Életem 4 csillagozás

Önéletrajzi vázlat
Lev Trockij: Életem

„Trockij cselekvő részese volt a totális államba torkolló szovjet rendszer megszületésének, kezdeményezője a koncentrációs táborok létrehozásának, az orosz egyház üldözésének s a politikai ellenzék elrettentésére rendezett első kirakatpereknek. Az éremnek azonban van másik oldala is: később ő lett Sztálin és a sztálini pártbürokrácia egyik legkeményebb kritikusa. Nem véletlen, hogy ő volt Sztálin szemében az első számú közellenség. A szovjet-orosz forradalmár szinte egész életét száműzetésben élte le.”

Eredeti megjelenés éve: 1929

>!
Kossuth, Budapest, 1989
524 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630934450 · Fordította: Dandé Krisztián

Enciklopédia 1


Most olvassa 1

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

kaporszakall>!
Lev Trockij: Életem

Lev Trockij: Életem Önéletrajzi vázlat

Egy ideje hanyagoltam az értékelést, illetve lelassultam az olvasásokkal, de most igyekszem visszarázódni a rendes kerékvágásba.*

Trockij önéletrajza fontos kordokumentum. Lényegében az októberi forradalom/puccs (a nem kívánt rész törlendő) legfontosabb főszereplője szólal meg benne, aki november 7-ének sorsdöntő éjszakáján az események fókuszában volt. A Pétervári Szovjet vezetőjeként ugyanis Trockij irányította a felkelők hadműveleteit, míg Lenin – finnországi rejtekhelyéről – csak később tért vissza a városba. Sztálin pedig nem csinált semmit, csak saját tintanyalói kreáltak neki – utólag – szerepet.**

Szerencse, hogy a főszereplők részéről legalább ez az egy memoár összeállt. Lenin túl sokat szervezett és publikált a napi ügyekben, s túl korán halt meg ahhoz, hogy efféle visszaemlékezésekhez akár csak hozzáfogjon. Sztálint lefoglalta ellenfeleinek megsemmisítése, és a terror bázisának kiépítése, meg amúgy is: bármit írt volna, annak minden szava hazugság… Trockij viszont több mint egy évtizedre kiesett a hatalomból, s emigrációba kényszerült: ez tette lehetővé, hogy megírja/lediktálja ezt a munkát.

A mű alapvetően politikai önéletrajz, de nem minden irodalmi kvalitás nélkül. Lev Davidovics nem véletlenül tudta mozgósítani a tömegeket beszédeivel és újságcikkeivel: volt benne stílusérzék.

Gyermekkorának leírása akár lírainak is nevezhető – jó szemmel mutatja be szüleit, családját, ukrajnai földműves-földesúri létük tapasztalatait. Látószöge itt individuális és emberközeli – mintegy visszahelyezkedik gyermeki valójába, hogy nyiladozó értelemmel mutassa be a századvégi ukrán-zsidó életet a sztyeppen.

Gimnazista tanulmányainak végén kapcsolódott be a politikába, s ettől kezdve önéletrajzában is ez a meghatározó motívum. Kezdeti naiv próbálkozásai után hamar lefülelték, s a szibériai száműzetésből megszökve nyugat-európai emigráció következett. Leírja első találkozását Leninnel, illetve az orosz szociáldemokraták akkori vezetőivel (Plehanovval, a mozgalom – megkövesedőben levő – ’nagy öregjével’, Martovval, a pártszakadás után a mensevikek hangadójával). Apró színes epizódok váltakoznak politikai fejtegetésekkel – ez utóbbiak a mai olvasó számára már kissé kopottak, de a harmincas években még volt jelentőségük. Érdemes megfigyelni, hogy alakul ki Trockijban egyfajta forradalmár ’csőlátás’, s hogy mindent – még családi életét is – a forradalom ügyének rendeli alá. Retrospektíve bálványozza Lenint – ahogy ezt jólnevelt forradalmár körökben illett – de pápailag csalhatatlan figurát azért nem formál belőle.

A kötet első fele a februári forradalomig tart – amikor ennek hírét veszik, minden orosz emigráns – eszerek, mensevikek, bolsevikok – igyekszik mielőbb hazatérni. Lenin – mint tudjuk – Svájcból, Németországon és Svédországon át, Trockij New York-ból, Kanadán át, hajóval a svéd partokig.

A második könyv három nagy vonulata a Kerenszkij-kormánnyal folytatott birkózás, az októberi forradalom győzelme, és a polgárháború, illetve a Lenin halála utáni frakcióharcok, Trockij internálása, majd száműzetése. Ez a rész – történelmi szempontból – jóval érdekesebb, mint az életrajz első fele, az olvasó – rokon- vagy ellenszenvétől függetlenül – a világtörténelem sodrását érzi e lapokról.

A XXVII. fejezet – A döntő éjszaka – első kézből ismerteti a forradalom fordulópontját, a Téli Palota ostromát, a telefonközpont és a pályaudvarok elfoglalását – mindezt elég tárgyilagosan, a későbbi hivatalos pátosz nélkül. Itt élvezhetjük a valódi résztvevő s egyben szemtanú eleven beszámolóját. Nagyon érdekes az új kormányzati rendszer kiépítésének leírása is – ahogy egy csomó ellenálló – minden államigazgatási tapasztalat nélkül – megpróbálja működtetni a hatalmas ország szklerotikus gépezetét. Majd hamarosan az élethalálharc, a polgárháború, amiben – mint hadügyi népbiztos – Trockij döntő szerepet játszott. Némi mitologikus pátosszal idézi fel parancsnoki páncélvonatát, annak személyzetét… Részletes – és nagyon érdekes – fejezetet olvashatunk a breszt-litovszk-i béketárgyalásokról is.

A konszolidáció rövid időszakát Lenin betegsége és halála után a frakcióharcok, a Sztálin-Kamenyev-Zinovjev trojka ellen folytatott küzdelem, a propaganda-háború tölti ki, majd Trockij kiszorulása a hatalomból, internálása, végül száműzetése.***

Egészében véve remek forrásmunka, a saját szerep kissé ’fényezett’ bemutatásán túl őszinte és – a lehetőségekhez mérten – tárgyilagos. A lehetőségekhez mérten, mert hiszen Trockij mindent a saját forradalmári szemüvegén át néz, és elfogultsága ebből a szempontból jól tetten érhető. Ám ez nem zavaróbb, vagy torzítóbb, mint például Churchill emlékiratainak angol birodalmi konzervatív optikája.

Érdekes megfigyelni, milyen tömör – és néha kifejezetten remek – jellemzést tud adni Trockij egy bekezdés terjedelemben egy-egy munkatársáról, vagy ellenfeléről. Ezek a mikro-portrék mintegy a kor forradalmárainak és politikusainak kisenciklopédiáját nyújtják.****

A huszadik század történelmének egyik alapvető memoárja.

* A ’Versjáték négy szóból’ zóna felfedezésének örömében teleszórtam szegény zónát egy csomó rímes rémséggel, de már kezd lanyhulni a kezdeti lendület. Térek visszafelé az olvasás/recenzáláshoz…

** Jellemző, hogy az iskolás koromban használatos történelemkönyvek – a Brezsnyevscsina szellemében – erről egy szót sem szóltak. Mivel Sztálint – Hruscsov és a XX. kongresszus után – mégsem lehetett szimplán rehabilitálni, Lenint tolták az előtérbe. Lenin – mint elméleti előkészítő és ideológiai vezető – természetesen az események központi figurája. Mégis, nem mellőzhető tény, hogy az események billenőpontján nem ő ’billentett’. Hanem Trockij. Talán ez az oka, hogy ez az önéletrajz is csak 1989-ben jelenhetett meg először magyarul…

*** Persze a ’trojka’ csak Trockij leküzdéséhez kellett, utána Sztálin, a jól bevált szalámitaktikával egykori szövetségeseitől is megszabadult. Mindez közismert.

**** Nyomasztó látni a jegyzetekben, hogy a Trockij által meleg szavakkal méltatott egykori munkatársak szinte mindegyikének élete legkésőbb 1937-38-ban véget ért…

SteelCurtain>!
Lev Trockij: Életem

Lev Trockij: Életem Önéletrajzi vázlat

Súlyos mű.
495 gramm. Lemértem.
Szerzője és témája miatt is végtelenül súlyos. Ajánlom szinte mindenkinek, kivéve azokat, akik kritikátlanul készpénznek veszik az előző rendszer sztálinista propagandáját, melyet az 1917-es orosz történelem helyébe ácsoltak, s azoknak sem, akik a rendszerváltás óta ugyanazokról az eseményekről ugyan homlokegyenest ellenkező, ám nem kevésbé hihetetlen alternatív történelemprédikációkban hisznek. Trockij önéletrajza fontos forrásműve annak a mozgalmas, zavaros kornak. Már pedig azt a korszakot muszáj valahogyan megérteni, mert nélküle értelmezhetetlen az azóta eltelt időszak.
Bár a Leninhez fűződő kapcsolatát kissé idealizálja a szerző, más vonatkozásban nem hinném, hogy a valóság kozmetikázásával vádolhatnák, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy az önéletrajz írásakor már belső száműzetésben élő Trockijnak semmi félnivalója sem volt a valóságos tettei miatt. Ellene Sztálin ezen az alapon nem léphetett fel.
A rohamtempóban írt memoárban kissé egyenetlenül jelennek meg az események, van ami el is siklik. Én például szívesen olvastam volna Trockij véleményét a Mahnovscsináról, de sajnos az is kimaradt.
Nem kétséges, hogy Lev Davidovics rendkívüli ember volt. Forradalmár, teoretikus és hadseregszervező. És nem utolsó sorban szépírónak sem utolsó. Roppantul élveztem gyerekkorának hosszas és elragadó képeit. Az utolsó fejezet, A vízum nélküli bolygó pedig egyenesen zseniális a maga gyilkos, megsemmisítő iróniájával.


Népszerű idézetek

SteelCurtain>!

Néhány évtizeden át – a múlt század végén, századunk elején – az európai lakosságot keményen fegyelmezte az ipar. A társadalmi nevelés minden oldala a munkatermelékenység elvének volt alávetve. Ez hatalmas eredményekkel járt és látszólag új lehetőségek távlatait nyitotta meg az emberek előtt. Valójában viszont csupán háborúhoz vezetett. Igaz, a háború révén az emberiség meggyőződött arról, hogy távolról sincs elkorcsosulóban – a vérszegény filozófia vészjósló károgása ellenére –, ellenkezőleg, telve van élettel, erővel, bátorsággal és vállalkozókedvvel. Ugyancsak a háború jóvoltából az emberek minden korábbinál nagyobb erővel meggyőződtek technikai hatalmukról. Úgy festett a dolog, mintha az ember annak érdekében, hogy meggyőződjön róla: teljesen egészséges-e a légcsöve és a nyelőcsöve, nekiállna, hogy tükör előtt elvágja a torkát.
Az 1914-18-as műtétek után kihirdették: ettől fogva az ember legmagasabb rendű erkölcsi kötelessége azoknak a sebeknek a begyógyítása, amelyek ejtése a legmagasabb rendű erkölcsi kötelesség volt a megelőző négy év során. A szorgalmat és takarékosságot nemcsak visszaállították jogaikba, hanem be is préselték a racionalizáció vasmíderébe. Az úgynevezett „helyreállítást” ugyanazok az osztályok, pártok, sőt személyek vezetik, akik korábban a pusztítást irányították. Ott, ahol politikai rendszerváltozásra került sor, mint Németországban, a helyreállítás főszereplői azok, akik mellék- és statisztaszerepet játszottak a pusztításban. Lényegében ebben áll az egész változás.
A háború egy egész nemzedéket kaszált le, talán csak azért, hogy folytonossági hiányt idézzen elő a népek emlékezetében, s nehogy az új nemzedék túl hamar észrevegye, hogy valójában a történtek megismétlésével foglalatoskodik, csupán egy magasabb történelmi fokon, következésképpen még fenyegetőbb következményekkel.

493. oldal

Lev Trockij: Életem Önéletrajzi vázlat

Kapcsolódó szócikkek: világháború
3 hozzászólás
Haronisz_Dorothea>!

Pétervárott rettentő fejvesztettséget találtam. Minden szétesett. A seregek hátráltak, darabjaikra hullottak. A parancsnoki állomány a kommunistákra tekintgetett, a kommunisták Zinovjevre. A tanácstalanság epicentruma Zinovjev volt. Szverdlov azt mondta nekem:
„Zinovjev maga a pánik.” Márpedig Szverdlov ismerte az embereket. És hát valóban: kedvező időszakokban, amikor, Lenin szavaival élve, „nem volt mitől tartani”, Zinovjev nagyon könnyen jutott a hetedik mennyországba. Amikor viszont rosszul állt a szénánk, többnyire végigdőlt egy pamlagon – nem képletesen, hanem a szó valódi értelmében – és nekiállt sóhajtozni. Tizenhéttől kezdve alkalmam volt meggyőződni róla, hogy Zinovjev nem ismer középutat: vagy a hetedik mennyország, vagy a pamlag. Ezúttal a pamlagon találtam rá.

361. oldal, Pétervár védelme

Lev Trockij: Életem Önéletrajzi vázlat

Haronisz_Dorothea>!

A Politikai Bizottság ülése végén Kamenyev meglehetősen zavartan beterjesztett egy javaslatot, hogy Sztálint is tüntessük ki. „Miért? – kérdezte Kalinyin a legőszintébb felháborodás hangján. – Miért éppen Sztálint, nem értem.” Méltatlankodását egy tréfával csillapították le és a kérdést jóváhagyólag döntötték el. Buharin a szünetben ráförmedt Kalinyinra: „Hát nem érted? Ez Iljics ötlete volt: Sztálin nem bírja ki, ha neki nincs meg valami, ami másoknak van. Ezt nem bocsátaná meg.”

367. oldal, Pétervár védelme

Lev Trockij: Életem Önéletrajzi vázlat


Hasonló könyvek címkék alapján

Vlagyimir Iljics Lenin: V. I. Lenin összes művei 31.
Vlagyimir Iljics Lenin: „Baloldaliság” – a kommunizmus gyermekbetegsége
V. G. Krivickij: Sztálin titkosszolgálatában
Alekszandr Szolzsenyicin: A Gulag szigetvilág
Marjane Satrapi: Persepolis
Mihail Solohov: Csendes Don
Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa
Csoma Mózes: Koreaiak Magyarországon az 1950-es években
Emily Wu – Larry Engelmann: Madártoll a szélben
Ion Mihai Pacepa: Vörös Horizontok