Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Ivan Iljics halála 1115 csillagozás
„Nem szabad úgy élni ahogy élünk!” Lev Tolsztojnak a tizenkilencedik századi próza nagy összefoglalójának három, egymástól sokban különböző művét találja az olvasó ebben a kötetben, de az írások lényege egyformán ez a súlyos ítélet és felhívás – ítélet az egykorú polgári-földesúri világ hazug erkölcsei felett s ugyanakkor felhívás, amely nem veszítheti el erényét soha: minden kor emberét önvizsgálatra, a tiszta, boldog élet kutatására kényszeríti. Az Ivan Iljics halála Tolsztoj legtökéletesebb remekei közül való; ez az a mű, amelyben egyetlen felesleges szó, mozzanat vagy epizód sincs, itt a legelső mondattól kezdve minden a végső kifejlést építi: a halálával szemben álló ember tragikus felismerését, hogy „nem úgy élt, ahogy kellett volna”, noha az elmúló élet köznapi fogalmak szerint sikeresnek és boldognak lenne tekinthető. A Kreutzer szonáta a leghíresebb, ugyanakkor a legtöbbet vitatott Tolsztoj írások egyike, hősét Iljics Ivanéval lényegében azonos felismerésre tragédiával… (tovább)
Eredeti cím: Смерть Ивана Ильича
Eredeti megjelenés éve: 1886
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár Európa · Európa Diákkönyvtár Európa · Európa Diákkönyvtár Európa · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi
Enciklopédia 12
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 67
Most olvassa 37
Várólistára tette 198
Kívánságlistára tette 108
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Újraolvasás vége.
Ez de fura. Nem is tudom, hányszor olvastam már, de ilyen még nem volt: nem belement az a fránya por a szemembe a végén? :) Ritkán szoktam könyvek fölött sírni (ez is gyorsan felszáradt), Tolsztojon pláne.
Ez nem az a könyv, amelyet olvasva az ember izgul, hogy mi lesz a vége. Ez az a könyv, amelyet olvasva az ember izgul, hogy hogy lehet feldolgozni azt a véget. Az első fejezetben Ivan Iljics már halott, és nyilvánvalóan nem sok embernek fog hiányozni – az arca mégis megszépült és megnyugodott. A kérdés az, hogy mitől? Akinek a haláláról a kollégáinak csak a saját közelgő előmenetelük jut eszébe, a feleségének meg az özvegyi nyugdíj, az min mehetett keresztül, ami annyi értéket adott az utolsó perceinek, hogy méltósággal tudott meghalni?
Nagyon szép könyv. Az első harmada gyors, szinte csak „odavetett” felvezetés (persze minden fontos információt tartalmaz, de egy grammal se többet), a második harmad a szenvedés pontos, valóban megrázó rajza, az utolsó pedig szabályos megváltástörténet.
Gogol Köpönyegének komoly párja. Mindkét könyv olyan ember életét meséli el, akinek igazából nem volt élete, és olyan halállal zár, amely igazából nem halál – csak amíg A köpönyeg keserű-vidáman fintorog és nevet, addig az Ivan Iljics halála… hát attól belemegy a por az ember szemébe. :)
Micsoda kontraszt! Egy ember, aki hosszú létezése során azt hitte, hogy él, pedig az egyetlen ami az élethez kapcsolja, az a betegsége kiváltotta halálfélelem. Napjait előbb a munkában, aztán a magánéletben, a családban is panelekből szervezi. Minden helyzetre van kész protokollja, mindent sablonok alapján intéz. Tulajdonképpen csak egy báb, egy robot, egy előreprogramozott gép, amelyik méret, vagy egyéb könnyen azonosítható ismérv alapján előhívja memóriájából a megfelelő programot és lefuttatja azt. De a halálra nincs protokoll. A saját halálát – extrém eseteket leszámítva, – nem készíti elő az ember. A halál őszinte. Díszletek nélkül, pőrén áll az utunkba. Életünk legfontosabb eseménye, mely véglegesíti mindazt amit tettünk, s mindazt amit elmulasztottunk. A halál a végleges verzió, amin többé már nem lehet változtatni. Tükör, melyben felismerjük életünket, – ha volt – vagy szembesülünk azzal a porhintéssel, hogy mindvégig egy olyan idegen életet éltünk, melyet elvártak tőlünk. Itt véget ér a szerepjáték. Rádöbbent az elvesztegetett időre, a hiábavaló hazugságokra, biológiai létünk fölöslegességére. Nyilván annak is van halálfélelme, akinek az élete nem volt elpocsékolt idő, aki nem gépként pergette perceit, aki nem sablonokkal, hanem szívvel-lélekkel reagált környezetére. De neki legalább volt élete, van mire emlékeznie, volna miért folytatnia. Az ő élete, tartalmában hosszú volt. Az ilyen ember tovább él szerettei, barátai emlékezetében. A protokollember élete rövid. Megszületik és meghal, még ha közte hosszú évtizedek is tellenek el. Robot állapotából csak a halál billenti vissza az életbe egy rövid időre. És csak a halálfélelem tartja őt életben egy ideig.
Tolsztoj meg egy zseni. Úgy elemezte, bontotta ki Ivan Iljics énjét, hogy Freudot rögtön elküldtem dinnyét kapálni. Ne kontárkodjon olyan dolgokba, amit mások nála sokkal avatottabban művelnek.
Az 1970-es diákkönyvtáros kiadást olvastam, amely hat elbeszélést tartalmaz. Ezeket megpróbálom egyesével csillagozni, majd átlagolni, hogy kialakuljon a pontszám, amit a végén adok.
A három halál: 5/1,5 csillag. Abszolút érdektelen, egyetlen jó az volt benne, hogy nagyon rövid, tizennégy oldal.
Mennyi föld kell az embernek?: 5/5. Nagyon élveztem, gyönyörűen leírja az emberi kapzsiságot, hogyan akar a főhős mind gazdagabb és gazdagabb lenni, és sétál be az örödög által állított csapdába, hogy elnyerje jutalmát.
Két öreg: 5/5. Didaktikus meg túlontúl csöpögős, tudom, de mégis nagyon meghatott. Két öreg indul el zarándokútra Jeruzsálembe, de testben csak egyikük jut el oda végül. Hogy a másikkal mi történik? Tessenek elolvasni, nagyon érdemes!
Ivan Iljics halála: 5/5. Ha a címadó elbeszélésre lehetne öttől több csillagot adni, gondolkodás nélkül megtenném. És tulajdonképpen ezt az írást kedvencelem is, minden hezitálás nélkül. Ivan Iljics megbetegedését, leépülését és halálát mutatja be Tolsztoj ebben a zseniális műben, megismerjük, hogyan éli mindezt meg, hogyan néz szembe végül sorsával, és ahogy Tolsztoj írni tud, hát arra nekem nincsenek szavaim. Abszolút tökéletes, egyértelmű kedvenc.
Kreutzer szonáta: 2011-ben már olvastam ezt az írást, akkor 5/5 csillagot adtam rá. Ezt átveszem ide is, hiszen most nem olvastam újra. Akkor nagyon szerettem, a féltékenység szülte gyilkos indulat hátborzongató leírása, ez nagyon tisztán megmaradt bennem így majd' tíz év elteltével is.
Bál után: 5/2,5. A legutolsó kis írás alig tíz oldal volt, de különösképpen nem szólt hozzám. Hogyan lehet nagyon gyorsan kiábrándulni egy végzetesnek hitt szerelemből? Hát mondjuk úgy, ahogy ebben a történetben Tolsztoj megírja.
Ez így 24 pont, amit ha hattal elosztok, 4 csillagot kapok. Újra átgondolva viszont mégsem tartom ezt igazságosnak, úgyhogy megváltoztatom eredeti elgondolásomat. A két, rövid kis novella, ami összesen alig több, mint 20 oldal a kötet kétszáz oldalából, nem húzhatja ennyire le az egészet, úgyhogy megy az az 5 csillag, mert Tolsztoj az Tolsztoj, és a hatból 4 írás lenyűgözött, egészen biztosan fogom én még ezeket olvasni újra valamikor.
Zseniális történet volt, szép kivitelezéssel. Először nehezen tudtam feldolgozni, de újra és újra végiggondolva rájön az ember, hogy mennyire jó is ez.
Valahogy nagyon nem erre számítottam, de mégis nagyon jó élmény volt ez a kis kötet.
A történetünk szerint Ivan Iljics meghal, és láthatjuk, hogy a közelebbi ismerősi, családja hogyan gondolnak rá. Ezután megnézhetjük az élettörténetét, és azt, mi töltötte ki a napjait, hogyan élt.
Alapvetően nem túl mozgalmas könyv, mégis rengeteg apró dolog van benne, ami nagyon megérintett engem közben. Az nagyon tetszik, hogy a fő motívum, a halál olyan sokszor, és sokféleképpen jelenik meg, attól függően, ki és hogyan éli át ezt. Nagyon érdekes, hogy kezdetben az ember nem tudja teljesen felfogni, mi a halál, utána a munkában inkább csak az előrelépés miatt érdekli őt, és nem látja mögötte az emberi tragédiát, utána pedig bemutatja a személyes szemszögből, hogy mennyire váratlan, hogy milyen szörnyű egy betegség, főleg az embernek, aki megéli. Közben pedig ott az orvos szála, aki ott is van, meg nem is, segít is, meg nem is, látjais a halált meg nem is. Ő, egy átmeneti szereplő, aki olyan mint az ügyvéd, hogy inkább csak a pénz érdekli, de közben nem is, hiszen sokkal súlyosabb dolgokról dönt (bár… az ügyvéd is dönt(het) életről és halálról még ebben a korban, bár tény, hogy áttételesebben).
Nagyon tetszett benne, hogy a halál ennyiféleképpen jelenik meg, és mindig kicsit más. Ahogy haladunk előre, úgy lesz egyre félelmetesebb, egyre nagyobb, egyre jobban ez kerül a fókuszba, míg a végén már konkrétan mást se tudunk elképzelni, csak a halált, és a halál előtti lét enyhítőit.
Közben nagyon érdekes maga a főszereplő is, az élete is. Mennyire a társadalom határozza meg azt, ki ő valójában, kit szeret, és mit csinál… Bár már ennél egy kissé szabadabb életet élünk, mégis nagyon hasonlított a mostani rendszerhez is, abban a tekintetben, az ember mennyire könnyen tud ilyen látszat életet fenntartani, és közben mégsem élni az életét. Hogy mennyire könnyű valamit úgy csinálni, mintha, és közben üresen hajtani a napi kereket, és üresen éldegélni úgy, hogy csak az utolsó pillanatokban jut eszedbe: az életed talán jobban is eltölthetted volna.
Érdekes számomra az is, mennyire két klisével foglalkozik a könyv, mennyire giccses ez már önmagában (és valljuk be, azért ez eléggé felszínes is), mégis az ember bele tud helyezkedni ebbe, és át tudja gondolni a saját fejével, az egészet. Igazából szerintem ez a történet kicsit olyan, hogy attól válik igazán élővé, ha te azzá teszed, és ha te többet gondolkodsz a témán, mint ami le van írva. Mert a leírtak a felszínt kapargatják, de az olvasó gondolatai fogják előre görgetni az egészet történetet.
Nem volt rossz elolvasni, és azt hiszem, számomra átment a kötelező olvasmányként is (ha középiskolában teszik kötelezővé). Mind irodalom, mind egyéb olyan órákon, ahol a halált lehet kibeszélni, szerintem jó olvasmánynak, de önmagában szerintem nem egy csodaszer, kell hozzá egy beszélgetés (vagy egy komplex gondolkodás), hogy az legyen.
„Ivan Iljics élete egyszerű, mindennapi és iszonyú volt.”
Ahogyan a halála is.
Ahogy sok milliók halála is ilyen, nap mint nap, magányosan, fájdalommal, megbánással, félelemmel teli.
Tolsztoj erre mutat rá tűpontosan, talán hogy időben fel tudjunk készülni erre a mindenképp bekövetkező, de nem mindegy milyen módon megélt halálra a család és a haldokló szempontjából is.
Nagyon fontos könyv, szinte az „orosz halottas könyvként” gondolok rá, bár kissé korainak tartom kötelező olvasmányként a gyerekek elé tolni, viszont 30 év felett kötelezővé tenném, hogy tudjuk mi vár ránk és a szeretteinkre és legyen időnk változtatni azon, amin lehet még életünkben, hogy ne ilyen halálunk legyen, mint szegény Ivan Iljicsnek.
És erre számos pozitív példát olvastam nemrég itt: https://moly.hu/konyvek/bronnie-ware-eletkonyv)
A Kreutzer-szonáta pedig ugyanilyen erős korrajz a nemek közti viszonyokról, a fiúk élvhajhászásra és lányok minél kivánatosabb árucikké való neveléséről, amiből aztán nagyon fura szituációk keletkeznek az együttélés során. Nemi vágy, féltékenység, megalázás, versengés, semmi szeretet vagy megértés, csak az elvárások járják egymás mellett torz táncukat.
Nagyon érvényes és elgondolkodtató napjainkban is a férfi – nő – világ kapcsolatokra.
Szomorú, de egyben tökéletes példája annak, hogy az ember hogyan hidegül el a világtól. Tükröt tart nekünk, szemlélőknek. Az a fantasztikus benne az, hogy a végére nem tudod megállapítani ki a rosszabb: Ivan Iljics vagy a családja?
Tolsztoj nagy lélekbubus, engem szinte mindig elvarázsol, de hogy ennyire azt azért álmaimba se gondoltam volna, ebben a könyvben minden benne van amit gondolok, és amit szeretnék elkerülni ha a halál mint fogalom kerül terítékre.
Reggel próbálkoztam összerakni az elkövetkező hetek olvasmányit, beleolvastam és úgy maradtam.
Egyszerűen sodor, vitt, nem volt megállás a tragikus végkifejletig. ( meló se nagyon)
Orosz próza egy nyelven beszél velem, tudom sokan nem szeretik, de mi szinte mindig egy hullámhosszra kerülünk.
Ez a könyvet nem hogy az iskolában, de sokáig olvasni se szabadna, kell egy kor, idő és megélt történelem, hogy felfogjuk az elvesztegetett életek hiábavalóságát.
Mert valóban mi is élet? keserű könnybe csomagol pár jó pillanat. Egy a fontos próbálkozzunk úgy élni, hogy talán a legkevesebb szenvedést okoztuk másoknak, miközben próbáljunk jó pillanatok szerezni, mert úgy is arra emlékszik igazából az ember.
Szeretni, remélni és adni ez az amit Ivánunk elfelejtett a könnyű élet keresése közben.
Remélem más leszek és ha jön a vég, emelt fejjel és megnyugodva tudom lehunyni a szemem, ha nem sikerül szerencsére újrázhatom, csak nehogy még rosszabb feltételekkel mint a mostani lehetőségem.
Nagyon jó könyv, szerintem azért is nem szeretik egyesek, mert köntörfalazás nélkül szembesít minket a halállal, az elmúlással. Aki belegondol a műbe, szerintem nem is Ivan Iljicset sajnálja, hanem saját halálára gondol. Mármint, hogy mindenki egyedül hal meg, legalábbis egy ponton túl, és el kell számolnia az életével. Szegény Iljics azért van különösen rossz helyzetben, mert élete alapjai légvárra épültek, sem a családja, sem a munkája nem áll mellette, és szellemileg sincs felkészülve, kudarcot vallott, és ez a szembenézés a valósággal Iljics igazi tragédiája.
Legkedvencebb kötelezőm mind közül. El sem hiszem, hogy ennyire tetszett. Elég komoly köny, borús a hangulata is. Nincsen benne sok párbeszéd, kb egy-kettő, mégis sodor magával a könyv. Ahogy haladunk előre, egyre több mindent tudhatunk meg Ivan Iljicsről. És kiderül, hogy mennyire jelentéktelen volt az élete. Egy séma szerint élt, csak a pénz érdekelte, hogy legyen egy jó élete, egy jó állása és ezt helyezte előtérbe. Közben szerzett magának egy feleséget is és azt hitte, hogy végre elérte azt, amit akart és boldog. Egész életében úgy élt, hogy ő már kiteljesült, beteljesítette feladatát. Csak a haldoklása során gondolta végig az életét, és ekkor döbbent rá, hogy végig hazugságban élt. Nem is kedvelte a körülötte élőket és egyáltalán nem is volt boldog. Nem élt úgy igazán.
Gyönyörű könyv, melynek elolvastával mi is elgondolkozunk saját életünkön. Mit is akarunk igazán, boldogok vagyunk e eddigi életünkkel.
Népszerű idézetek
Talán nem úgy éltem, ahogy kellett volna – hasított elméjébe a sejtelem. – De hogyan lehetséges ez, amikor mindent úgy csináltam, ahogyan kell?
Ivan Iljics halála, 9
– Mind meghalunk egyszer. Mért ne igyekeznék? – mondotta, s ezzel azt akarta kifejezni, hogy azért nem bánja a sok fáradságot, mert egy haldoklóért fáradozik, s azt reméli, hogy annak idején majd lesz, aki őérette is fáradozzék.
116. oldal, Ivan Iljics halála, 7. fejezet
– Ilyen a mai fiatalság! Nem látnak mást, csak a testet. A mi időnkben másképp volt. Minél szerelmesebb voltam, annál testetlenebbé vált számomra szerelmem tárgya.
234. oldal, Bál után
… a házasélet, bár bizonyos kényelemmel jár, voltaképpen nagyon nehéz és bonyolult feladat.
Ivan Iljics halála, 2
A lélek a legdrágább kincs.
41. oldal, Két öreg (Európa, 1986)
Ezen a hazugságon kívül, vagy ennek következtében, Ivan Iljicset az bántotta a legjobban, hogy senki sem sajnálta úgy, mint ahogy szerette volna, ha sajnálják.
Ivan Iljics halála, 7
Minden más volt, kivéve gyermekkorának első emlékeit. Ott, a gyermekkorban, volt igazi öröm, amivel, ha visszatér, lehetett volna élni. De az az ember, aki ezt az örömöt átélte, már nem volt sehol: olyan volt, mintha valaki másra emlékeznék vissza.
Ivan Iljics halála, 9
Ezt a könyvet itt említik
- Alessandro D'Avenia: Senki sem tudja
- Don DeLillo: Fehér zaj
- Irvin D. Yalom: A terápia ajándéka
- Irvin D. Yalom – Marilyn Yalom: Halálról és életről
- Irvin D. Yalom: Szemben a nappal
- Ljudmila Ulickaja: Örökbecsű limlom
- Nagy Bandó András: Sosemvolt Toscana
- Saul Bellow: Ravelstein
Hasonló könyvek címkék alapján
- Thomas Mann: Trisztán 83% ·
Összehasonlítás - Richard Matheson: Legenda vagyok 76% ·
Összehasonlítás - Ray Bradbury: Marsbéli krónikák (teljes változat) 87% ·
Összehasonlítás - Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A köpönyeg 80% ·
Összehasonlítás - Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai 92% ·
Összehasonlítás - Mikszáth Kálmán: A jó palócok 88% ·
Összehasonlítás - Ivan Szergejevics Turgenyev: Első szerelem 83% ·
Összehasonlítás - Gogoly: Egy kabát története ·
Összehasonlítás - Timrava: Hősök ·
Összehasonlítás - Karen Blixen: Karnevál ·
Összehasonlítás