Szevasztopoli ​elbeszélések / Albert 6 csillagozás

És más elbeszélések
Lev Tolsztoj: Szevasztopoli elbeszélések / Albert

1854-56- ban, Szevasztopol védelménél ott harcol egy fiatal orosz tiszt. Nemcsak egyszerű szemlélője az eseményeknek: élményeit és véleményét az orosz katonák hősiességéről csakhamar elbeszélésekké formálja.
Lev Tolsztoj – mert ő volt a tiszt – írói pályájának még csak kezdetén áll ekkor, de műveire egyre jobban felfigyelnek.
Már fiatalon is szenvedélyes igazságkeresés fűti, boncolgatni próbálja az emberi kapcsolatokat, megkísérli feltárni a társadalomban rejlő fonákságokat.Minden művében fellelhetjük ezeket a törekvéseket, akár az orosz paraszt keserves sorsát vetíti elénk megdöbbentő képekben akár a külföldön dőzsölő, léha arisztokrata vagy a kiskirálykodó földesúr alakját mintázza meg.
Tolsztoj korai írási között akad olyan elbeszélés, kisregény, amely még csak próbálkozás, előtanulmány későbbi nagy regényeihez, de néhány miniatűr remekmű már sejteti az orosz író-óriás halhatatlan alkotásai.

Tartalomjegyzék

>!
Európa / Kárpátontúli Területi, Budapest / Uzsgorod, 1961
394 oldal · keménytáblás · Fordította: Gellért György, Lányi Sarolta, Radó György, Szőllősy Klára, Tábor Béla

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Lev Tolsztoj: Szevasztopoli elbeszélések / Albert

Bár retinánkba a mikulásszakállas, agg Tolsztoj képe égett bele, de azért ne feledjük, ő is volt valamikor zsenge. Ez a kötet az 1850-es években írt elbeszélésekből szemezget, és ami a válogatás első felét illeti, bátran kijelenthetjük: az író fő élményforrása ebben az időszakban a katonaság volt. Ami nem csoda, mert ez az intézmény volt jószerivel az egyetlen porond akkoriban, ahol az orosz nép két véglete (a csontszegény muzsik és a franciás műveltségű arisztokrata) egyáltalán találkozhattak, és meglehet, ez a találkozás indította el Tolsztojt azon az úton, ami az autodidakta prófétasághoz vezetett. Tolsztoj ugyanis önkéntelenül összehasonlítja ezt a két társadalmi csoportot, és nem árulok el vele nagy titkot, ha azt mondom, bár maga az utóbbi társasághoz áll közelebb (ki merem jelenteni: mentalitásában is), de az előbbieket tartja többre, mert ők a hordozói annak, amit ő orosz néplélekként definiál.

Az első elbeszélés a kaukázusi hadjáratokba visz el minket, és azoknak, akik viszonylag sok második világháborús művet olvastak, óhatatlanul úgy tűnhet majd, mintha az urak csak holmi műegyetemi gólyatáborban lennének, ahol ugyan elsütnek néha egy-egy ágyút a távolban nyargalászó pontocskákra, de a lényeg mindazonáltal a sátorozás meg a vodka. Aztán később átváltunk a krími háborúra, közelebbről Szevasztopol ostromára, ami a kötet központi eleme. Itt már keményebben mennek a dolgok, de a sereg arisztokrata szekciója azért továbbra is igyekszik fenntartani a gólyatábori hangulatot – meg is szívják. Tolsztoj elég egyértelműen hárítja át az orosz történelem egyik legszégyenletesebb vereségét a hadsereg legfelső köreire, miközben az orosz közlegényt finoman idealizálja – nem állítom, hogy mindig csúsztatástól mentesen, de azért bőven joggal*.

Bár a kötet második felében a novelláknak már nem a katonaság a terepe, mégis: az alapvető tendencia megmarad. Tolsztoj továbbra is metsző szarkazmussal ostorozza a gazdagokat és szépeket, tolla csak úgy fröcsköl a vitrioltól. Ami egyúttal a korai Tolsztoj-elbeszélések Achilles-sarkát is jelenti – ugyanis ez a fajta elhivatott tanítói szándék végig rátelepszik a történetekre**, megakadályozva, hogy igazán értékelni tudjam azt az érzékeny emberábrázolást, amihez az író amúgy nagyon ért: a fatalisták és idealisták nagyszabású keringőzését.

* T. megjegyzi, hogy Szevasztopol hős védői kétszeres túlerő ellen védték városukat. Hm. Nem tudom. (Sőt: nem hiszem.) Mindenesetre ha ez igaz, akkor az orosz logisztikát minősíti, hogy angolok és franciák (és törökök és piemontiak) a Földközi-tenger túloldaláról képesek voltak biztosítani, hogy túlerőben legyenek (és el is tudták látni ezt a „túlerőt”), mégpedig egy olyan gigantikus Oroszország ellen, aki hazai pályán játszott.
** Persze a nagyregények sem mentesek ettől a jellegtől – elég a Háború és béke gabonatermesztéssel foglalkozó passzusaira gondolni, amiktől az ember a Mezőgazda Kiadó kiadványában érzi magát. Ugyanakkor a nagyregények elbírják az ilyen részeket, úgy érzékeljük őket, mint a kedvenc sorozatunkat félbeszakító „közhasznú hirdetéseket” – alkalomadtán idegesítenek, de a sorozat ettől függetlenül nagyon menő.

2 hozzászólás
Németh_Veronika>!
Lev Tolsztoj: Szevasztopoli elbeszélések / Albert

Nem volt egy könnyű nyáresti darab. Az elején azt hittem kifog rajtam, de miután kimásztunk a lövészárokból, már egészen emészthetővé vált. Hiába, ezek az oroszok tudnak valamit. Úgy értem az iváson túl is :-)

Lipe>!
Lev Tolsztoj: Szevasztopoli elbeszélések / Albert

Különösebben nem tetszenek az elbeszélések, de persze jó volt olvasni, mert imádom az orosz világot. Olyan nyers, olyan idegen…

zsofi017>!
Lev Tolsztoj: Szevasztopoli elbeszélések / Albert

Tulajdonképpen nem mondhatom, hogy teljesen rossz. Inkább csak számomra volt kicsit túl részletes és nyomasztó. De aki szeret a háborúról és a frontokon zajló eseményekről olvasni, az ne hagyja ki.


Népszerű idézetek

Lipe>!

Igen, a bástyán és a futöárok felett fehér zászlökat lenget a szél: a virágzó völgyet bűzlő hullák borítják, a fenséges nap a kék tenger fölé ereszkedik az áttetsző égbolton, s a hullámzö tenger kék túkrében szikráznak a nap aranysugarai. Emberek ezrei tolonganak, bámészkodnak, beszélgetnek és mosolyognak egymásra. S ezek az emberek valamennyien keresztények, valamennyien a szeretet és az önmegtagadás nagy törvényét vallják. Lehetséges-e hát, hogy amikor látják, mit tettek nem omlanak bűnbánóan térdre az előtt, aki nemcsak a halálfélelmet, hanem a jó és a szép szeretetét is beléoltotta valamennyiük lelkébe, amikor életet adott nekik, s hogy nem borulnak boldogan, örömkönnyeket hullatva egymás keblére, nem ölelik meg egymást, mint testvér a testvért? Igen, lehetséges! A fehér zászlók eltűntek – s ismét dörögnek a halált és szenvedést ontó ágyúk, ismét ömlik az ártatlan, tiszta vér, s ismét felhangzik a halálhörgés és átkozódás.

146. oldalSzevasztopol májusban


Hasonló könyvek címkék alapján

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Megalázottak és megszomorítottak / Feljegyzések a holtak házából
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Egy halottas-ház emlékiratai I-III.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Az ördöngősök
Vlagyimir Galaktyionovics Korolenko: Maruszja
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Pétervári írások / Egy nagy bűnös élete
Ljudmila Ulickaja: Elsők és utolsók
Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Sztjepancsikovo és lakosai