leginkább. Sajnos a felvázolt problémákra (amikre egyébként sokszor tök jól rávilágít ) néha elég radikális és szerintem emberileg többnyire nem megugorható megoldást javasol, máskor pedig javasolj jó megoldást viszont ez sokkal hosszabban kifejthetné és taglalhatná. Személyes véleményem hogy a meglévő emberi kapcsolataink javítása, minél inkább komfortossá tétele szerintem sokkal több embernek megugorhatóbb és befogadhatóbb cél, mint a szeretett emberekről való totális leválás. Sokkal inkább ehhez kéne szerintem segítséget kapni. Nagyon nagyon kevés ember lehet képes arra, hogy „ ne hívd fel többet”, lett légyen szó akár egy nárcisztikus anyáról vagy ugyanilyen életünk szerelméről. Úgyhogy jó ez, sok benne a hasznos gondolat de ez a téma akár egy harmadik könyvet is megérdemelne ami felhasználóbarátabb szövegileg és sokkal több példa van benne meg hasznos gyakorlati tipp a szeretteinkkel való élhető kapcsolat kialakítására, erre valószínűleg több embernek van szüksége. ( Nem beszélve arról hogy szerintem a példák aránytalanul sok reménytelen kapcsolatot hoznak fel és ennél sokkal többször menthetőek valamilyen formában az emberi kapcsolatok).
Ja, az a gondolat pedig hogy ne azt az embert válaszd párodul aki elsőre megtetszik, mert bizonyára ismerős traumatikus mintázat miatt vonz, ha nem válassz érzelmi érettség teszt mentén megfelelőt, tökéletesen élet idegennek és kegyetlen elgondolásnak tartom. Válasszon katalógusból a nyavalya. Én az együtt fejlődésben hiszek. :P

vargajudit P>!
Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

Egyetértek az előttem hozzászólókkal, nagyon fontos és aktuális a téma, gyakorlatias és érthető a szöveg, jó a fordítás. A fél csillag levonás a kiadónak szól, egyrészt borító által elkövetett vizuális merénylet miatt, de főleg azért, mert kifelejtette a könyvből az irodalomjegyzéket, amelyre a szerző a szövegben gyakran hivatkozik. (Megyek és meg is írom nekik.)

1 hozzászólás
Rocketdog>!
Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

Az önismeret témakörében jónéhány könyvet olvastam már, az utóbbi időben pl az Bereczki Sándor: Önismeretet és a Susan Forward: Mérgező szülőket, de nem gondolom úgy, hogy ezek felcserélhetők volnának egymással, sokkal inkább egymás kiegészítőiként funkcionálnak. Az Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei a többszáz órányi önismerettel töltött beszélgetés és a számtalan témába vágó könyv elolvasása után (a Mérgező szülőkkel együtt, ami ugyanezt a témát dolgozza fel) is tudott újat mondani, ezért nem is kérdés az 5 csillag részemről. Ráadásul nagyon jó beszélgetésindítónak bizonyult több fejezete is :)

Számomra a legfontosabb részei a könyvnek azok az eszközök, amik segítségével megfogalmazhatóvá, mérhetővé teszi, hogy hol járunk a feldolgozás útján, milyen mértékben igyekszünk kreált szerepeknek megfelelni vagy épp mennyiben vagyunk önmagunk, rávilágít, hogyan, milyen módszereket választunk a megküzdéshez. A könyv segítségével végre az is szavakba önthető lesz, hogy mit jelent önmagunknak lenni, vagy épp milyen élmény érzelmileg is kielégítő emberi kapcsolatokat fenntartani.

Egy komoly hiányosságát felfedeztem a könyvnek, ami tapasztalataim szerint az önismeret irodalmára általánosságban jellemző. Az az állítása a könyvnek, hogy fejlett önismerettel és emberismerettel (ha tisztában vagyunk vele miért viselkedtek szüleink bizonyos szituációkban úgy ahogy, megértjük és elfogadjuk a hiányosságaikat), akkor mi sem fogjuk alkalmazni ugyanazokat a hibás működéseket. Nekem ezzel kapcsolatban erős fenntartásom, de elsősorban hiányérzetem van, mint ennél a jelenetnél a South Parkban: https://www.youtube.com/watch…
Én azt látom, hogy a fejlett ön- és emberismeret önmagában csak arra szolgál, hogy mindent megértsünk és megmagyarázzunk. De hiába tudunk magunk és mások hibás működéseinek mély elemzése során megfejtett magyarázatokkal megtölteni egy egész Amazon raktárat, abból még nem következik, hogy a következő hasonló szituációban másként viselkedünk majd. A viselkedésre nem elég reflektálni, hanem változtatni is kell, hogy legközelebb ne másszunk bele a jól ismert játszmákba. A változtatás hogyanjáról vagy egyáltalán a lehetőségéről nem szólnak ezek a könyvek. Feltételezhetően ez már olyan elvárás, ami meghaladja az olvasással megszerezhető kompetenciák körét. De legalább említés szintjén szerepelhetne, vagy mondjuk adhatnának a könyv mellé egy kedvezménykupont valamelyik pszichológushoz :D

3 hozzászólás
bhati>!
Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

Nagyon hasznos könyv, régóta vártam már erre a könyvre. Nem titkoltan nekem is vannak sérüléseim a gyermekkorból, a félresikerült szülői nevelés miatt, amire csak a húszas éveim derekán sikerült ráébrednem, mint sok embernek a könyvben bemutatott példákban.
A könyv elemzése helyett én inkább utánanéztem a szülői nevelési stílusoknak és inkább azt gyűjtöm össze itt egy csokorba.

A diktátor, az áldozat, a mindenkinek megfelelni igyekvő, és a szabad légkört teremtő szülő. Valahogy így ebben s sorrendben fogom megnézni a különböző nevelési stlusokat.

A gyengéd és határozott szülő szerepe és személyisége: A szülő szerepe: ő az, aki a gyereket mindenki másnál jobban ismeri, mindig szereti és elfogadja, bármit tesz is a gyerek. Jellemző viselkedése: gyengéd, elfogadó, szabad légkört teremtő és határozott.

Amit itt leírok, nem a múltbeli sebektől megkímélt szerencsés emberre, hanem az olyan meggyógyult, megszabadult emberre jellemző, aki érzelmi hátizsákját levetette Bárki válhat ilyenné; de felmérhetetlenül sokat segítünk a gyerekeinknek, ha a korai érzelmi kötődés pszichés törvényszerűségeit felismerve eleve nem okozunk neki később nehezen gyógyítható sebeket. A biztonságosan kötődő felnőtt biztonságos és szabad légkört teremt a kapcsolataiban – meg lehet benne bízni, lehet rá számítani, nem tart börtönben az elvárásaival vagy a neheztelésével, tiszteli a szabadságodat, levegőhöz is lehet jutni mellette. Nem próbál rajtad uralkodni, és nem is igyekszik görcsösen megfelelni neked, kapaszkodni beléd. Elfogad és szeret, de nem érezteti veled, hogy halálosan szüksége van rád. Mellette te is az lehetsz, aki vagy. Beismeri, ha hibázott, tud bocsánatot kérni, elfogadja, ha megbocsátasz, megbocsát, és nem emlékeztet a hibáidra. Tud és mer őszinte lenni, ki meri mondani, amit érez és gondol; annak mutatja magát, aki valójában (nem bújik szerep mögé).

A gyerek sírására, nyafogására is biztonságot sugárzó módon reagál:
− Látom, nem érzed jól magad. Megnyugtatlak, és megtanítalak, mit kezdj ezzel az érzéssel. Bármi bajjal is küzdünk, Istenben bízunk.
Bízik magában (nem másokból, pl. a gyerekből, vagy a párjából) meríti biztonságérzetét, önbizalmát, szabadságát.
Van bátorsága engedni, hogy gyerekei a saját hibáikból (szabad akarat), és az általa nyújtott tanításból egyaránt tanuljanak.
A gyerekek kedvéért nem hanyagolja el önmagát és (házasságát) sem. Tudja, hogy neki is vannak szükségletei (érzelmi, testi és lelki), és ezek kielégítését nem a gyerekeiben keresi, hanem felnőtt kapcsolataiban.

A biztonságosan kötődő felnőttre általában jellemző tulajdonságok:
Ápolja a kapcsolatait, bizalmat, vigaszt és támogatást nyújt és fogad el.
Van önbizalma, tud alkalmazkodni, mer kockázatot vállalni.
Lelkileg, érzelmileg és testileg is mély kötődésre képes → adni és elfogadni is tudja a vigasztalást, szeretetet és gondoskodást.
Tisztában van saját és mások érzéseivel és szükségleteivel.
Meg tud hallgatni másokat, és őszinte, elfogadó légkört teremt: mások meg is nyílnak előtte.
Felismeri és el is fogadja saját és mások erősségeit és gyengéit. Nem idealizál és nem is vet meg másokat.
Kapcsolataiban tud kezdeményezni.
Ötletes (nem merev és módszeres), amikor célkitűzéseit próbálja kivitelezni.
Nem követeli, hogy vágyai azonnal teljesüljenek – tud várni.
Érzelmek széles skáláját ismeri fel és tudja kifejezni másokat nem sértő módon.
Tud tárgyalni, egyezkedni, megegyezésre jutni → konfliktusok megoldásában partner tud lenni, és tud bevett sémákon kívül is gondolkodni. (Járt útért járatlant el ne hagyj!) Nem rémül halálra akkor sem, ha komolyabb problémával találja szembe magát.
Tud (mer) nemet mondani.
Ha romboló, vagy egészségtelen elvárásokkal találja magát szemben, meg tudja húzni személyes határait (eddig és ne tovább).

A tekintélyelvű szülő szerepe és személyisége
A szülő szerepe az irányítás (kontroll);Jellemző viselkedése: Főnök, aki irányít, ellenőriz,
felügyel (ha keresztyén, akkor meggyőződésből, mert azt gondolja, ez a dolga; máskor pedig azért, mert egyszerűen ilyen személyiség). A szülőé a döntés joga és felelőssége. A döntések elvek és normák, azaz a “törvény” alapján születnek; a szülő meghatározza, mi helyes, mi helytelen (hívő szülő bibliai elveket követ). A szülő mondja meg, mi kívánatos és megerősítendő, mi nem kívánatos és kioltandó. Életérzése sokszor szorongó, önmagához is szigorú: minden számít, amit teszek; komolyan kell vennem a dolgokat. “Ha, akkor” ok-okozati szemlélet: ha elérem, hogy a gyerekeim megkérdőjelezés nélkül és azonnal engedelmeskedjenek nekem, akkor Istennek is fognak engedelmeskedni, tehát később nem fognak komoly hibát elkövetni az életben. Állandóan igyekszik, hogy az irányításhoz, kontrollgyakorláshoz szükséges tekintélyét megerősítse és fenntartsa. Fontos, hogy a hatalmi harcot (a csatát) a mindig megnyerje. (Csata = lehetőség a tekintély megszilárdítására. Ha következetesen megnyered a kicsi gyerekkel a kis csatákat, később nem lesz nagy háború a nagy kamasszal.) A gyerek jól teszi, ha “féli” a szülőt, és igyekszik kerülni a bajt.
Komolyan veszi a feladatát – a következetességen, állandó résen léten múlik az egész rendszer.
A gyerekek újra meg újra kilógnak a sorból, tehát újra meg újra vissza kell őket terelni.
A törvény: együttműködés, alkalmazkodás, engedelmesség, készségesség; tisztelet (a tiszteletlenségért is), engedelmesség (ésszerűtlen követelményeknek is)… vagy különben.
Nem nyújt vigasztaló biztos menedéket a gyerek számára; nem “védő kar” az élet viszontagságaival szemben.
Az uralkodó-parancsolgató (diktátor) kötődési stílusú szülő személyiségjegyei
(a bántalmazásra hajlamos diktátor és a bántalmazott áldozat kötődési stílusa hasonló)

Természetes üzemmódja: mindent és mindenkit tegyünk helyre
Fő érzelmi élménye a harag (még a félelmet is haragként éli át).
Nehezen fogja vissza magát (amikor haragszik).
Úgy érzi, mások provokálják ki a haragját, ők bosszantják fel.
Nem vigasztaló biztos menedék a gyerek számára; sőt, ő a fő veszélyforrás.
Harcolj, vagy menekülj.
Szélsőséges hangulatingadozások (nagyon aranyos – sárba tapos a szidalmaival).
Nem rendelkezik kellő önismerettel (kellemetlen számára a saját belső világa, elutasítja az ezzel való foglalkozást), nem ápolja saját lelki egészségét (sem). A haragon szorongáson kívül kevés érzelmet ismer.
Fejletlen a sebezhetőség és az érzékenység terén (nem szeret és nem is képes őszintén feltárulkozni, és nem is igazán tud mit kezdeni más őszinte feltárulkozásával; empátia helyett előfordul, hogy visszaél vele).
Haragra gerjed, ha valaki megmondja neki, mit csináljon, és akkor is, ha valaki nem fogad szót, amikor ő mondja meg, mit csináljon.
Úgy érzi, nagyobb feszültség alatt van, mint a legtöbb ember.
Utál a gyerekkoráról beszélni, nem is akar a gyerekkori emlékeivel foglalkozni.
Az uralkodó-parancsolgató (diktátor) személyiség múltja Szorongást keltő és kiszámíthatatlan (pl. iszákos) szülő többnyire magányos kisgyereke.
Idősebb testvér vagy más bántalmazta. Minél nagyobb gyerekkori trauma érte, annál nagyobb a benne forrongó harag, és annál nagyobb szüksége van arra, hogy másokat kontrolláljon. Ha gyöngébb és alulmarad, áldozat lesz belőle diktátor helyett.
Ha túl nagy rajta a teher / eluralkodik rajta a szorongás, hajlamos kimenekülni a felelősség alól (függőségek, betegség, depresszió).

Az engedékeny szülő szerepe és személyisége
A szülő szerepe: boldoggá tegye a gyereket és segítse a kibontakozásban, önmegvalósításban. Jellemző viselkedése: helyes-kedves-aranyos, kissé túlféltő, gyakran szórakoztató, igyekszik a gyerek kedvében járni. A segítő-engedékeny nevelést választó szülő általában. Élvezi, ha az gyerek kedvében járhat, örömöt okozhat neki, elégedettnek, boldognak látja. Túlféltő, védelmező. Sok mindentől félti a gyereket.
Kerüli az összeütközést, a kapcsolati konfliktusokat.
Békességre törekszik, és akkor érzi jól magát, ha környezetének tetszik, amit csinál.
Bulis szülő – játszik a gyerekkel, szülinapi zsúrt rendez, finomakat főz, öröm vele nyaralni vagy kirándulni. Kiteljesedést talál a szülői szerepben – a gyerekek kedvéért önmagát és felnőtt kapcsolatait (házasságát is) hanyagolja.
A másoknak megfelelni igyekvő személyiség, mindenkit elégedettnek akar tudni maga körül.A sírás, nyafogás zavarja és szorongást okoz neki: “mért nem vagy boldog? mire van szükséged?”Érzelmileg éretlen (nem nézett szembe rejtett félelmeivel)
nem jól tűri, ha valaki, akivel kapcsolatban van, nyugtalan, vagy rosszul érzi magát
nem meri felbosszantani, kiakasztani a párját vagy a gyerekeit,nagyon bántja, ha valaki haragszik rá,nem mutatja ki, ha haragszik; igyekszik jó képet vágni a dologhoz
fél a kritikától, a konfrontációtól és mások ellenérzésétől, rosszallásától
óvatos, nem szeret kockáztatni, nem szívesen van egyedül,éhezi mások jóváhagyását, megerősítését.

A másoknak megfelelni igyekvő személyiség múltjára jellemző:
kisgyermekkori szorongást, félelmet keltő élmények
passzívan elviselte, hogy rosszul bántak vele
legalább egyik szülője aggódó, túlféltő természetű volt
küzdenie kellett azért, hogy elismerjék, vagy hogy elkerülje a kritikát
konfliktusokkal volt körülvéve (pl. állandóan veszekedő családtagok)
egyik szülő támasza, vigasza volt, vagy feladatának érezte a haragvó szülőt kiengesztelését.

Szóval összefoglalva, természetesen az első nevelési stílus lenne a legszerencsésebb, de vegytisztán nem mindig találjuk meg ezeket a típusokat, viszont abból a szempontból hasznos tudni, hogy egy egy nevelési stílus a későbbiekben jó 10-20 év múlva milyen sérülések jeleit mutathatja.

1 hozzászólás
Macskamancs>!
Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

Susan Forward Mergező szülők című könyvével együtt számomra világmegváltó, legalábbis az én vilagomat megváltó könyv. Nem egy könnyed olvasmány, akár többször is újra, illetve beleolvasós. A könyvben nincs szó súlyosabb pszichés problémákról, fizikai bantalmazásról is csak elvétve, csak és kizárólag az érzelmi éretlenségről szól, azt viszont töviről hegyire, minden szempontból bemutatja. Rengeteg újat tudott mondani, még úgy is, hogy a témával már jó ideje foglalkozom. Hiánypótló mű.

Morn>!
Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

Tartottam ettől a könyvtől, mert hiába a megkapó cím, ha a borító annyira taszító és a szakmaiságnak pont az ellentétét keltő látszatú. Plusz az irodalomjegyzék is hiányzott, ami orbitális hiba a kiadó részéről.
Olvasmányos, jó stílusú könyv. Részletesen (néha túlságosan részletesen is) taglalja azon felnőtteket, akikben mindig egy közös – érzelmileg éretlenek. Jellemzőiket, velük való bánásmódot, viselkedést, hatásuk alól való kikerülést taglalja meglepően jól és empátiával, nem mentegeti a szülőket, de nem is olyan elutasító, durva a hangneme, mint tartottam tőle. Tetszett, hogy elméleteket, szakmabelieket is megemlít, hivatkozik rájuk. A plusz történetek pedig közelebb hozzák az elmélet (ha nevezhető annak) részeit az olvasóhoz.
Nyilván egy ilyen könyv önmagában nem elég, ha érezzük, hogy érintettek vagyunk, de kiindulásnak nem rossz. Ha a család diszfunkcionálisan működik, akkor tényleg szakmai segítséget kell kérni.

>!
Kulcslyuk, Budapest, 2017
256 oldal · ISBN: 9786155281426 · Fordította: Károlyi Juli
Redpanda>!
Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

Igazából a kolléganőm vette meg, én pedig úgy gondoltam „csak” beleolvasok, de a kezembe ragadt… Nagyon érdekes, olvasmányos jó példákkal, és jó tanácsokkal mindazoknak, akik úgy érzik, van még mit csiszolniuk az érzelmi intelligenciájukon.

Lummina P>!
Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

Amióta megpillantottam, folyamatosan vonzott a könyv borítója, ami elég csúnya, azonban nagyon kifejező lett. Aztán úgy alakult, hogy mégis a szerző második könyvét olvastam el először. Az Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei így is érdekes volt számomra, annak ellenére, hogy nem annyira gyakorlatias, mint a Szülősebek. Ebben a könyvben inkább az elméleten van a hangsúly, melynek célja a felismerés, a megértés, a belátás. Ha ez megvan, akkor tudunk a gyógyulás útjára lépni, ezt követően tudjuk hasznosítani a Szülősebekben ismertetett gyakorlatokat. Ajánlom a könyvet, mert alapos, ugyanakkor olvasmányos is. Nagy segítség abban, hogy felismerjük az érzelmileg éretlen embereket a környezetünkben.

Jane_Austen>!
Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

Nagyon hasznos ez a könyv, különösen ha èrintettek vagyunk a tèmájában sokat tanulhatunk belőle ès gyógyulhatunk általa. Akit èrdekel az èrzelmi intelligencia annak kötelező olvasmány!


Népszerű idézetek

csucsorka IP>!

Számos kutatás igazolja: az, hogy mi minden történt valakivel a múltban, kevésbé számít, mint az, hogy feldolgozta-e azt, ami történt.

178. oldal, 7. fejezet - Összeomlás és felébredés (Kulcslyuk, 2017)

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

csucsorka IP>!

A végkimenetel számít, nem a kapcsolat

Tegyük fel magunknak a kérdést, mit is akarunk a másiktól az adott interakció keretében. Legyünk őszinték. Ha mondjuk, valamelyik szülőnkről van szó, azt szeretnénk, ha meghallgatna bennünket? Ha megértene? Ha megbánná korábbi viselkedését? Bocsánatot kérne? Jóvá akarná tenni mindazt, amivel megbántott minket?
Ha bármi olyan cél lebeg a szemünk előtt, ami a szülő részéről empátiát, érzelmi változást feltételez, azt most rögtön felejtsük el, és tűzzünk ki másik célt magunk elé – ezúttal olyat, ami elérhető.

191. oldal, 8. fejezet - Hogyan ne hagyjuk magunkat elnyomni egy érzelmileg éretlen szülő által? (Kulcslyuk, 2017)

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

1 hozzászólás
csucsorka IP>!

Kisgyerekkorunktól kezdve magunkba szívjuk szüleink vélekedéseit és hiedelmeit egy belső hang formájában, amely folyamatosan kommentálja életünket, döntéseinket. A hang gyakran parancsot, tanácsot vagy instrukciót ad, de az is lehet, hogy utólag fűz folyamatosan kellemetlenkedő megjegyzéseket az eseményekhez, intelligenciánkra, jellemünkre, erkölcsünkre, értékünkre vonatkozólag.
Bármennyire is úgy hangzik, ez a hang mintha a sajátunk volna, valójában a szüleink hangjának visszhangjáról van szó. Kivétel nélkül mindannyian belsővé tesszük szüleink hangját, ez a szocializációnk szerves része. Csak éppen míg egyeseknek támogató, barátságos, problémamegoldó belső hang adatik, addig mások nap mint nap dühös, állandóan kritizáló, lekezelő kommentárokat kénytelenek hallgatni, és ez a kíméletlen, szünet nélküli önostorozás sokkal több kárt képes tenni, mint a szülő személyesen.

206. oldal, 9. fejezet - Milyen érzés szerepek és fantáziák nélkül élni? (Kulcslyuk, 2017)

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

csucsorka IP>!

[Azok a gyerekek, akik passzív szülő mellett nőnek fel]
Gyerekkoruktól mélyen gyökerezik bennük a hit, hogy a tétlen szülő valóban maga is kiszolgáltatott volt, és nem is tehetett volna semmit sorsuk jobbra fordulásáért. Gyakran felnőttként is teljesen megdöbbenti és felháborítja őket, ha valaki azzal áll elő, hogy az ő kedves, jófej, laza, elfogadó szülőjüknek kutya kötelessége lett volna kiállni értük és megvédeni őket. Maguktól eszükbe se jutna úgy gondolni, hogy egy szülőnek kötelessége gyerekei jólétét legalábbis a saját érdekeivel egyenlő súlyúnak tekinteni.

104. oldal, 4. fejezet - Az érzelmileg éretlen szülők négy alaptípusa (Kulcslyuk, 2017)

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

csucsorka IP>!

Azt tanácsolom, legyünk óvatosak, ha a szüleink tőlük szokatlan nyitottságot mutatnak válaszul a mi megfigyelői viselkedésünkre. Ha erre elkezdenek egy kicsit több tiszteletet tanúsítani irántunk, hajlamosak lehetünk visszazökkenni eredeti gyógyító fantáziánkba ("Végre megadja majd, amire vágyom!). Vigyázzunk. A bennünk élő gyerek világéletében remélni fogja, hogy a szülő megváltozik, de nekünk most az a feladatunk, hogy a felnőtt szerepben megmaradva, tőlünk független, önálló felnőttként kezeljük őket. Végtére is az a célunk, hogy felnőtt-felnőtt kapcsolat alakuljon ki köztünk, nem pedig az, hogy újrateremtsük a szülő-gyerek dinamikát, nem igaz?

200. oldal, 8. fejezet - Hogyan ne hagyjuk magunkat elnyomni egy érzelmileg éretlen szülő által? (Kulcslyuk, 2017)

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

csucsorka IP>!

Ha a szülők éretlenek, elkerülhetetlen, hogy a gyerekeiket érzelmileg elhanyagolják. Ez azonban nem olyasmi, ami magának a gyereknek a szemében érthető és felismerhető lenne. Érzi az ürességet, de nem tudja a nevét, nem tudja, mit is hiányol. Csak az világos számára, hogy különbözik azoktól, akik mintha sokkal inkább békében lennének önmagukkal.

146. oldal, 6. fejezet - Milyen egy internalizáló élete? (Kulcslyuk, 2017)

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

csucsorka IP>!

Volt olyan kliensem is, aki a terápia során döbbent rá arra, hogy olyannyira kiterjesztette az általa megsegítettek körét, hogy már vadidegnek is belefértek. Minduntalan beszédbe elegyedett magányos emberekkel a liftben, az utcán vagy a boltban, akik kétségbeesetten vágytak bárkire, aki végre meghallgatja őket. „Egy tábla lóg a nyakamban, hogy gyere, beszélgess velem?!” Ha bárki segítséget kért tőle, kötelességének érezte, hogy eleget tegyen a kérésnek, az pedig közismert, hogy a magányos, ám bőbeszédű emberek messziről kiszúrják, ki az, akire ráakaszkodhatnak sorban állás közben vagy a repülőúton.

154. oldal, 6. fejezet - Milyen egy internalizáló élete? (Kulcslyuk, 2017)

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

4 hozzászólás
csucsorka IP>!

Segítséget jelent, ha nem a kapcsolódásra törekszünk egy érzelmileg éretlen szülővel, hanem beérjük a kapcsolattal.

201. oldal Hogyan ne hagyjuk magunkat elnyomni egy érzelmileg éretlen szülő által? (Kulcslyuk, 2017)

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

csucsorka IP>!

Sok internalizáló tudat alatt azt hiszi, hogy az önmegtagadás a jóság szinonimája. Amikor énközpontú szülők túlzott érzelmi igényeket támasztanak gyerekeikkel szemben, azt tanítják meg nekik, hogy az önfeláldozás a legnemesebb erény. Egy internalizáló alkatú gyerek ezt az üzenetet nagyon komolyan veszi, egy életre szólóan.

155. oldal, 6. fejezet - Milyen egy internalizáló élete? (Kulcslyuk, 2017)

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

Rocketdog>!

Csak azért, mert valaki biológiai értelemben a szülőnk, még egyáltalán nem vagyunk kötelesek érzelmi vagy társas köteléket fenntartani az illetővel.

210. oldal

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?


Hasonló könyvek címkék alapján

Popper Péter: Lélekrágcsálók
Susan Forward: Mérgező szülők
Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
Szondy Máté: Olvadás
Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása
Judith Herman: Trauma és gyógyulás
Lukács Liza: Hogyan szeretsz?
Lundy Bancroft: Mi jár a bántalmazó fejében?
Bánki György: A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról
Lori Gottlieb: Akarsz beszélni róla?