Lie ​Ce: Az elomló üresség igaz könyve 13 csillagozás

Lie Ce: Az elomló üresség igaz könyve Lie Ce: Az elomló üresség igaz könyve

Az elomló üresség igaz könyve a taoizmus egyik legbecsesebb szent könyve, melyet Lao Ce és Csuang Ce műveivel együtt a filozófiai taoizmus alapvetésének tartanak. Lie Ce mester, a „széllel szálló igaz ember" legrégebbi szövegei, mintegy kétezer-ötszáz évesek, s noha évszázadokon át alakultak, formálódtak, mit sem veszítettek szépségükből, gondolatgazdagságukból. Könyvünk nyolc fejezete a taoista filozófia minden lényeges tanát feldolgozza, de jelentős hangsúlyt kap benne a természetfilozófia, a taoisták kedvelt területe. Külön érdekessége a könyvnek, hogy a kínai filozófia egyedülálló dokumentumaként tartalmazza egy korábbi gondolkodó, Jang Csu mondásait és cselekedeteit is. Az ő tanításait összefoglaló fejezetből hiányzik minden metafizika, komor hedonizmusának üzenete azonban máig érvényes: „ Tisztességgel tegyétek dolgotok, de semmit se tegyetek abban a hitben, hogy tisztességesek vagytok. Úgy szeretetre leltek majd, bárhová térjetek is."

>!
Helikon, Budapest, 2008
176 oldal · ISBN: 9632271682
>!
Ferenczy, Budapest, 1995
168 oldal · keménytáblás · ISBN: 9638258462 · Fordította: Dobos László

Enciklopédia 6


Kedvencelte 2

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 37


Kiemelt értékelések

Lunemorte P>!
Lie Ce: Az elomló üresség igaz könyve

Az emberi test nem biztos, hogy emberi jellemet takar. Az emberi jellem nem biztos, hogy emberi testben lakozik. Gondolkozásra, tűnődésre, elmélázásra való ez a könyv. Rövidsége ellenére lassan forgassuk, nehogy idő előtt megunjuk a sok igazságot. Lassan adagolva célba érhetnek a mondatok.

Stone>!
Lie Ce: Az elomló üresség igaz könyve

nyugati lélek
a Balkán szélén élek
de a Tao-n járnak az évek,
ha hagyom…..és mért ne hagynám

pat P>!
Lie Ce: Az elomló üresség igaz könyve

Apránként. Hangulat esetén. Elgondolkodósan. Van, amit többször is. Remek.

Jeffi P>!
Lie Ce: Az elomló üresség igaz könyve

Már vagy egy fél éve biztos kerülgettem a könyvet. Először könyvtárból hoztam ki, hogy „majd elolvasom” aztán visszavittem olvasatlanul. Most, hogy már saját példányom lett, egész hamar rávetettem magamat :D
Sok történet már ismerős volt, de ennek ellenére nagyon tetszett, és most pont ilyen hangulatom volt ^^


Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

Aki érkezik, nem érti a távozót, és a távozó se azt, aki megérkezik.

16. oldal

Szelén>!

Aki kifelé vándorol, az a külvilág dolgaiban keresi a teljességet, ám aki befelé tekint, az megelégszik önmagával. E megelégedettség a kószálás tökéletessége.

62. oldal

Lunemorte P>!

Annak, aki önmagához nem ragaszkodik, feltárulnak a dolgok.

70. oldal

Szelén>!

A nyugalomban és az ürességben biztos menedéket találunk, a szerzés és az adományozás pedig csak összezavarnak minket. Aztán ha valami már darabokra tört és szétesett, hiába csűrés-csavarás az „emberséggel” és „igazságossággal” mégse jön helyre tőle semmi.

14. oldal

Lunemorte P>!

Az emberi test nem biztos, hogy emberi jellemet takar. Az emberi jellem nem biztos, hogy emberi testben lakozik.

38. oldal

Lunemorte P>!

Odaadnád-e egy szál hajadat, ha ezzel segíthetnél a világon?

119. oldal

Lunemorte P>!

És azt ugyan honnan tudhatnám, hogy ha most meghalnék, az nem lenne-e jobb, mint előtte az élet volt?

12. oldal

bolondgomba I>!

Volt egyszer egy ember, aki elvesztette a fejszéjét. Arra gyanakodott, hogy a szomszéd fia lopta el tőle, és ahogy elnézte, a járása tényleg olyan volt, mint egy fejszetolvajé. De az arcvonásai és a beszéde is olyanok voltak, mint aki fejszét lopott. Sőt: egész magaviselete, minden mozdulata arról árulkodott, hogy nem lehet egyéb, csak fejszetolvaj. Nem sokra rá aztán kútásás közben előkerült a fejsze. Másnap, amikor meglátta a szomszéd fiút, nem volt annak egyetlen vonása, egyetlen mozdulata sem a fejszetolvajokéhoz hasonló.

149. oldal

2 hozzászólás
Lunemorte P>!

Csak mi ketten – ez a csontdarab meg én – tudjuk, hogy nincs, mi meghalt, és nincs, mi élő volna.

8. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · halál

Hasonló könyvek címkék alapján

Ji King
Csuang-ce bölcsessége
Sol Rayond: Ji King
Fritjof Capra: A fizika taója
Lao-ce: Tao Te King
Csuang-ce – A virágzó délvidék igaz könyve
Ewa Wong: A hét taoista mester
Őri Sándor: Konfuciusz élete és kora
Tőkei Ferenc (szerk.): Kínai filozófia I-III.
Huang Di Neijing: A Sárga Császár belső könyvei