Beállás 50 csillagozás

Ponyvarákenrol
Lévai Balázs: Beállás

A ​Black Sheep egy év kényszerszünet után próbál visszatérni a színpadokra.
Puska (Fegyverneky Tibor), a zenekar fiatal menedzsere igyekszik összerántani a bandát Hegemony, az énekes összeomlása és felépülése után. A banda tagjai, Imi Hendrix, Gúnár, Bozon, Gomez és Jóság egy feltétellel hajlandóak újrakezdeni: egy év alatt fel kell jutniuk a fesztiválok nagyszínpadaira, különben game over.
Megkezdődnek a próbák, megszületik az új album, beindul a turné, pörögnek a bulik, már-már úgy tűnik, akár össze is jöhet a kitűzött cél, amikor egy olyan helyzetben találják magukat, amit korábban elképzelni sem tudtak volna.
Lévai Balázs első regénye sok-sok humorral viszi el az olvasót a magyar backstage-ek világába, ahonnan természetesen nem hiányoznak a rákenrol kötelező elemei sem.
Teljes fikció-e ez a könyv? Válaszul álljon itt a regény mottója:
„A történet és szereplői a képzelet szülöttjei. Figyelem: A képzelet nyomokban valóságot… (tovább)

>!
Athenaeum, Budapest, 2017
236 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632935577
>!
Athenaeum, Budapest, 2017
232 oldal · ISBN: 9789632935331

Enciklopédia 23

Szereplők népszerűség szerint

Arany Mira · Boban · Bozon (Holló Péter) · Glória · Gomez · Gúnár (Gant Roland) · Hegemony · Imi Hendrix · Jóság (Szabó László) · Kétharmad · Mókus (Makkai Ferenc) · Puska (Fegyverneky Tibor) · Timur


Kedvencelte 1

Most olvassa 4

Várólistára tette 37

Kívánságlistára tette 24

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
Lévai Balázs: Beállás

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

Szerintem ebben a szóban – ponyvarákenrol – minden benne van, amit ez a könyv adni akar nekünk. Felhőtlen kikapcsolódás, a zenészek, menedzserek és rajongóik világa, néhány apró titok, egy kis izgalom, röhögések: lazítsunk, engedjük el magunkat, remekül, szórakozva fogunk utazni a zenei élet hullámvasútján.
Nekem azt hozta a könyv, amit vártam tőle, sikerült kikapcsolnia pár órára, élveztem a poénokat, és a rákenrol élmény is megérintett. Nem mellékes, hogy most már azt is tudom, hogy mit kezdhetek egy turnébuszban egy héliumos lufival. A vékony hangon beszélés a vicces része, van egy hasznosabb is.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2017/12/levai-balazs-beallas.html

robinson P>!
Lévai Balázs: Beállás

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

Lehetett volna ez sokkal jobb is érzésem szerint, ha kicsit merészebb, bátrabb Lévai. Valami olyan érzéssel tettem le a regényt, mintha a Tankcsapda-koncert végén ráadásnak a Csipkés kombinéra zendítene rá a banda.
https://gaboolvas.blogspot.hu/2017/11/beallas.html

Cukormalac>!
Lévai Balázs: Beállás

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

A tanár végzettségű, később vízilabda-edzőként is tevékenykedő Lévai Balázs végül valahogyan a médiában kötött ki, ettől fogva pedig főként irodalmi-zenei témájú műsorok és kiadványok fűződnek nevéhez. Jómagam a kultikus magyar slágerek születését bemutató Dob+basszus kapcsán figyeltem fel rá, aztán évekkel később mikor a Hiperkarma dalaival, lemezeivel ismerkedtem, ugrott be újból, mennyire érdekes színfolt és kiemelkedő jelentőségű volt számomra igényes dokumentumfilm-sorozata. A fellelhető részeket nagy örömmel néztem ismét, ő pedig ezt az első regényét még akkoriban jelentette meg, amikor kezdő rocksajtósként próbáltam valahogy ellavírozgatni a hazai fémzene mélységeiben.

Tehát közel négy éve a fókuszban volt már nálam ez a könyv, de valamiért csak nem akart megjönni az érzés, hogy márpedig nekem itt és most ez kell. Ha nem sodorja elém egy akció, akkor nagy valószínűséggel sokáig talonban marad még, a várólista elején, de végre erőt vettem magamon és beleugrottam a kulturális újságírás egyedi figurájának, a tollra cserélt pengető Lovasi Andrásának backstage-regényébe, amelyben a képzelet nyomokban valóságot tartalmazhat. Alapjaiban véve egy remek, néhány alkalommal kikapcsoló szórakoztató regényt kaptam tele anekdotákkal, de – habár nem vérzik több sebből, hisz' kellően igényes és tudatosan komponált a könyvegész –, valami hiányérzet akkor is maradt bennem.

Pedig a karaktereket – az elektronikus pszicho-beatet játszó, Radiohead-Beatles-Daft Punk vonalas Black Sheep zenekar tagjait – alaposan megismerhetjük, nagyokat nevethetünk a különféle magyar zenekarok sztorijainak többé-kevésbé elferdített változatain, sőt még a Beck Zoli emelkedett eszmefuttatásait kifigurázó bekezdéseken is, az igazi tűz és vér valahogy elmarad. Annak ellenére, hogy egy napjainkban játszódó történet kellős közepébe csöppenünk, több jellegzetes hazai koncerthelyszínt is bejárhatunk, minden arra enged következtetni, hogy a zenészek vagy szexmániás, nagydumás állatok, vagy időnként filozofálgató, kiugrott bölcsészek és a világukban egyrészt minden csupa szín, soha egy mélyebb, szomorúbb pillanat; másrészt az érvényesülés is könnyű, minta nem is lennének akadályok, majd a menedzser elintézi…

Nyilván jól esett Lévai kollégának, hogy Puska karakterében kicsit kiírhatta élményeit és frusztrációit, de én csak keresem a szavakat, mint Papp Szabi egy Sztárban sztár zsűrizés alkalmával, és nem tudom, mit mondhatnék még. (Talán annyit, hogy a bűnügyi szál teljességel felesleges volt, ráadásul sejthető volt a végkimenetele is, ahogy az egész történeté. Bár tény, hogy lehetett volna ennél sokkal rosszabb is, a banalitás nem barátom.) Könnyed, laza és kellemes olvasmány, de aki ebből akarja a színfalak mögötti világot megismerni, inkább rögtön menjen is tovább és kérdezze meg kezelőorvosát vagy koncertszervezőjét!

>!
Athenaeum, Budapest, 2017
236 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632935577
AniTiger P>!
Lévai Balázs: Beállás

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

Számomra az eleje kicsit lassú volt, pedig egy egész jó felütéssel kezdődik a könyv (Ruby Tuesday története – https://moly.hu/idezetek/885373), mégsem ragadott azonnal magával. Szóval kellett egy kis idő, míg képbe kerültem az elején, de utána rendesen beütött a sztori, naa! Viszont a végére besűrűsödtek az események és már annyira izgatott, hogy mi lesz a Black Sheep sorsa, hogy kínzás volt félretenni egy pillanatra is.

Jó volt ez így, hogy nem kapott minden tag nagyobb részt a cselekményben, mégis sokat megtudunk róluk a szuper háttértörténetük végett. (Főleg Bozoné és Gomezé tetszett, nagyon megszerettem őket. Oké, Imi zöld tapéta imádata is fantasztikus volt!)

Az abszolút kedvenc részem a 225. oldalon esett meg. TE. JÓ. ÉG! :DD
Ez egy iszonyatosan jól odatett csúcspont volt szerintem; épp olyan, mint a triangulum megütése Hege által., amikor úgy érzi, hogy együtt van a közönség és a banda koncert közben.

Bővebben:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2017/12/levai-bala…

>!
Athenaeum, Budapest, 2017
236 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632935577
Kovaxka P>!
Lévai Balázs: Beállás

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

Lévai Balázs már régen belopta a szívembe magát A Nagy Könyvvel és a Dob+Basszussal, hiányoznak is az effajta kezdeményezések, műsorok. Igaz, hogy akkor hallottam utoljára backstage sztorikat, amikor első szerelmem a P. Mobil kisegítő roadjaként szedegette koncertek után a bélásokat az Ifjúsági Parkban, de öreg rocker nem vén rocker ugyebár. Továbbra is lelkes híve vagyok a progrocknak és az alternatív rocknak, és ezt nem szégyellem koncerteken kifejezni. Mosolyogva olvastam hát a Black Sheep megpróbáltatásait, melyeket „nyomokban valóságtartalmú” történetekből épített fel a szerző, szerintem nem rosszul. Épp az volt, ami lenni akart: szórakoztató ponyva, amit nagyon is értékelek. A szerethető karakterek és a gördülékeny cselekmény mellett megvoltak a rock mellé kötelezően adagolandó attribútumok (szesz, drog, szex), talán kicsit szolidabban, mint a valóságban. Nem akarok benne hibákat keresni, bearanyozta az év utolsó napjait.

1 hozzászólás
GytAnett>!
Lévai Balázs: Beállás

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

Nem, ez a könyv valahogy nem jött be, pedig szerintem nagyon nagy lehetőség volt benne. Borító és fülszöveg alapján már megjelenésekor azt mondtam, hogy ide vele azonnal, mert ez kedvenc lesz! Ahhoz képest… elolvastam, mert kértem a könyvtárban, hogy szerezzék be, de annyira nem voltam oda meg vissza.
A Black Sheep tagjait komolyan mondom, még a végén is kevertem, főleg Imit és Hegemonyt. Nem éreztem azt, hogy itt hatalmas nagy karakterfejlődések lettek volna. Hegemony még úgy ahogy mutatott ilyen jegyeket, de a többiek csak úgy voltak. Haladt a történet, de ennyi. Egy hónapja olvastam és rettentően ciki, de egy-két momentumon kívül nem sok mindenre emlékszem, ez is mutatja, hogy egyáltalán nem azt a szintet hozta, amit egy Ponyvarákenrolltól elvárna az ember.
Az a kicsi krimi szál meg egyáltalán nem kellett bele. Abszolút nem passzolt, csak a fejemet ráztam. spoiler
Amúgy gyorsan lehetett olvasni, csak éppen egy válság kellős közepén kapott el. Nem tudom, hogy mi lett volna a véleményem, ha nem ilyenkor olvasom. Hibátlan akkor sem lett volna.

wzsuzsanna P>!
Lévai Balázs: Beállás

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

Nem voltam egészen biztos benne, mit is várok pontosan ettől a könyvtől. A zenekarok és koncertek világa tinédzser korom óta közel áll a szívemhez, de ez a kapcsolat megmaradt a szimpla rajongás és szórakozás szintjén, bennfentes információim nem igazán voltak soha. Lévai Balázs regénye pont úgy hívja fel magára a figyelmet, hogy azzal kecsegtet, beavat valamiféle titkos világba, és megoszt velünk olyan információ-morzsákat, amelyek még a bulvárlapok számára is újdonságot jelentenek. Nekem mégsem ez volt az elsődleges motivációm az olvasáshoz, sokkal inkább az, hogy talán visszakapok egy kicsit abból a -mára már- nosztalgikus hangulatból, ami fiatalabb éveim fesztivál- és koncertélményeit jellemezte.
Az elképzelt Black Sheep zenekar történetét a szintén elképzelt zenekari menedzser, Puska meséli el nekünk, aki igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy az egyéves kényszer-leállás után visszajuttassa a srácokat a rivaldafénybe. Puska karaktere nagyon szerethető egyébként, kicsit mamlasz, de vicces és jószívű, ráadásul könnyed stílusának köszönhetően igazán olvasmányossá válik a történet. Az együttes tagjait kicsit vázlatszerűnek éreztem, bár tény, hogy nagyon jól megtestesítettek egy-egy zenész-típust. Érdekes módon sokkal erősebbnek éreztem a regény női szereplőit, például a karizmatikus és öntudatos grupit, Glóriát, vagy a kíméletlen blogger csajszit, Mirát.
A zenészek és a menedzser mindennapjait követve bepillantást nyerhetünk az együttes életébe, a próbáktól a fellépéseken át a turnébusz éjszakai csendjéig. A fiúkkal persze folyamatosan történnek a hülyébbnél hülyébb dolgok (beleértve a drogozást és piálást is, ami egyébként kifejezetten szolidan van ábrázolva) és váratlan helyzetek, de valahogy mindig feltalálják magukat és kikeverednek a balhékból….
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.hu/2017/12/beallas.html

NaNa_88>!
Lévai Balázs: Beállás

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

Na Drágáim!

Az van, hogy ezt a könyvet tudni kell a helyén kezelni.
Lehet, hogy egy zenekar van a középpontban, de nem szabad azt várnunk tőle, mint amit az amerikai történetektől megszokhattunk. Itt nem lesznek csillogó New York-i villák, meg több tízezres rajongó tömegek. Itt lipótvárosi garzon van, klubkoncertek, egy feltörni vágyó banda szemén keresztül. Nincsenek hatalmas csavarokban gazdag eseménysorozatok, itt feeling van. Kisbuszban órákig döcögős turnék, művészlelkű megnyilvánulások, magyaros rákenrol életérzés és backstage sztorik. Bár ezt az úgynevezett rákenrol vonatkozást annyira nem értettem, mert nem egy klasszikus értelemben vett rock zenekarról szól a fáma. Inkább alternatívabb vonalat képviselnek. Legalábbis az én értelmezésemben. Helyet kap a humor nem fetrengve röhögős, de párszor hangosan is felnevettem és sokat vigyorogtam, az emberek zenéhez fűződő érzéseivel kapcsolatos gondolatok zenész és rajongó szemmel is, a csapat összetartása, és úgy általánosságban a zene ereje. Meg persze a szétcsapós bulik sem maradhatnak el. Valahol egy teljes képet kapunk arról milyen is egy közepesen ismert zenekar útja, amikor is próbálnak feljebb lépni a „ranglétrán”.

„Ha a nyári szezonra nem jön össze az esti nagyszínpad, akkor a Bárányok elhallgatnak és mennek a lecsóba (…). Vagy headlinerek leszünk vagy semmik!”

A sztorit tekintve tényleg ponyva, de nem is akar többet, ezért maximálisan élvezhető. Nem akar többet, nagyobbat, mint ami. Van az alaphelyzet, miszerint a Black Sheep igenis eléri, hogy ezt a nagyszínpados álmot megvalósítsák. Nyomjuk, nem elégszünk meg a telt házas pincekocsmákkal, feltörünk, mint a talajvíz. Ezt egy, a legrosszabbkor bekövetkező, váratlan esemény teszi érdekesebbé. Én összeszorított s*ggel olvastam, hogy ugyan lesz-e ebből megvalósulás, vagy megint bekarcol a kib…ott magyar valóság. Eközben pedig mennek a bulik, kreatív megoldásokkal tarkított koncertek, örök igazságok, magvas és kevésbé szofisztikált gondolatok, egy kis politikus gyalázás is megfért, a rádióba kerülés néhány titka, rivális zenekaros szópárbajok, kocsmai bunyó, nyilvános beégés, sex, drugs, rock and roll.

Szerintem egy hangulatos történetet sikerült ezzel rittyenteni. Sok minden történik, amolyan hétköznapi szinten, de nem unalmasan. spoiler Egy zenekar élete nem is lehet unalmas. Ez törvény. :D Szegediként külön plusz pont volt nálam, hogy az egyik tag, az Imi Hendrix néven emlegetett gitáros, szintén szegedi születésű, így volt pár utalás, helyszín, beszólás, ami miatt közelebb került hozzám az egész, de legalábbis pár jelenet mindenképp.

4 hozzászólás
Sisyll>!
Lévai Balázs: Beállás

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

Talán nem egy Lovasi önéletrajz, de azért én élveztem ezt a könyvet is nagyon.

Lévai zseniális stílussal kalauzol bennünket a hazai rákenrol világban. Belekomponált mindent, amit kell. Szex, szerelem, drogok, balhék. Benne van a rögös út, amit a zenekaroknak be kell járniuk. Nem egyszerű befutni, de visszatérni sem. Igencsak meg kell küzdeni a top színpadért, elvállalni minden fellépést, a legkirályabb rock klubtól a falunapig, csak hogy a köztudatban benne legyen az ember.
Gondosan kell felépíteni, menedzselni az együttest, a dalokat írni, komponálni, összetenni a show-műsort és remélni, hogy minden flottul megy és nem üt be a gebasz.
Túl kell élni a szakmával sokszor együtt járó drog/alkohol/gruppi történeteket, és úgy állni a színpadra, hogy nem vagy csutka kész, de kellően be vagy pörögve ahhoz, hogy a közönség élvezze, amit csinálsz.

Talán azért is élveztem annyira a könyvet, mert anno beleláttam én is ezen dolgokba egy kisebb zenekar által. Oké, nyilván nem egy Black Sheep szint volt, de azért jó volt látni, ahogy fejlődnek, alkotnak, ahogy legyűrik a problémákat. Voltak ott is vicces sztorik, bár kétségkívül Imi Hendrix és bandája jóval mókásabb.

Tetszett, hogy voltak olyan részek a könyvben, amik egy picit megörökítik a mai bandákat, szövegeiket. Ez különösen kedves volt a szívemnek.

Talán nem is mindenkihez szól ez a könyv, hiszen magát a stílust sem mindenki csípi, én azonban boldog voltam, mert megtaláltam benne életem egy részét. Köszi Balázs!

Lahara IP>!
Lévai Balázs: Beállás

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

A borító tetszett, ezért került várólistára, a szerzőről semmit sem tudok, nem tudom ki ő, még most sem, nem kerestem rá. Belül meg olyan hááááát. Volt egy hangulata, tény, kicsit anekdotázásnak tűnt, de nem voltak mélységei. Sosem voltam rockkoncerten meg a Szigeten, de még a SZIN-en sem, így ezek a dolgok nekem életidegenek. De biztos van, akinek ez jobban átjön. A drogos-piálós részben értékeltem a humoros dolgokat, talán az élet írta? Az emberrablós rész viszont szerintem felesleges.
Plusz, most itt van ez a könyv, és mit csináljak vele? Még elcserélni sem tudom, mert nem fizikai. Letörölni tudom, egyedül, volt nincs. De az meg olyan, mintha elhagytam volna. Sosem volt, sosem nincs. Ha ekönyvet veszek, akkor legyen már olyan, hogy érdemes legyen nem letörölni, nem? A kedvesbarátom olvasná, de nem tud magyarul. Puff neki. Meg nekem.


Népszerű idézetek

Bea_Könyvutca P>!

A jó dal időhatározó lesz, észrevétlenül kövesedik rá az élményeinkre, amik akkor estek meg velünk, mikor ez a dal szól a háttérben, és sok év múlva, ha véletlenül újra meghalljukegy taxiban, egy étteremben vagy egy áruházban, megállunk egy pillanatra, mert váratlan élességgel hívja elő ezt vagy azt az emléket.

231. oldal

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

2 hozzászólás
AniTiger P>!

A józanság az aggódó dilettánsok luxusa.

92. oldal

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

Bea_Könyvutca P>!

Idős házaspárok működhetnek hasonlóan, gondolta Puska, akiknél a feleség némileg csalódottan néz a férjére, ha az ellenvetés nélkül fogadja el a vasárnapi ebéd tervezett menüsorát.

53. oldal

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

robinson P>!

A tetovált karú gitáros mély hittel vallotta, ha egy zenész jól néz ki a koncert után, akkor szar volt a buli.

64. oldal

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

Kapcsolódó szócikkek: Imi Hendrix
wzsuzsanna P>!

…az életkor előrehaladtával a színpadtól felvett távolság folyamatosan növekszik: mindenki az első sorban kezdi a rajongói életpályát, majd az évek múlásával sodródik egyre hátrébb és hátrébb, végül az izzadt, tolakodó testek érintése már annyira idegesíti, hogy egy szomorú napon, biztonságos távolságra mindenkitől, leghátul, a pultnak támaszkodva találja magát egy pohár száraz fehérborral a kezében. Innen már csak egyetlen lépés választja el a koncertlátogatót a pokol legmélyétől, mikor kizárólag csak ülős koncertre vesz jegyet, ahol az alkalomhoz illő csinos öltözetben jelenik meg partnerével, tökéletesen elfeledkezve arról a fiatalemberről, aki valaha félmeztelenül pogózott az első sorban.

61. oldal

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

Kapcsolódó szócikkek: Puska (Fegyverneky Tibor)
robinson P>!

– Hogy jönne ide a Stones? Egyáltalán, ki énekel ma szétcsapva Rolling Stonest?

12. oldal

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

Kapcsolódó szócikkek: Puska (Fegyverneky Tibor)
7 hozzászólás
AniTiger P>!

[…] a dobfelszerelés mögött mintha a neki rendelt helyet találta volna meg az életben. Úgy érezte, egészen pontosan egy hollópéternyi hely van üresen a dobfelszerelés közepén.

56. oldal

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

Kapcsolódó szócikkek: Bozon (Holló Péter)
Kovaxka P>!

Hívjam ide Edwin Martont, hogy húzza neked a Szomorú vasárnapot az asztalunknál, miközben Tyereskova és drMáriás egymással versenyezve lefesti az idillt?

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

Bea_Könyvutca P>!

Az emlékezés személyes néma gesztus, nem pedig hangos sirató.

85. oldal

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol

Kapcsolódó szócikkek: Hegemony
Kovaxka P>!

A három zenekar nagyjából ugyanabba a friss nagyszínpados kategóriába tartozott, még ha műfajilag kicsit mást is képviseltek: a Black Sheep elektronikus pszichobeatként határozta meg a saját stílusát, bár jó néhány daluk erős art rockos hatásokat mutatott, a Superlativus a kezdeti szalonpunk után dallamos norvég halászmetálba csúszott át, míg a Daddy Cool laza mocsokrockban utazott.

Lévai Balázs: Beállás Ponyvarákenrol


Hasonló könyvek címkék alapján

Barbara Whest: A hallgatás mérge
Leiner Laura: Valahol
Leiner Laura: Bábel
M. G. Brown: Bimbózó Rózsaszirmok
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Leiner Laura: Maradj velem
Lilian H. AgiVega: Az elveszett tündérfalu
Garaczi László: Hasítás
Okváth Anna: Más állapotok
Leiner Laura: Akkor szakítsunk