A ​fülemülepadló (Otoriak története 1.) 89% 122 csillagozás

Kitalált történet, kitalált szereplőkkel, egyet kivéve, egy a valóságtól nem túlzottan elrugaszkodott környezetben. A korabeli Japán hangulata adja a könyv gerincét, még akkor is, ha szinte semmi se igazán analóg azzal. Valahogy még is ügyesen megoldotta a dolgot az író, mert nekem fel sem tűnt olvasás közben, hogy ez egyfajta fantasy. Van némi mágia, vagy inkább „különleges képességeknek” lehetne hívni, ami megfűszerezi az amúgy semmi szokatlant elmesélő történetet. De működik, mert élvezettel olvastam, és kíváncsian várom a folytatást.

Nagyon sok jót hallottam "Az Otoriak történetéről, ezért kíváncsian álltam neki az olvasásnak. Bevallom őszintén, hogy tetszett az első rész, de semmi extrát nem találtam bent. Nekem kicsit a nyelvezete is nehézkesnek tűnik. Olyan, mintha néhány helyen elmaradt volna a lektorálás. Ennek ellenére csak fél csillagot vontam le, mert maga a regény tényleg izgalmas. A főszereplőket megkedveltem és nagyon sajnáltam, hogy a végén néhánytól végleg el kellett búcsúzni. Már olvasom is a folytatást bízva bent, hogy később teljesen beszippant.

Kezdjük ott, hogy azt hittem, az író férfi. Aztán egyre gyanúsabbá vált, hogy nem az. Hogy miért gondoltam pasinak, azt nem tudom, de tényleg erős meggyőződésem volt, hogy nem nő írta ezt a könyvet.

Ami egyébként nagyon tetszett egészen a feléig. Nem túl sodró lendületű könyv, pont olyan, mint amilyennek egy korabeli japán történetet elképzelnék (hiába írja a szerző, hogy nem helyezi el valós országba a cselekményt, azért a nevek és a szokások erősen Japánra utalnak). Váltott szemszögből íródott a cselekmény, illetve ez valami felemás megoldásként úgy alakult, hogy a fiú szemszöge után a „lány fejezete” E/3-ban szerepelt. Annyira tetszett a könyv, hogy alig bírtam kivárni, hogy ismét a másik szereplőről olvashassak.
Egy idő után aztán már mégse tetszett annyira. Kb a háromnegyedénél elkezdett szappanoperába átmenni, a vége meg kifejezetten nevetséges volt. Hullottak a fejek, kinyírt kb mindenkit, dúlt a „lamúr” úgy, hogy előtte 300 oldalon keresztül kb semmi se történt. Mert ahogy várható, elmerültünk festmények szépségében, meg épületek teljes alaprajzát ismertük meg. És ezekhez képest a befejezés háááát, elég gyors volt. Függővégszerű, de nem annyira, hogy azonnal folytatni akarjam.

A főszereplők közül Takeo olyan leginkább semmilyen nem volt. Egy tipikus tizenéves, aki szófogadatlan, majd spoiler alig egy év alatt mindenféle képességei lesznek, meg még egy nagyúr is spoiler. A mindenféle képességek miatt lehetne fantasy, de olyan haloványan van benne jelen, hogy elég light-fantasy-nak hívnám. Az, hogy élesen hall és egyszerre két helyen is tud lenni, már a fülszövegből is kiderül, sajnos ezekről többet nem is igen tudunk meg. Annyival el van intézve, hogy láthatatlanná váltam és az őrök elmentek mellettem vagy otthagytam egyik énemet és a másik elkószált a sötétben a kijárási tilalom alatt. Na kösz.

Ami még zavart – bár ez nyilván az én hiányosságaim egyike –, hogy a neveket elég nehezen jegyeztem meg. Francnak kell Sizuka, Sirakawa, Sigeru név a három leggyakoribb alaknak???
És még egy: a fordítás. Döbbenet. Nem hiszem el, hogy egy Európa Kiadónak nincs pénze lektorra, aki átolvasná a fordítást. (Tessenek nekem szólni! :) ) Ha nem is az eredeti nyelv-magyar fordítás vonatkozásában, hanem csak úgy magában a könyvet!!! Értelmetlen mondatok, dupla állítmány, kihagyott mondatrészek. Volt minden. (Pl. Az eszem azt súgta, hogy csak egy bolond tenné ki magát ilyen veszélyen, de hiába róla. 196. oldal) Egy idő után nem számoltam, hanem eldöntöttem, hogy a folytatását (ha egyszer), angolul fogom olvasni. De!! jó hír, más a többi rész fordítója.

Sokat ültem ezen, hogy mit is írjak róla. Jó pár nappal az olvasás után pedig sokkal letisztultabb is minden érzésem és gondolatom a kötettel kapcsolatban.
Nem bántam meg, hogy elolvastam. Sőt. Nagyon is tovább olvasós a történet, bár nem lett tökéletes ez az első kötet.
Volt ahol csak úgy peregtek az események és oldalak, volt viszont amin nagyon szenvedősen jutottam túl.
Van itt minden, egy kis fantasy vonal, épp csak egy leheletnyi, ami miatt rákerülhet a fantasy címke. Viszont ez egy nagyon is érdekes vonal. Már csak emiatt is biztos, hogy tovább olvasnám.
Takeo karaktere viszont úgy önmagában annyira nem fogott meg. Valahogy nem egy kiforrott jellem számomra. De ez azért nem veszi el a kedvem semmitől.
Kapunk Japánból egy szeletet, van benne cselekmény, árulás, szövetség kötés, és ezek mellett párhuzamosan szerelem és romantika is. Nincs híján vérengzésnek és kegyetlenkedésnek. Mikre lesz képes az ember egy-egy helyzetben!
A Japán kultúra viszont nekem nagyon hiányosan van ábrázolva. Sokszor a leíró részek sem teljesen azt vetítik a szemem elé, amit láttathatna egyébként.
A fülemülepadló megnevezés viszont nagy kedvencem lett. Főleg mikor megtudtam, mi is ez valójában :)
Alapvetően ez egy nagyon jó könyv, és nagyon tetszik az egész alap történet. Volt amikor meghökkentem mert a kegyetlen valóságot kaptam az arcomba. De ez egy ilyen világ. És pont ezért épp annyira szerethető, mint gyűlölhető. Mert bizony itt sem mindig csak a jók élnek túl eseményeket.

Most olvasom az értékeléseket róla és hasonlóan érzek: fordulatos, kalandos, beszippantós, ugyanakkor sokszor kidolgozatlan, épp csak felkelti a figyelmet a következő részek iránt. Összességében viszont az egyetlen igazi bajom vele az, hogy előbb olvastam a Sógunt. Ott gyönyörűen írja le a helyiek szokásait, lelkivilágát, itt inkább a cselekményen volt a hangsúly. A következő részeket biztosan elolvasom azért.

Nem igazán tudok mit kezdeni a történettel. A középkori Japán rejtett zugában különös képességekkel bíró emberek laknak. Szamurájok rontanak a településre, s egy fiú kivételével mindenkit megölnek.
De mészárlás, árulás, rejtély övezi az Otori klánba került árva fiú életét is. . A Törzs és a Rejtettek viadala kezdetét veszi. Nemcsak ő maga, hanem a mesterei is titokzatosak. A regény második felében bőven ömlik a vér, dolgoznak a bérgyilkosok.
A lényeg: nem lehet a spirituális képességekkel megáldott Takeo boldog, mert az adott szó kötelezi.
Ha elolvasnám a folytatásokat, biztosan eloszlana ez a kezdeti homály, amit az írónő ügyesen végigvitt az egész könyvön. A véres cselekmények mellett olvashattam igazi költői mondatokat is. Talán ez tetszett benne a legjobban.

Igazi fordulatos kalandregény, tele izgalommal, hadurakkal és orgyilkosokkal, árulással és szerelemmel mindez festői keleti környezetben, legalábbis én úgy képzelem.:) Filmszerűen peregnek előttem a képek és tényleg filmvászonra is kívánkozik. Kíváncsi lennék a Dzsatóra is, hogyan nézhet ki az a legendás kard. A másik kedvencem pedig a fülemülepadló. Ilyen gyönyörű nevet adni egy biztonsági szerkezetnek!:) http://moly.hu/karcok/179024
Könnyen olvasható, hamar befalja az ember és jól esik neki.:)

Régóta vadásztam erre a könyvre, ugyanis elég nehéz beszerezni ezt a részt. A mai napig is egy csodának tartom, hogy a gyöngyösi antikváriumban megtaláltam, ráadásul olvasatlanul, potom pénzért. És régóta el akartam kezdeni, de csak most a rohamosan közeledő határidő miatt vettem le a polcról. :) A sorozat végére érve nem vagyok teljesen elégedett, de jól szórakoztam és örülök, hogy megvettem, főleg az utolsó kötet miatt.
Az Otoriak története egyrészt fantasy, másrészt viszont annyira érezhető rajta egy konkrét ország és annak egy bizonyos történelmi időszaka, ami miatt nálam egy kicsit furcsán egyensúlyozott két műfaj között. És néha olyan hangulatom volt közben, mintha Clavell-től olvastam volna, csak gyengébb kiadásban. Vagy talán ez a nyugati szemmel ábrázolt Japánnak volt köszönhető?
Viszont tény, hogy a kezdeti nehézségek után, igencsak megkedveltem ezt a világot.
Az első részt még sok helyen kapkodónak éreztem, néhol kidolgozatlannak, máskor meg túl vontatottnak és túl részletezőnek. A történet kiszámítható, kevés az igazi váratlan fordulat. Ez az egyik legnagyobb hibája. A másik negatívum számomra, hogy a két főszereplő, főleg Kaede nem igazán lett a kedvencem. Viszont rajtuk kívül több nagyon jó karaktert sikerült összehozni. Miattuk igazán megéri olvasni. És a Törzs, a fő fantasy elem is kíváncsivá tett.
Kezdő kötet, ami látszik is, de mindenképp továbbolvasós.

Csak azért négy csillag, mert ez a felütése a történetnek és sok minden lesz még itt. Egyébként – és nem csak a helyszín meg a nevek miatt – olyan volt mint egy jó dorama forgatókönyve. És ez még csak az első „öt” rész volt. Úgy, hogy mielőbb folytatnom kell!!

Egy igazi unikum került a kezembe. Jön egy hihetetlen érdekes japán fantasy egy nyugati szerző tollából. Egy sorozat kezdő kötet, amit biztosan mondhatom követni fog a többi is, mert imádtam. Érkezik az Otoriak története :)

A könyv szenzációs, a szerző stílusa magával ragadó és a regény csak úgy olvastatja magát. A cselekmény első szám első személyű elbeszélés (legalábbis többnyire) és a két szálon futó történetben két (kissé kallódó és elveszett) fiatal életét ismerjük meg. A hangulatát megvettem a fordítás pedig remek szóval egy hatalmas pacsi érte!