Háború ​és béke 437 csillagozás

Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke

Nagy ​tér, nagy idő, földrésznyi események, császárok, hercegek, parasztok, katonák, rengeteg ember, köztük az olvasót holtig elkísérő emlékalakzatok, csecsemősírás, haldoklók lázképei, aranyló hétköznapok és temérdek elpazarolt vér, százezrek halálával írott kísérleti történetfilozófiák s köztük a boldogságvágy apró mozdulatai, családi közhelyek időtlen bölcsessége – egészebb világ teremtésére elbeszélő még nem vállalkozott, ha csak egy nem: az Iliász szerzője. Tolsztoj sem azelőtt, sem azután nem lelte oly megszállott örömét az írásban, mint a Háború és béke hét bő esztendőjében, mikor szelleme minden erejével a regényt fűtve „csak írónak”, semmi másnak vallhatta magát. Ám ebben az óriáspanorámában is színre lép, ha nem is a próféta még, de a nagy kérdező, s feldúlja néhol látomása rendjét, csak hogy kérdezhessen. Thomas Mann szavaival: „Művészi szemszögből nézve mégis ez a titáni ügyefogyottság adja művének azt az óriási erkölcsi nyomatékot, azt az Atlaszhoz mérhető morális… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1869

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa · Orosz Remekírók · Klasszikus Regénytár (kék) · A világirodalom klasszikusai · Helikon klasszikusok · Klasszikus mesterek Révai

>!
Európa, Budapest, 2013
1488 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630796088 · Fordította: Makai Imre
>!
ISBN: 9786155292590 · Fordította: Ambrozovics Dezső
>!
Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2012
ISBN: 9789633767627 · Fordította: Makai Imre

23 további kiadás


Enciklopédia 25

Szereplők népszerűség szerint

Andrej Nyikolajevics Bolkonszkij herceg · Napóleon · Pierre Bezuhov · Natasa Rosztova · Marja Bolkonszkaja hercegnő · Nyikolaj Andrejevics Bolkonszkij · Nyikolaj Rosztov · I. Sándor orosz cár (Alekszandr Pavlovics Romanov)


Kedvencelte 123

Most olvassa 99

Várólistára tette 647

Kívánságlistára tette 276

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

Frank_Spielmann I>!
Lev Tolsztoj: Háború és béke

Napóleoni szappanopera. Olvastam: oroszokról szól.

Azt mondják, ez egy nehéz könyv. De ezt csak azok mondják, akik mérlegen mérték meg. Könyvekkel másképpen kell bánni. Használati útmutató: a könyvet az első lapnál nyissuk ki, és lapozással egybekötve olvassuk. Minden más, liberáliskodó használati mód helytelen és megvetendő.

Szóval nem nehéz a Háború és béke, csak hosszú. Az nem ugyanaz.

Van valami emberfeletti ebben a teljesítményben, vagy inkább olyasmi, hogy erre is képes lehet egy ember. Valahol olvastam, hogy ennek a könyvnek nincs eleje és vége, ez egy cseppnyi élet könyvbe zárva. Ez szép, és az eleje igaz is. In medias res ott vagyunk Anna Pavlovna egyik bálján, semmi előkészítés, valaki rögtön megszólal franciául, és politizálni kezd. A végén (mármint ha a cselekményt nézzük, igazából ezután még van 40-50 oldalnyi esszé, ami érdekes, csak önismétlő, ezt majd 40 évesen fogom élvezni csak), a végén tehát elalszik egy kisfiú, aki ilyen meg olyan szeretne lenni. Nincs lezárás, csak az, hogy nincs lezárás: az élet folyik tovább, ez meghal, de az megszületik.

Tolsztoj meg azt írta, hogy ez nem is csak regény, hanem annál több. Lev, te dicsekszel. Mondjuk úgy, hogy nem egy regény, hanem sok regény. Szerelmi regény, tragédia, háborús regény, békés regény, kalandregény, vallásos regény, esszéregény, termelési regény (talán az mégse), kerek regény, lyukas regény, fejlődési regény, történelmi regény, stb. Ahány szereplő, annyiféle. Főbb szereplőkből lehet olyan ötven is talán, vagy még több. Nem számoltam meg. (Hullaszámlálást is lehetne csinálni, az meg olyan százezer körüli lenne, beleszámolva persze a csatákban elhulltakat.)

Nem az az összecsapott könyv. Minden a helyén van. Vagy ha nincs is (mert minek hol a helye?), az se baj. A történet fő csapása 1805 és 1812 között zajlik, Napóleonnal háborúznak, hadifogságba és szerelembe esnek, kiábrándulnak, Moszkvát elfoglalják, stb. stb. Aztán van egy kis epilógus, ami 1819-20-ban zajlik, amikor Tolsztoj még mindig nem született meg. Kiszámoltam, 371 alfejezetből áll, és ez azt jelenti, hogy 1. rengeteg minden történik rengeteg szereplővel, 2. ennek a nagy része emlékezetes is marad.

Van valami szép abban, hogy ennyi évig kísérjük el a szereplőinket, ennyi változáson, vagy épp nem változáson keresztül. Van, aki ugyanaz marad, mint az elején, van, aki teljesen megváltozik, mármint az életben maradók közül. Natasa például annyit változott, hogy követni se bírtam, szeszélyes egy fruska, annyi szent.

Az például hülyeség, hogy ez egy nagy tabló. A tablón egymástól elkülönülve állnak egymás mellett megmerevedve a képek. Itt folytonos mozgásban van minden, a rengeteg szereplő hol keresztezi egymás útját, hol nem, ki erre jár, ki arra (földrajzilag és lelkileg is), és Freudot meg a tömegpszichológiát jóval megelőzve nem csak az egyének útját követjük nyomon, hanem azt a homályos valamit, amit tömegnek vagy közvéleménynek hívunk, vagy régiesen népnek. Mert a népnek is vannak útjai, itt persze az oroszra kell gondolni – és ez nem ugyanaz, mint az egyének útjainak összessége, bár az egyének is hatnak rá, meg ez is hat az egyénekre, de mégsem ugyanaz. Ahogy az atom is több elektronnál, protonnál és neutronnál. Vagy ahogy ebben a regényben a sok kis cselekményből lesz egyetlen nagy, ami több azok összességénél. Talán jó is, hogy ilyen nagy, és szinte áttekinthetetlen, mert az élet is ilyen. Egy nagy, és hosszú kaland. (Huszonegy évesen is rengeteget élt már az ember, csak ezt a kétszer ennyi idősek már elfelejtették.)

Az is érdekes, hogy az ebben a korban írt közepesebb regényekhez képest mennyire modern. Sőt, modernebb, korszerűbb, mint mondjuk egy kisssregény a 60-as évekből. Úgy veszem észre, a rossz művek nagyon gyorsan elavulnak, a jók pedig vagy nagyon lassan, vagy soha. Homérosz is korszerű, Tolsztoj gróf is.

>!
Európa / Kárpáti, Budapest - Uzsgorod, 1962
1590 oldal · keménytáblás · Fordította: Makai Imre
9 hozzászólás
Timár_Krisztina IP>!
Lev Tolsztoj: Háború és béke

Szívesen olvastam, szerettem magammal vinni vonatra, kirándulásra, ücsörgős várakozáshoz, elalvás előtti kiengedéshez, vagy éppen az erkélyre a leanderek közé. Ha majd az ellenérzéseimet sikerült leküzdenem, sort fogok keríteni legalább két filmváltozatra. Azt hiszem, jó lesz visszatérni ebbe a világba, ahol minden mindennel összefügg, minden megérthető, minden elmondható, és még a legnagyobb fájdalom is csak egy lépés az örökkévaló értékek felé.

(Nagyon) részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/09/08/szappanope…

>!
Európa / Kárpáti, Budapest, Uzsgorod, 1967
1606 oldal · keménytáblás · Fordította: Makai Imre
16 hozzászólás
Zsuzsi_Marta P>!
Lev Tolsztoj: Háború és béke

Méltán tartják ezt a monumentális művet a világirodalom kiemelkedő, legjelentősebb alkotásának, alkotóját pedig íróóriásnak! Tolsztoj tehetsége megkérdőjelezhetetlen, stílusa lehengerlő, történelemfilozófiai és történelmi tudása nemkülönben!

„Micsoda festő és micsoda pszichológus!” – méltatta Tolsztojt Flaubert.

Mintegy 7 év alatt készült el ezzel a majd' 17 évet átfogó történelmi és családregényével mely nemcsak terjedelmét, hanem témáját tekintve is monumentális.

Sokrétű, összetett és bonyolult regény, melyben nem csupán Oroszország, hanem vele együtt egész Európa történelme jelenik meg a XIX. század első évtizedeiben. Ezen belül egyéni sorsok rajzolódnak ki, az események egyetlen családot sem hagynak érintetlenül.

Nehezen hangolódtam rá a regényre. Megterhelő volt kezdetben a szerteágazó, sok szálon futó, rengeteg szereplőt felvonultató cselekmény, a hosszúra nyújtott jelenetek, párbeszédek, s mindez teletűzdelve francia szöveggel, ennek megfelelően megannyi lábjegyzettel. Ahogy haladtam tovább, mindez a nehézség alábbhagyott, és teljesen át tudtam adni magam ennek a csodálatos műnek!

Miért is nevezhető egy regény igazán kiemelkedőnek, fontos, nagy jelentőségű alkotásnak a világirodalomban? Mert mondanivalóját tekintve időtálló, örök érvényű. Ez így van a Háború és béke esetében is. Elvonatkoztatva a kortól, amikor játszódik, s csupán emberi oldalát nézzük, ma is ugyanezeket a stílusjegyeket viseljük magunkon mi, emberek, ugyanezek okoznak bánatot és örömöt, tesznek próbára mindannyiunkat, akárcsak a regény szereplőit. Szerelmi bánat, csalódás, reménykedés, ármánykodás, képmutatás, irigység, számítás, nagylelkűség, félreértés, út- és kiútkeresés.
Ma is éppúgy célunk az élet értelmének keresése, akárcsak önmagunk keresése, megértése, igyekszünk jobb emberré válni, és megtalálni a boldogságot, az elégedett életet.

A regényben gyakran megjelenő, az élet értelmét megfogalmazó hosszú monológok, elmélázások és párbeszédek számomra a mű emlékezetes és fontos részeit jelentették. Leginkább Pierre Bezuhov jellemfejlődését hangsúlyozta ki Tolsztoj, az önmagát kereső embert testesítette meg általa. A kezdetben léha, tékozló, kicsapongó életet élő, „felesleges ember” számára két fontos találkozás hoz fordulatot életében, indítja el az értelmes, hasznos élet felé. Első ízben Oszip Alekszejevics Bazgyejev hat rá, aki által a szabadkőművesek bölcsességét fedezi fel, majd a fogságban Platon Karatajev, akinek „alakja mindörökre a legerősebb és legdrágább emlékként, az orosz jellegnek, a jóságnak megtestesüléseként maradt meg Pierre lelkében.”(IV. kötet, 52.oldal) Megállapodott, józan gondolkodású emberré vált. Érdekes megállapítása, miszerint a belső békét és szabadságot legintenzívebben éppen a fogságban élte meg. Egy másik szereplőnél, Natasa Rosztova esetében Tolsztoj fordított változást tár elénk.

Napóleon oroszországi hadjárata nem csupán az ország, hanem a Bolkonszkij és Rosztov családok, valamint Pierre Bezuhov életét forgatta fel veszteségeket hátrahagyva. Hozzám a Bolkonszkij család került közel, Andrej herceg, Marja hercegnő és édesapjuk, az idős Nyikolaj Andrejevics Bolkonszkij herceg, aki igen temperamentumos, szókimondó, napi rutinjához görcsösen ragaszkodó, sokszor heves, ám mélyen emberi, nagylelkű és családszerető szereplője ennek a csodálatos regénynek. Lánya, Marja hercegnő különösen szívemhez nőtt! A türelem, jólelkűség, megértés, elfogadás és melegszívűség megtestesítője, emellett a kis Nyikolinka kedves pótmamája.

Mint Tolsztoj más regényében, itt is megfigyelhető a város és falu, arisztokrácia és parasztság szembeállítása, a paraszti lét, élet, a gazdálkodás előtti főhajtás, annak fontosságának kidomborítása. A mű első felében az idős Ilja Rosztov, majd végül fia, Nyikolaj testesíti meg a földbirtokost, rajtuk keresztül a paraszti életet ismerhetjük meg.

Említésre és elismerésre méltó az a nagy történelmi háttéranyag, amit Tolsztoj a regény során felvonultat: az austerlitzi és borogyinoi csata, az 1812-es honvédő háború, Napóleon és serege, Kutuzov tábornok és katonái elevenednek meg előttünk. A csatajelenetek számomra mégsem váltak a mű legfontosabb, sokkal inkább tanulságos momentumaivá.

Nagy élményt és örömet jelentett az egyik kedvenc íróm e híres regényét is olvasni, megismerni, mély nyomot és fontos gondolatokat hagyott hátra maga után bennem. Habár nem könnyű, nem rövid mű, mégis arra bíztatok másokat is, hogy vágjanak bele bátran, olvassák, ismerjék meg Tolsztoj e méltán híres és csodálatos regényét!

11 hozzászólás
cseri P>!
Lev Tolsztoj: Háború és béke

Van valami olyasmi kérdés hogy mi a legalapabb könyv, amit nem olvastál, és inkább be se vallanád, na ez nekem világéletemben a Háború és béke volt. Most bajban vagyok, hogy mi legyen a következő (Proust? Joyce? :D) főleg, hogy közben a József és testvéreit is elolvastam.
Amúgy egyszer egy nyaralásra vittem magammal, 20 éves korom körül. Na ez se most volt. Úgy elment a kedvem az első pár oldaltól, hogy kezembe se vettem jó sokáig. Aztán néhány éve (5-6? 10?) megvettem antikváriumban, hogy azért mégis. Persze akkor sem olvastam el. Aztán akkor akartam elolvasni, amikor a Vígben elkezdték játszani, nehogy már úgy menjek, hogy azt se tudom, miről van szó. Nem is mentem egyébként. Most izgulhatok, nem veszik-e le.
Aztán olyan technikai probléma is volt, hogy amúgy sem tudtam olvasni, mert kölcsön volt adva. A karantén utáni első dolgom volt visszaszerezni.
És még mindig nem írtam arról, milyen is a könyv. Hát jó, vagy letehetetlen, vagy zseniális… eddig filmen sem láttam, szóval szégyenteljesen keveset tudtam róla (Natasa, Andrej, Pierre, Napóleon…), aztán annyit olvasgattam róla, hogy minden poént lelőttek előre, de annyira nem zavart, végül is egy alaptörténet, és tényleg el kell olvasni. Sőt én most lehet, hogy H&b mániába esek, és nézem is a legújabb sorozatot. Igazából ezt vártam Tolsztojtól, aki egy kicsit meggyötört engem is az utolsó 60 oldallal, de ezt elnézem neki.

2 hozzászólás
Ezüst P>!
Lev Tolsztoj: Háború és béke

A blokk (mert az is megvolt még) tanúsága szerint négy évvel ezelőtt (és húsz százalék kedvezménnyel, hohó!) vásároltam meg a Háború és béke most birtokolt kiadását, azóta integetett kifelé a szatyorbó', én meg hozzá se nyúltam, maximum körbetakarítottam egy kicsit. Idén azonban úgy ítéltem meg: felnőttem a feladathoz.

Egy tanárom mondta volt, hogy ő 30 éves kor alatt bizony nem adna szavazati jogot a fiúknak, mert olyan kajlák, hogy egyszerűen nem lehet rájuk terhelni a kapcsolódó felelősséget. Amellett, hogy teljesen egyetértek (és mindannyiszor jót mulatok a felvetésen, ha eszembe jut), magam a Háború és béke esetében is a harmincas karikát tudnám javasolni, nemtől függetlenül. Lev apánk elképesztő gazdagságú belső filmje ugyanis, azt hiszem, csak akkor fog átjönni igazán, amikor már kicsit megismertük magunkat és az embereket. Amikor már nem együtt érünk a Háború és béke kamaszlányaival és megzabolázhatatlannak tűnő, útkereső nyikhajaival, hanem akkor, mikor végre kívülről tudjuk nézni őket, hogy aztán lenyűgözve, szorongva, repesve figyeljük Andrej, Marja, Natasa, Pierre és Nyikolaj lelki utazását, egyúttal pedig megértsük és súlyát érezzük annak, micsoda elképesztő munkát igényel, hogy oly sok bolyongás után megtaláljuk önmagunkat, hogy megleljük belső harmóniánkat, ráébredjünk, mi igazán fontos, és mit érdemes elengedni annak érdekében, hogy megszabaduljunk a dühtől, a haragtól, a magunkkal hurcolt félelmektől.

A Háború és béke számomra egyértelműen akkor a legjobb (akkor viszont lehengerlő, felkavaró és felejthetetlen), amikor mellesleg háború és mellesleg béke. Azokat a fejezeteit és jeleneteit imádtam igazán, melyekben a történelmi díszlet, noha meghatározó, mégis másodlagos, a terep az egyéneké, Tolsztoj pedig a boldogság kereséséről mesél nekünk. Azaz a legnagyobb és legnehezebb dologról a világon. Mert hangozzék ez a szó – boldogság – bármilyen könnyednek és rózsaszínnek, valójában a térdünk is megroggyan a súlya alatt. Hiszen tudjuk-e pontosan, számunkra mi is boldogság? És rábukkanhatunk-e, ha nem tudjuk, mit keresünk, és nem is hiszünk benne, hogy valaha elérhetjük? Tolsztoj hőseinek kérdései a mi kérdéseink is. Tolsztoj hősei mi magunk vagyunk.

Bár elkápráztat, milyen hihetetlenül gazdag fantáziával bír Tolsztoj, illetve mennyire fantasztikusan képes ennek a fantáziának a termékét betűkbe zárni, a regény terjedelme adta kihívásokat még az alkotás remekmű volta sem tudta mérsékelni, már csak azért sem, mert a figyelmemnek ezer fölötti oldalszámnál általában menthetetlenül harangoznak. A hadmozdulatok leírását és kiértékelését, illetve az itt-ott (különösen a legvégén) kicsit túlcsavart filozofálást hamar és különösebb sajnálkozás nélkül fogom feledni, az emberi történeteket viszont sohasem. És noha nem igazán vagyok benne ebben az istenes buliban, Tolsztoj még azt is képes volt elhitetni velem, hogy nevezzünk bár bizonyos dolgokat másképp, végső soron mind ugyanazt kutatjuk.

Aki még nem mert nekifutni a regénynek, azt csak bátorítani tudom: vágjon bele. Kár lenne kihagyni.

>!
Európa, Budapest, 2013
1488 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630796088 · Fordította: Makai Imre
4 hozzászólás
gabiica P>!
Lev Tolsztoj: Háború és béke

Nem feltétlenül volt ez az én történetem. Nem fogott meg, nagyon nem is kötött le, csak minél előbb túl akartam lenni rajta. Nagyon sokszor nehezen haladtam vele. A háborús részek szinte nem is érdekeltek.
Nagyon rossz értékelést nem tudok neki adni, hiszen maga a történet és a kivitelezés alapvetően jó. Tökéletes társadalombemutatás, a kor környezeti és társadalmi képét remekül tükrözi. Az, hogy ez engem nem kötött le, nem teljesen Tolsztoj hibája, sokkal inkább az enyém. Mindenképp túl akartam esni rajta, de megszeretni nem tudtam. Sem a szereplőket, sem a történetet. Néha érdekesebb volt, akkor szinte faltam a lapokat, de egyébként nem lett a szívem csücske.

gazibla IP>!
Lev Tolsztoj: Háború és béke

Hullámzó könyv, volt hogy nagyon tetszett és volt olyan is hogy untam, de ettől függetlenül mégis zseniális műnek tartom. Több lettem általa. :) Voltak oldalak ahol elég nehézkesen haladtam, néhol kicsit túlírtnak éreztem. Viszont volt olyan rész ahol csak faltam a könyvet, mert annyira érdekes volt a történet. :) Legfőképpen Marja hercegnőt és Pierre-t kedveltem meg a történetben az ő személyiségük állt hozzám a legközelebb. :) Azt sajnálom egy kicsit, hogy nem tudok rá öt csillagot adni, de az unalmas részek miatt nálam sajnos nem ötcsillagos. Jól megtervezett és jól kivitelezett mű a karakterek hitelesek. Köszönöm Tolsztoj ezt a történetet. :)

2 hozzászólás
Papusz>!
Lev Tolsztoj: Háború és béke

Nahát!

Az Anna Karenina után majdnem kijelentettem, hogy nem szeretem Tolsztojt. De úgy gondoltam, illik megpróbálkoznom ezzel is, legfeljebb nem olvasom el mind a hárommillió oldalt. Aztán – meglepetés! –, amint megtanultam, ki kinek a kicsodája, rádöbbentem, hogy én ezt a könyvet élvezem. A szereplők sokkal hitelesebbek, mint az Anna Kareninában, némelyiket még meg is kedveltem. A csaták leírásai egészen döbbenetesen életszagúak és nagyon-nagyon képszerűek, szerintem a legjobbak között vannak, amiket valaha olvastam. És az, ahogy beleépíti a háborút és a politikát a szereplői életébe, na, az az, amitől én szeretek egy történelmi regényt, Tolsztoj pedig ebből is jelesre vizsgázott. Szóval a könyv, ami a hosszú és unalmas szinonimája szokott lenni, valójában izgalmas, élvezhető, és időnként még romantikus is egy kicsit.

A fél csillagot leginkább az Epilogért vonom le, egy idő után komolyan elkezdtem unni. Nem írt kevésbé okos dolgokat, mint a könyv során bármikor, de a cselekménybe ágyazva sokkal élvezhetőbb volt a filozofálgatás, mint töményen, sok oldalon keresztül.

11 hozzászólás
entropic P>!
Lev Tolsztoj: Háború és béke

Nem is tudom, mikor éreztem ilyen mértékű bevonódást utoljára. Ja, de, tudom – tavaly ősszel, amikor a Rituált olvastam. A Háború és békét mondjuk minden bevonódás és hajnalig olvasás ellenére sem lehet egyhuzamban elolvasni, de az biztos, hogy ezt minden lehető pillanatban olvastam.

@Frank_Spielmann említi az értékelésében (https://moly.hu/ertekelesek/1525352), hogy ez olyasmi, mint egy szappanopera, én meg egyetértek ezzel a véleménnyel.

Mert például: teli van cliffhangerrel, és kb. minden fejezet egy kb. véletlenszerűen kiválasztott jelenet közepén ér véget, úgyhogy muszáj tovább olvasni, ami aztán elvezet ahhoz a roppant élvezetes és elég ritkán tapasztalt élményhez, hogy éjjel fél egykor azon vitatkozok magammal, hogy naaa, csak még egy fejezetet, reggel meg az az első gondolatom az órára nézve, hogy de jó, hogy felébredtem korábban, mert így még munka előtt is tudok olvasni belőle.

Meg teli van vágásokkal is a harctéri történések meg az orosz hátországban zajló polgári élet eseményei között, komolyan, olyan mesterien csinálja ezt Tolsztoj, hogy akármelyik forgatókönyvíró megirigyelhetné. Jó, elismerem, a háborús meg a hátországban zajló részek nem egyforma mértékben érdekeltek – naná, hogy jobban érdekel az összes Natasa meg Nyikolaj meg Szonya meg Pierre meg Andrej meg mindenki érzelmi élete és boldogságkeresése, mint akár egy tucat napóleoni háború, de azért a háborús részek sem voltak unalmasak meg szárazak, de nem ám.

De egyébként – honnan kerül mindenkinek az a gondolat a fejébe, hogy ez a regény unalmas meg száraz meg nehezen olvasható? Ki terjeszti ezt a rémhírt, ami engem is rettegésben tartott egészen mostanáig?
Hát pedig ez a regény marhára nem unalmas és nem száraz, olvasmányosságát tekintve meg (valahogy a 19. századi kalandregény-stílus miatt az jutott először eszembe, amikor olvasni kezdtem) nálam a Monte Cristo grófjával vetekszik.

Mit mondjak még – elemezni biztos nem állok neki.
Szóval akkor annyit, hogy ez egy lenyűgöző, magával ragadó, csudásan gazdag regény.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

winrudi>!

Nem az a kedves, aki szép, hanem az a szép, aki kedves.

267. oldal, 4. kötet

Sli P>!

A boldogság forrása nem rajtunk kívül, hanem bennünk van…

484. oldal, I. kötet - Második könyv (Európa, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
winrudi>!

Tout comprendre, c’est tout pardonner. (Aki mindent megért, az mindent megbocsát.)

Dün P>!

– (…) Igaza van Sterne-nek: „Nem annyira azért a jóért szeretjük az embereket, amelyet ők cselekednek velünk, mint inkább azért a jóért, amelyet mi cselekedtünk velük.”

143. oldal (Európa, 2005, I. kötet)

encus625 P>!

Azt hisszük, ha mi kizökkenünk a megszokott kerékvágásból, akkor mindennek vége; pedig épp akkor kezdődik valami új, valami jó.

4. kötet 227. oldal

Ezüst P>!

Ha már élünk, hát éljünk. Holnap úgyis meghalunk, ahogy én is meghalhattam volna egy órával ezelőtt. És hát érdemes-e gyötrődni, ha úgyis csak egy másodpercet élhetünk az örökkévalósághoz képest?

380. oldal (Európa, 2013, I. kötet)

Noro >!

– A háború nem holmi nyájaskodás, hanem a legocsmányabb dolog az életben, ezt nem szabad elfelejteni, és nem szabad háborúsdit játszani. Komolyan és szigorúan kell venni ezt a szörnyű szükségszerűséget. Ez a lényeg: félre kell dobni a hazugságot, és ha háború, akkor legyen háború és ne holmi játék.

Harmadik könyv, Második rész, 25. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: háború
3 hozzászólás
Emerencia P>!

– Hogy lehetne egészséges az ember, ha gyötrődik a lelke?

8. oldal

Ezüst P>!

(…) én azt mondom, hogy ha tudni lehetne, mi lesz a halál után, akkor egyikünk se félne a haláltól.

215. oldal, I. kötet (Európa, 2013)

Dün P>!

És a vicomte-ot a legszebb és legelőnyösebb megvilágításban tálalta a társaság elé, mint zöld petrezselyemmel telehintett roastbeefet a meleg tálon.

19. oldal (Európa, 2005, I. kötet)

4 hozzászólás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Joseph Heller: A 22-es csapdája
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?
Mihail Jurjevics Lermontov: Korunk hőse
Umberto Eco: A rózsa neve
Kertész Imre: Sorstalanság
Jókai Mór: Egy magyar nábob
Józef Ignacy Kraszewski: Varsó ura
Dimitrij Szergejevics Mereskovszkij: Nagy Péter I-II.
Charles Dickens: Két város regénye
Charles Dickens: Két város