Háború ​és béke 409 csillagozás

Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke Lev Tolsztoj: Háború és béke

Nagy ​tér, nagy idő, földrésznyi események, császárok, hercegek, parasztok, katonák, rengeteg ember, köztük az olvasót holtig elkísérő emlékalakzatok, csecsemősírás, haldoklók lázképei, aranyló hétköznapok és temérdek elpazarolt vér, százezrek halálával írott kísérleti történetfilozófiák s köztük a boldogságvágy apró mozdulatai, családi közhelyek időtlen bölcsessége – egészebb világ teremtésére elbeszélő még nem vállalkozott, ha csak egy nem: az Iliász szerzője. Tolsztoj sem azelőtt, sem azután nem lelte oly megszállott örömét az írásban, mint a Háború és béke hét bő esztendőjében, mikor szelleme minden erejével a regényt fűtve „csak írónak”, semmi másnak vallhatta magát. Ám ebben az óriáspanorámában is színre lép, ha nem is a próféta még, de a nagy kérdező, s feldúlja néhol látomása rendjét, csak hogy kérdezhessen. Thomas Mann szavaival: „Művészi szemszögből nézve mégis ez a titáni ügyefogyottság adja művének azt az óriási erkölcsi nyomatékot, azt az Atlaszhoz mérhető morális… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1869

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei, Orosz Remekírók, Klasszikus Regénytár (kék), A világirodalom klasszikusai, Helikon klasszikusok, Klasszikus mesterek

>!
Európa, Budapest, 2013
1488 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630796088 · Fordította: Makai Imre
>!
Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2012
ISBN: 9789633767627 · Fordította: Makai Imre
>!
Európa, Budapest, 2005
1658 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630779173 · Fordította: Makai Imre

20 további kiadás


Enciklopédia 24

Szereplők népszerűség szerint

Andrej Nyikolajevics Bolkonszkij herceg · Pierre Bezuhov · Napóleon · Natasa Rosztova · Marja Bolkonszkaja hercegnő · Nyikolaj Andrejevics Bolkonszkij · Nyikolaj Rosztov · I. Sándor orosz cár (Alekszandr Pavlovics Romanov)


Kedvencelte 112

Most olvassa 91

Várólistára tette 606

Kívánságlistára tette 230

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

>!
Frank_Spielmann I
Lev Tolsztoj: Háború és béke

Napóleoni szappanopera. Olvastam: oroszokról szól.

Azt mondják, ez egy nehéz könyv. De ezt csak azok mondják, akik mérlegen mérték meg. Könyvekkel másképpen kell bánni. Használati útmutató: a könyvet az első lapnál nyissuk ki, és lapozással egybekötve olvassuk. Minden más, liberáliskodó használati mód helytelen és megvetendő.

Szóval nem nehéz a Háború és béke, csak hosszú. Az nem ugyanaz.

Van valami emberfeletti ebben a teljesítményben, vagy inkább olyasmi, hogy erre is képes lehet egy ember. Valahol olvastam, hogy ennek a könyvnek nincs eleje és vége, ez egy cseppnyi élet könyvbe zárva. Ez szép, és az eleje igaz is. In medias res ott vagyunk Anna Pavlovna egyik bálján, semmi előkészítés, valaki rögtön megszólal franciául, és politizálni kezd. A végén (mármint ha a cselekményt nézzük, igazából ezután még van 40-50 oldalnyi esszé, ami érdekes, csak önismétlő, ezt majd 40 évesen fogom élvezni csak), a végén tehát elalszik egy kisfiú, aki ilyen meg olyan szeretne lenni. Nincs lezárás, csak az, hogy nincs lezárás: az élet folyik tovább, ez meghal, de az megszületik.

Tolsztoj meg azt írta, hogy ez nem is csak regény, hanem annál több. Lev, te dicsekszel. Mondjuk úgy, hogy nem egy regény, hanem sok regény. Szerelmi regény, tragédia, háborús regény, békés regény, kalandregény, vallásos regény, esszéregény, termelési regény (talán az mégse), kerek regény, lyukas regény, fejlődési regény, történelmi regény, stb. Ahány szereplő, annyiféle. Főbb szereplőkből lehet olyan ötven is talán, vagy még több. Nem számoltam meg. (Hullaszámlálást is lehetne csinálni, az meg olyan százezer körüli lenne, beleszámolva persze a csatákban elhulltakat.)

Nem az az összecsapott könyv. Minden a helyén van. Vagy ha nincs is (mert minek hol a helye?), az se baj. A történet fő csapása 1805 és 1812 között zajlik, Napóleonnal háborúznak, hadifogságba és szerelembe esnek, kiábrándulnak, Moszkvát elfoglalják, stb. stb. Aztán van egy kis epilógus, ami 1819-20-ban zajlik, amikor Tolsztoj még mindig nem született meg. Kiszámoltam, 371 alfejezetből áll, és ez azt jelenti, hogy 1. rengeteg minden történik rengeteg szereplővel, 2. ennek a nagy része emlékezetes is marad.

Van valami szép abban, hogy ennyi évig kísérjük el a szereplőinket, ennyi változáson, vagy épp nem változáson keresztül. Van, aki ugyanaz marad, mint az elején, van, aki teljesen megváltozik, mármint az életben maradók közül. Natasa például annyit változott, hogy követni se bírtam, szeszélyes egy fruska, annyi szent.

Az például hülyeség, hogy ez egy nagy tabló. A tablón egymástól elkülönülve állnak egymás mellett megmerevedve a képek. Itt folytonos mozgásban van minden, a rengeteg szereplő hol keresztezi egymás útját, hol nem, ki erre jár, ki arra (földrajzilag és lelkileg is), és Freudot meg a tömegpszichológiát jóval megelőzve nem csak az egyének útját követjük nyomon, hanem azt a homályos valamit, amit tömegnek vagy közvéleménynek hívunk, vagy régiesen népnek. Mert a népnek is vannak útjai, itt persze az oroszra kell gondolni – és ez nem ugyanaz, mint az egyének útjainak összessége, bár az egyének is hatnak rá, meg ez is hat az egyénekre, de mégsem ugyanaz. Ahogy az atom is több elektronnál, protonnál és neutronnál. Vagy ahogy ebben a regényben a sok kis cselekményből lesz egyetlen nagy, ami több azok összességénél. Talán jó is, hogy ilyen nagy, és szinte áttekinthetetlen, mert az élet is ilyen. Egy nagy, és hosszú kaland. (Huszonegy évesen is rengeteget élt már az ember, csak ezt a kétszer ennyi idősek már elfelejtették.)

Az is érdekes, hogy az ebben a korban írt közepesebb regényekhez képest mennyire modern. Sőt, modernebb, korszerűbb, mint mondjuk egy kisssregény a 60-as évekből. Úgy veszem észre, a rossz művek nagyon gyorsan elavulnak, a jók pedig vagy nagyon lassan, vagy soha. Homérosz is korszerű, Tolsztoj gróf is.

>!
Európa / Kárpáti, Budapest - Uzsgorod, 1962
1590 oldal · keménytáblás · Fordította: Makai Imre
9 hozzászólás
>!
Ezüst P
Lev Tolsztoj: Háború és béke

A blokk (mert az is megvolt még) tanúsága szerint négy évvel ezelőtt (és húsz százalék kedvezménnyel, hohó!) vásároltam meg a Háború és béke most birtokolt kiadását, azóta integetett kifelé a szatyorbó', én meg hozzá se nyúltam, maximum körbetakarítottam egy kicsit. Idén azonban úgy ítéltem meg: felnőttem a feladathoz.

Egy tanárom mondta volt, hogy ő 30 éves kor alatt bizony nem adna szavazati jogot a fiúknak, mert olyan kajlák, hogy egyszerűen nem lehet rájuk terhelni a kapcsolódó felelősséget. Amellett, hogy teljesen egyetértek (és mindannyiszor jót mulatok a felvetésen, ha eszembe jut), magam a Háború és béke esetében is a harmincas karikát tudnám javasolni, nemtől függetlenül. Lev apánk elképesztő gazdagságú belső filmje ugyanis, azt hiszem, csak akkor fog átjönni igazán, amikor már kicsit megismertük magunkat és az embereket. Amikor már nem együtt érünk a Háború és béke kamaszlányaival és megzabolázhatatlannak tűnő, útkereső nyikhajaival, hanem akkor, mikor végre kívülről tudjuk nézni őket, hogy aztán lenyűgözve, szorongva, repesve figyeljük Andrej, Marja, Natasa, Pierre és Nyikolaj lelki utazását, egyúttal pedig megértsük és súlyát érezzük annak, micsoda elképesztő munkát igényel, hogy oly sok bolyongás után megtaláljuk önmagunkat, hogy megleljük belső harmóniánkat, ráébredjünk, mi igazán fontos, és mit érdemes elengedni annak érdekében, hogy megszabaduljunk a dühtől, a haragtól, a magunkkal hurcolt félelmektől.

A Háború és béke számomra egyértelműen akkor a legjobb (akkor viszont lehengerlő, felkavaró és felejthetetlen), amikor mellesleg háború és mellesleg béke. Azokat a fejezeteit és jeleneteit imádtam igazán, melyekben a történelmi díszlet, noha meghatározó, mégis másodlagos, a terep az egyéneké, Tolsztoj pedig a boldogság kereséséről mesél nekünk. Azaz a legnagyobb és legnehezebb dologról a világon. Mert hangozzék ez a szó – boldogság – bármilyen könnyednek és rózsaszínnek, valójában a térdünk is megroggyan a súlya alatt. Hiszen tudjuk-e pontosan, számunkra mi is boldogság? És rábukkanhatunk-e, ha nem tudjuk, mit keresünk, és nem is hiszünk benne, hogy valaha elérhetjük? Tolsztoj hőseinek kérdései a mi kérdéseink is. Tolsztoj hősei mi magunk vagyunk.

Bár elkápráztat, milyen hihetetlenül gazdag fantáziával bír Tolsztoj, illetve mennyire fantasztikusan képes ennek a fantáziának a termékét betűkbe zárni, a regény terjedelme adta kihívásokat még az alkotás remekmű volta sem tudta mérsékelni, már csak azért sem, mert a figyelmemnek ezer fölötti oldalszámnál általában menthetetlenül harangoznak. A hadmozdulatok leírását és kiértékelését, illetve az itt-ott (különösen a legvégén) kicsit túlcsavart filozofálást hamar és különösebb sajnálkozás nélkül fogom feledni, az emberi történeteket viszont sohasem. És noha nem igazán vagyok benne ebben az istenes buliban, Tolsztoj még azt is képes volt elhitetni velem, hogy nevezzünk bár bizonyos dolgokat másképp, végső soron mind ugyanazt kutatjuk.

Aki még nem mert nekifutni a regénynek, azt csak bátorítani tudom: vágjon bele. Kár lenne kihagyni.

>!
Európa, Budapest, 2013
1488 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630796088 · Fordította: Makai Imre
4 hozzászólás
>!
gabiica P
Lev Tolsztoj: Háború és béke

Nem feltétlenül volt ez az én történetem. Nem fogott meg, nagyon nem is kötött le, csak minél előbb túl akartam lenni rajta. Nagyon sokszor nehezen haladtam vele. A háborús részek szinte nem is érdekeltek.
Nagyon rossz értékelést nem tudok neki adni, hiszen maga a történet és a kivitelezés alapvetően jó. Tökéletes társadalombemutatás, a kor környezeti és társadalmi képét remekül tükrözi. Az, hogy ez engem nem kötött le, nem teljesen Tolsztoj hibája, sokkal inkább az enyém. Mindenképp túl akartam esni rajta, de megszeretni nem tudtam. Sem a szereplőket, sem a történetet. Néha érdekesebb volt, akkor szinte faltam a lapokat, de egyébként nem lett a szívem csücske.

>!
gazibla IP
Lev Tolsztoj: Háború és béke

Hullámzó könyv, volt hogy nagyon tetszett és volt olyan is hogy untam, de ettől függetlenül mégis zseniális műnek tartom. Több lettem általa. :) Voltak oldalak ahol elég nehézkesen haladtam, néhol kicsit túlírtnak éreztem. Viszont volt olyan rész ahol csak faltam a könyvet, mert annyira érdekes volt a történet. :) Legfőképpen Marja hercegnőt és Pierre-t kedveltem meg a történetben az ő személyiségük állt hozzám a legközelebb. :) Azt sajnálom egy kicsit, hogy nem tudok rá öt csillagot adni, de az unalmas részek miatt nálam sajnos nem ötcsillagos. Jól megtervezett és jól kivitelezett mű a karakterek hitelesek. Köszönöm Tolsztoj ezt a történetet. :)

2 hozzászólás
>!
Papusz P
Lev Tolsztoj: Háború és béke

Nahát!

Az Anna Karenina után majdnem kijelentettem, hogy nem szeretem Tolsztojt. De úgy gondoltam, illik megpróbálkoznom ezzel is, legfeljebb nem olvasom el mind a hárommillió oldalt. Aztán – meglepetés! –, amint megtanultam, ki kinek a kicsodája, rádöbbentem, hogy én ezt a könyvet élvezem. A szereplők sokkal hitelesebbek, mint az Anna Kareninában, némelyiket még meg is kedveltem. A csaták leírásai egészen döbbenetesen életszagúak és nagyon-nagyon képszerűek, szerintem a legjobbak között vannak, amiket valaha olvastam. És az, ahogy beleépíti a háborút és a politikát a szereplői életébe, na, az az, amitől én szeretek egy történelmi regényt, Tolsztoj pedig ebből is jelesre vizsgázott. Szóval a könyv, ami a hosszú és unalmas szinonimája szokott lenni, valójában izgalmas, élvezhető, és időnként még romantikus is egy kicsit.

A fél csillagot leginkább az Epilogért vonom le, egy idő után komolyan elkezdtem unni. Nem írt kevésbé okos dolgokat, mint a könyv során bármikor, de a cselekménybe ágyazva sokkal élvezhetőbb volt a filozofálgatás, mint töményen, sok oldalon keresztül.

11 hozzászólás
>!
entropic P
Lev Tolsztoj: Háború és béke

Nem is tudom, mikor éreztem ilyen mértékű bevonódást utoljára. Ja, de, tudom – tavaly ősszel, amikor a Rituált olvastam. A Háború és békét mondjuk minden bevonódás és hajnalig olvasás ellenére sem lehet egyhuzamban elolvasni, de az biztos, hogy ezt minden lehető pillanatban olvastam.

@Frank_Spielmann említi az értékelésében (https://moly.hu/ertekelesek/1525352), hogy ez olyasmi, mint egy szappanopera, én meg egyetértek ezzel a véleménnyel.

Mert például: teli van cliffhangerrel, és kb. minden fejezet egy kb. véletlenszerűen kiválasztott jelenet közepén ér véget, úgyhogy muszáj tovább olvasni, ami aztán elvezet ahhoz a roppant élvezetes és elég ritkán tapasztalt élményhez, hogy éjjel fél egykor azon vitatkozok magammal, hogy naaa, csak még egy fejezetet, reggel meg az az első gondolatom az órára nézve, hogy de jó, hogy felébredtem korábban, mert így még munka előtt is tudok olvasni belőle.

Meg teli van vágásokkal is a harctéri történések meg az orosz hátországban zajló polgári élet eseményei között, komolyan, olyan mesterien csinálja ezt Tolsztoj, hogy akármelyik forgatókönyvíró megirigyelhetné. Jó, elismerem, a háborús meg a hátországban zajló részek nem egyforma mértékben érdekeltek – naná, hogy jobban érdekel az összes Natasa meg Nyikolaj meg Szonya meg Pierre meg Andrej meg mindenki érzelmi élete és boldogságkeresése, mint akár egy tucat napóleoni háború, de azért a háborús részek sem voltak unalmasak meg szárazak, de nem ám.

De egyébként – honnan kerül mindenkinek az a gondolat a fejébe, hogy ez a regény unalmas meg száraz meg nehezen olvasható? Ki terjeszti ezt a rémhírt, ami engem is rettegésben tartott egészen mostanáig?
Hát pedig ez a regény marhára nem unalmas és nem száraz, olvasmányosságát tekintve meg (valahogy a 19. századi kalandregény-stílus miatt az jutott először eszembe, amikor olvasni kezdtem) nálam a Monte Cristo grófjával vetekszik.

Mit mondjak még – elemezni biztos nem állok neki.
Szóval akkor annyit, hogy ez egy lenyűgöző, magával ragadó, csudásan gazdag regény.

1 hozzászólás
>!
csillagka P
Lev Tolsztoj: Háború és béke

Úgy érzem végre megszereztem a moly érettségit. Ettől a könyvtől féltem, előélete van mindenki ezzel szemlélteti a magas, unalmas, hosszú irodalmat. Édesapám is azzal engedett neki, hogy ő az unalmas csatajeleneteket átpörgette.
Nagyot csalódtam és végig kerestem az unalmas csatajelenetet, de nem sikerült ráakadnom időnként kimondottan lehetetlenné vált. Tolsztoj a végén hibázott, szerintem az egész negatív kicsengés a végén lévő felesleges filozófiai szócséplés eredménye, ott rontott és ezzel szúrta el a könyv piárját.
Petyát nagyon megszerettem kedvenc szereplőmmé vált, nagyon drukkoltam neki és ahogyan felül tudott emelkedni saját neveltetésén az példaértékű volt.
Marja hercegnő és megmozdította a szívemet, de valahogy Natasával nem tudtam egy nevezőn érezni a lelkem, valahogy többet vártam tőle akkor is ha végül ő is felnőtt és éretten felelősen tudta szemlélni a világot.
A lényeg a lényeg kaptam egy számomra érdekes itt-ott kimondottan izgalmas könyvet, ami átvezetett egy olyan történelmi helyzeten ami magában is oltári marhaságnak tetszik.
Soha nem értettem és ma a könyv után se értem mi a fészkes fenét is akart Napóleon vagy utána Hitles elérni az Oroszoknál ? Elmenni a sárga tengerig és fenntartani egy közel tízezer kilométeres utánpótlás vonalat ? Végig ellenséges területen, mindenféle valós haszon nélkül ?
Most van a Doni katasztrófa évfordulója minket is belekényszerítettek ugyanebbe az értelmetlen háborúba és magyar katonák sokasága veszett oda egy kivitelezhetetlen értelmetlen célért.
Fejet hajtok előttük mint ahogyan a francia katonák előtt is akik egy megalomán császár hagymázas álmaiért pusztultak el az orosz pusztában.

>!
Európa / Kárpáti, Budapest - Uzsgorod, 1962
1590 oldal · keménytáblás · Fordította: Makai Imre
8 hozzászólás
>!
DaTa P
Lev Tolsztoj: Háború és béke

Marhára akartam imponálni kamasz szerelmemnek, hogy én ezt bizony végigolvasom. Sikerült. Végigolvasni. Imponálni. Kamasz szerelmet élni :)

>!
vighagika
Lev Tolsztoj: Háború és béke

Nem olyan rossz… de miért ilyen hosszú?!
Amíg ezen átrágtam magam, elolvastam volna tizenöt másik kötelezőt. Natasát szerettem, a többiek nagyon nem maradtak meg (annyi szereplő volt). Néha nagyon nehezen olvastam, máskor pedig észrevétlenül haladtam vele. A háborús részeket nem szerettem, leginkább azoknál ragadtam le mindig.


Népszerű idézetek

>!
winrudi

Nem az a kedves, aki szép, hanem az a szép, aki kedves.

267. oldal, 4. kötet

>!
Sli SP

A boldogság forrása nem rajtunk kívül, hanem bennünk van…

484. oldal, I. kötet - Második könyv (Európa, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
>!
winrudi

Tout comprendre, c’est tout pardonner. (Aki mindent megért, az mindent megbocsát.)

>!
Dün SP

– (…) Igaza van Sterne-nek: „Nem annyira azért a jóért szeretjük az embereket, amelyet ők cselekednek velünk, mint inkább azért a jóért, amelyet mi cselekedtünk velük.”

143. oldal (Európa, 2005, I. kötet)

>!
encus625 P

Azt hisszük, ha mi kizökkenünk a megszokott kerékvágásból, akkor mindennek vége; pedig épp akkor kezdődik valami új, valami jó.

4. kötet 227. oldal

>!
Ezüst P

Ha már élünk, hát éljünk. Holnap úgyis meghalunk, ahogy én is meghalhattam volna egy órával ezelőtt. És hát érdemes-e gyötrődni, ha úgyis csak egy másodpercet élhetünk az örökkévalósághoz képest?

380. oldal (Európa, 2013, I. kötet)

>!
Noro 

– A háború nem holmi nyájaskodás, hanem a legocsmányabb dolog az életben, ezt nem szabad elfelejteni, és nem szabad háborúsdit játszani. Komolyan és szigorúan kell venni ezt a szörnyű szükségszerűséget. Ez a lényeg: félre kell dobni a hazugságot, és ha háború, akkor legyen háború és ne holmi játék.

Harmadik könyv, Második rész, 25. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: háború
3 hozzászólás
>!
Emerencia P

– Hogy lehetne egészséges az ember, ha gyötrődik a lelke?

8. oldal

>!
Ezüst P

(…) én azt mondom, hogy ha tudni lehetne, mi lesz a halál után, akkor egyikünk se félne a haláltól.

215. oldal, I. kötet (Európa, 2013)

>!
Dün SP

És a vicomte-ot a legszebb és legelőnyösebb megvilágításban tálalta a társaság elé, mint zöld petrezselyemmel telehintett roastbeefet a meleg tálon.

19. oldal (Európa, 2005, I. kötet)

4 hozzászólás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?
Mihail Jurjevics Lermontov: Korunk hőse
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Jókai Mór: Egy magyar nábob
Józef Ignacy Kraszewski: Varsó ura
Alejo Carpentier: Földi királyság
Charles Dickens: Két város regénye
Charles Dickens: Két város
Nevil Shute: Az örökség
Kemény Zsigmond: Zord idő