Sodródás (Blackhawk fiúk 1.) 54 csillagozás

Lexi Ryan: Sodródás

Régebben ​csak egy dolog érdekelt, a foci – az edzések, a meccsek, hogy kiérdemeljem a helyem a legjobb csapatban a profik között. Mindenem megvolt, mégis inkább a drogokat és az alkoholt választottam, ráadásul kiakasztottam mindenkit, aki próbált megállítani. Most pedig felfüggesztettek a csapatban, házi őrizetbe kerültem, és kénytelen vagyok hat hónapot otthon tölteni, hogy összeszedjem magam. És a hab a rohadt tortán? A szomszéd szobában alszik a legjobb haverom csaja, Mia Mendez – az egyetlen lány, akit valaha szerettem, élő emlékeztetője mindannak, amit bánok.
Fogalmam sincs, hogy Mia közelsége a mennyország lesz-e vagy a pokol. Egy ujjal sem érhetek hozzá – és nem csak azért, mert az apámnak dolgozik. Másnak adta a szívét. De a baleset óta, ami elvette a bátyja életét és mindent megváltoztatott, olyan lett, mint egy zombi, ellöki magától a barátait, és nem foglalkozik az álmaival. Mindketten megtörtünk, zsibbadtan figyeljük a körülöttünk zajló életet, és a pokol… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2016

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Pipacs könyvek

>!
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155435591

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Arrow Woodison · Mia Mendez


Kedvencelte 8

Most olvassa 11

Várólistára tette 73

Kívánságlistára tette 72


Kiemelt értékelések

>!
ƨɔɴом P
Lexi Ryan: Sodródás

Vártam amíg kicsit ülepszik bennem a történet.
Igazából hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett, sőt… viszont rengeteg olyan pontja volt, ami miatt még sem maradéktalan a tetszésem.
Az első és talán a legnagyobb Mia maga. Félre értés ne essék Arrow sem sokkal jobb, de Ő legalább próbálkozott.
Mia-ra simán rá lehetne húzni, hogy r****, mert lássuk be, aki azért van valakivel, mert neki az a kényelmes és védi magát a másiktól, miközben persze végig rá gondol, arra nem sűrűn találni jobb szót. Az egész jajj de szegény Brogan spoiler egy vicc. És vicc az egész kapcsolatuk, mert ez nem volt az.
Arrow a másik ellenpont, őt mondjuk csúnyán megtréfálta az élet spoiler. Igazából nekem ő abszolút szimpatikus volt, és bírtam azt is, ahogy Mia-hoz állt hozzá. Noha enyhe túlzásnak éltem meg ezt a meglátni és megszeretni dolgot, de valahol mégis.
A másik az egész baleset. spoiler
spoiler
Szóval igen, tetszett, de túl elrugaszkodott dolgok vannak benne nekem, ami miatt nem tudtam úgy értékelni, ahogy az alap ötlet elragadott.

11 hozzászólás
>!
Bitten
Lexi Ryan: Sodródás

Hát én nem is tudom……
Néhol zavart a sok múltban vájkálás, talán kicsit sok is volt.
Nem mondom, hogy egy jól felépített történet, de egész ügyesen próbálkozott. van mit csiszolni és finomítani, de érzek egy egyedi ízt ami tetszik. Tetszettek a karakterei. Jó hogy Arrowra koncentrált. Brogen nekem ….. inkább hagyjuk a könnyebb utat választom én is.

Kíváncsi vagyok mit tud kihozni még a srácokból.

>!
Zso89 P
Lexi Ryan: Sodródás

Olvastam már az írónőtől és az kedvenc lett,ezzel sem vagyok másképp.
Mondjuk a borító alapján (amit természetesen imádok) nem gondoltam volna hogy érzelmileg egy ennyire „mély” könyv lesz.

Azt kell mondjam hogy teljesen összetört ez a könyv,de be kell vallanom imádtam.
Ennyi szenvedést,ennyi kínt és fájdalmat nem lehet elviselni.
Mikor már azt hittem hogy végre már jön egy kis boldogság vagy csak egy kis remény a „jobb” jövő felé mindíg történt valami.

Mia szimpatikus karakter volt akit egyből megkedveltem,egy nagyon erős lány.
Viszont mindkét szülő viselkedését ők szenvedték meg Nic-el.
Én nem valószínű hogy nem bocsájtottam volna meg vagy egyáltalán szóba sem álltam volna velük.

ArrowArrowArrow ❤❤❤❤❤
Egy percig sem gondoltam volna hogy nem a „rosszfiú” kategóriába foglak sorolni.
Egyszerűen levettél a lábamról és még meg sem kellett erőltetned magad.
Egy csupaszív pasi vagy,imádtam hogy nem féltél kimutatni az érzéseidet ha jók ha rosszak is voltak azok.
Hiába volt meg mindene úgy érezte mégsincs semmije.
A kemény külső érző szívet takart,és imádtam.
Sok minden történt,sok mindennek kellett kiderülnie hogy sok mindent megértsünk vele kapcsolatban.

BroganBrogan
Veled igencsak hadilábon álltam.
Rossz érzés mert az elején kedveltelek.
Kedveltelek aztán tettél dolgokat amik után már csak sajnálatot éreztem.

A végével természetesen nem vagyok elégedett,mivel olyam hosszú és fájdalmas út van Mia és Arrow mögött azt hittem kapunk még egy kicsivel többet a „jóból.”
De sebaj új kedvencet avatt.
IMÁDTAM.❤❤❤❤❤
Remélem a többi részt is olvashatom,remélhetőleg hamarosan.

8 hozzászólás
>!
ladydark
Lexi Ryan: Sodródás

Hát vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban.
Az elején még úgy voltam vele, hogy ez nagyon jó, végre egy szuper könyv. A közepe felé aztán picit nekem ellaposodott, nekem a folyamatos ugrálás az időben nem jött be.
Az tetszett, hogy nagyon jól meg van fogalmazva, nem csak valami gyenge alapiskolás szöveget olvashatunk.
Viszont sokszor olyan érzésem volt, mintha egy szappanoperát követnék végig. Annyira túlbonyolították néhol a dolgokat, hogy már túl sok volt.

>!
pufivipi
Lexi Ryan: Sodródás

Ez nekem bejött. Hamar magával sodort az érzés, hogy ez tetszeni fog. Repkedtek a pillangók a hasamban, miközben olvastam, aztán Mia egyszer csak kiengedte őket! Haragudtam rá, amikor visszafogadta Brogant. Miért kellett? Aztán újra visszarepültek a gyomromba, még meg is sirattam őket (Mia- Arrow kapcsolata miatt), csak ültem és a könnyeim potyogtak. Ez jellemezte a hangulatom a könyv alatt, de ettől lett számomra ez az idei év első kedvence. Jól építkezett a könyv, tetszettek a múltbeli megvilágosodást nyújtó emlékezések. Bejött az is,hogy beleláthattam Arrow fejébe,mert a viselkedése alapján nem biztos, hogy a kedvenc pasijaim közé került volna, de így sikerült neki.

>!
BezTina
Lexi Ryan: Sodródás

Arrow.. Annyi mindent irhatnék, de csak az jár a fejemben, hogy brutális, ahogy felhasznàlták Őt. Még akkor is, ha egyeltalán nem közelíti meg a fehér bárány kategóriát. Így egyàltalán nem tudom rossz szemmel nézni a cselekedeteit még ha sokszor csóváltam is a fejem. A csajszira majdnem ugyan ez vonatkozik.

>!
Domovecz_Anett
Lexi Ryan: Sodródás

Az év első könyve ,d e nem bántam meg hogy elolvastam .
Nagyon tetszett csak ajánlani tudom mindenkinek .
Ez nem az a csöpögős szerelmes történet , van benne romantika de fő szál nem az hanem múlt mely beárnyékolja a könyvet a történések , igazság felfedése , saját magadat okolod a tettekért de a végén kiderül játszottak veled , pedig úgy hitted hogy csak védtek .
Mia vidám, kedves lány akinek vannak álmai amit fél megvalósítani éneklésbe menekül . de jön a Szilveszter mely mindent megváltoztat , elveszíti a bátyát és az igazságért küzd , a barátja küzd az életbe maradásért , Mia magát okolja mindenért , ha nem ment volna el , ha otthon maradt volna , ha … de megtörtént Arrow lelke nem nyugszik minden nap küzdés számára , minden nap szembesül a múltjával , azt hiszi hogy a házi őrizet segít tisztán látni a dolgokat de ép ellenkezőleg mert Mia ott van , csak egy fal válasza el őket egymástól … a múltjuk pedig összeköti mindketten megtört lélek , aki élni akar pedig félig meghaltak , magukat hibáztassák két emberért pedig egyik sem bűnös … sodródnak az eseményekkel a történésekkel , és az igazság egyre jobban a felszínre tör . „ Nem forró lángoló tűz vagy ,mert a hosszú esőzések után sem tűnsz el ”

>!
Adrienn1989
Lexi Ryan: Sodródás

Fú, nagyon tetszett. <3
Annyi fájdalom és szerelem volt ebben a könyvben, hogy alig tudtam letenni.
Alig várom a sorozat következő részét a sorozatnak.

>!
Detty77
Lexi Ryan: Sodródás

“De nem akarok csupán egy új koton lenni valami félig üres dobozban…” Mia nem lett az♥ Imádtam ezt a könyvet!! Olyan érzelmek voltak benne, mint egy száguldó hullámvasúton! Arrow a hatalmas szívével és Mia a hatalmas lelkével, elképesztő párost alkottak. Ahogy elképesztő drámák és fordulatok is voltak a történetben♥fantasztikus volt! Nagyon várom a sorozat többi részét is!

>!
Beusom24
Lexi Ryan: Sodródás

Az eleje nekem kicsit olyan zavart volt, de utánna mikor már képbe kerültem, akkor már tetszett. Annak ellenére, h tetszett, nekem hiányzott valami. Én valahogy nagyobb szenvedést vártam Mia részéről. Tetszettek a mellék szereplők , remélem a következő része legalább ilyen jó lesz.


Népszerű idézetek

>!
turanett P

Ne akarj versenyezni egy halott emberrel – mondja.
– A holtak mindig győznek. Fogadd el ezt egy olyantól, aki pontosan tudja.

>!
DramaQueen P

-Jól vagy?
– Miért ne lennék?
-Mert.-ledobja az újságot mielőtt hozzám fordul.-Láttam, hogy nézel rá.
Megorzom a fejemet.
-Nem. Csak egy barátom.
Szomorúan rám mosolyog.
-És bár rengeteg lány volt ma este a kocsmában, még sem kellett kérdezned, hogy kiről beszélek.
Bassza meg.

137. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Arrow Woodison · Mia Mendez
>!
SeRa00 

Néhány démon elől nem lehet elmenekülni.

51. oldal

>!
SeRa00 

– Meg akarlak ismerni – jelenti ki halkan.

67. oldal

>!
SeRa00 

– Sajnálom – suttogom.
Hideg kezével megszorítja az enyémet.
– Nem a te hibád.
Bárcsak ez igaz lenne.

89. oldal

>!
SeRa00 

– Engedd, hogy segítsek, kérlek.

109. oldal

>!
SeRa00 

– Már nem tudod, hogy kell élni.

158. oldal

>!
SeRa00 

– Senki nem tökéletes, és soha nem akartam, hogy te az legyél. Köszönöm, hogy szerettél.

232. oldal

>!
SeRa00 

Most csak annyit tehetek, hogy leülök, és megvárom, mi lesz.

296. oldal

>!
SeRa00 

– Arrow!
– Igen?
– Kérlek, ne hagyj magamra. Belefáradtam, hogy egyedül szenvedek.

302. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Rebecca Donovan: Boldogító lélegzet
Kim Holden: Bright Side
Tammara Webber: Easy – Egyszeregy
Jay Crownover: Rule
Rachel Van Dyken: Egyetlen méreg
Julia Lewis Thomson: Többek által
Cora Carmack: Szakítópróba
Anna Todd: Before – Mielőtt
Leisa Rayven: Megtört Júlia