Go-go ​girl és a lopott ékkő (Addison Holmes 2.) 92 csillagozás

Liliana Hart: Go-go girl és a lopott ékkő

A ​nevem Addison Holmes, és a morális vészhelyzetek nem ismeretlenek számomra. A holttestek sem. És most éppen nem élvezetből kapkodom a levegőt, hanem valóban oxigénhez akarok jutni. Az a baj, hogy jelen pillanatban túl sok pasi van az életemben. Ha nem így lenne, biztos tudnám, mit csináljak.

Addison Holmes tehát visszatér! Szerencsére végleg letett a sztriptíztáncosnői karrierről, noha a tanári állását is elveszítette. A legújabb ötlete: hivatásos magándetektív lesz. Persze ehhez a szexi zsarunak, Nicknek – akivel egyszerre imádják és ölik egymást – is lesz egy-két szava. De amikor egy FBI-ügynök feltűnik a színen, változik a helyzet, Addison valóban kipróbálhatja magát magándetektívként. Kalandos nyomozásba csöppen, orosz gyémántok útját próbálják felgöngyölíteni, gyűlnek a hullák, a legveszélyesebb feladatot pedig Addisonnak szánják. A döntés nehéz, főként, hogy nemcsak Nick, hanem az FBI-os nyomozó is rendkívül jóképű…

A legszórakoztatóbb, legviccesebb… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Erawan, Budapest, 2015
ISBN: 9786155469527 · Fordította: Lami Juli
>!
Erawan, Budapest, 2015
262 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155469510 · Fordította: Lami Juli

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Addison Holmes · Nick Dempsey


Kedvencelte 13

Most olvassa 4

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

Finn_Hudson>!
Liliana Hart: Go-go girl és a lopott ékkő

Az első résznél sokkal jobb volt, pedig már az is tetszett. Még nem sikerült az írónőnek minden hibát kiküszöbölnie, de már rengeteg fejlődést éreztem.
A krimi szál izgalmasabb volt, a történet és a bűncselekmény is kigondoltabb. Bár még itt is sok esetben Addisonnal csak történtek az események és sokszor csak belekényszerítették a helyzetekbe, már talpraesettebb volt és kevesebbet szerencsétlenkedett. A végén azért itt is hiányoltam az Agatha Christe-féle magyarázatokat, de már sikerült egy kerek képet kapnunk az esetről.
A chick lit szál is jó lett, bár a szerelmi háromszög elhintése egy kicsit zavaró volt. Matt teljesen ugyanolyan karakter volt, mint Nick, így nem teljesen láttam lényegét.
Összességében viszont nagyon jó volt, és várom, mit tartogat a folytatás.

Sippancs P>!
Liliana Hart: Go-go girl és a lopott ékkő

Majdnem meglett az az öt csillag, majdnem, de Savage karaktere miatt nagyon mérges vagyok az írónőre. Mert az oké, hogy mi, nők imádjuk a szexi, határozott, kőkemény alfahímeket, akikben annyira túlteng a tesztoszteron, hogy felgyulladnak tőlük a lapok, de helló, mi van Nickkel?! Miért nem volt elég egy férfi „a háznál”? Vagy ha már új karaktert hozott be az írónő a történetbe, akkor miért kellett rögtön spoiler lecsapódnia? Csalódott vagyok! Csalódott, mert Nick és Addison az egyik legtökéletesebb páros (volt), akikről valaha olvastam, erre tessék!

Maga a történet viszont nagyon tetszett. Sokkal összeszedettebb és humorosabb volt, mint az első rész. Itt már többször is sikerült elérnie az írónőnek, hogy hangosan felnevessek Addison szerencsétlenkedésein, arról nem is beszélve, hogy a krimi szál is erősebb volt, és a gyilkos kiléte a végéig rejtve maradt. Annak pedig kifejezetten örültem, hogy Rosemarie egyre nagyon szerephez jut, mert nálam ő a favorit mellékszereplő.

Jöhet a folytatás!

Judit_Megyeri IP>!
Liliana Hart: Go-go girl és a lopott ékkő

Rég nevettem ennyit egy könyvön! Addison Holmes úgy tud nagyon vicces lenni, hogy nem megy át gagyiba, csak úgy izzik a levegő közte és Nick között, és a szerelmi háromszög is jól passzol a történetbe. Mindezek mellett pedig még izgalmas is a regény. Oké, nem egy csavaros krimi, de kit izgat, amikor ennyire szórakoztató?! Jöhet is a következő rész! :-))

5 hozzászólás
turanett P>!
Liliana Hart: Go-go girl és a lopott ékkő

Sokkal jobb volt mint az előző rész, itt még a krimi szál is elég jó volt. Addison és Nick csatározása, természetesen folytatódott, de még egy kis bonyodalom gyanánt megérkezett Savage ügynök. Kicsit furcsálltam ezt a csavart, mert azért Nick nem éppen rossz pasi, nem tudom, hogy miért kellett neki ellenfél. A másik, hogy azért Addison nem akkora főnyeremény, hogy mindenki utána epekedjen. Bár ez csak az én véleményem. Az orosz szál kifejezetten jó volt. A nagy kedvencem Addison új barátnője lett. Hogy az a nő is milyen flúgos. Hihetetlen. Mennyi őrültséget tudott belevinni az írónő. Addison ön és közveszélyes, de hát így szeretik :)

Dephi>!
Liliana Hart: Go-go girl és a lopott ékkő

Már most nem tudom mi lesz velem, ha végig érek a sorozattal. Nagyon jó volt, a mozis jeleneten dőltem a röhögéstől.

felícia97>!
Liliana Hart: Go-go girl és a lopott ékkő

Ez a rész egy kicsit talán kevésbé volt humoros,mégsem okozott csalódást,ugyanis sokat fejlődött az első részhez képest.Jobban ki volt dolgozva,és Addison is „normálisabb” lett,persze a hülye helyzeteket még mindig vonzza.Kapunk új szereplőket is,akik közül a legfigyelemreméltóbb egyértelműen a titokzatos és kiszámíthatatlan FBI-ügynök.(bár nekem még mindig Nick a kedvencem :) Az események továbbra is pörögnek,én pedig csak azt vettem észre,hogy elfogytak a lapok.Szóval határozottan tetszett,úgyhogy biztosan folytatni fogom. :)

Wee IP>!
Liliana Hart: Go-go girl és a lopott ékkő

Hát, olyan mély nyomott hagyott bennem, hogy a napokban újra elkezdtem, és csak most jöttem rá, hogy egyszer én ezt már olvastam… Meg kellett néznem az eddigi olvasásaimat, hogy biztos legyek benne :D
Mindenesetre Addison most elképesztően idegesít…

Update:
Nos, elolvastam másodszorra is, ha már egyszer belekezdtem, és tökéletesen felfedeztem a Steph Plum sorozat szereplőgárdáját…(újra).
Nick nyilván Morelli
Rosemarie Lula, ez is világos, mint a nap
Savage ügynök meg Ranger
És nem csak a tulajdonságok, de még a külsődleges jegyek is stimmelnek.

Addison ebben a részben végtelenül sokat nyavajgott a pasikon, és mindegyikre folyton be volt indulva. Nem tudom, Evanovich-nál sokkal jobban vannak adagolva az arányok.
A humor nem rossz, bár anyám fogalmazta meg jól: sokszor baromira túltolja a szarkazmust meg a vicceskedést.

_Katie_ P>!
Liliana Hart: Go-go girl és a lopott ékkő

Helló újra Addison, a bacák királynője, akivel mindig, minden helyzetben történik valami Valami ciki, fájdalmas, kellemetlen, égő és még sorolhatnám :))
Hihetetlen ez a nő, komolyan mondom, arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi nyomozás igazi nagy ügy volt.
Nicket még mindig imádom, kár, hogy nem kaptam belőle többet.
Savage ügynök nyomulós karaktere nem gondolom, hogy kellett, viszont a zoknijai!!! Istenem, imádom őket! :D Nincs annál cukibb, mikor egy ilyen karakter bokája kivillan a fekete öltöny alól és meglátod azt a színes rettenetet amit visel :))))

Továbbra is Team Nick

2 hozzászólás
nat>!
Liliana Hart: Go-go girl és a lopott ékkő

Nekem nagyon tetszett az első könyv. Nem volt kérdés, hogy folytatom a sorozatot. Később aztán láttam, hogy több figyeltemnek sem jött be a történet. Annyira én nem éreztem rossznak mint ők, de aztán a második könyv elején egyre inkább egyetértettem velük. Valahogy sok volt Addison. Félre is raktam, végül most befejeztem.
Összességében nekem továbbra is tetszik a koncepció. Habár elég sok minden miatt húztam a számat a második résznél, még mindig valahol szingli fejvadász pótléknak tartom. Ha Addison kevesebb lenne, és a férfi ügyit is kicsit leredukálná az írónő, egészen jó sorozat lehetne. Igaz, a krimi vonalon is lehetne még javítani, de azt a szingli fejvadászban sem éreztem éppen erősnek.
Biztos, hogy folytatom, mert kikapcsolódásnak szerintem tökéletes.

Boritek70 P>!
Liliana Hart: Go-go girl és a lopott ékkő

Jobban tetszett, mint az első rész, talán a megnövekedett férfi hormonszint miatt is, jót tett a sztorinak az újabb alfahím megjelenése. A krimi szál is élvezetesebb volt, és a humoros oldala is valahogy jobban betalált nálam, olykor hangosan kellett vinnyognom, ez tömegközlekedésen nem mindig előnyös, de megérte. Előbb utóbb sort kerítek a következő részre is. Aki nem vár világmegváltást, és borzolódó idegeket, csak kikapcsolódna egy kicsit egy-két hulla társaságában, annak ajánlom :).


Népszerű idézetek

Cheril>!

– Nem lesz ebből bajod?
– Nem vagyok valami szabálykövető – vágja rá mosolyogva.
– A zoknid is erre enged következtetni.
– Látnod kéne az alsógatyám.

Cheril>!

Két olyan pasi egy szobában, mint Nick és Savage ügynök, felér egy természeti katasztrófával. Az ilyeneknek nem szabadna egyazon bolygóra születniük.

Cheril>!

– Nem vagyok hajlandó sértésnek venni az iménti kijelentésedet – felelem. – Úgy fogok tenni, mintha azért lenne szükséged rám, mert különleges képességeim vannak.
– Ja, nagyon jó képességekkel estél le megfigyelés közben arról a fáról múltkor is.

Cheril>!

– Nem mindig. Én is voltam házas – feleli hirtelen váltással. – Tudtad?
Tekintve, hogy ott voltam az esküvőn, valóban volt tudomásom erről.

Cheril>!

Érdekes faj a rendőr, idő kell, hogy az ember hozzászokjon a humorukhoz.

Cheril>!

– Harmincéves vagyok.
– Az Whiskey Bayou-ban százhúsz.

Cheril>!

– […] Ezenkívül egy fitneszteszten is át kell esned, mint a hagyományos rendőröknek.
– Gondolom, az nem része a tesztnek, hogy milyen gyorsan veszem be a számba a fánkot, ugye? – kérdezem.


A sorozat következő kötete

Addison Holmes sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Janet Evanovich: A négy fejvadász
Meg Cabot: Töltött galamb
Marni Bates: Zűrzavar a vonal végén
Ilona Andrews: Magic Burns – Perzselő mágia
Mary Kay Andrews: Az élet virágos oldala
Alessandra Torre: Hollywoodi mocsok
Sarah Addison Allen: A varázslat tava
Julie James: Gyakorlat teszi a mesterkedőt
Jennifer Crusie: Száguldás a szerelembe
Ella Barrick: Gyilkosság tánclépésben