Az ​az édes, távoli harang (Gemma Doyle-történetek 3.) 231 csillagozás

Libba Bray: Az az édes, távoli harang

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Azóta, ​hogy Gemma Doyle belépett a baljós Spence Akadémia falai közé, az élete egy év alatt fenekestől felfordult. Meggyilkolták az anyját, az apja az ópium rabja lett. Gemma soha nem sejtett erőt fedez fel magában, amelynek segítségével szembeszáll a csípős nyelvű és rosszindulatú iskolatársnőivel, és hűséges barátnőt farag belőlük. E közben megnyílik előtte egy elvarázsolt világ, a birodalmak, amelyben elszabadult a fekete mágia. Gemma a fenyegető veszélyek ellenére uralma alá hajtja a varázserőt, és hihetetlenül izgalmas kalandok során szokatlan szövetséget köt az akaratos Felicityvel és a félénk Ann-nel, valamint Kartikkal, az egzotikus indiai fiatalemberrel, egy titkos társaság tagjával, akit mind a szigorú illemszabályok szerint működő viktoriánus társadalom, mind a körülmények eltiltanak tőle, de akihez mégis gyengéd szálak fűzik. Gemma kettős élete most ér a fordulópontjához: egyszerre készül elhagyni a Spence Akadémiát, hogy első londoni báli szezonja alkalmával… (tovább)

Eredeti mű: Libba Bray: The Sweet Far Thing

Eredeti megjelenés éve: 2007

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2011
836 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632452715 · Fordította: Szűr-Szabó Katalin, Neset Adrienn

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Gemma Doyle · Kartik · Felicity Worthington · Pippa Cross · Ann Bradshaw · Dr. Theodore Van Ripple · Elena anya · Mrs. Lillian Nightwing · Thomas Henry Doyle


Kedvencelte 55

Most olvassa 19

Várólistára tette 156

Kívánságlistára tette 133

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Violet_Finch_PMónika
Libba Bray: Az az édes, távoli harang

Az első gondolatom a könyvről,hogy miért sikerült ez 800 oldalasra??
Libba Bray annyira precízen ír a korról amelybe belecsöppenünk ( 19.század) és az akkori hogy is mondjam….szabályokról,hogy kicsit untam. Nekem ez már túlságosan elnyújtott volt. Míg az első kettőnél nem bántam és nem is volt észre vehető itt sokszor éreztem,hogy vannak felesleges jelenetek.
Először 4 csillagot akartam adni,mert lehúzott ez a dolog,de végül elérkeztem az utolsó 200oldalra ami miatt mégis azt mondtam,hogy huuu ez 5csillag lesz.
Na szóval először is Pippa és Felicity??? :O :D Végülis sejteni lehetett,hogy nagyon közel álltak egymáshoz. ;)
Másodszor mi ez a nyitott zárás????
Mi ez a Katrik dolog??? :,(
Nagyon meglepődtem ,hogy az írónő spoiler . Mivel nem olvastam értékeléseket ez nagyon ledöbbentett. Sírtam miattuk. Nagyon nem értek egyet ezzel a véggel. Gemma sem érthető nekem. Egész végig izgul a nagy bemutatása miatt és a végén mégse ezt az életet választja,hanem elmegy Amerikába. Nem értem. De a vége kicsit elgondolkodtatott. Amikor visszament a kertbe és Elena Anya azt mondta neki,hogy „A világot várják a látok.” aztán kiderül,hogy Amerikába megy…..(konkrétan New Yorkba)eszembe jutott,hogy Libba Bray írt egy ilyen sorozatot és pont Látok és pont NY-ba játszódik. Ránéztem de nem találtam benne Gemmát. Pedig lehetne ezt folytatni. Na mindegy is.
Azért kedvenc lesz a sorozat. :)

>!
Vhrai P
Libba Bray: Az az édes, távoli harang

Nagyon jó lezárást kapott a történet. Talán itt jött bele az írónő legjobban a korszak ábrázolásába. Nagyon meglepett, mennyire foglalkozott a korabeli társadalmi problémákkal. A karakterek is rengeteget fejlődtek. Viszont a fantasy szál nagyon gyengécske volt, néhol már-már vicces.

Bővebben: http://libellum.blog.hu/2017/08/22/amikor_semmi_sem_ugy…

>!
Mazsidrazsi
Libba Bray: Az az édes, távoli harang

Gyönyörű és számomra izgalmas és nyitott lezárása egy sorozatnak.
Nem mondom, néha nem értettem, hogy minek ennek a könyvnek 800 oldal??!! Voltak felesleges részek, de tudom, hogy ezek nélkül nem értettük volna meg a szereplők jellemváltozásait. Mert Gemma amiken keresztül ment, az félelmetes. A barátairól nem is beszélve.
Érdekes volt olvasni, továbbra is tetszett a felépített világ. A csavarok a végén pedig…Haragszom értük. Főleg Kartik miatt….fúúúúúú…. Ezzel a befejezéssel számomra nem lett minden lezárva, sőt, elég sok kérdésem maradt! Úgy érzem, ennek még ülepednie kell :D

>!
zsofigirl
Libba Bray: Az az édes, távoli harang

(Note to self: el kellene felejteni, hogy ha egy sorozat részei növekvő pontszámot kapnak, az azt jelenti, hogy egyre jobb. Nem, csak akiknek nem tetszettek az előző részek, nem folytatják.)

Nem ez volt a kedvenc részem a Gemma Doyle sorozatból. Ettől függetlenül tetszett, de nem ez volt a legjobb. A végén az interjú az írónővel, nagyon tetszett, nem is értem, egy ilyen dilis csaj hogy tud ilyen hitelesen belehelyezkedni a viktoriánus korba?! :)

1 hozzászólás
>!
Roni_olvas
Libba Bray: Az az édes, távoli harang

Nem szoktam egy könyvről egyből, a befejezése után értékelést írni, mert általában kell egy pici idő, amíg leülepedik az emberben, gyökeret ereszt és gondolatokká válik.
Most csak azért teszek kivételt, mert muszáj kiírnom magamból, muszáj ledobnom magamról azt a fájdalmat, amit rám rakott… Életemben azt hiszem, nem sírtam még így könyvön, mint most…Egyszerűen nem bírom abbahagyni, nyelem a könnyeimet, mert jólesik, mert tudom, hogy másképp nem lehetett volna lezárni, mert tudom, hogy minden úgy van jól, ahogy van. Hogy így kellett lennie. És ezért nem tudom eldönteni, hogy végül is kinek is volt igaza: Gemmának, aki a szabad akaratban hitt, vagy Kartiknak, aki a Sorsban…
Azt hiszem, összességében elmondhatom, hogy csodaszép lezárása volt ez egy mágikus, varázslatos történetnek, még akkor is, ha úgy éreztem néha, hogy feleslegesen hosszúra van nyújtva – főként az elején –, és lényegtelen apróságokkal és felesleges áldozatokkal teli. Mert a vége, a végső csata tökéletes volt: izgalmas, meglepő, feszültséggel és félelemmel teli, fájdalmas és katartikus végkifejlettel, aminek a levezetése a könyv legvégéig elhúzódott és elkísért, hogy ott aztán egy hajszálnyi reményt ültessen a szívünkbe…hátha mégis…

2 hozzászólás
>!
dogwhisperer P
Libba Bray: Az az édes, távoli harang

Egy majdnem egy évig tartó olvasási válság során kezdtem el a befejező kötetet…. hiba volt, az első 300 oldalra alig emlékeztem, amikor újra levettem a polcról. Végig azon járt az eszem, hogy miért ilyen vontatott, miért ilyen sok és lassú. Na igen, meg lehetett volna írni fele ilyen hosszan is, de ettől függetlenül méltó befejezése a sorozatnak. Szeretem ezt a kort, szeretem Gemmát és Kartikot. Sírtam… nagyon sírtam a befejezésen, de ez a legtökéletesebb lezárás.

>!
Virág_
Libba Bray: Az az édes, távoli harang

Megmondom őszintén, nem vagyok oda a Gemma Doyle-trilógiáért… A sorozat mindegyik kötete egyre közelebb vitt a történettel való kibéküléshez, mégsem tűnnek el teljesen azok a negatívumok, amik a legelső részben csak úgy hemzsegtek. Elég rossznak gondolom a kezdést, és ezt már korábban ki is fejtettem. Hogyha erre alapoztam volna a döntésemet, biztosan nem álltam volna neki a folytatásnak de végül felülkerekedett bennem a kíváncsiság és a remény, tapasztalatim szerint ugyanis nem érdemes mindig az első kötet alapján döntést hozni egy sorozat sorsáról.
Ez sem lett a szívem csücske, ugyanakkor mégis sikerült végre megtalálnom a történet pozitívumait, a várva várt izgalmakkal teli fordulatokat és egy jó főszereplőre valló tulajdonságokat:

Nagyon tetszik, hogy a birodalmakon belüli (és kívüli) összeesküvések, fondorlatos tervek és a véget nem érő titkok sorozata mellett a viktoriánus korszak is élesen elénk tárja szépségeit és igazságtalanságait. Gemma karaktere miatt természetesen női szemszögből tekinthetünk körbe ebben a világban, ami egy másik Cecilyhez hasonló főhősnő esetén már koránt sem lenne igaz (hiszen melyik is író akarná elijeszteni az olvasókat?), és Gemma már nagyon régóta tudja és érzi, hogy ő nem ilyen szűk látókörű társaságba vágyódik.

Korábban említettem, hogy a birodalmak ötlete nagyon felvillanyozta a kíváncsiságom, de mindegyik kötet végén maradt bennem egy kis hiányérzet, most viszont megtört ez a folyamat (bár 822 oldalon keresztül nem is csoda). Nagyon élveztem, az utolsó 100-120 oldal után pedig legszívesebben ordítottam volna. Hogyha az egész sorozat úgy magával ragadott volna, mint ez a cselekménydarab, akkor biztosan bedobtam volna a kedvencek közé. Akkor mi itt a probléma? A szereplők, a hisztijeik és az apróbb ellentmondások, amit csak a történet vége tudott pár órára elfeledtetni velem… Ekkora csattanót viszont nem várhatok el minden kötet végére.:)
A szerelmi szál VÉGRE rendesen kibontakozott, ez viszont már korábban is jöhetett volna, én biztos több szerepet szántam volna a Kartiknak a korábbi részekben.

Nagyon tetszett a történet mondanivalója, hogy végeredményben az egész életünk illúziókból magunk köré vont falból áll össze, amíg az őszinteség nem tör lyukat rajta. Nem igazán érdekli sok embert az igazság, hogyha akad az adott helyzetre egy sokkal kényelmesebb magyarázat is, a viktoriánus korszakban pedig különösen igyekeztek eleget tenni mások elvárásainak, és láttatni velük mindazt, amit látni akartak. És ha csak szimplán önmaga akart lenni valaki, lázadásnak vették, és egész életében szégyenkező és vádló pillantásokkal kellett szembe néznie. Az ettől való rettegés teljesen elnyomja a legtöbb nő szabadságvágyát, és kitűnő angol úrihölgyekké válnak. Ilyen szempontból Felicitynek jár egy jó pont (támogatom a párizsi "magán divatprojektjét"), Gemma pedig már úgyis a kezdetektől fogva lázadólélek volt.:D

Most pedig a másik oldalról nézve a történetet (röviden):
– Fee-t meg tudtam volna sokszor folyatni egy kanál vízben
– Hiába harcolt Ann a sorsa ellen, az én szememben tökéletes szolgálólélek volt.
– Egy szál hálóköntösben a csontig hatoló, hideg Télvidéken… Hogyhogy nem fagytak meg??
– Senkinek se tűnt fel, hogy Nan felbukkanásakor sehol sincsen Ann?

Ezek ellenére élvezhető volt a történet, úgyhogy nem bántam meg, hogy rászántam magam a folytatásokra.:)

4 hozzászólás
>!
gabcsika1
Libba Bray: Az az édes, távoli harang

Ez a kötet is hozta az előzők színvonalát.
Nagyon élveztem a bálokat, a táncokat, a ruhákat, és a fináléval meg a befejezéssel is meg voltam elégedve. De sorozat korábbi problémái is megmaradtak sajnos. A birodalmak egysíkúak, mintha egy gyerekkönyvbe írták volna őket, kivéve a Télvidék egy-két elemét. Az írónő sok mindenbe belekap, de aztán nincs ideje (kedve? fantáziája?), több, mint 800 oldal alatt (!!) kibontani őket, ilyen például a kentaurok meg az Ashaék közötti konfliktus, meg igazából az összes ottani népekről el lehet mondani, hogy nincsenek eléggé bemutatva.
És akkor vannak még a bugyutaságok benne. Például Miss McCleethy spoiler értelmetlen hülyeség volt, semmi szükség nem volt rá. :D Aztán ott van még az, hogy Gemma spoiler aztán meglepődik, hogy spoiler. Nahát. Meg a végén ezt a csodálatos, varázslatos spoiler sem értettem teljesen, hogy hogyan jött össze.
Sebaj, egy sorozatnak elment, sőt, meghozta a kedvem más, ebben a korban játszódó könyvek olvasásához is. :)

>!
Victoria_Latte
Libba Bray: Az az édes, távoli harang

Most egy kicsit a három kötetet összefoglaló értékelés következik. :)
Először is, nem hittem volna, hogy ennyire megszeretem Gemmát. Az első könyv feléig nem volt szimpatikus, kifejezetten irritált, de a végén, mikor az utolsó mondatot elolvastam, tudtam, hogy nagyon fog hiányozni.
Ami érdekes volt, hogy a Spenceben, és a Londonban… tehát a valóságban játszódó történetek engem jobban érdekeltek, mint a Birodalmakban futó cselekmények. Ott néha zavarosnak éreztem a dolgokat, nem igazán tudtam kivenni, hogy ki-kivel van, és miért, de tervezem, hogy újraolvasom a trilógiát, és akkor talán megvilágosodom. (:
Az írónő fantasztikusan ábrázolja a kort, az akkori uralkodó morált, a személyiségeket, mindent. Néha már kicsit túl tökéletesen… Néhol úgy éreztem, túl van írva a történet..
De valamiért mégis imádom. Talán mert Gemma gondolkodásával tudtam azonosulni, vagy mert szeretem a régebbi korokban játszódó könyveket…? Nem tudom.
Mindhárom borító szerintem nagyon szép, és a könyv végén az írónővel készült interjúnak nagyon örültem. :)
Aki szereti a kicsit sötét, misztikus, itt-ott romantikus szálakkal átszőtt, viktoriánus korban játszódó műveket, annak kötelező elolvasnia! ;)

>!
Doctor_Who
Libba Bray: Az az édes, távoli harang

Nyah, vége. Így utólag belegondolva rettentően rövid volt, pedig simán elmenne önvédelmi fegyvernek is a méreteivel. Mégse bánom, hogy nap mint nap cipeltem magammal, mert minden sora megérte :) Kicsit féltem tőle, mert mi lehet benne, amitől ilyen hosszú. Unalmas részre mégsem akadtam, mindig volt valami. Szegény Gemma nem panaszkodhat, vele aztán tényleg történt mindig valami. Pippát sehogy se sikerült megkedvelnem, már az első kötettől kezdve nem tetszett az egész személyisége. Ami Felicityt illeti, hát wow! Kicsit sejthető volt, de hogy így simán… Hehe. No, nem mintha gond lenne, örülök, hogy az írónő ezt így meg tudta csinálni.
Pluszpont jár a Kartik-Gemma szálért, ami véééégre nem a megszokott, elcsépelt lámúr, de nem szeretnék spoilerezni, úgyhogy akit érdekel, olvasson utána :P
Külön extrapont jár az írónőnek azért, ahogy leírja a korabeli angol társadalmat. Le a kalappal a kritikáért XD Imádtam.
Az egész könyv fénypontja a legvégén levő kis interjú az írónővel, amiben jópofa kulisszatitkokat oszt meg az olvasókkal.
Kár, hogy nem lehet hat csillagot adni, mert simán megkapná! :D


Népszerű idézetek

>!
Luna_Iceshard

Van egy ősi szólás, amelyet még Indiában hallottam. Eszerint ahhoz, hogy tisztán láthassunk, először el kell sírnunk a könnyeinket.

788. oldal

14 hozzászólás
>!
Belle_Maundrell

Mi magunk teremtjük meg azokat az illúziókat, amelyek segítségével tovább élhetünk. És egy nap, amikor már nem vakítanak el, és nem is vigasztalnak, leromboljuk őket, egyik csillogó téglát a másik után ütjük ki a falból, míg nem marad más, csak az őszinteség ragyogó fénye. Felszabadít ez a fény. Kell. Rémisztő. Mezítelenül, kiürítve állunk előtte. És amikor a szemünk már nem bírja tovább, új illúziót teremtünk, amely ismét megvéd bennünket a nyugtalanító igazságtól.

799. oldal

>!
Betti_

Érdekes, mennyire nem hiányzik a gyengédség, amíg nincsen, de ha valaki megajándékoz vele, akkor semennyi sem elég belőle. A legszívesebben megmártózna benne az ember.

222. oldal

>!
Betti_

Néha a talán is elég ahhoz, hogy mindent el tudjon viselni az ember.

445. oldal

>!
Betti_

Nem akarom azzal tölteni a hátralévő életemet, hogy állandóan összehúzom magam, hogy ebbe a beszűkült világba beférjek.

796. oldal

>!
doro33

– Ön is érezte már magát így?
– Magányosnak?
Keresem a megfelelő szavakat. – Nyugtalannak. Mintha még nem találkozott volna az igazi önmagával. Mintha elsétálna mellette a ködben , és a szíve megszólalna: Ó! Hát itt vagy! Téged kerestelek! De minden túl gyorsan történik, és az a hiányzó rész megint eltűnik a ködben. És aztán minden hátralévő percben ezt keresi.(…)
– Tudja mit gondolok? – mondja végül Kartik.
– Mit?
– Azt, hogy néha megpillanthatjuk a hiányzó részt valaki másban is.

474. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gemma Doyle · Kartik
>!
Betti_

Senki sem látja, ki vagyok valójában. Mindenki annyit lát belőlem, amennyit akar, amennyit kér belőlem. Hogy valójában ki vagyok, és mit gondolok, az senkit sem érdekel!

426. oldal

>!
Victoria_Latte

Az igazság olyan méreg, amelyet nem köphetek ki.

424. oldal

>!
Belle_Maundrell

Rózsák rózsája, világszép virág!
Vak tenger árja mossa partod át.
Gyász-kikötőben zeng egy égi hang,
Hív az az édes, távoli harang.
Úgy fáj a szépség! Így lehet örök,
Lebeg fölöttünk, s a tenger fölött.
Hajóink szellem-vitorlája hull.
Egyenlő sorsot ígért rég az Úr.
Az ő csatáit vívjuk, míg szabad,
Így süllyedünk el csillagunk alatt.
Többé nem halljuk, szívünk hogy kiált,
Szorongva kérve éltet vagy halált.

– részlet W. B. Yeats Harcok rózsája című verséből

>!
Aranymag

Kezdek rádöbbenni, hogy szeretném különlegesnek érezni magam. Szeretnék nyomot hagyni a világban. És nem akarom, hogy ezért szabadkoznom kelljen.

144. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Charlie N. Holmberg: A papírmágus
Alexandra Bracken: Az idő vándorai
Meg Cabot: Jinx
Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz
Maryrose Wood: Méregnaplók
Richelle Mead: Vámpírakadémia
Laini Taylor: Füst és csont leánya
Sara Raasch: Hó mint hamu
P. C. Cast – Kristin Cast: Megperzselve
Andrea Cremer: Bloodrose – A döntés