Kezdetben ​volt a kert 96% 38 csillagozás

Ha húsz év múlva marad még egy csepp értelem a világban, érettségi tételt csinálnak ebből a monstrumból. Vagy hamarabb. Ez tényleg a magyar irodalom egyik csúcsteljesítménye, igaza van @Kuszma-nak; és annak, hogy ennyi évtizeden át az ismeretlenségben maradt (Isten áldja azt, aki kiásta onnan), kizárólag az az oka, hogy Lesznai rosszkor volt rossz helyen. A naturalista-szimbolista-szecessziós vonulathoz illeszkedő regénye 1966-ban jelent meg, akkor, amikor már (és még) a kutyát nem érdekelte, ráadásul úgy, hogy a szerző már rég Amerikában élt, ami szintén nem számított jó ajánlólevélnek.

Ami másfelől azt jelenti, hogy nagyon is jókor volt jó helyen, mert ha itthon marad, talán élni se hagyják, nemhogy írni. Az pedig, hogy jóval a háború után halt meg, és nyolcvanéves fővel fejezte be a regényt, azt is eredményezte, hogy nemcsak benne élt a korszakban, amelyet megírt, hanem megvolt a kellő távlata is az íráshoz. De ez csak nekünk jó, a késő utókornak, akik számára idén már másodszor nyomtatják ki ezt a csodát. A korábbi nemzedékek, hacsak nem pont ezt szedték le véletlenül a könyvtárpolcról unalmukban (másért nem igazán fog hozzá az ember 1320 oldalnyi ismeretlenséghez), kénytelenek voltak nélküle élni. Szegények.

Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/03/18/lesznai_an…

Apróbb egyenetlenségei ellenére a Kezdetben volt a kert a magyar irodalom egyik legelképesztőbb teljesítménye – már pusztán terjedelméből és szándékából fakadóan is letaglózó vállalkozás. Külön emeli becsét, hogy Lesznai különösebb prózai előképzettség nélkül alkotta meg ezt a totalitásra törekvő társadalmi tablót (továbbiakban: 4T), ami az 1800-as évek közepétől egészen a Horthy korszakig követi szereplőit – Berkovicsokat, Cserháthyakat és társaikat. Lesznai egy dologban mindenképpen előnnyel indult a kortársakkal szemben a Nagy Magyar Regény megírásáért folytatott harcban: ő ugyanis családi körülményeiből fakadóan személyesen ismerte a magyar földbirtokosok és asszimilálódott mágnások kasztját, azt a zárt csoportot, amiről egy Babits vagy egy Móricz csak másodkézből informálódhatott. Hogy ez a könyv mégsem lett „a” Nagy Magyar regény, az egyfelől érthetetlen, másfelől meg nagyon is érthető, hiszen Lesznai addig-addig dolgozott vele (a húszas években fogott bele az írásba, de csak 1966-ban lett nyomdakész a szöveg), amíg kifutott a lába alól a világ, amelyről szólt. Ám ami ’66 irodalmi közegében konkrétan avíttnak és idejétmúltnak tűnhetett (így például a szereplők által néha teátrálisan ütköztetett naiv világnézetek), arra az elmúlt 50 évben rárakódott némi patina, valahogy megfelelő távolságba kerültünk tőlük*, így újból jelentéssel telítődtek.

A Kezdetben volt a kert bizonyos tekintetben mese: egy kert, egy élet meséje. Kulcsregény, hisz központi figurája, Berkovics Lizó nagyjából-egészében megfeleltethető az írónak, és a könyv több szereplőjében felismerhetőek a korszak kulturális és politikai életének résztvevői (részben saját, részben költött néven). Önéletregény tehát, bizonyos olvasatban pedig egyenesen női emancipáció-történet, és ezen felül persze, mint említettem, társadalmi körkép – a Monarchia felbomlásának helyenként elemző szándékú krónikája. Szóval marha sok minden egyszerre – súlya van. Ilyen súlyt a Mikszáth által művelt anekdotikus prózaforma aligha bírna el – de Lesznai megoldja ezt is, hogy alig van (megkockáztatom: nincs) irodalmi előképe. Mert ez a könyv modern regény, olyasvalami, ami szinte észrevétlenül olvasztja magába a kortárs külföldi epika technikáit, különösen ami az időkezelést illeti**. Átugrott évek, elhullajtott és újra beemelt szereplők sorjáznak – talán nem árt, ha az ember, legalábbis az első kötetben, jegyzeteli a neveket –, ami kétségkívül szédítő élmény. A megvalósítás során akadnak döccenők is, de összességében: Lesznai bőven megugorja a lécet. És szerintem egész egyszerűen azért, mert minden mesterségbeli tudáson túl szereti a világot, amiről ír.

Mert ennek a regénynek az erejét az érzékenysége adja. Lesznai szinte hihetetlen finomsággal nyúl olyan rázós témákhoz, mint a szexualitás, a tradicionális és liberális családmodell, a magyarságtudat és nemzetiségi kérdés, vagy épp a szociális problémák. Olyan izgalmasan fojtott szövegteret hoz létre, ahol az olvasó minduntalan vitatkozik a szereplőkkel. Szó sincs itt szánkba rágott igazságokról, itt az érmének mindig két oldala van – igencsak gondban lenne az, aki ki akarná ebből a regényből hüvelyezni, Lesznai milyen megcáfolhatatlan világnézet híve, talán mert (a kortárs férfiszerzők jelentős részével ellentétben) Lesznai nem egy igazságban, hanem kis igazságok tömegében hisz. Ebből fakad, hogy a Kezdetben volt a kert széttartó, egymást gyakran kizáró, mégis egyszerre érvényes igazságok könyve – ez a feszültség teszi éppoly zavarba ejtővé, mint elbűvölővé.

* Vagy épp ellenkezőleg: újra felvetődtek, mint a női és férfi szerepek kérdésköre.
** Szerintem leginkább Martin du Gard Thibault család-jával találni hasonlóságokat. De annál (szerintem) jobb.

„Egy 1300 oldalas könyvet megjelentetni, s olvasásra buzdítani… ma a Gutenberg-galaxis felgyorsult hanyatlásakor? Ez, szinte – elismerem – provokáció. Ma, erre Magyarország nincs felkészülve. Erre sem hely (a könyvespolcon sem), sem idő – a „mindennapi élet” önfenntartó taposómalmában az egész kontinensünket fenyegető új népvándorlás kori káosz kezdetén. Amikor ugyanannak a világtörténelemnek az árja készül ismét magával ragadni Magyarországot, amely 100 éve, az ún. „aranykorban” is megfelelő (tőke)súly és mérték miatt játékszerként sodorta a nagy eltörettetésbe.” – írja Kőbányai János az utószóban. Az olvasásra buzdítás létjogosultságára mégis épp az idézet második felében magyarázatot is ad. Számomra a kérdés mégis az, hogy egy ilyen remekmű évtizedek óta tartó ismeretlenségére és olvasatlanságára valóban magyarázat lehet-e a terjedelme. off

    Önéletrajzi regényként szokás aposztrofálni. Pedig a szerző pimasz szabadsággal kezeli a tényeket, történelmi eseményeket. Alapanyagként felhasználja, aztán szabadon formálja. Nem véletlen, hogy a szereplők nem saját nevükön jelennek meg a regény lapjain. Jó játék az olvasónak felismerni az álnevek mögé bújtatott szereplőkben a magyar kultúra nagyjait. A regénybeli Lizó egyik fontos célja, hogy önmagát megismerje, megértse. Lesznai Anna hasonló céllal is írhatta regényét. De nyilván nem csak ezért írta meg monumentális művét. Nem is lehetne akkor kulcsregény. Bizony, kulcsot kapunk, hogy jelenünket, múltunkat jobban értsük. Pedig a szerző egyetlen percre sem helyezkedik kívül a regény világán, sajátosan személyes szemszögből ábrázolja az eseményeket és a szereplőket. A jól ismert történelmi tények így válnak szubjektívvé.

    Óriási tabló ez a regény. A fókuszban két család áll: az ősi nemességüktől elidegenedő Cserháthyak és a magyar főúri rendhez asszimilálódni próbáló Berkovicsok. Az ő vonzásukban aztán feltűnik a Monarchia Magyarországának minden társadalmi rétege: dzsentrik, parasztok, zsellérek, művészek, entellektüelek, kitartott kurtizánok, tótok, zsidók, betyárok, kocsmárosok, kisemmizettek és harácsolók… A szerző mindannyiukat képes közel hozni az olvasóhoz. Történetet, személyiséget kapnak. Ebből persze adódik némi olvasási nehézség: ember legyen a talpán, aki a rengeteg szereplőt jegyzetelés nélkül képes észben tartani. Lesznai Anna megértő szeretettel, de nem kritikátlanul ábrázolja őket. Kíméletlenül megmutatja minden szereplője gyenge pontját, jellembéli hiányosságait. Vagyis mélységes emberismeretről tesz bizonyságot.

    A szereplők mindegyikére jellemző egyfajta gyökértelenség. „Sehová se tartozom” – mondja Berkovics János; „Hová tartozom?” – teszi fel többször is a kérdést Lizó. De kérdezhetné ezt a regény bármelyik szereplője. Például a paraszti nyomorból kiemelt, de egész életét alávetettként leélő Ancsura spoiler, vagy Cserháthy Józsi, aki látványosan őrlődik a földbirtokos nemes és a jobbítani vágyó gondolkodó politikus szerepe között és, így tovább… vég nélkül sorolhatnám a helyüket nem találó szereplőket. Mert két világ mezsgyéjén élnek, hát egyikbe sem tudnak mélyen belegyökerezni. És ezen a Kert sem segít. A kert, az éden, ahonnét elindulnak, és ahova visszavágynak, ahol önmagukat keresik, szerencsés esetben meg is találják, de ahonnét mindig el kell menni. A kert, ahogy a szereplők is, folyton változik, szépül, burjánzik, elvadul. De legalább megmarad.

    Ez a regény lehetett Lesznai Anna édesgyermeke. Több mint 30 évig írta, leginkább emigrációban. Ennek ellenére (vagy épp ezért) kitűnik mélyen megélt nemzet- és hazaszeretete. Mindent beleírt. Ettől érezhetjük helyenként túlírtnak. off Mégis ettől lesz fontos. Ettől lesz kulcsregény.

Ennek a könyvnek súlya van. Minden szempontból súlya van. El sem tudom képzelni, hogy abból a sokszínű mondanivalóból, amit Lesznai Anna közvetít felénk, mi az, amit kiragadjak? 1320 oldal tömény, minden sorában üzenetet tartalmazó regény(…)

Lesznai Anna tulajdonképpen nem csinált mást, mint azt életében oly sokszor tette: mesélt. Hosszan, bőven, alaposan és részletesen, ahogyan hímzett. Hiszen ő nem csupán költőnő és írónő, hanem grafikus, illusztrátor és népi hímzéssel foglalkozó iparművész és tanár is volt. Ebből a szecessziós, buja gazdagságból mindenki kihalászhatja a számára éppen legaktuálisabb mondanivalót. Hozzám leginkább Cserháty Józsi életének tragédiája ért el, az a tipikus se ide, se oda nem tartozás. Az apja elveivel nem értett egyet, de neveltetése révén képtelen volt megtalálni a saját hangját. Mindvégig ugyanazt a lányt szerette, spoiler Persze soha nem könnyű megtalálni az embernek a helyét a világban, de egy átalakulóban levő társadalomban, egy világégés poklában perzselődő Európában ez még kilátástalanabb feladat lehetett.

A könyv értékeiről és egyéni bajaimról bővebben a blogbejegyzésben olvashattok:
https://annamarie-irkal.blogspot.com/2020/04/lesznai-an…

Valami egészen különleges ez a könyv. Egy olyan világba viszi el az olvasót, amiről talán a dédszüleink mesélhettek volna. Egy igazi úri világba, ahol dzsentrik voltak az urak, és a szegény parasztok kiszolgálták őket. Volt aki ebbe született ősi nagy névvel, de volt aki maga vette meg a hatalmas birtokot, és sosem tanult, vagy látott gazdálkodást kellett volna folytatnia, amiből meg is élhet ezen az úri színvonalon. Ebben a történetben egy feltörekvő zsidó család életét mutatja be az író, ahol a nagybirtokos nem a születésjogán kapta az uradalmat. Érdekes volt olvasni olyan történetet, ahol igazából sajnálni lehet az urat és a szolgát is. De leginkább a nőket, aki az urak szerint csak arra jók, hogy gyereket szüljön, rendbe tartsa a kastély dolgait, és mindig hűségesen hazavárja a csalfa urát.
Hatalmas lélegzetű történet, a szabadságharc után indul, és a fehérterrorral zárul. Emberközelségbe hozza azt a letűnt világot, amit már csak a történetekből ismerhetünk. Nem is tudom milyen jelzőt lehetne rá aggatni, minden van benne, de pont kellő mennyiségben, hogy az ember ne unja, és mégis úgy leírva, hogy az érdeklődést maximálisan fent tartsa.

Amikor megtudtam, hogy zárnak a könyvtárak, nagyon kevés időm volt, hogy mentsem a menthetőt, keresgéltem a várólistámon, hogy mit is lehetne még gyorsan, és mi a leghosszabb tétel rajta, hát ez. Még viccelődtünk is a kollégákkal, hogy milyen jó lesz ez a karanténban. Jó is volt, mondhatni a tökéletes karanténolvasmány, csak mesél, mesél, és te csak olvasod, olvasod, ezek az emberek rég halottak, ezek a problémák rég nincsenek. És leköt három hétre.

Lenyűgöző korrajz, családtörténet, igazi nagyepika. Az utolsó 2-300 oldal már nehezen „csúszott”, de ettől független nagyon fontos, páratlan mű, örülök, hogy elolvastam.

Nagyon-nagyon szerethető, varázsos tündérmese. Ami egyébként nem az, korrajz, családregény és még valami leírhatatlan megfoghatatlan hangulat, ami teljesen egyedülálló. Mindenkinek kellene egy Liszka, egy tündérkert, egy gyönyörűséges menedék. Lesznainál a szavak is szépek, gyönyörűség olvasni, a magyar irodalom igen-igen méltatlanul mellőzött gyöngyszeme!
http://hangulatokk.blogspot.hu/2012/02/mese-mese-matka-…

Nem igazán tudom, mit is írjak erről a regényről. Az mindenesetre igaz, hogy méltatlanul kevesen olvassák, de az is igaz, hogy nem kis elszánás kell ehhez a regénymonstrumhoz, nem hiába írta szinte egy életen át a szerző.
Mint több más könyvben engem elsősorban az egyensúly fogott meg; az egyensúly a nagy egész és az aprólékos lelki történések között. Egyensúly a férfi és a női oldal között. Megrajzol egy hatalmas történelmi tablót, de közben a szereplői lelki történéseit is hitelesen ábrázolja. A jellemekben is vannak ellentmondások, de melyik ember van ezek nélkül? A főszereplőt sem tudom egyértelműen szeretni vagy elítélni. A címadó kert az édenkert és egyben az élet allegóriája. Az ambivalencia regénye.

Hosszú, nagyon hosszú, a két kötet 1400 oldal. Furcsa is volt ennyi ideig ugyanazt a könyvet olvasni, De Lesznai Anna jó iró, érdemes olvasni. Szerintem még másik könyve is előkerül majd.