Feltámadás 188 csillagozás

Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A regény alapgondolatát egy valóságban megtörtént bírói eset adta, amelyet az író ügyvéd barátjától hallott. A regény hőse Nyehljudov herceg, egy előkelő úr, akiben felébred a lelkiismeret, hogy egykori kedvesét, Katyusa Maszlovát a prostitúció fertőjébe kergette. A lányt gyilkossággal vádolják. Ártatlansága kiderül, ám formai hibák miatt mégis négyévi kényszermunkára ítélik. Nyehljudov, hogy jóvátegye bűnét, hajlandó lenne Katyusát feleségül venni, és hogy megossza vele büntetését, utánamegy Szibériába vezekelni. A századvégi orosz élet szörnyűségeit Tolsztoj a fogolykaraván szibériai útja során mutatja be. A társadalmi igazságtalanság bemutatása ellenére a regény mégsem nyomasztó olvasmány. Alaphangját az ember erkölcsi értékeibe, az egyszerű emberek jóságába vetett hit adja meg, s az, hogy a gonosz elleni harc egyetlen eszköze az erkölcsi tökéletesedés.

Eredeti megjelenés éve: 1899

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa · A világirodalom klasszikusai Kossuth · Orosz Remekírók · A világirodalom klasszikusai

>!
Kossuth, Budapest, 2006
476 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630948133 · Fordította: Szőllősy Klára
>!
Európa, Budapest, 2006
514 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630780240 · Fordította: Szőllősy Klára
>!
Európa, Budapest, 1981
522 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630721007 · Fordította: Szőllősy Klára · Illusztrálta: Szalay Lajos

18 további kiadás


Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Nyehljudov


Kedvencelte 30

Most olvassa 29

Várólistára tette 149

Kívánságlistára tette 49

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

marschlako P>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

Tolsztoj e kései regényét nyugodtan együtt lehet említeni a Háború és békével, valamint az Anna Kareninával. A főszereplőnk most Nyehljudov herceg, az egykor nyílt szívű fiatalember, aki gátlástalan férfivá válik. Könnyed főúri életformájába azonban egy tárgyaláson, ahol esküdtként van jelen, váratlanul berobban a múltja, s szembesülni kénytelen önmagával: vajon van-e megváltás számára, s mit kell ehhez tennie.
De elsősorban nem is kettejükről (Nyehljudovról és Maszlováról) szól ez a regény, de még csak nem is Nyehljudov jellemfejlődéséről, hanem az orosz igazságszolgáltatás lehetetlen és igazságtalan voltáról; s amit Tolsztoj elmesél erről, az ma is nagyon aktuális: jogszolgáltatás van csak (ha van, mert mindig vannak egyenlőek és még egyenlőbbek), s nem igazságszolgáltatás. Kegyetlen emberi sorsok sorakoznak fel előttünk, miközben Nyehljudov egyre mélyebbre ássa magát (miként maga Tolsztoj is tette) az orosz igazságszolgáltatás bugyraiba.

Abban a pillanatban, amikor ki lehet jelenteni, hogy a világon bármi előbbre való az emberiesség érzésénél, akárcsak egy órára, akárcsak egyetlen, kivételes esetben – akkor már nincs az a bűn, amelyet ne követhetnénk el embertársaink ellen úgy, hogy még csak bűnösnek sem érezzük magunkat.

Zsuzsi_Marta P>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

Tolsztoj ezt a csodálatos regényét, melynek cselekménye egyik ügyvéd ismerőse által felvázolt, és megtörtént esetre épül, 1899-ben fejezte be, és azóta a világirodalom egyik értékes műveként tartják számon. Nem véletlenül. Már az első oldalakon éreztem, milyen szép olvasmányt sikerült ismét választanom, milyen magávalragadó élményben lesz részem. Nem csalódtam; lenyűgözött, mélyen meghatott és megindított az a világ, melyet az író a már ismert tehetségével és zsenialitásával megjelenített.
A cselekmény lendületes, sok eseményt és sok szereplőt bemutatva, de nem lett terjengős, túlírt, Tolsztoj remek arányérzékének, stílusának köszönhetően.
A mű főmotívumát Dmitrij Ivanovics Nyehljudov herceg és Jekatyerina Maszlova szegénysorsú cselédlány, majd később prostituált, elítélt, kényszermunkára száműzött szerelme adja, erre építette Tolsztoj a mű súlyos mondanivalóját. Mélységesen együttérzett szereplőivel, a zömmel, nagy arányban ártatlanul! elítéltekkel. Emlékezetes, mélyen megrázó a kisfiú esete, aki egy ócska futószőnyeget lopott társával egy fészerből, hogy eladva pénzzé tegye, amin élelemhez juthatnak, ezért fegyházra ítélték, embertelen körülmények között tartották. És az író felteszi a kérdést, ki is az igazi bűnös? Vajon nem a társadalom, amelyik ebbe a nyomorúságos életbe sodorta a gyereket? És ugyanaz a társadalom ítéli el és bünteti tettéért. Ezzel Tolsztoj többször is szembesít. Képmutató, hazug világ szereplőit vonultatja fel, ügybuzgó bírák, siker- és nem igazságorientált ügyészek pöffeszkedő, fennhéjazó, érzéketlen ügykezelésén át bemutatva.
Nyehljudov herceg azonban szembenéz a múlttal és számot vet önmagával. Melyik énje volt az őszinte: a korábbi, még diákkori, vagy a katonáskodást követő léha, dorbézoló, másokat semmibevevő? Csodálatosan ábrázolta Tolsztoj a folyamatot, a megvilágosodás folyamatát, melyen keresztül a herceg átlátta, felmérte élete súlypontjait, hibáit, vétkeit és felelősségét. És a súlyos felismerést, amit tett, vajon mi is kötötte a hazug, dorbézoló, fényűző világhoz és mit nyújtott (ill. éppenséggel nem) neki mindez. Ürességet, képmutatást, ő sem volt különb a többinél. S ez egyszerre taszítóvá vált számára.
Ez a felismerés és szerelme, a jóvátétel, a megbocsátás hajtja, hogy kiálljon a kényszermunkára ártatlanul ítélt, félrecsúszott életű Katyusa mellett, megingathatatlan elszántsággal és kitartóan igyekszik mindent megtenni a lány felszabadítása, az igazságszolgáltatás mellett. Érzi felelősségét és bűnösségét, ami a lányt ebbe a kilátástalan, nyomorúságos helyzetbe sodorta.
Nyehljudov minden követ megmozgat, hogy felmentesse a lányt. Szinte oknyomozó újságíróként tárja eközben elénk az igazságszolgáltatás, az egyház, a cári Oroszország berendezkedésének visszásságát, hamisságát, a fontos helyet betöltők érzéketlenségét. Miközben Katyusa felmentéséért járja a hivatalokat, írja a kérelmeket, és látogatja folyamatosan a lányt, megismeri a többi, ártatlanul elítélt és a börtönben sínylődők életét. Megindítóak ezek a nyomorúságos sorsok, esetek. A herceg ezután már nemcsak Katyusa, hanem mások védelmében is kiáll, igyekszik többek segítségére lenni.
Megható az az elszántság, amivel Nyehljudov herceg kitart nemcsak Katyusa és a hozzá fűződő szerelme, hanem a változás, a jobbá, nemesebbé, igaz emberré válás mellett.
S ezt a célt akkor sem adja fel, mikor falakba ütközik, elutasítás a válasz. Nem csügged el, halad tovább, hiszen sosem késő és lehetetlen emberré válni, felismerni az utat, mely nemcsak saját, hanem mások javára válhat, és felismerni a legfontosabbat, amely mindent képes legyőzni: a szeretetet!

HarperLee>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

Részlet Tolsztoj naplójából, 1899. december 18.
„Befejeztem a Feltámadás-t. Nem jó. Nincs kidolgozva. Elsiettem. De már levált rólam s nem érdekel többé.”
Van az úgy néha, hogy káosz dúl bennem, fenekestül felfordul a lelki békém és ilyenkor veszettül kutatom a miért-eket. Hogy miért? Mert ilyen ember vagyok, folyton analizálok, szétszedem és összerakom a dolgokat, keresem az összefüggéseket. Felnősz egy korban, ahol nem kell gondolkodni, készen kapod, hogy milyen életet kell élned, mi az elvárt, mikor reagálj boldogsággal és mikor szomorúsággal és a pólusok felcserélődtek. Ahogy a dal is mondja:

"Szappanoperák, poszterhősök
Mindig a nők a viperák,
A férfiak meg a főemlősök
Szappanoperák mese habbal közbe’
Sampon, kóla, kávé, tampon
Rágó, pelenka éjjel nappal"

És érzed, hogy valami gáz van, nem jó, ez az egész idegen. Itt lép be Tolsztoj. Bocsájtassék meg nekem, de másik nagy kedvencemmel, Dosztojevszkijjel hasonlítottam folyton össze magamba. Dosztojevszkijt úgy tudom elképzelni, mint egy terapeutát, aki nem magyaráz meg mindent, hanem megtesz velem dolgokat, játszik a lényemmel, a lelkemmel és gyógyít. Tolsztoj tudatosabb, a másik véglet, a Tanár. Tudjátok, az a fajta, aki az ablaküvegre ír fehér tollal miközben a világ a háttérben folyton látszik. Tudatos és néven nevez.
Nagyon hihető volt Nyehljudov alakja, a vívódások, a visszaesések, a megingások, annyira emberi, annyira magamra ismertem. Sokan mondták már el ezeket a dolgokat sokféleképp. Nekem egyszerűen csak tetszik, ahogy Ő meséli.

"Két reklámblokk között
Jézus az égbe költözött
Azóta égi TV-t néz, mindent lát
Fel is út le is út döntsd el merre mész
Indulj hát…"

12 hozzászólás
Aurore>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

Tolsztoj a regényírás Leonardója. (Leó & Leó, haha.) Olyan aprólékosan festi meg a szereplőit, hogy azok már szinte tapinthatóak. Mindig az az érzésem, valódi, létezett emberekről van szó, Tolsztoj csak „lekottázta” őket.
Minden viszonylagos. Nekem ez eddig az év egyik legjobb könyve, annak ellenére hogy. Sok minden ellenére.
Amikor a könyv elindult, csak ámultam, és bámultam az idős Tolsztojon, akinek úgy látszott, immár egész mestersége csínja-bínja a kisujjában van. „Lazán” rajzolta meg az ismerős, de mégis új jelenteket, szereplőket, lelkiállapotokat, gondolatmeneteket, és így tovább. Aztán valahogy sok lett, kissé elhúzódó, erőltetett, mint maga a bürokrácia. Bizonyára nem véletlenül. Az ember sürgetné, oké rendben, döntsd el magad Nyehi, haladjunk. Továbbá amit annyira dicsértem az Anna Karenyinában, a mű szerkezeti szimmetriáját – sőt „polimetriáját” (bár ilyen szó nincsen), itt szinte csak nyomokban volt fellelhető. Arányaiban keveset tudunk meg Katyusa lelkiállapotairól, gondolatairól, belső fejlődéséről. Mindig csak Nyehljudov, Nyehljudov, Nyehljudov és az ő belső tipródásai.
Ugyanezért viszont a könyv elvitathatatlan érdeme, hogy nagyon sokat megtudhatunk a kései Tolsztoj filozofikus gondolatairól, társadalmi eszmefuttatásairól. (Állítólag ezt akkor írta már, amikor a környezete szerint egy kissé meggárgyult már az öreg – a könyv végén szentel is a jelenségnek egy emlékezetes mellékszereplőt.) Mindezek részben azokon a kutatásokon, terepmunkákon alapulnak, amiket ő maga végzett az orosz igazságszolgáltatás berkeiben annak érdekében, hogy ezeket e regényben bemutathassa. Sokak szerint ez egy szerelmi történet – lehet úgy is olvasni –, de szerintem sokkal inkább szól a hatalom és az egyszeri ember kapcsolatáról, az elnyomásról, arról, hogy a hatalom az egyént, ha érdeke úgy diktálja, bármikor eltaposhatja, mint egy pondrót. A regény a 19. sz. végének, egy fénykornak ("La Belle Époque") viszonyait írja le, ugyanakkor ezek az én szememben már vészjóslóan magukban hordozták a fasizmus csíráit.

3 hozzászólás
brigi11 P>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

Szeretem én a hosszú könyveket, ha van cselekmény. Sajnos vagy talán mégse itt nagyon kevés van. De talán Tolsztoj ettől ilyen nagyszerű, hogy ilyet is tudott írni. Hiába a rengeteg szereplő, két ember kapcsolata, amit igazán megismerünk és az ő jellemfejlődésük. Nem érzem, hogy rosszabb lenne, mint az Anna Karenina, de az szerethetőbb történet, ez pedig egy kicsit túl van írva.

Dana>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

2007-ben olvastam először a Feltámadást, és a mai napig úgy élt bennem, mint a legzseniálisabb irodalmi alkotás, és egyben kiáltvány az embertelenség ellen. Tényfeltáró, leleplező, okos és bölcs regényként tartottam számon, és első volt a kedvenc könyveim listáján.
2018-ban vettem elő újra, gondoltam, a téli szünetemben biztosra megyek és egy igazán jó könyvet veszek a kezembe. Ezúttal is mélyen megérintett Tolsztoj látásmódja, ahogy egy herceget, Nyekhjudovot leviszi Oroszország poklába, megjáratja vele a bürokrácia hideg kegyetlen világát, ahol a rendszer legitimizálja az embertelenséget, és a kis fogaskerekekként dolgozó alkalmazottak szándékos vaksággal darálják be az ártatlan és kevésbé ártatlan embereket. Elviszi Nyekhjudovot a nyomorgó, szegény vidékre, ahol tapintható az éhség, tudatlanság és kétségbeesés pusztító következménye. Aztán pedig lerántja hősünket a börtönök, a fegyenctelepek és a száműzetés helyére, hogy megtapasztalja mindazt az őrületes kegyetlenséget, ami csak az ember sajátja. Végül a regény metafizikai síkra kanyarodik, és az elnyomás problémáira az egyéni erkölcsi felelősség, a folytonos megbocsátás, az isteni igazságszolgáltatásban való hit válaszát adja.
Azonban ezek a kérdések és válaszok akármennyire is a szívem szerint valóak, és akármennyire is élveztem ezúttal is Nyekhjudov önreflexióit, különösen a bürokrácia világában, mégsem tudtam ezt a regényt most akkora ovációval olvasni, mint 11 éve. Valószínűleg van bennem rezignáció és fásultság is, de leginkább az zavart, hogy a regény kissé széttartó, rengeteg az elvarratlan szál és Tolsztoj más regényeihez képest ebben kissé túlteng a didaktikus vonal. Nyekhjudov időnként – minden szimpátiám ellenére is – szinte monomániásnak tűnt és meglepően naivnak, meghökkentő volt az időnként felbukkanó, mindennemű nemiséget kárhozatosnak beállító gondolatsor. 2007-ben még hittem az egyéni nagyszerű önfeláldozás erejében, ma már nem vagyok meggyőződve arról, hogy Nyekhjudov útja, ti. a minden vagyonról való lemondás és aszketikus vezeklés, előbbre vinné a társadalmi igazságtalanságok és az elnyomó berendezkedés problémáját.
Az 5 csillag marad, de a kedvenceim listájáról ez a könyv most lekerült.

Olympia_Chavez P>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

Ha valaki soha életében nem találkozott volna az orosz realizmus fogalmával, ennek a könyvnek az olvasgatása közben, valószínűleg magától is rájönne, hogy ez, az. Kialakulna benne a fogalom, annak meghatározásával együtt. A realizmus egyik sajátossága, a hosszas, részletező leírások. Ebben Tolsztoj verhetetlen (szerintem). Sokan ezért nehéz olvasmánynak tartják írásait, pedig szerintem kimondottan élvezetes. Ezek a hosszú leírások, annyira részletgazdagok, nemcsak a környezet, de az érzések, érzékelés terén is, hogy rögtön részesévé válunk a cári Oroszország világának.

A történet főhősei egyszerű emberek (még akkor is, ha Nyehljudov arisztokrata), nincs semmi hősiesség, nincs bonyolult cselekmény, ármány és szerelem. Egy alapvetően jó szándékú, idealista fiatal herceget, megrontanak a társadalmi elvárások és hatások, majd minden felelősségtudat nélkül, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, kihasználja a szegény nőt, Katyusát, akit ezzel elindít a lejtőn. Innen, az események origójától indulva, kb. 10 évnyi ugrással jutunk el a tárgyalóterembe, ahol főhőseink ismét találkoznak. Ekkor támad fel Nyehljudov herceg lelkiismerete, Ő a felelős Katyusa félresiklott életéért. Miközben igyekszik mindent megtenni a nő kárpótlásáért, felmentéséért, a szerző fantasztikusan ábrázolja a kor orosz társadalmát, intézményrendszerét. Ezen leírások mellett, a szereplők csak biodíszletek, a hangsúly nem rajtuk van. Tolsztoj elítéli az arisztokráciát, a bírákat, az ügyvédeket, a hivatalnokokat, a rendfenntartó erőket, az ortodox egyházat és leginkább a cári rendszert. (Nem véletlenül került a könyv megírása után, rendőri megfigyelés alá, majd kiközösítésre.) Párhuzamot von a két világ között, melyek annyira különböznek egymástól. Csak abban az egyben nem, hogy változtatni egyik réteg sem tud, nem is nagyon akar.

Tolsztoj szemlélete szerint, nincs bűnöző ember, főleg nincs bűnöző alkat. Csak az elnyomó réteg teszi azzá őket. Itt mutatja be példaként Ohotyin karakterét, aki egy prostituált gyerekeként jött a világra, ez predesztinálta őt későbbi sorsára, holott kiváló komikus lehetett volna, ha más körülmények közé születik. Nincs joga egyik embernek sem megbüntetni a másikat, hiszen senki sem bűn nélkül való, s a legveszélyesebb ember fajta az, akiből kiveszett az empátia. De magáévá teszi Thoreau gondolatát is („olyan államban, amely a rabszolgaságot törvényesíti és pártfogolja, az egyetlen, becsületes állampolgárhoz méltó hely: a börtön”), és Henry Geroge elméletét az egyetlen adóról, illetve marxista, szocialista nézeteket vall, a földről, mint magántulajdonról. Ennek igazi mélységét, a sógorával, Ignatyij Nyikiforoviccsal folytatott párbeszédben tapasztaljuk.

Élete végére jellemzően a vallás felé fordult munkásságában, melynek legelevenebb darabja ez a regény. Olyan, mintha Tosztoj egy könyvben akarná megtanítani az emberiséget, embernek lenni. Nyehljudov egész végig keresi a választ, a magyarázatot arra, hogy miért ilyenek az emberek, hogyan lehetne megreformálni a világot, hogyan lehetne megmenteni az emberiséget, végül az utolsó fejezetben, a Biblia adja meg számára azt a választ, amit nagyjából sejtett.

Frank_Spielmann I>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

Elég nagy feladat a Háború és béke meg az Anna Karenyina megírása után regényt írni. Ki gondolta volna, hogy Tolsztojnak ez után a két remekmű után sikerül még valami olyan nagyot írni, ami még túl is szárnyalja azokat? Persze nem mindenki gondolja ma sem, hogy sikerült, én meg gondolom. Nem kell ugyanazt gondolnunk, mert rohadt unalmasak lennének úgy a beszélgetések. (Így meg néha túl izgalmasak is, össze lehet veszni teljesen fölöslegesen. Az arany középutat még nem mindenki találta meg, még én se teljesen.)

A regény valamivel egyszerűbb, mint a két nagyregény. Tolsztoj hetvenéves korában ült le, hogy megírja. Az öregek sokszor fecsegősek, kivéve, ha regényírók, mert akkor egyszerűbbek, tehát pontosabbak lesznek. Elkezdenek egyszerű történeteket írni, vessző száz oldal. Főhősnek Nyeljudovot választotta, aki egy fiatalkori művében is szerepelt. Részben önéletrajzi a könyv, nem is lehet másként, a jó regények mindig vallomások is, az ember pedig csak a saját bűneiről tud vallani. Az ötlet onnan jött Lev Nyikolajevicsnek, hogy egy barátja elmesélt neki egy történetet. Abban az időben nem volt TV meg rádió meg net, az emberek leültek és beszélgettek, minden nap, és a beszélgetés alapvetően történetmesélés. A történet így szólt: valaki fiatalkorában elcsábított egy lányt, és otthagyta, a lány elzüllött, prostituált lett, inni kezdett, hogy kibírja, és végül is ráfogtak egy gyilkosságot, amiért elítélték. Ez a valaki ott ült az esküdtek között, és látta, hogy a nő miatta került oda, ő tette tönkre az életét. És akkor Tolsztojnak eszébe jutottak azok a lányok, akiket fiatal korában ő is elcsábított. Nagy Casanova volt az öreg, és nagy kan: szegény Szofja Tolsztaja tizenhárom gyereket szült neki olyan 25 év alatt. A 16 éves Szofját az esküvő után a kocsiban magáévá tette. Szóval volt mint levezekelnie.

Ebből lett aztán a regény. Zseniális alaphelyzet, ilyeneket csak az élet tud produkálni, a nagy művész meg jól ellopja őket, hálistennek. Nyehljudovval a fenti dolgok történnek. (Nem lehet ezt a könyvet elspoilerezni, mert nem a sztori a lényeg.) Kisebbfajta odüsszeiát jár be, jóvá akarja tenni a bűnét, és közben több más embernek is segít, akik a segítségét kérik. Alapvetően megváltozik. Az első rész van talán a legjobban megcsinálja: kezdődik a tárgyalással, ahol Nyehljudov meglátja Katyusát, és akkor visszaugrunk az időben tizenkét évet, hogy megnézzük, mi is történt köztük.

Valami szent felháborodás van a könyvben, amit az olvasó remélhetőleg maga is átél. Én egy napig rettenetesen morcos és letört voltam a könyv miatt, nem mintha nem tudtam volna eddig ezekről a dolgokról, de az embernek ezekkel újra és újra foglalkoznia kell. Nem könnyű olvasmány, pedig, ahogy ezt a talán legnagyobb regényírótól elvárhatja az ember, egyszerűek a mondatai, minden felesleges költőiséget meg hasonló dolgokat kihagy, ha rágyújtott egy cigarettára, nem fogja azt mondani, hogy tekergő füstkígyót szült, melynek apja a cigaretta, anyja a tűz. Nem könnyű olvasmány, mert odacsap, ahova köll. Nem kímél senkit. Ha az ember eljutott arra a pontra, ahova Nyehljudov, nem alakoskodhat tovább, nem kímélhet senkit és semmit, ami nem igaz(i). Vállalnia kell, hogy nem értik meg, hogy nem ér el semmit, hogy ő maga jobban fog szenvedni, mintha alakoskodna továbbra is. Vagy könnyű lélekkel élünk bele a világba, vagy vállaljuk azt, hogy nem hunyunk szemet semmi fölött. Nekem azért is elevenembe talált ez a könyv (másodszorra főleg), mert bármikor tárgyalásokról, börtönökről hallott, felháborodok. Tudom, hogy vannak, tudom, miért vannak – és pont ezért háborodok föl. Ezt a véleményt nehéz továbbadni, mert veszélyes vélemény. Leírni, hogy szerintem undorító és aljas dolog akár egy tömeggyilkost is börtönbe zárni. Még Adolf Hitlert sem ítélhetjük el. De nem elítélni nem jelenti az, hogy hagyjuk, hadd kövessék el a bűnöket, nem azt jelenti, hogy helyeseljük a gyilkosságot, az alávalóságot, a csalást.

Nem szabad kimondani, hogy minden állam korrupt. Hogy minden állam, legyen az a legdemokratikusabb is, elnyomja az embereket. Hogy alapvetően minden kormányzat felháborító. Van a regényben egy szent öreg, aki a józan felháborodás álláspontját képviseli, ő ezt mondja: „Légy a magad parancsolója, akkor nincs szükség parancsnokra.”

És hát gyötrődünk, gyötrődik Nyehi, györtődik Holden Caulfield, Miskin herceg, Aljosa Karamazov, és a többiek is, mert nem tudjuk, hogy hogyan tovább. Nyehljudov az Evangéliumban talál válaszokra. Igazából ezek nagyon egyszerű válaszok. Szégyenkezik az ember, ha olvassa Jézus szavait. Annyira egyszerűek és egyértelműek a válaszok, hogy az ember elpirul. Feszeng tőlük. Az ember várja a választ a kérdésekre, és eszébe se jut, hogy esetleg már tudja a választ. Hogy ott van benne, vagy le van írva valamelyik könyvben. És hányan vannak, akik állandóan a Bibliát bújják, és közben semmit se tartanak be abból, amit Jézus mondott. Pedig ezeket egyszerű betartani.

Sok kritikus szerint az itteni szereplők nagyon sematikusak és egysíkúak. Én ezzel vitatkoznék. Ez realizmus. Az, hogy Nyehljudov azt látja meg bennük, amit, az nem véletlen. Mindenütt hazugsággal és romlottsággal találkozik – ez a realizmus. De találkozik az ártatlansággal és a jósággal is, az elzüllött Katyusánál. Ebben a korban gyakran a bűnözők, akik börtönbe jutnak, igazabb emberek, mint mi, akik sose kerülünk börtönbe, vagy a politikusok, akik az igazi nagy bűnöket elkövetik. (Mi is elkövetjük ezeket, nap mint nap.) Szóval a Feltámadás szereplői nem sematikusak, nagyon változatos módon tudnak romlottak lenni, úgy, hogy a romlottságukról nem is tudnak. Hiszen nehéz bevallani saját magunknak, hogy rosszak vagyunk. Nyehljudovnak sikerül, és valamiképpen utat is mutat. Bár nagyon botladozik ő maga is ezen az úton, nem biztos, hogy jó utat járt be, és a szálkát még mindig inkább veszi észre, mint a gerendát. Például megígérteti Katyusával, hogy leszokik a dohányzásról, aki ezt meg is teszi, de ő maga továbbra is dohányzik. Nem követendő példa, de útmutató.

7 hozzászólás
Padme>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

Különös, hogy a számonkérés iránti feltételezett jogunkhoz még akkor is ragaszkodunk, amikor egy történet már réges-rég befejeződött. Barátságok, szerelmek szűnnek meg úgy, hogy lelkünk mélyén elégedettebbek már nem is lehetnénk a dolgok alakulásával – mégis, örömest és akár élethosszig is képesek vagyunk kéjelegni a gondolatban, hogy valaki még tartozik nekünk: magyarázattal, bocsánatkéréssel, ki ezzel, ki azzal (mi, természetesen, semmivel). Ez a sóvárgás a ki-nem-mondott iránt sokszor olyannyira eluralkodik rajtunk, hogy felülír minden jóérzést, tiszteletet, és az igazság iránti elkötelezettségünket is. Bevallom, én ezt a bűnt most Tolsztoj Feltámadásával szemben követtem el.
Nem annyira a lecsúszott nő és a céltalanul élő, jómódú arisztokrata kliséje zavart, sőt, az igazságszolgáltatás pellengérre állítása is volt olyan erőteljes, mint Lumet Tizenkét dühös emberében. De a főhős viszonyulásában és életfelfogásában bekövetkező változást sem eléggé megokoltnak, sem kellőképp kibontottnak nem találtam. Az alapvető érzésem mindvégig az volt, hogy nem Nyehljudov akarja azt, amit akar, hanem csupán Tolsztoj. És ez baj. Így aztán gondolatban állandóan visszasettenkedtem ehhez a fő kérdéshez, ami lehetetlenné tette, hogy ne csak a kor jog- és agrártudományos ill. pszichológiai tendenciáit az öreg Tolsztoj személyes erkölcsi, politikai és hitbeli meggyőződésével együtt gyönyörűen bemutató töredékeket lássak, és – Schellinggel szólva – ne hiányoljam a zárókövet, ami összetartja mindezt és értelmes egésszé formálja.
A harmadik résznél vált igazán nyilvánvalóvá – dacára annak, hogy rettentően mondani akar valamit –: Tolsztojnak fogalma sincs, miképpen lehetne befejezni a művet, amely kezdetben csak itt-ott, aztán egyre pregnánsabban a szentimentális és a didaktikus furcsa és utálatos keverékévé kezd válni. A többoldalas evangéliumi citátumok teszik – gondolom, a szándék ellenére – végképp halottá a művet, és azt hiszem, ennél lesújtóbbat nem is lehet mondani, ha tekintettel vagyunk a címre. Mégis, inkább ezerszer egy „rossz” Tolsztoj, mint bármelyik bestseller az Alexandra vagy a Libri tízes polcán.

1 hozzászólás
Trixi_Adzoa P>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

Elég nehéz dolgom van.
Már nagyon szomjaztam egy kis szépirodalomra, úgyhogy levettem a polcról, nem véve figyelembe a történetét/témáját. Gondoltam, mindegy is, mert az írásmódját szeretem Tolsztojnak. Ez újfent beigazolódott. Ennek ellenére csak 4-est adok rá, mert ugyan a téma végül érdekes volt, és sok érzelmi indíttatású gondolatot lehetett belőle gyűjteni, plusz tele volt szebbnél szebb hasonlatokkal, leírásokkal, „képekkel”, de túlontúl hosszúra sikerült a könyv. Félreértés ne essék, semmi bajom a hosszú könyvekkel, de belefért volna 400 oldalba :-)
Szóval összességében szerettem, de most pár hónapig megint más szerzőket fogok olvasni.


Népszerű idézetek

Trixi_Adzoa P>!

Minden azon múlik, hogy az emberek azt hiszik: van az életben olyan helyzet, amikor szeretet nélkül bánhatunk embertársunkkal; márpedig ilyen helyzet nincs.

486. oldal

Nílkantha>!

Csak mindig idejében meglátnók a gerendát a magunk szemében, mennyivel jobbak lennénk mindahányan.

349. oldal, Kossuth Kiadó, 2006

Nílkantha>!

Abban a pillanatban, amikor ki lehet jelenteni, hogy a világon bármi előbbrevaló az emberiesség érzésénél, akárcsak egy órára, akárcsak egyetlen, kivételes esetben – akkor már nincs az a bűn, amelyet ne követhetnénk el embertársaink ellen úgy, hogy még csak bűnösnek sem érezzük magunkat.

375. oldal - II. rész, 40. fejezet (Kossuth, 2006)

simiszabi>!

az emberek másnak hisznek, önmaguknak pedig nem hisznek. Én is hittem az embereknek, és tévelyegtem, mint a tajgában; úgy eltévedtem, hogy már azt hittem, sose találok ki belőle. Óhitűek, újhitűek, szombatosok, ostorozók, paposok és paptagadók, osztrákhitűek, molokánok, szkopecek… mindegyik szekta csak magát dicséri. Úgy széjelmásztak, mint a vak kutyakölykök. Sokféle a hit, de egy a lélek. Benned, bennem, őbennük. Szóval: higyen ki-ki a maga lelkének, és akkor mind egyet fogunk hinni. Legyen mindenki magamagának, és mind egyesülni fogunk.

579. oldal, 21. fejezet - Harmadik rész (Európa / Kárpáti, 1978)

Trixi_Adzoa P>!

Pedig nem is gyerekes szokás volt a naplóírás, hanem beszélgetés önmagammal, azzal az igazi, Istentől való énnel, amely minden emberben él.

179. oldal

3 hozzászólás
Trixi_Adzoa P>!

A legelterjedtebb és legáltalánosabb tévhitek egyike, hogy mindenkinek megvannak a maga határozott sajátságai; van jó és rossz ember, okos és buta, erélyes és tehetetlen és a többi. Az emberek nem ilyenek. Annyit bárkiről állíthatunk, hogy többször jó, mint rossz, többször okos, mint ostoba, többször erélyes, semmint tehetetetlen, vagy megfordítva; de nem lehet igaz, ha az egyik emberről azt állítjuk, hogy jó vagy okos, a másikról pedig, hogy gonosz vagy ostoba. Pedig többnyire így osztjuk fel az embereket, s ez merőben téves.

266. oldal

Trixi_Adzoa P>!

Minden ember részben a maga elgondolásai szerint él, részben mások elgondolásai szerint. A különbség az emberek között főképpen abban áll, hogy valaki mennyiben követi a saját s mennyiben a mások elgondolásait.

512. oldal

Frank_Spielmann I>!

Rabelais írja, hogy a jogász, aki elé a peres felek járulnak, előbb mindenféle lehető és lehetetlen törvényre hivatkozik, s felolvas húsz oldal értelmetlen latin jogi abrakadabrát, végül pedig azt ajánlja a feleknek, vessenek kockát: páros vagy páratlan. Ha páros, akkor a felperesnek van igaza, ha páratlan, az alperesnek.

109. oldal

1 hozzászólás
Aurore>!

Nem értem, amit mond, és amennyiben értem, annyiban nem értek vele egyet.

375. oldal - II. rész, 32. fejezet (Európa, 1981)

2 hozzászólás
Trixi_Adzoa P>!

(…) ezek a kormányzók, felügyelők, rendőrkapitányok, rendőrbiztosok, s más efféle hivatalos egyének azt hiszik, vannak a világon olyan helyzetek, amikor nem kötelező az emberséges bánásmód embertársainkkal.

483. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Ördögök
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Az ördöngősök
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Megalázottak és megszomorítottak / Feljegyzések a holtak házából
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A kétéltű Goljadkin
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Egy halottas-ház emlékiratai I-III.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Emlékiratok a holtak házából
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Golyadkin úr hasonmása / A játékos
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Golyadkin úr hasonmása
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A hasonmás