A ​szökevény robot 87% 36 csillagozás

Ha huszonöt évvel ezelőtt olvasom, biztosan rajongtam volna érte. Van azonban a jól megírt könyveknek egy sajátossága: bármikor is lapozod fel őket, valamit mindig nyújtanak számodra, amitől egy picit több leszel. Nem ugyanazt mondják egy nyolcéves gyermeknek, egy tizenöt éves kamasznak vagy egy (tévedésből?) beléjük botlott középkorú pápaszemnek, de hogy mondanak valamit, az tuti. Ez a könyv ilyen. Reggel nyolc óra három perckor szórakoztat. Tizenegy előtt hat perccel elülteti benned a könyvszeretet magját. Fél három tájékán nosztalgiázásra csábít. A hatóra húszas alkonyatban eltöprengsz azon, vajon nem kemény társadalomkritikát olvastál-e álnokul ifjúsági sci-finek öltöztetve. Nyolckor írsz egy se füle, se farka ismertetőt a leendő olvasók számára. Hát, ez a helyzet, pajtikáim. Nem a magyar labdarúgó válogatott a szerethető, hanem ez a könyv, és benne a maga különlegességéről mit sem sejtő robot, Rex, aki sok tekintetben, és a szó nemesb értelmében, emberibb sokunknál. Szeret és ragaszkodik, és digitális barátság fűzi serdült gazdájához, Paulhoz. S mit ád az ég? Egy egész galaxis is kevésnek bizonyul ahhoz, hogy felülírja azt, ami csak itt és itt létezik (*fejet és bal oldali mellkast kopogtat*).

Majdnem tíz éve írt @vicomte egy rövid értékelést erről a könyvről, és már akkor elhatároztam, hogy valamikor ezt el kell olvasnom. Most épp az ő kihívására ezt meg is tettem, és nagyon nem kellett csalódnom.

Az 1965-ben íródott igazi ifjúsági regény, egyszerű mondatokkal operál, és sok olyan dolgot is leír, amit egy felnőtt olvasó talán feleslegesnek tartana. Érdekes módon ettől nem lesz lassú vagy unalmas, pont ideális mértékben adagolja az izgalmakat. A főhős Rex, az átlagosnál intelligensebb robot, aki tizenhat éves „kis gazdájához” is az átlagosnál jobban ragaszkodik, ezért amikor a család a Földre költözik a Ganümédészről, ő is utánuk megy. Kalandjai folyamán megismerjük a Naprendszer néhány bolygóját, és a bolygóközi kereskedelmet is, de az író az „oktatást” is ideális szinten tartja, sehol sem fordul tankönyvbe a dolog. A vége nekem külön érdekes volt, mert kétfajta értelmezést is ki lehet hozni belőle, márpedig így nem feltétlenül happy end.

Érdekes, hogy Rex gazdája egy tizenhat éves „kisfiú”, ami akár a regény megjelenésekor még célcsoport is lehetett. Aztán nagyjából évtizedenként egy évvel ment lejjebb ez a korkategória, úgyhogy a mai gyerekeknél (igen, mai gyerekeknek is simám ajánlanám) én már inkább 8-12 évre lőném be azt a kort, amikor pont jól „elkaphatja” őket a történet. És persze ne feledkezzünk meg a negyven pluszos „gyerekekről” sem! :)

Érdekesség a könyvvel kapcsolatban, hogy elvileg nem egészen Lester Del Rey írta (aki egyébként ismert volt ifjúsági máveiről), hanem az ő vázlatai alapján, szellemíróként Paul W. Fairman. Maga del Rey is egy igencsak érdekes alak volt, rengeteg álneve volt, amelyekhez mindenféle háttértörténeteket költött, amelyeknek persze a fele sem volt igaz. Negyedik felesége, a törpeséggel született Judy-Lynn del Rey a sci-fi körök fontos alakja volt, szerkesztő, többek között neki köszönhető a Del Rey kiadó létrejötte. Érdemes utánuk olvasni a Wikipédián.

Szerintem ez egy tök jó ifjúsági-sci-fi-kalandregény. Még most is, megjelenése után 40 évvel. A cselekmény végig pörög, rengeteg kalandban van részük, Rex brillírozik az ötletességével, úgy általában meg A kétszáz éves ember Andrew robotja jutott róla eszembe :-D A történetben szereplő megoldások egyébként nagyon logikusak, végre egy könyv, ahol egy-egy ravasz, avagy technikai cselekedet meg is van magyarázva, hogy miért lehetséges, vagy miért nem (nem csak úgy oda van téve, hogy fogadd el, olvasó). A vége kicsit gyorsan lezárt, ugyanakkor elégséges és megnyugtató. Jó kis történet, simán meg lehetne filmesíteni :-D

Életem első sci-fi regénye, egyben egyike annak a három könyvnek, amit az otthoni „nagy” könyvtárból hoztam ki, amikor végre oda is beiratkoztam.
Most, hogy ráakadtam, elöntöttek az emlékek, és hirtelen mintha érezni kezdtem volna az olcsó papír és az évtizedes könyvek szagát.
Vegytiszta nosztalgia.

Ennél cukibb és aranyosabb és imádnivalóbb ifjúsági sci-fit elképzelni sem tudtam eddig. És ezután sem tudok ennél aranyosabb történetet elképzelni. Imádtam Rex-et! Olyan intelligens és kedves személyisége van!Imádtam, hogy ő meséli a történetet egyes szám első személyben úgy, hogy egy csomó dologról fogalma sincs, hogy az micsoda és hogyan működik. Imádtam a kis robot belső monológjait. Elképesztően aranyos ez a történet. És nem utolsó sorban tele van humorral. Ha gyerekkoromban olvastam volna, akkor csak egy sima kis történetnek gondoltam volna, de így felnőtt fejjel. Szerintem sok ifjúsági történet sokkal többet ad és nagyobb élvezetet nyújt felnőttként olvasva. A gyermeki ártatlanság és naivitás mindig ellágyítja a szívemet. Azt hiszem ezt a regényt nagyon sokat fogom újraolvasni.

Nagyon érződik rajta, hogy mikor íródott, de ez nem von le az értékéből, sőt, némi nosztalgikus érzést ébreszt (már ha az ember van elég vén ahhoz, hogy nosztalogni tudjon :) ) Kölyök-kalandregény, és szép mese a barátságról.

Tessék, ennyit számít, hogy kit választunk partnernek a nagy szökéshez! Paul, a történet kamasz hőse a Jupiter holdjától egészen a Földig jut, mindössze robot cimborája segítségének és eszének köszönhetően.

Azon túl, hogy a páros mindenféle izgalmas kalandba keveredik egy öreg teherszállító űrhajó rakterétől a különféle űrkikötőkön át egészen a Mars sivatagáig, ez tulajdonképpen egy igencsak megható mese is a barátságról. A találékony és csodás módon érző szívű kis robot az egyik legrokonszenvesebb főhős, akiről mostanában olvastam. És persze Becker kapitány, a zord „űrmedve” sem utolsó figura. Megint sikerült egy igazi gyöngyszemre bukkanni a régi Delfin könyvek között.

Témájában annyira nem áll hozzám közel a könyv, valahogy mindig nyomaszt, ha egy történet idegen bolygón vagy a világűrben játszódik. Ennek ellenére viszont valamennyire mégis megbarátkoztam vele, érdekelt, hogy mi lesz a végkifejlet, ami igazából végül is várható volt.

Aranyos történet. Érdekes robotképük volt az embereknek akkortájt, az írónak legalábbis tuti. Ilyenekkel szerintem meg lehet szerettetni az olvasást a gyerekekkel.

Már nem tudom ki ajánlotta nemrég és „jé, ez nekem megvan” felkiáltással neki is fogtam.
Sajnos 30 évvel korábban kellett volna olvasnom, mert szerintem ez kb. 10 évesen élvezhető. Mondjuk ők már is nem olvasnak könyveket… Azért a suliban betenném az ajánlott irodalom közé, mert nem rossz ez csak nem felnőtt fejjel. Nekem a vége volt eléggé összecsapott.