Ahhoz a generációhoz tartozom (1992-es születésű vagyok), amelynek minden élethelyzetre van egy Kispál és a Borz-idézete. Ez igazából két generáció, a mai 40-50-esek, és mi, 20-30 évesek. A tinik nem tudom, ezen nőnek-e föl, de persze biztos vannak ilyenek is. Legyenek. Valamikor tizennégy éves korom környékén kezdtem el hallgatni őket, akkor még nem jelent meg a Kiscsillag első lemeze, ez biztos. Akkoriban még fanatikus zenehallgató voltam, ha egy zenekar megtetszett, elkezdtem az első lemezzel, és mindet sorban végighallgattam szépen. Ebben az időben kezdtek belémivódni Lovasi szövegei, amiket én is, mint sokan, értelmetlennek találtam, de volt bennük valami, ami nagyon tetszett. (A könyvből kiderül, hogy pár echte Lovasi-szövegnek gondolt dalt valójában Ózdi írt, pl. Őrjárat vagy Macska – Ózdi 1988-ig zenélt a Kispálban, a rock and roll szakmába csak 2005-bnen tért vissza, azóta is ő a Kiscsillag basszusgitárosa – szerencsére.)
Ez persze jó alapot ad arra, hogy az ember elkezdjek csajozni, de nekem, tipikus (akkor még nem szemüveges) hülyegyereknek, főleg barátaim lettek így. Mondjuk tény, a Kispál-zenék nem az erotikus és romantikus túlfűtöttségükről híresek, de szerintem az sem igaz, hogy csak a zintellektuális szövegek hajtják őket: Kispál gitározása unikum a zenében, kár, hogy a feloszlás óta nem sikerült egy rendes bandában folytatnia (volt egy Velőrózsák nevű próbálkozás, amit senkinek sem ajánlok, talán még Kozsónál is borzalmasabb).
Aztán persze nőttem, nődögéltem, a csúnya, végül szemüvegessé váló fiúból lassanként egész jóvágású fiatalember lett, ez persze szubjektív vélemény. Tipikus bölcsésszé váltam, anélkül, hogy erre törekedtem volna, talán Lovasi szövegeinek az átka volt ez, ki tudja. Addigra megnéztem pár Kispál-koncertet, természetesen ott voltam a búcsúkoncerten is az akkori szelelmemmel 17 évesen, akivel kezdő szerelmesekként rögtön fölfedeztük, hogy mégis van itt erotikus tartalom, csak érteni kell. Ez volt a Még egyszer című szám, amiről Lovasi azt állítja, hogy az anyukájának írta. Aha. Mi meg nem az anyukánknak üvöltöttük ott, bizonyos részleteket inkább nem is mesélek el. (FELNŐTT TARTALOM!) Egy nővel egy nap alatt végighallgattuk az összes Kispál-lemezt, egészen furcsa élmény volt úgy szeretkezni, hogy közben a jól ismert Lovasi-szövegek szólnak, amiket közben is énekelni akartam, de mint tudjuk, ez nem olyan egyszerű.
Szóval mikor megláttam ezt a könyvet a kirakatban, tudtam, hogy ez tipikusan a must read (muszáj olvasni, csak így hülyén hangzik) könyv számomra. És a generációm egy része számára. Nem tudtam, hol kezdődik Lévai, és hol kezdődik Lovasi, mert végig a címszereplő monológját olvashatjuk. Ez azt jelenti, hogy Lévai nagyszerű munkát végzett, észre sem lehet venni, hol nyúlt bele a nyersanyagba. Ebben a csávóban nem lehet csalódni.
Persze volt bennem egyfajta kép, hogy vajon milyen is lehet ez a könyv. Ismerem Lovasit, koncerteken láttam többször, olvastam az interjúkat, a Privát Rocktörténet Kispálos részét is persze, hogy megnéztem. De nem olyan a könyv. Ennek nagyon örültem, mert jobb volt.
Meglepődtem, bár az utóbbi időkben már kapisgáltam: Lovasi egy okos fazon. Nem tudtam eldönteni, művelt-e, vagy műveltnek akar-e tűnni, de szerintem mindkettő. Az egyik helyzetre azt mondja, olyan, mint egy Hrabal-regényben. És tényleg. Salingert, akiről a könyv olvasás közben megnéztem az új, szerintem töklyó dokumentum-filmet, kétszer is emlegeti. Nem lepődtem meg, a jófej emberek többsége Lovasin és a Zabhegyezőn nőtt fel. (Bár ő a Kilenc történetet emlegeti, amiben nincs Holden. De hát azt úgyis mindenki olvasta.) Persze ez csak költői túlzás, kapásból tudnék mondani jópár jófej embert, aki egyiken se nőtt fel, vagy csak az egyiken.
Idén negyvenhét éves Lovi, hogy ilyen vénember, az csak a könyv olvasása közben jutott eszembe. Úgy beszél, mint egy érett férfi. Én nagyon szeretem az érett férfiakat, sokat lehet tanulni tőlük. Szexuálisan a nőkhöz vonzódom, intellektuálisan az érett pasasokhoz, akik már túl vannak az életük felén. (Én is szeretnék ilyen pasas lenni.) (Persze egy okos és vonzó nő a legjobb, szerencsére ilyenből is ismerek párat.)
Mint a legtöbb nagyszerű emberben, benne is dolgozik az önirónia, és tudja, hol a helye, mire képes, mire nem. 2014-ben járunk, ez nem épp a magyarság legvirágzóbb korszaka, de volt már rosszabb is. (Mi magyarok szeretünk azzal kérkedni, hogy milyen nehéz múltunk volt, tatár, török, Habsburg, náci, szovjet. Ennél okosabb magyarság-gondolatok is olvashatók a könyvben.) Szerb Antal is írta ezt több helyen, és Lovasi is elmondja: minden életrajzban a legizgalmasabb rész az, ami a gyerekkorról szól. Úgyhogy csak a könyv negyedénél alakul meg a Kispál és a Borz, ami nagyon jót tesz a szövegnek.
Az a pasas a Lovasi, akivel szívesen leülnék sörözni, és elszívni pár cigarettát. Zenészkedőként gitároznék is vele, bár ő jobban játszik. (Pár évtizednyivel több gyakorlata van, mint nekem.) Egyáltalán nem az az elszállt bölcsész-típus, amilyennek szerintem sokan gondolják, hanem egy normális ember, aki mellesleg sokat olvasott is. Sznobizmus sincs benne, ez se egy rossz dolog.
21 évesen az ember már érti a szövegeit is, tényleg van abban valami, hogy Lovasi a legnagyobb költőnk mostanában. Nem tudom, zene nélkül működnek-e ezek a szövegek, mert nekem automatikusan összekapcsolódik a kettő. Nem versek ezek, hanem dalszövegek, de a költészet a régi görögöknél eredetileg zenével párosult, Homérosz, ha létezett egyáltalán, lírán kísérte az Odüsszeiát. De tudjuk, hogy enélkül is jól működik. Szóval ki tudja. Kíváncsi lennék, 2067-ben ("éppen száz éves lennék", énekli hősünk a legújabb Kiscsillag-lemezen) mi lesz a Kispál-nótákkal, ha szerencsém van, még meglátom. Ennek a könyvnek pedig pont most volt itt az ideje. Az első bekezdésben emlegetett generációnak kötelezően ajánlott.