A ​varázslókirály (A varázslók-trilógia 2.) 198 csillagozás

Lev Grossman: A varázslókirály

Quentin ​és barátai elfoglalták Filloryt, királyokként és királynőkként uralkodnak a mesés világ felett, ahol semmi dolguk nincs, mint élvezni a hőstörténetek végén jutalmul járó boldogságot és vagyont. Egy nap azonban a felhőtlen uralkodásnak vége szakad: előbb a mágikus órafákkal történik valami borzalmas, majd kisvártatva egy nyúl halált és pusztulást jósol a világra. Quentin hajóra száll Juliával, hogy a rejtély végére járjon, azonban Filloryt elhagyva még ő sem sejti, hogy a varázslás és ezzel együtt minden varázslatos dolog mekkora veszélybe került, az idejük pedig már jócskán fogytán van.

Lev Grossman a legnagyobbakat megszégyenítő módon kerüli el a folytatások gyakori hibáit, és építi tovább lenyűgözően azt a világot, aminek A varázslókban lefektette az alapköveit. A varázslókirály nem csak elképzeli, hogy milyen lett volna a Mátrix fantasyként, de a hagyományokat felrúgva, váratlan és forradalmi ötletek folyamatos felsorakoztatásával… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2015
416 oldal · ISBN: 9789634190004 · Fordította: Sámi László
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2015
410 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155522895 · Fordította: Sámi László

Kapcsolódó zóna

!

A varázslók – The Magicians

27 tag · 15 karc · Utolsó karc: 2017. november 14., 07:48 · Bővebben


Enciklopédia 25

Szereplők népszerűség szerint

Eliot Waugh · Quentin Coldwater · Julia Wicker · Josh Hoberman · Poppy

Helyszínek népszerűség szerint

Fillory


Kedvencelte 22

Most olvassa 19

Várólistára tette 122

Kívánságlistára tette 140

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Dominik_Blasir>!
Lev Grossman: A varázslókirály

Miután az első rész reveláció-szerűen zseniális volt, izgultam, hogy mi lesz a másodiknál – hiszen ha ugyanazt mutatja, az már nem fog akkorát ütni; minden más esetében viszont már nem ezt a sorozatot kapnánk. Úgyhogy Grossman az arany középutat választotta: ismerős, de mégis új megközelítés – a reveláció talán elmaradt, de azért még így is le kell borulnom előtte.
Furcsán tört a regény szerkezete: főként Julia miatt, aki az egyik szálon főszereplő (de még milyen!), a másik szálon meg alig megjelenő vendégalak, ám az egyértelmű, hogy teljesen más a két karakter. Ettől aztán mintha nem illenének össze az oldalak, főleg, hogy Quentin talán még az első résznél is megrázóbb utat jár be.
Azt persze még mindig imádom, ahogy Grossman a varázslatos-csillogó dolgok mögé tekint, ahogy képes bármilyen pillanatban középső ujjat fityiszt mutatni az örömnek, ahogy váratlanul torkon ragad, megdöbbent, morzsolgatja kicsit a szívedet a keze között. Ahogy önironizál, ahogy állandóan odakacsint az ismerős toposzoknak, ahogy kiforgatja ezeket a jól bevált pillanatokat. No meg ahogy amikor már az hinnéd, hogy mindent láttál, akkor jól fejbevág.
Kicsit nehezebben hangolódtam rá, de aztán előbb-utóbb megtalált ez a lassan otthonossá váló anti-fantasy, ez a fájdalmasan realisztikus fikció. És persze megint muszáj elpuffogtatnom a zseniális jelzőt.
Szóval igen, kérem a következőt.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-12-20+…

2 hozzászólás
zamil>!
Lev Grossman: A varázslókirály

Mit tesz az emberrel, ha valamit már megszokott. Emeli a színvonalat fél csillaggal.
Sok minden nem változott, talán inkább már tudtam mit várhatok és ezért jobban be tudtam fogadni a könyvet. Ettől függetlenül a véleményem nem változott, nem nekem szól ez a regény. Nem tud lekötni, vannak részek amik igen ötletesek, jól átgondoltak, de aztán pár oldallal később jön az a bizonyos „ló túlsó oldala”. Filloryval még mindig nem tudok mit kezdeni, a „való” világ ismét érdekesebb volt.

2 hozzászólás
kvzs P>!
Lev Grossman: A varázslókirály

Úgy érzem, hogy öreg vagyok én már ehhez a sorozathoz. Átéltem/megtanultam azokat, amiket megmutat, és meg akar tanítani. Amiket amúgy jól és ügyesen akar megtanítani. Hogy találjuk meg a saját életünkben a jót, hogy az „unalmas” és „megszokott” néha a legjobb, ami történhet velünk, hogy mindennek ára van, hogy az élet néha kegyetlen és igazságtalan, hogy az állandó elégedetlenség és a kalandok keresése utólag nem tűnik olyan jó ötletnek.
A mesés és kalandos részek még mindig tetszettek -az összes megszokott, klasszikus fantasy fogás meg lehet találni bennük-, illetve jót tett a könyvnek, hogy két szálon futott a cselekmény, így folyamatosan lehetett agyalni, hogy ebből hogy lett az.
Összességében olvasmányos és sokszor érdekes a történet, és egyre kíváncsibb vagyok, hogy mit hoz ki Grossman a sorozat végére belőle.

124 hozzászólás
ppayter>!
Lev Grossman: A varázslókirály

"[…] Grossman ezúttal sem hazudtolja meg önmagát. Bár A varázslók elsősorban fejlődésregény volt, A varázslókirály pedig egyértelműen a kalandregény kategóriába illik, a történet ugyanúgy üt (nagyokat), a karakterek ugyanúgy ambivalensek, szokatlanul realisztikusak és képesek változni, és ahogy az előző részben, most sincs senki biztonságban – az olvasót is beleértve. A szerző nem fél bemutatni keményen odaszúrni a fantasy-kliséknek és a cinizmusra, sötét humorra kevésbé fogékony olvasóknak. Szemrebbenés nélkül, brutálisan elbánik bármelyik karakterrel, ha az logikusan következik egy szituációból (nem csak Martin bácsi tud ilyet), egyetlen pillanatig sem finomkodik, és mégis, vagy épp ezek miatt, tökéletes fantasyt ír. Elvégre a valóság sem forgatókönyvek szerint működik, mindenkivel megtörténik rendszeresen, hogy nem úgy alakul valami, ahogy elképzelte, mindössze annyi a különbség, hogy ha a sarki kisboltban nincs zsömle, akkor kiflit reggelizünk, ha viszont, teszem azt, nem veszünk észre valami csúnya, mágikus csapdát, vagy a sárkány mégis otthon van (nyugi, nem spoiler, csak hasonlat :)), akkor inkább az a kérdés, hogy lesz-e mivel reggeliznünk a továbbiakban.

Fillory nagyjából úgy viszonyul Narniához, mint az eredeti, nyers, véres és kegyetlen népmesék a Grimm-testvéreken átszűrt, gyerekek esti meséjévé szelídített Disney-adaptációkhoz. A felszínen talán idilli, de ha mélyebbre ásunk (márpedig ezt tesszük), ugyanolyan durva és könyörtelen, mint a valóság. […]


Bővebben: http://kultnaplo.blogspot.com/2015/12/lev-grossman-a-va…

lilla_csanyi>!
Lev Grossman: A varázslókirály

Ez a kötet sokkal jobban tetszett, mint az első rész, ami második köteteknél ritka kincs. Az ok nagyon egyszerű: Quentin elképeszően idegesítő vergődése a nagy semmin a könyvnek legalább a felében háttérbe szorul, és megismerjük Julia történetét, ami mérföldekkel izgalmasabb, mint annak a spleenbe áztatott hülyegyereknek az agonizálása arról, hogy milyen szenvedés az élete kalandok nélkül. Julia az a lány, aki betekintést kapott a Roxfort világába, de belépési jogot nem. Az ő élete a kitartás, a megszállottság, a hatalom miatti megrészegülés és az elkerülhetetlen bukás története. Nagyon tanulságos és rendkívül érdekfeszítő. Egyébként ebben a részben Quentinnek is voltak egész jó pillanatai, főleg a sztorinak a 2/3-ánál, de azért a nagy finálékor nekem rendesen csengett a fülemben a Trololololooo dalocska, és egy pillanatig sem tudtam őt sajnálni.

ftamas>!
Lev Grossman: A varázslókirály

Ez a könyv úgy érzem nem nekem való. Az előző kötet végén úgy éreztem, hogy talán a főszereplő megkomolyodik és titkon ugyanezt vártam az írótól és magától a történettől is. Erre talán utalt az előző könyv vége is:
Az túl könnyű, túl olcsó megoldás lett volna, és neki egy életre elege lett abból, hogy mindig a könnyebbik utat válassza. Az mind nagyon szép és jó meg kedves volt Emily Greenstreettől, hogy megbocsátott neki, de …. haláláért az emberek voltak a felelősek. Jane meg Martin Chatwin, Quentin, és maga Alice is. És az embereknek vezekelniük kell érte.

Ehhez képest a történet és a stílus teljesen ugyanaz maradt. A főszereplő úgy alszik el, hogy esténként lerészegedik, a környezet idétlen és unalmas. A stílus pedig… A legjobb rá egy példa:
Azta! – Quentin nem tudta meg állni, ki tört belőle a nevetés.
– Ez a hely úgy el van varázsolva, mint az állat!

Olvastam egy ideig, de egyszerűen nem bírom tovább….

Gerof>!
Lev Grossman: A varázslókirály

Jobb volt, mint az első. Egy egész csillaggal többet adnék rá, ha nem adtam volna arra is 4,5-et.
Grossman-nek akkor megy jobban az írás, amikor éppen nem Fillory-ban történnek az események. Ezért volt, hogy az első kötet a vége felé nekem kissé lehúzta a lelkesedésemet.
Itt is jobbak voltak a Földön vagy Semföldén játszódó részek, de Fillory-ról is élvezetesebb volt olvasni. Az első kötetben a fantasztikus képtelenségek valahogy túl nagy töménységben érkeztek egyszerre. Képtelenségből itt sincs hiány, de valahogy jobban sikerült humorral megspékelni (vagy hozzászoktam), nem okozott gyomorrontást. Pl. gondoljunk csak a bogarakra, amik földet esznek és aranyat szarnak.
Két párhuzamos történetszál fut, melyek a végén érnek egybe, és mindkettő meglehetősen erős, így egyáltalán nem probléma, amikor váltani kell. Egyszerre lapozna előre az ember, hogy folytassa, amit éppen olvasott; ugyanakkor váltana is a másik szálra, hogy na végre megtudja, mi következik az abbahagyott szálon.
Ha ezek a könyvek a mesébe-kapaszkodásból való kiábrándítást célozzák meg, mit azt sok helyütt lehet olvasni, akkor én hozzátenném, hogy szerintem rengeteg vigasztalást és reményt is nyújt ez a második rész. Lehet itt gondolni egyes helyszínekre spoiler, vagy a „hősi küldetésre”, ahogy annak egyes állomásait Quentin megéli, és bizony még tanulságokat is levon (csalódottsága ellenére). Ebben a könyvben nekem Quentin egyáltalán nem tűnt olyan köldöknéző, tesze-tosza figurának. Mondjuk fenegyerekként is túlzás lenne jellemezni.
És ott van Julia, az ő sztorija megrázó és lebilincselő, sok mindenre ad rálátást, amit Quentin történetéből eddig nem ismerhettünk. Nem feltétlenül vagyok elégedett azzal, ahogy véget ért az ő szála, mégpedig azért, mert az ő happy end-je az én szemszögemből nézve inkább szomorú és veszteséggel teli.
Grossman jól játszott az én érzékeimmel, érzéseimmel is. Ócska kedvem lett mikor, Quentin megpillantotta otthon a villanypóznákat és kábeleket, bőszen bólogattam, hogy milyen jó lehet aludni Fillory-ban a sok elektromos kütyü kijelzőinek fénye nélkül stb.

Megszöknél? Eleged van mindennapjaidból? Grossman egyszerre ábrándít ki és bújtat optimizmusra. Ügyes!

Ahogy pedig a fejünkbe lett verve, hogy ez nem a kaland vége, hanem a kezdete, hát jöhet a harmadik rész.

B_Petra>!
Lev Grossman: A varázslókirály

A leggyengébb rész a trilógiából, ami nagyrészt csak Filloryban játszódik, és csak annyi tetszett belőle, hogy Juliát többet szerepelteti. Nekem ő, lett a kedvenc varázslóm.

Panni777 P>!
Lev Grossman: A varázslókirály

Vacilláltam a könyv csillagozásánál a 4-4,5 között, mert nagyon ellentmondásosak voltak az érzelmeim olvasás közben. Egyfelől sokszor lenyűgözött az a fantázia, ami megjelent mindkét világban, sose lehetett tudni, hogy éppen megjelenik-e egy repülő bálna az ember feje felett. Másrészt Quentin örökös szenvedése nagyon ki tudott fárasztani, miközben érthető volt, generációs probléma, amivel mindenki szembesül az élete során: a kalandok csak a filmekben érdekesek, az életünk akkor boldog, ha valamennyire kiszámítható. Közben persze mind a kalandokon növünk fel, a hősök láthatóan boldogan élik tovább az életüket (ez az, amit már nem részleteznek utána, az igazi élet) a gonosz legyőzése után. Hiányozhat az életünkből, de az, hogy ki mennyire kutatja a kalandokat és éli igazából az életét, mindenkinek a saját döntése.
A legjobban Julia története tetszett, mert az ő küzdelme a problémákkal közelebb áll a valósághoz, mint Quentin „küzdelme”, akinek igazából az ölébe pottyant minden.
Ha jobban belegondolok, ez a rész – furcsa módon – erősebbre sikerült, mint az első, legalábbis nekem úgy tűnik.

nyerw>!
Lev Grossman: A varázslókirály

Az első kötet után nem akartam folytatni, most már igen. (Bővebben később.)


Népszerű idézetek

CaptainV IP>!

Quentin eltűnődött, vajon milyen érzés lehet ennyire melodramatikusnak lenni (…). Valószínűleg király.

107. oldal

3 hozzászólás
Anita_Nánási>!

Statisztikai, történelmi, meg akármilyen szempontból nézve: te szinte mindig tévedsz. Nálad még egy majom is gyakrabban hozna sorsfordító horderejű, helyes döntéseket az USA Today horoszkóprovata alapján. De ebben az esetben, igen, igazad volt.

233. oldal (Agave, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: Eliot Waugh · Quentin Coldwater
csartak P>!

– Quentin vagyok. Filloryból érkeztünk. Azért jöttünk a szigetetekre, mert keresünk egy kulcsot. – A többiekre pillantott, és köhintett egyet. Szinte lehetetlen volt ezt úgy előadnia, hogy közben ne úgy tűnjön, mintha egy klasszikus Monty Python-jelenetet idézne. – Tudtok róla bármit? Egy aranyból készült varázskulcsról.

Kapcsolódó szócikkek: Monty Python
Anita_Nánási>!

– Hoztál nekem valamit?
– Egy ágyat. Josht. Egy Poppy nevű ausztrál csajt. Nem volt sok időm. Meg hát, tudod, milyen nehéz neked vásárolni.

228. oldal (Agave, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: Eliot Waugh · Josh Hoberman · Poppy · Quentin Coldwater
johnrider>!

Ezt teszi a halál: úgy bánik velünk, mint egy taknyos kölyökkel, mintha minden, amit valaha gondoltunk és tettünk, amivel kicsit is törődtünk, csak gyerekjáték lett volna, ami egy mozdulattal összegyűrhető és félredobható, amikor vége a játszmának. A halál nem tisztel minket. Úgy gondolja, szart se érünk, és tesz róla, hogy ez számunkra is nyilvánvalóvá váljon.

IV. könyv - 360-361. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál
1 hozzászólás
Anita_Nánási>!

Az istenek nagyszerűek, de mire mennek vele, ha közben nincs bennük szeretet?

315. oldal (Agave, 2015)

csartak P>!

Az egész olyan hihetetlen volt. Quentin utoljára három éve járt itt, amikor felkereste Foggot, és megkérte, hogy törölje őt a mágikus világ nyilvántartásaiból. Azóta sem változott az égvilágon semmi. Az illatok, a gyep, a fák, a diákok – ez a hely olyan volt, mint Shangri-la, a titkos földi paradicsom, amelyet elfeledett az idő, és ami megmarad az örök jelenben.

Kapcsolódó szócikkek: Shangri-la
kacago_Morfinista I>!

A fiúnak kócos, finom szálú, barna haja volt, és kék szeme. Nála igazibb, kiköpött angol kölyköt nehéz lett volna találni, ráadásul még raccsolt is. Akár Róbert Gida levágott körméből is klónozhatták volna.

219. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Róbert Gida
SchizoVampire P>!

– Akkor most már két évvel vagyok idősebb nálad. Mit gondolsz, milyen érzés ez nekem? Na mesélj! Milyen volt a Földön?
– Ugyanolyan. Nem Fillory.
– Hoztál nekem valamit?
– Egy ágyat. Josht. Egy Poppy nevű ausztrál csajt. Nem volt sok időm. Meg hát, Tudod, milyen nehéz neked vásárolni.

228. oldal

Bíró_Júlia>!

Az egész öböl olyan volt, mint egy nagy fürdőkád, tele méregdrága vízi játékokkal.

45. oldal, 3. (Agave, 2015)


A sorozat következő kötete

A varázslók-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Rick Riordan: Az utolsó olimposzi
Neil Gaiman: Csillagpor
Jim Butcher: Kísértő vész
Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz
Szergej Lukjanyenko: Utolsó őrség
J. R. Ward: Éjsötét szerető
Gaura Ágnes: Átkozott balszerencse
Laurell K. Hamilton: A Harlekin
Karen Marie Moning: Új nap virrad
Richelle Mead: Dermesztő ölelés