A ​vérfarkas éjszakája (Leslie L. Lawrence 7.) (A vérfarkas 1.) 86% 310 csillagozás

Olyan jót nosztalgiáztam :) Még a 90-es évek végén végtelenített verzióban olvastam Laci bácsi könyveit, s imádtam. Most sem csalódtam. A vége felé már tudtam, ki a tettes, de ettől még semmit sem vesztett a könyv az élvezeti értékéből. Elhagyatott helyszín (értsd: nem város), rengeteg hulla, még több gyanúsított, egy csipetnyi erotika, s a végén a Poirot-féle (Leslie-féle) tényfeltárás. Jó volt :)

Te mit tennél, ha egy sötét és távoli kis falucskában gyilkolászna egy vérfarkas?? Megpróbálnál elmenekülni vagy nyomozni kezdenél, hogy vajon ki lehet a gyilkos? Egyáltalán létezik-e a vérfarkas vagy ez csak egy helyi legenda? Megszállnál-e egy olyan fogadóban, ahol villódzó szemű farkasfej vigyorog rád a falról?
Éppen Laci bácsizni volt kedvem a dedikálás után, aztán egy nagyon kedves barátom ajánlotta ezt a könyvet, miszerint Neki ez a kedvence az írótól… Meg a párom is nagyon ajánlotta, úgyhogy erre a kötetre esett a választásom. Mindvégig izgalmas volt a történet és a vége sajnos olyanra sikeredett, hogy kénytelen leszek hamarosan belekezdeni a folytatásba, mert nem hagy nyugodni a fantáziám….Hát, hát Laci bácsi… :)

Szórakoztató történet, kis misztikum ami persze, mint kiderül csak emberi kavarás. Izgalom és humor is akad bőven.Jól esett újra olvasni Laci bácsitól már hiányzott úgy érzem. Környezet csodaszép,rengeteg hulla, a szálak keverednek de mindenre fény derül..

Izgalmas és érdekes volt,bele is kezdek a következő részbe.

Tetszett a történet. Imádom az író stílusát. Nagyon tetszik, ahogy Leslie nyomoz, beszélget, felszedi a nőket. Nagyon jó helyszínen játszódott ez a történet is. Tetszik, ahogy elindul a nyomozás, megismerünk mindenkit. Ilyenkor rendszerint elveszítem a fonalat és már várom a végét, hogy kiderüljön az igazság.

Sorozatban olvastam korábban Laci bácsi könyveit, és szerintem újra kezdem majd őket, mert már csak foszlányokban emlékszem rájuk. Annyira emlékszem, hogy rejtélyesek, izgalmasak, humorosak.

Még nem olvastam az írótól, bár apámnak az összes könyve megvan (valódi és álnéven írtak is), gyerekkoromban a folytatásával találkozhattam talán, amikor nővérem olvasta, majd pár mondatot hangosan is megosztott velem belőle, de azóta nem keresztezték útjaink egymást, maximum akkor, amikor ajándékba megvettem a következő, újonnan megjelenő kötetet.

Most egy kihívás miatt kerestem vérfarkasos könyvet, végül erre esett a választásom. Az eleje nem nyűgözött le, kicsit talán untam is (főleg az önajnározást, valamint a többi szereplő is szinte istenítette hősünket – bár biztos jogosan, előzmények ismerete nélkül nem tudok nyilatkozni), de ahogy egyre több lett a rejtély, úgy tudott magába szippantani a cselekmény is.
A karakterek érdekesek, pár igazán szimpatikus is volt, akikért lehetett izgulni.
A leírások is jók voltak, bár néha itt is túldicsérte magát főhősünk, de ez van, a történet ettől függetlenül egyre izgalmasabb, kiszámíthatatlanabb lett.

A vége bizonyos szempontból kicsit csalódás (spoiler), másrészt viszont tetszett, valamikor a folytatásra is sort fogok keríteni, de lehet, hogy lassan elolvasom az összes művét hazánk legendás írójának.

Aki egy rejtélyekkel, csavarokkal teli, izgalmas, félelmetes, de a humort sem nélkülöző történetet keres, szerintem nem lőhet mellé vele!
Nem tökéletes, de összességében jól szórakoztam.

Az ösvény velencei tükörként verte vissza a holdsugarakat, s a fenyőerdő süvöltése hátborzongató gyászzenét szolgáltatott a félelem és a halál éjszakájához.

Ez talán a második könyv, amit az írótól olvasok, de nem csalódtam benne. Egészen a végéig fent tudta tartani az érdeklődésemet, számomra kellően borzongató és izgalmas volt, csak a legvégén jöttem rá, ki a tettes. Persze azt sajnálom, hogy nem sorban olvasom ezeket a könyveket, mert a visszautalások korábbi kalandokra kicsit bosszantottak, amiért nem ismerem őket.

Jó volt újra Laci bácsitól olvasni, és ismét rájöttem, hogy nagyon imádom Leslie L. Lawrence karakterét… :)
A szituáció a megszokott: A „szerencsétlen” rovartudós ebben a regényben is egy gyilkossággal találja szemben magát és mire kettőt pislog, már nyakig ül a pácban.
Természetesen most sem kell félteni hősünket, bár sokszor kerül hajmeresztő szituációkba, de nagy küzdelmek árán fényt derít a tettes kilétére.
Számomra körülbelül a regény felétől egyértelmű volt, hogy ki követte el a gyilkosságokat, de ettől függetlenül nagyon tetszett a történet.
Szeretem az író stílusát és a hasonlatokat, amiket használ, jót kacarásztam rajtuk.

A maga műfaján belül szerintem igazán jó. Szóval szórakoztató és vannak benne teljesen hitelesnek tűnő jelenetek, mint például a falusi lincshangulat. A havas, dermesztően hideg svájci táj, a szikrázó hó, a ragyogó csillagok és a telehold hangulata is tökéletes. A történet a CIA-s, kommandós szereplőkkel kissé túlzás, de a vérfarkas is, persze.
A Leslie Lawrence könyvekre jellemző a meglehetősen jó helyismeret, s ezeknek az általában különleges, egzotikus helyeknek az érzékletes leírása. A feszültségkeltésnek is mestere az író, és az ilyen könyveknél ma már szinte elengedhetetlen szex-jeleneteknek is sikerül humorosan elvenni az élét. Ez, vérfarkas-legendára épülő bűnügyi-kalandtörténet persze erősen túlzás, így érzékelteti velünk az amúgy komoly tudományos pályát befutott író, hogy inkább műfaj-paródiának olvasandó a könyv.
Mindegyik Lőricz L. László tanár úr által írt könyv mögött komoly mítosz- és népi legendaismeret áll.
https://moly.hu/karcok/1202909
Ebben az 1988-ban megjelent könyvben pedig, ha csak egy rövid kis párbeszéd erejéig, de némi a napjaink meghökkentő történelméből is:
“Tipikusan svájci szemlélet, Mr. Maurer. Ha jól tudom, önöknél a nőknek még választójoguk sincs. Jellemző!
Éppen most dolgozik a parlament az új törvényen mondta Maurer megszeppenve.”
Nos, a Rubikon internetes oldalán Tarján Tamástól származó írásban a következő adatok találhatóak:
1971. február 7-én, a nyugati demokráciák közül utolsóként Svájc is választójogot adott női állampolgárai számára. (…) Annak ellenére, hogy a szövetségi államot érintő kérdésekben ezután már a „gyengébbik nem” is kinyilváníthatta akaratát, a kantonok nagyfokú autonómiája miatt helyi szinten ez nem mindenhol jelentett változást: az utolsó „maradi” tartományt, Appenzell Innerrhodent például csak a szövetségi bíróság 1991. évi határozata tudta rákényszeríteni a nők politikai egyenjogúsítására.
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1971_februar_7_sva…