Hannahanna ​méhei 87 csillagozás

Leslie L. Lawrence: Hannahanna méhei

Tudósok utaznak Törökországba, egy hettita kultúrával foglalkozó konferenciára. Velük tart John C. Lendvay magánzsaru is, hogy egy kellemetlen feladatnak eleget tegyen. A repülőgépen megölik az egyik neves professzort, a halott arcát sárga porral kenik be – ahogy három és fél ezer évvel ezelőtt egy titkos társaság tagjai, Hannahanna méhei, az áldozataikét.
A konferencia helyszínén tovább folytatódnak a gyilkosságok. Lendvay ekkor munkához lát. Aztán kis híján őt is megölik. Lendvay ekkor megelégeli az életveszélyt, összecsomagol, veszi a kalapját és… marad. Vajon sikerül-e megtalálnia Hannahanna elrejtett templomát és a gyilkos „méheket”? Fény derül-e az ősi titokra?
Leslie L. Lawrence izgalmas regénye a „török Riviérára” kalauzol bennünket, ahol holdas éjszakákon még mindig felsejlenek az ősi istenek és birodalmak árnyai.

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Studium Plusz, Budapest, 2010
484 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638844675

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint


Kedvencelte 8

Most olvassa 6

Várólistára tette 25

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

>!
Llorente
Leslie L. Lawrence: Hannahanna méhei

Az elejétől a végéig szórakoztazó volt a könyv. Már kicsit sajnáltam Johnt, hogy ha lement a hallba mindig összefutott valakivel, és nem volt egy szabad perce pihenni. Maga a krimi része nem volt bonyolult, jól le volt vezetve, végig követhetőék voltak az események, és a titkok se voltak nagyon elrejtve. És Johntól nagyon jól meg lehetett tanulni a hettita nép csomó készítésének a rejtelmeit :D.

>!
Dénes_Gabriella 
Leslie L. Lawrence: Hannahanna méhei

Ez volt az első Laslie L. Lawrence-könyvem, és teljesen meglepődtem. Egy kihívás miatt vettem kézbe, és milyen jól tettem!
Nem tudom, miért voltak fenntartásaim Laslie L. Lawrence-szel kapcsolatban. Vagy itt olvastam valami nem túl biztatót, vagy pedig az ismeretségi körömben hallottam valami nem túl jót… bárhogy is volt, eddig visszartott a Lawrence-könyvektől. Eddig.
Nekem nagyon tetszik a mitológiai rész krimibe és kalandba oltása. Szerintem nagyon jól sikerült, a világteremtés külön is érdekesnek bizonyult.
Laslie L. Lawrence-től még biztosan fogok olvasni.
És a regény miatt még a Hannahannah-kultuasznak is utánaolvastam. :)

>!
Aquarius
Leslie L. Lawrence: Hannahanna méhei

A Lendvay-sorozat egyik méltó darabja. Eseménydús, lendületes, jól felépített regény. Érdekes volt bepillantást nyerni a hettiták vallásába, kultúrájába. Kellemes kikapcsolódást ígérő olvasmány, ami még az utolsó oldalakra is tartogat meglepetést. Díjaztam! :)

>!
Roszka
Leslie L. Lawrence: Hannahanna méhei

Nem nagyon olvasom már a könyveit,bár ez kissé visszafogottabb volt „macsó” ügyben. Lehet megkövezni,nekem eléggé egysíkú. A dedikálás miatt olvastam. Amit nagyon szeretek benne,az a humor,mindig megnevettet és nem érzem erőltetettnek. Számomra szórakoztató volt,de felejthető.

>!
Meli22
Leslie L. Lawrence: Hannahanna méhei

Az eleje elég unalmas volt számomra, de ez lehet, hogy többek között azért volt, mert a hónapban egymás után már ez volt, a harmadik Leslie L. Lawrence kötetem amit elolvastam :D (mivel most kezdtem még csak a könyveit olvasni..:) ) A vége viszont néha annyira kacifántos volt már nekem, hogy néha vissza-vissza lapozgattam, hogy akkor most mi van? :D De nagyon tetszett, a végén izgultam, és alig vártam, hogy tudjam, hogy ki/kik állnak a gyilkosságok mögött! :) és a legvégén, nagyon nagyot nevettem :D

>!
Györe_Katalin
Leslie L. Lawrence: Hannahanna méhei

Hosszú idő eltelt, mióta Lawrence könyvet olvastam…. Jó volt megint agyalni egy kicsit…. Élveztem, nem csoda, hogy mindig is szerettem a könyveit Laci bácsinak!

>!
looney
Leslie L. Lawrence: Hannahanna méhei

Szerintem jó könyv! Jól össze gubancolta a szálakat…

>!
Papusz P
Leslie L. Lawrence: Hannahanna méhei

Nem állítom, hogy egyike életem nagy könyveinek, de jól szórakoztam, még úgy is, hogy nem egy „rejtélyt” elég hamar megfejtettem. :)

>!
Victorious
Leslie L. Lawrence: Hannahanna méhei

Nagyon örülök hogy anno 2012-ben nyolcadik végén megkaptam ezt a könyvet az osztályfőnökömtől és megismerkedhettem John C. Lendvayval és a történeteivel :)


Népszerű idézetek

>!
Moncs

Ha hazudnod kell, nagyot hazudj, a kis hazugságnak nincs semmi értelme. A nagy hazugságot jobban elhiszik, mert az ember úgy van felépítve, hogy hinni akar a nagy hazugságokban.

Kapcsolódó szócikkek: hazugság
>!
Aquarius

Az ember olyan, mint a felhők odafent. Úsznak az égen, találkoznak egy másik felhővel, aztán majd kiderül, hogy mi lesz velük. Eggyé olvadnak-e, vagy úsznak tovább külön-külön az ég vizében.

466. oldal

>!
Agatha

Hiába reménykedtem, hogy találok nagyobb ablakokat is, nem találtam. Villák pincéibe nem szoktak panorámaablakokat beépíteni. Ha majd nekem is lesz valaha egy ekkora villám, valószínűleg én sem csináltatok nagyobb ablakokat, mint ezek itt. Hogy vigye el őket a fene!
Nem akarom hosszadalmasan ecsetelni a pincébe vezető utam, legyen elég annyi, hogy keservesen megszenvedtem a sikerért. Kemény munkával sikerült megadásra késztetnem a keretet, az ablak keservesen nyikorogva kinyílt, én pedig fejest ugrottam az ismeretlenbe.
Azaz, csak ugrottam volna. A rosszindulatú ablakkeret többször is úgy körém szorult, hogy már attól tartottam, így is maradok mindörökre. Az eljövendő évezredek régészeinek lesz min törni a fejüket. Vajon rituális gyilkosság áldozata lettem-e, esetleg büntetésből szorították körém a mindaddig ismeretlen kivégző eszközt?

Rolex óra, pásztoróra, ingaóra c. rész, 39. fejezet

>!
Leoni I

Azon a bizonyos nyáron cirka másfél hétig voltam boldog és elégedett.

(első mondat)

>!
Leoni I

Mondtam még néhány mondatot, aztán gyorsan befejeztem a csomók taglalását. A két professzor szent borzalommal bámult rám.
Befogadtak maguk közé.

87. oldal teteje

>!
Marsie

Bele kell vetnem magam a dolgok közepébe. Nekifutok, mint a strandon, és fejest ugrom a medencébe. Csak aztán víz is legyen benne.

>!
Papusz P

Szépen kimódolt tervem úgy dőlt össze, mint a favécé a hurrikánban.

A megbízás, 10

>!
Dénes_Gabriella 

Én pedig már nem is én vagyok, hanem valaki más, aki egy ismeretlen világ ismeretlen jelenségeiről hallgat tudósítást egy talán soha nem is létezett korból, amikor még Rének hívták a napot, és nem a tudomány által meghatározott módon keringette maga körül a földet, hanem bárkába szállt, hogy lemerüljön az alvilágba, ahonnan aztán reggel frissen, kipihenve, ragyogó ábrázattal tért vissza.

Antalyaban

Kapcsolódó szócikkek:
>!
Moncs

A nagy öröm átsugárzik a bőrünkön, és aki képes látni az öröm sugarait, az észre is veszi!


Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
Bíró Szabolcs: Elveszett csillagok
Rejtő Jenő (P. Howard): Piszkos Fred, a kapitány
Vavyan Fable: Halkirálynő
George Cooper: Magánügy
Németh Gábor – Szilasi László: Kész regény
Rejtő Jenő (P. Howard): A láthatatlan légió és más légiós történetek
Szerb Antal: A Pendragon legenda
Rejtő Jenő (P. Howard): A boszorkánymester / A Sárga Garnizon
Vavyan Fable: A pokol is elnyeli