Gyermekkor, ​serdülőkor, ifjúság 88% 13 csillagozás

Tolsztoj korai írásait, úgynevezett Önéletrajzi-trilógiáját gyűjti egybe ez a kötet. Bár nem saját gyermek-, serdülő- és ifjúkorának történetét írta meg benne, szereplőit mind e korszakainak valamely emlékezetes figurájáról mintázta. Először kicsit furcsa volt olvasni egy ennyire más, oly régi világról, amikor még magántanítók tanították a (nemes)ember gyermekét, s akiknek annyira más gondjaik voltak, annyira más dolgok foglalkoztatták őket, s annyira más céljaik voltak. Persze akkor is igaz volt, hogy fiatalság bolondság. Csak persze egy kicsit másképp.

A kötet végén, mintegy ellenpontozásként az idős Tolsztoj is megírja rövid – s nekem úgy tűnik, befejezetlen – önéletrajzát, ahol természetesen át is értékeli fiatalkori gondolatait. S itt álljanak inkább a nagy orosz szerző saját szavai, melyket e trilógiájáról írt (egy részét spoilerbe tettem, hogy ne legyen áttekinthetetlenül hosszú az értékelésem):

Amikor életemet így emléketembe idéztem, vagyis az elkövetett jó és rossz szempontjából néztem végig rajta, azt láttam, hogy hosszú életem négy korszakra esik szét. Első a gyermekkor csodálatos s főként a következőkhöz viszonyítva ártatlan, örömteli, költői szakasza tizennégyéves koromig; aztán a második: a szörnyű húszesztendős szak, a durva zabolátlanság, a becsvágy, hiúság s ami a fő, a kéj szolgálatáé; spoiler
spoiler

E négy korszak életének spoiler történetét szeretném megírnispoiler. Azt hiszem, spoiler hasznosabb lesz az embereknek, mint mindaz a művészi fecsegés, amellyel műveim tizenkét kötete teli van spoiler
spoiler
Hogy gyermekkorom leírásában ismétlésbe ne bocsátkozzam, átolvastam ilyen című írásomat és sajnáltam, hogy megírtam: olyan helytelenül, irodalmiasan, nem-őszintén írtam meg. Nem is lehetett másképp. spoiler.
Különösen az utolsó két rész nem tetszik: a Serdülőkor és az Ifjúság, amelyek az igazság és kitalálás egybe nem illő elegyítésén kívül nem is őszinték: arra vágytam, hogy mint jót és fontost helyezzem előtérbe, amit akkor nem tartottam jónak és fontosnak: demokratikus irányzatomat. Amit most írok, remélem jobb lesz s ami a fő: másoknak hasznosabb.

Most értem meg rá. Sorsszerű találkozás, mondhatni. Elképesztő, hogy TÉNYLEG azt írja le, ahogy az adott ember működik. Elképesztően életszerű tájleírások és jellemábrázolások. A végén található személyes Emlékek inkább az esetlegességével hódít… Nagyon szerethető az egész, de a nevekbe a végén már tutira bele fogsz bonyolódni.
Amúgy pedig Nyehinek ajánlva. :)

Ez az első teljes regény, amit Tolsztojtól olvastam, korábban mindig csak bele-bele kaptam egy-egy monstrumba, de az egészen biztos, hogy mostantól végigolvasom a regényeit. Annyira gyönyörű, annyira igaz és bátor volt ez a könyv, tele egy gyermek és fiatal lélek apró-cseprő szorongásaival, amelyeket én is olyan gyakran érzek. Feloldozás volt olvasni. Nagy hiányt is hagyott maga után, hiszen azzal az ígérettel zárul a könyv, hogy elmeséli élete többi szakaszát is – ha jól tudom, nem tette meg. Rendkívül jó a formai megoldása is, a rövid, jelenetnyi fejezeteket egy kávé mellé is fel mertem kapni, így a mindennapjaim részévé vált. Érdekes, hogy mennyire nem történik benne semmi (és ez mennyire nem zavaró), miközben ez a 19. századi regényformával némiképp ütköző beállítás. Épp most olvasom Joyce Portréját, lehet érdemes lesz egymás mellé tenni a kettőt.

Egy tantárgyhoz kellett elolvasnom a Gyermekkor részt….Attól függetlenül, hogy kötelező olvasmány volt, nekem nagyon tetszett. Teljesen belevesztem a történetekbe.

Bevallom, sokáig azt hittem, igaz történetet olvasok, és csak az első könyv után néztem utána, hogy ez is fiktív sztori. Mindenesetre érdekes korrajz, finoman meséli a társadalmi különbségeket, női-férfi sorsokat, megdöbbentő (bár nem meglepő) például, hogy a kiöregedett szolga mehet, amerre lát – kivéve az elmesélt családban, ahol kivételesen nyugdíjat adnak…
Izgalmas volt az egyetemi évek bemutatása, a szerelemben lét hiedelme, sajnáltam, hogy befejeződött.