Bál ​után 93% 56 csillagozás

Remek gyűjtemény Tolsztoj elbeszéléseiből és kisregényeiből. Két dolog ismét megerősítést nyert. Az egyik nem meglepő módon az, hogy az orosz zseni elképesztően szuggesztívan ír. A másik – számomra szintén nem meglepően – az, hogy a vallási fanatizmustól kiütéseket és dührohamot kapok. Éppen ezért hagyott például teljesen hidegen Szergij atya története. És ezért is nem kapja meg a maximális öt csillagot. Az Ivan Iljics halálára nem térnék ki külön, mert azt már önálló kötetben értékeltem, s véleményem fikarcnyit sem változott. (https://moly.hu/konyvek/lev-tolsztoj-ivan-iljics-halala/en-es-a-konyv/steelcurtain) Az általam olvasott Olcsó Könyvtáros verzió többi írása is kiváló. Tulajdonképpen a Szergij atya is ragyogóan van megírva, csak hát éppen ellenszenves a főszereplő, a mellékalakok, maga az egész történet, s nem utolsósorban a szerző nézőpontja. Viszont három írás – A földesúr délelőttje; Két öreg; Gazda és cseléd – még ebből az aligha átlagos mezőnyből is kiemelkedik. Különösen A földesúr délelőttje volt rendkívül erős írás. Tolsztoj nyilván nem egy átlagos földesúr képét rajzolta itt meg, de az is bizonyos, hogy az uralkodó osztályoknak kortól és nemzettől függetlenül mindig voltak olyan tagjai, mint Nyehljudov herceg, aki komolyan vette feladatát, melybe beleszületett. Személyét kitűnően ellenpontozzák a paternális alávettségbe nemcsak belenyugodott, de abból szabadulni sem akaró parasztok képeinek felvillanásai.
Attól tartok Tolsztoj konzervativizmusa már a 19, század végén is túlhaladott volt. Ahogyan a nőkről ír, az már annak idején is enyhén szólva korszerűtlen volt. Ma a harcos feministák kátrányba és tollba forgatnák. Némileg talán igazságtalannak is érezhetjük, hogy éppen egy ilyen koponyában lakozott az irodalom egyik legnagyobb zsenije.
Összességében tulajdonképpen öt csillag, de Szergij atya vallásos őrülete miatt juszt sem kapja meg!
Minden más megbocsátva.
Részemről…

Az 1978-as Európa kiadást olvastam, melyben kis ízelítőt kapunk az írót leginkább foglalkoztató témakörökből : földesúr-jobbágy kapcsolata, halál közeli állapot, valláshoz/hithez való viszony.
Igazi meglepetés volt számomra A földesúr délelőttje című novella, ahol nem a szokásos sablont kaptam (gonosz /kegyetlen gazda és szorgalmas, okos, bátor, lázadó paraszt), hanem annál valami sokkal hihetőbbet. Így már sokkal érthetőbb, hogy működhetett a feudalizmus ilyen hosszú ideig. A legmegdöbbentőbb számomra az volt, hogy magánéleti problémákra is a földesúrtól vártak megoldást. A hab a tortán az volt, mikor az egyik parasztasszony a földesúr közbenjárását kérte, hogy kérje meg a falu egyik lányának a kezét a fia számára, mert senki nem akarja már hozzájuk adni önszántából a sajátját. (Az előző ugyanis nem bírta a körülményeket és a nehéz munkát, és meg is halt miután elvesztette a kisbabáját). Vallási kérdésekben épp úgy találkozunk fanatikus aszkétával, mint a nagylelkű, segítőkész öregemberrel, aki a zarándoklatára gyűjtött pénzét végül mások megsegítésére fordítja.
Ezen írások alapján kialakult egy kép a fejemben az író nőkhöz való viszonyáról…. hát maradjunk annyiban, ha egy körben mozogtunk volna, messzire elkerülöm, nem lettem volna se a felesége, se a szeretője, se a múzsája, de még az ideálja se…

Nahát…, én ezt a kötetet a címadó novella miatt vettem meg (200 Ft-ért egy bolhapiacon), és – bevallom – kelletlenül álltam neki, miután végigfutva a tartalomjegyzéken láttam, hogy a Bál után című novellától eltekintve majdnem az összesnek dögunalmas a címe (mint például A földesúr délelőttje, Gazda és cseléd, Ivan Iljics halála (!), Két öreg stb-stb.). Aztán, ahogyan szépen sorjában elolvastam a novellákat, nem csak arra jöttem rá, hogy középiskolában túl fiatal voltam az Ivan Iljics halálához, hanem arra is, hogy Tolsztoj egy józan (író)zseni, aki mentes mindenféle túlkapástól, és aki az életről úgy ír, ahogyan az van, és nem úgy, ahogyan lehetne. Veszteség, betegség, halál, és minden, mi szem-szájnak nem ingere, terítékre kerül ebben a kis kötetben, de – mintegy ellensúlyozva a borzalmakat – majd’ minden elbeszélésben történik valamiféle csoda is. Amolyan tolsztoji csoda, ami nem mond ellent a természeti törvényeknek, és többnyire nem is látványos, mert az egyes embereken belül megy végbe. Átalakul a személyiségük, erkölcsileg magasabb szintre emelkednek a külvilágban bekövetkező borzalmas események hatására, és képessé válnak arra, amire egy-két nappal, néhány hónappal, vagy évvel korábban még képtelenek lettek voltak: hogy elfogadják a valóságot olyannak, amilyen. És miután ez megtörténik, az események vagy kedvező irányt vesznek – vagy pedig nem. De ez utóbbi már nem is igazán számít.

Dőljünk hátra, üljünk kényelmesen és vegyük kezünkbe ezt a csodálatos művet! Izguljuk végig a novellákat, értsük meg a szereplők jellemét és a mondanivalót! Utazzunk távoli földekre, táncoljunk a bálban és ismerjük meg önmagunkat!
Egytől egyik nagyszerű elbeszélések tára ez a klasszikus.
(A Szépirodalmi Könyvkiadótól megjelent kötetet olvastam el.)

Amit eddig is sejtettem, az beigazolódni látszik, én szeretem Tolsztojt :-) Érdekes volt novellákat olvasni tőle, amik egytől egyik megfogtak valamivel. Valahogy mindegyikbe kaptam valami tőlem kicsit idegen szemléletmódot, ami miatt kíváncsian olvastam, és rájöttem hogy sokszor mennyire másként gondolkodunk. Egyik sem vidám történet, de ettől függetlenül mind érdekes, mindenképpen olvasásra ajánlott.
Az Európa kiadós változatot olvastam

Így jár az olvasó, ha egy könyv befejezése után sokáig nincs ideje értékelést írni. Én legalábbis így jártam, nem tudtam a kavargó gondolatokat értelmes mondatokká formálni. Talán jobb is így, ha mindenki maga merül el ebben a borzongató, de varázslatos világban, fedezi fel, hogy hányféleképpen tud az ember élete vakvágányra futni, és Lev Nyikolajevics milyen mélységeit mutatja meg az emberi léleknek. Ezek az elbeszélések nagyot ütnek, sokszor sokkolnak, és jó sokáig lehet töprengeni rajtuk. Érdemes elolvasni, Tolsztoj nem csak sok száz oldalon, de röviden is zseniális.

Vannak írók, akik vastag köteteket, egész könyvsorozatokat tudnak megtölteni az ábécé betűinek különböző variációival anélkül, hogy a lényeget csak érintenék is. Ezzel szemben itt van Lev Nyikolajevics, aki ezekben a kisregényeiben felesleges oldalak és szavak nélkül élet és halál, boldogság és szenvedés, szerelem és gyűlölet árnyjátékaival lenyűgöz, tanít és megrendít.

Nagyon féltem Tolsztojtól, aztán tavaly egy kihívás miatt „rákényszerültem”, hogy olvassak tőle és teljesen elvarázsolt. Nagyon jó író, emészthetően, jól felépített történeteket írt. Az utolsó történet -A hamis szelvény – tetszett talán a legjobban, mely egy nagyon durva, ugyanakkor szép/érdekes/tanulságos történet. Az a bizonyos pillangó szárnylebbentős mondás jutott eszembe, miszerint egy apró cselekedet is egy egész lavinát indíthat el. Illetve minden mindennel összefügg, valamint kicsi a világ. Lényeg a lényeg, ez egy nagyon jól megírt novella.

Hát elégé hiányoltam a cselekményt,talán az utolsóban valamit villantott a mester.(Azt hiszem,hogy én ezért szeretem jobban Dosztojevszkijt,mint Tolsztojt.)De legalább megtudtam belőle,hogy mi is az a „heprecsóré” érzés állapot,na nem mind hogy ha olvasás közben ez a veszély fenyegetett volna…!

Hogy is mondja a mondás, nezd meg az anyját vedd el a lányát ?
Nos ebben az esetben, nézd meg az apját és ne vedd el a lányát. :-)