A ​tízezer éves varázs (Második Atlantisz 1.) 84% 133 csillagozás

Erről a könyvről nem sokat tudtam mielőtt kezembe nem vettem, csak annyit hogy a szerző moly és beleillik a tematikus világba amit keresek, ez el is döntötte a választást, az eddig előlem rejtőzködő sellőkről szóló ismereteimet vele tágítom.
Ide vele és legyünk gyorsan túl rajta, sok energiát és időt nem akartam se a témának, se a könyvnek szentelni, hiszen ez egy mese, négyszáz oldalt megeszek egy-két nap alatt.
Végül sikerült beleesnem Márió csapdába, aki nem ismerné kedvenc vízvezeték szerelőm a Nintendo Company figurája, aki brutálisan nehéz játékokat készít, leöntve egy tíz évesnek való csokimázzal.
Van abban valami abszurditás amikor két-három napig próbálod átverekedni magad egy cukormezőn, szól a lalalala és vért izzadva kíséreled meg kilogikázni azt az egyetlen lépéslehetőségét amivel nem csúszol el a banánhéjon. ( közben pedig érdekeseteket gondolsz a ferde szemű készítő anyukájáról)
Játékban szeretem ez az élményt, könyvekben kevésbé.
Ez egy gyerekkönyvnek látszó, nagyon is YA vagy inkább még későbbi olvasmány. (ennyi halottal utoljára a Hamletben találkoztam, még King is általában visszafogottabb )
Minden ez csak nem gyerekmese, komoly gondolatokat, komoly kérdéseket feszeget és még a válaszok is a helyükön vannak csak az a cukormáz nem lenne :( Bolond vagy bölcs hasonlat akár Mannál is megállna :)
Nagyon tudtam volna szeretni, ha kicsit felnőttebb és egy kicsit rövidebb. Ági kicsit túl sokat akart és ez nagyon sokat rontott az összképen, kaotikussá vált a végére, bár az eleje se volt egyszerű.
A Görögöknél szakadt el a cérna, az már felesleges fonaltekergetésnek éreztem.
Helyes fűszerválasztással csoda könyv lehetettet volna, a végére pedig már csak a volna marad és a nézegetés, hogy mennyi is van még hátra.
Sajnálom.

Már áradoztam róla korábban is, mennyire szeretem a meséket. Remélem, e tekintetben sosem fog benőni a fejem lágya. :D Egyre jobban élvezem azt is egy-egy könyv elolvasásakor, hogy tudom, hamarosan a fiam / lányom is olvasni fogja.

Ez a könyv tökéletes mese, gyereknek, felnőttnek egyaránt. Bájos, humoros, izgalmas, remekül felépített cselekménnyel, és nagyszerű fantáziavilággal.

A tündérek és a sellők azok a lények, amik szerintem szinte mindenki fantáziáját megbirizgálják, és ha ehhez mint hely társul Atlantisz és Írország (nagy szerelmem), akkor az maximális kíváncsisággal tölti el az embert. Szóval én már csak a cím miatt is elkezdtem foglalkozni a könyvvel. :)

A karakterek bámulatosan édesek, viccesek, idegesítőek, bosszúszomjasak; óriási fejlődésen mennek keresztül a bosszantó, önző mitugrászból egyenesen a hőssé válásig. Nagyon, nagyon szerettem Azaészt! Na persze nem mindig! Néha, mint Elel, legszívesebben csak pofoztam volna, míg észhez nem tér. :)

Tudom, hogy butaság, de nem szeretem a magyar neveket a könyvekben, főleg, ha idegen nevek között bukkan elő. Lantos papa még sokáig furcsa volt itt is, bár a férfi személyisége miatt elég hamar átsiklottam felette. Ilyen apukát kívánok mindenkinek!
Elel (Lantos Lilla) viszont nagyon tetszik. Mármint a név. Bár a karakter persze szintúgy! :)

Aengus a legtündéribb tündér – vicces, kedves, szókimondó, bátor. Nagyszerű karakter. A legtöbb tündér nem volt szimpatikus, de az a néhány, akiket az írónő „kiemelt” közülük – a dilis Finola néni, aki legszívesebben az emberek között mászkált, Bres, aki „normálisságával” kitűnt a többi öreg bosszúszomjas tündér közül, Greinne, akit megvetnek – ők nagyon szerethetőek.

Az is nagyon tetszett, hogy az eleinte rettentő bosszantó és ostoba Meandra (na ez is egy tök jó név!) igazi kis lángésszé válik a zseni Spiro oldalán! :)

Egy dolog viszont be kell vallanom, nagyon zavart a könyv olvasásakor: annyira végig van nyomtatva a szöveg az oldalakra, hogy teljesen ki kell feszíteni a könyvet, hogy a belső részekre került szöveget is el lehessen olvasni. :(

Nagyon örülök, hogy egy akcióban beszereztem a többi részt is, mert így rögön tudom is folytatni a kalandot! Ez a rész pedig röppen a csimotáim „várólistájára” most épp kötelezőket olvasnak, szóval kicsit várnia kell sajnos :))

Tetszett. Örülök, hogy magyar írónő tollából olvashattam a történetet. Aengus valami zseniális. Remekül visszaszól másoknak, megjegyzéseivel remekül ütköztette a szereplőket. A kommentárjai pedig mindig felvidítottak. Azok szócsaták… A karakterek jól vannak ütköztetve. Beszélgetéseikből igazi kalamajka keveredik.

http://egy-lany-blogja.blogspot.com/2016/05/tunderek-es…

Érződik a könyvön, hogy egy sorozat kezdő kötete, még nem volt az igazi. Az alapötlet jó, de a karakterek még nem lettek jók. Ettől függetlenül a könyv utolsó harmadát már nagyon szerettem.

Második Atlantisz 0 – Százszor Tört Varázs
Második Atlantisz 1 – A tizezer éves varázs

Nagyon jó izgalmas, kalandos sorozatindító rész volt és az előtörténet is remek, nagyon jól szórakoztam a könyveket. Gratulálok az írónőnek.
Bár a 0. rész nem szerepel a molyon, ezért az 1. részhez két könyvet kellett elolvasni, de nagyon szükséges volt az előtörténetet is elolvasni az események megértéséhez. Nagyon tetszettek, remek volt az előtörténetben szereplő sok lábjegyzet, sok új információt szereztem Atlantiszról, az ott élt civilizációról, bár gondolom ezek mind legendákon alapulnak. Még nem eldöntött, hogy egyáltalán létezett-e, de én mindent imádok, ami legendákra, mítoszokra épül.
Az 1. rész nagyon szórakoztató volt tele humorral. Lillát nagyon megkedveltem, tiszta lelkű mai lány, aki meg volt áldva, vagy verve két udvarlóval, egy egyszerű magyar sráccal és később egy atlantiszi sellő herceggel.
Mindkét srác jellemtelen, önző, önimádó, pökhendi alak volt, egyáltalán nem kedveltem őket. Igaz mindkettő fejlődésen ment át, de a viszonylagos jóvá válás csak az 1. rész vége felé következett be.
A mellékszereplők sokkal szimpatikusabbak voltak, a kedvencem Lilla apja Lantos Aladár volt, egy kedves tündérmackó, imádtam. Nagyon szimpi volt Aengus a tündérherceg, vicces volt, imádtam a humorát.
Hatalmas csavarok voltak a történetben és váratlan és meglepő lett a vége is. Az volt a gonosz bajkeverő, akire a legkevésbé számítottam.
Mindenkinek ajánlom, aki szereti a legendákra, mítoszokra épülő, korokon átívelő, csavaros kalandregényeket.

Igazán szórakoztató, olvasmányos, mondhatni lebilincselő történet! Magával ragadó mese, Atlantiszról a tündérekről és az emberekről. A fél csillag levonás inkább saját, racionális énem miatt van, ami arra sarkalt néha, hogy nem kell mindent elhinni, hisz egy sellő, hogyan iszik, ha mindig vízben van, vagy, hogyan ül, illetve fekszik, meg ilyen földhöz ragadt dolgok jutottak eszembe! De a történet egyszerűen magába szippantott! Igyekezni fogok, hogy olvashassam a második részt is!
@AgiVega csak gratulálni tudok, valami nagyon emberi és atlantiszi csodát alkottál! :)
És tényleg nagyon szeretném azt a dedikálást, örülök, hogy megismerhettelek személyesen is! :)

Az első számú meglepetésem a könyvvel kapcsolatban az volt, hogy bennem eddig úgy élt, hogy a sellők csakis nőneműek lehetnek. Nem tudom miért, talán az ókori görög mitológiai ismereteimből maradt így. Meg aztán egy csak nőnemű társadalmat nagyon is jól meg lehet oldani, mint például Joan Slonczewski műveiben. (Elízium-ciklus). Nos, azért ezen hamar túljutottam, végülis nem volt ez így rossz, mert nem is egy bonyolult társadalmi rendszer kifejtése volt a cél. Inkább olyan volt, mintha egy modern Walt Disney mesefilmet „olvasnék”. Hiányoltam a jobban kedvelhető szereplőket, ellenben az önző/ önimádó/érthetetlenül hiú pasitípusból kettő is volt, igaz legalább az egyik egész jól összeszedi magát a végére. Nekem a legszimpatikusabb figura talán Spiró volt, na meg a Lantos apuka.
Dicsérem viszont a szerző humorát, szóvicceket, a történet és a párbeszédek lendületét. Szerintem jó kis olvasmány a fiatalabb korosztálynak, nekem nem ízlésem ez a szerelmi szálas civakodás. Azért kíváncsi leszek a következő részre is, hátha abban kevesebb lesz. :)

Igen régóta várólistás volt, örülök, hogy végre kézbe vettem. Nagyon tetszett. Szórakoztató, lendületes, egy percig nem unatkoztam rajta. Vittek az események, még a mesebeliség sem zavart, annyira jól megírt történet :)
Szerettem benne a szerelmet, a szerelmesek összezördüléseit, ami nagyon életszerű :)
A helyszínek váltakozása is nagyon jól el lett találva, egyszóval összeállt a kép. Meglepően tetszett, ahogy összehozta a különböző szereplőket: tündérek, sellők és az emberek szent háromsága :)
Kedvenceim voltak Lilla, Azaész és Aengus :)

Na és a humor…időnként kifeküdtem.
„Minden férfi disznó – motyogta maga elé – Azaész meg egy… vízidisznó!”

Kiemelnék egy nagyon tanulságos részt:
„Sajnálatra méltó az, akinek olyan üres az élete, hogy állandóan a szeretőit váltogatja, de még így is boldogtalan marad, mert nem szereti senki.”

Eredetileg csak a sellők miatt akartam elolvasni ezt a könyvet, mert érdekelt egy ilyen történet, de sokkal többet kaptam, mint vártam.
Hogy mi minden volt benne? Családi viszály, szerelem, barátság, árulás, féltékenység, hősiesség, titkok, rejtélyek, tragédiák, háború, békevágy, szomorúság, humor, sellők, tündérek és még egy szellem is.
Ezekből sikerült egy olyan szövevényes történetet összerakni, amit nagyon szerettem olvasni. Bár én kimondottan gyorsan szoktam olvasni, de ez a könyv arra nem alkalmas. Sok szálon fut, rengeteg szereplővel – ezért főleg az elején idő kell, mire belerázódik az ember –, oda kell figyelni, hogy az olvasó ne maradjon le semmiről, de megéri.
Be kell vallanom, hogy sokáig nem voltam biztos a főintrikus személyében, sőt, eredetileg kizártnak tartottam volna.
Külön ki kell emelnem még a humort. Ritkán szoktam hangosan nevetni olvasás közben, de most többször is előfordult. A „pióca” feledhetetlen! :)
Biztosan el fogom olvasni a folytatásait is, amint lehetőségem lesz rá.
Köszönöm szépen a könyvedet @Ananiila!

Kb. 1 éve megvan már nekem ez a könyv, amikor, ha jól emlékszem, magától az írónőtől vettem meg, aki itt említette, van még néhány példánya. Békéscsabán vettem át nagy boldogan, hogy itthon félretegyem „jobb időkre”. Az ágyam mellett az éjjeliszekrényen két nagy könyvstóc áll, aktuális és betervezett olvasmányaimmal, ide került ez a regény, eléggé alulra. Mikor nemrég a kezembe akadt, kedvet kaptam hozzá. Találtam hozzá kihívást is, ami még kívánatosabbá tette számomra, így tegnapelőtt nekiláttam. Nem számítottam rá, hogy ennyire fog tetszeni! Gyakorlatilag alig tettem le, míg „ki nem végeztem”. Most. Negyed órája. Lendületes történetvezetés, érdekes cselekmény, figyelemreméltó szereplők… hogy is ne tetszett volna? Persze, nem volt mindenki szimpatikus, mint ahogy nem is lehetett.Sokáig nagyon kellett figyelnem, hogy a tündéreket és atlantisziakat össze ne keverjem. Azaészt és Ricsit sokszor legszívesebben tunikán billentettem volna. Előbb Ricsit utáltam jobban, majd az aranyhajú herceget. Kedveltem a kis, vörös Aengust, őt nem lehetett nem szeretni, Spiridiont, a kissé zakkant zsenit, Finolát, Greinnét, Lilla apját. Lilla iránt változó érzelmekkel viseltettem, s meglepődtem, mikor a butuska Meandráról kiderült, hogy ha kell, s ha bíznak benne, helyén van a szíve. Kissé soknak találtam a hullákat, ráadásul rossz volt, hogy felnőttek is, gyerekek is voltak köztük. Bevallom, nem sejtettem, ki minden bajok okozója. Élveztem viszont a regény humorát. A vége felé egyszer a könnyeim is kicsordultak.
Várom, úgy várom a következő részt! Még nem tudom, honnan jutok hozzá, de kell nekem. Mindenképpen!