Feltartotta a fejét, felemelte a szemmel láthatóan rozsdás kést és anélkül, hogy levette volna rólam a tekintetét, lassan, nyugodt kézmozdulattal végighúzta a torkán. Vicsorgott, majd fekete, iszaptól ragacsos ujjával a nyakamra mutatott.
Nem kellett sok ész hozzá, hogy megértsem: a következő alkalommal elvágja a gigám.
-Kicsoda maga? – kérdeztem halk, rekedt hangon, miközben vadul forgott a szemem, hogy megtaláljam végre elveszített stukkeromat.
Ekkor váratlan dolog történt. A fickó térdre roskadt, és könyörögve felém nyújtotta a karját.
– Harald… död…
Aztán olyan gyorsan pattant talpra, hogy ijedtemben a lámpát is kiejtettem a kezemből. Megragadta a nyakára kötött kötelet, és szemrehányó pillantással felém mutatta.
– Harald… död…
– Kicsoda… maga?
Angolul kérdeztem, bár tudtam, hogy kár a gőzért, úgysem érti.
A férfi szomorúan lecsüggesztette a fejét, és övébe dugta a kését. Aztán hátat fordított és anélkül, hogy meggyőződött… (tovább)
A megfojtott viking mocsara (Leslie L. Lawrence 10.) 234 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1989
Enciklopédia 21
Szereplők népszerűség szerint
Leslie L. Lawrence · skandináv · John Frankfather
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 14
Most olvassa 9
Várólistára tette 21
Kívánságlistára tette 7
Kiemelt értékelések
Az író most Norvégiába visz el bennünket, s néha érezzük a nyirkos ködöt, vagy a mocsár poshadt szagát. Picit csalódtam, hogy rájöttem kit rejt a viking jelmez. Ez az első könyve Leslie L. Lawrence-nek, amelyben sikerült kitalálnom a gonosz figurák kilétét. Gulbrandsen egyszer egy bizonytalanított, s őt is besoroltam közéjük, de csak kb. egy oldal elejéig.
A történelmi háttér magával ragadott, s mindig rácsodálkozom, mennyi háttér tudás kell egy ilyen témájú, sztorijú könyv megírásához. Jó kikapcsolódás, pont megfelelő mennyiségű izgalom, kaland. Ennyi kell egy kikapcsolódós, nemgondolkodós hétvégéhez. Na, jó! Egy kis jégkrém azért még feldobta a napomat :D
Kalandregény. Szórakoztató, néhol döcögős. Én elfogult vagyok a szerzővel, tehát alapból tetszenek a könyvei. Pont olyanok, mint amilyennek szánja őket. Kikapcsol, eltereli a gondolatokat és pihentet. Élvezzük az olvasás nyújtotta békét és nyugalmat vagy izgalmat. Tökéletes. Gyilkossággal, mítoszokkal kevert történetek. :)
Ugyan nem most olvastam, de az első könyvem volt LLL-től :) (Tesóm ajánlására). Azóta nem olvastam több könyvét Laci bácsinak, de nem adtam még fel.
Ez a rész tetszett is, meg nem is. Voltak benne emlékszem kissé untató részek, ami viszont igazán mérgessé tett, hogy ő fejtette meg, hogy ki volt a gyilkos én pedig nem jöttem rá!!! :D Ezek pedig engem felhúznak és elkeserítenek, hogy ilyen kis butuska lennék…. hmm :D nyilván nem, így volt jó, meg érdekes, mert fenntartotta az érdeklődést! Ez a vikinges, mocsaras, zombis dolog meg nagyon bejött akkor! :D Fogok még olvasni tőle, mivel rengeteg könyve meg van és nagyon kíváncsi vagyok rájuk :)
Imádtam ez volt az első amit olvastam az írótól,és azonnal rabja lettem:)
Külön élmény volt hogy a 89-es kiadást olvastam!
Közepes kis kalandregény az örökké ellenállhatatlan Lawrence-el. Olvastam már Laci bácsitól érdekesebbet és fordulatosabbat is.
Ez volt az első könyv, amit LLL-től olvastam, már régen készültem rá, és most egy kihívás miatt rá is szántam magam. Hmm…azt nem mondom, hogy nem tetszett, mert maga a könyv nyelvezete nem rossz, van benne humor, és a címe is felkeltette az érdeklődésemet, bár az kicsit megtévesztő. Azt hittem nagyobb szerepet kapnak a vikingek, de kicsit csalódnom kellett. Nekem a végkifejlet elég nyakatekert lett, elég volt kibogozni, hogy most ki miért és mit csinált. Időtöltésnek nem volt rossz, de nem biztos, hogy egyhamar visszatérek az íróhoz.
LLL regényei nem mindig a legjobbak, ez sem azok közül való, de aki egy szimpla krimit, illetve kalandregényt szeretne olvasni, annak megfelelő. Néhol kicsit zavaros, néhol kicsit unalmas, de nem baj, így is szórakoztató.
Viszonylag sok negatív véleményt olvastam mostanában Lawrence könyvekről, pl.: „az LLL. könyvek mind ugyanolyanok, emiatt teljesen unalmasak” "egyet elolvastam és már tudtam másik 20 sztori befejezését" stb. Jól megrágcsáltam magamban ezeket a dolgokat, de akárhogyis, nem tudok velük egyetérteni. Tény, hogy a legtöbb történet alapja, felépítése nagyjából megegyezik, de ettől függetlenül minden egyes regény teljesen más. Mindegyikben tanulhatunk új dolgokat és mindegyik új élményeket tartogat. Én magam például viszonylag sok könyvet olvastam már Lawrencetől, de két egyformával- de még csak feltűnően hasonlóval sem- találkoztam soha. Vegyük példának mondjuk a helyszíneket. Még kétszer teljesen ugyanazzal a helyszínnel sem találkoztam a könyvekben. Olvastam már LLL könyvet, ami Indiában, Nepálban, Nágaföldön, vagy épp Bagdadban játszódik, de például A megfojtott viking mocsara volt az első, aminek Norvégia a helyszíne.
Ezen felül maga a cselekmény is mindig más, és bár vannak visszatérő, illetve állandó szereplők is, többnyire a résztvevők is mások.
Valamint igaz,vannak szálak, amik nagyjából minden regényben megjelennek, de ezek is mindig más és más módon vannak tálalva.
De nem akarok áradozni, vagy ilyesmi.. tényleg jól átgondoltam ezeket a véleményeket, és bár nem tagadom, lehet valami alapjuk, de itt is fontos szerintem, hogy ne ítéljünk elhamarkodottan. Az pedig ha az egyik regény nem tetszett, nem jelenti azt, hogy nem adhatunk esélyt egy másiknak. Ugye?:)
A megfojtott viking mocsara-ra fókuszálva pediiig..Számomra hozta az elvárt hangulatot és érdekes volt egy eddig általam viszonylag „érintetlen” helyszínnel találkozni olvasás közben. Bár kicsit hiányoltam a részletesebb tájleírásokat, azt hiszem azért Norvégia megérdemelte volna, de tekintve, hogy a főhelyszín konkrétan egy mocsár, így érthető a táj szépségének ecsetelgetésének hiánya:D
Egy szó mint száz, jó élményként raktározom el ezt az olvasást is.
Ha pedig adhatok egy tanácsot: a könyvek és az írók is megérdemelnek egy második esélyt. Ha az egyik nem tetszett, lehet, hogy a másik fog.:)
Népszerű idézetek
– Lawrence. Leslie L. Lawrence.
– Mr. Lawrence, hogy tényleg nem tudja, ki volt Szőrösnadrágú Harald?
– Őszintén szólva…
– Egy viking király. Egy nagy viking király. Maga amerikai?
– Nem. Angliából jöttem.
– Érdekes. Pedig az amerikaiakról mondják, hogy roppant műveletlenek.
6. fejezet
Rám nézett, mélán, ahogy az alacsonyan repülő boszorkányt nézi az ember. Enyhén üveges tekintetéből arra következtettem, hogy nagyjából annyi humorérzéke lehet, mint egy lapulevelet rágó tehénnek.
57. oldal (20. fejezet)
– Na ja! Beleesett a mocsárba. Mit számít egy öltöny és pár nyamvadt cipő, ha a varangyok násztáncáról van szó!
Átszellemült volt az arca, mint a Botticelli–madonnáké.
– Sajnos nemcsak varangyokat láttam a tóban – mondtam sietve, mielőtt még a békák és az el-jövendő nagy kaland ígérete eksztázisba kergették volna.
8. fejezet
Milyen értéke lehet egy sok száz éves romvárosnak, miközben karnyújtásnyira tőlünk az egész emberi civilizáció összeomlani készül?
177. oldal (73. fejezet)
– Lehet tudni, kik voltak?
– Minden bizonnyal ős skandinávok. A ma itt élő népek ősei. Titokzatosak, mint a kelták. Az írást nem ismerték, sziklarajzaik azonban gyönyörűek. Egyszerűen csodálatosak! Mintha Dänikennek lenne igaza, és nem is e világi emberek csinálták volna őket. Ha ilyet látok, gondolatban meghajlok a művészet óriási ereje előtt.
Egészen elérzékenyült, s feltörő könnyeit egy hatalmas adag whiskyvel szorította vissza.
27. fejezet
A kisfiú méltányolta erőfeszítésemet, és elmosolyodott.
– Helló! Hogy vagy?
– Kösz – mondtam, megvagyok. Te ki vagy?
– Gunnar Gulbrandsen. Én vigyázok rád.
– Igazán? És miért kell rám vigyázni?
– Hogy le ne szarjanak a sirályok. Aarne bácsi is elaludt, amikor megitta a sok pálinkát, és a sirályok leszarták. Gudrun néni meg hisztizett, hogy Aarne bácsi egy nagy disznó, és most mit csináljon, mert a sirályszar nem jön ki a ruhából.
Szépen, tisztán beszélt angolul, csak a jelzőkkel volt némi baja.
– És te jól vigyáztál rám? – kérdeztem, és végignéztem magamon. Elegáns tréningruhában voltam, bár mintha egy számmal kisebb lett volna a kelleténél.
– Minden oké. Egy fekete fejű jött csak erre, de amikor meglátott, nem mert leszállni. Kérsz whiskyt?
– Hogy? Mit? – hápogtam, és arra gondoltam, tán eddig láthatatlan őrangyalom elevenedett meg előttem.
– Apa azt mondta, hogy az angolok állandóan whiskyt isznak. Ha egy angol felébred, azonnal whisky után nyúl. Ha egy angolt nem érdekel a whisky, akkor az az angol már halott. Te nagyon úgy nézel ki, mintha még nem haltál volna meg.
– Hol az a whisky? – könyököltem fel.
Vigyorgott és egy magasra nőtt tujaféle alól kihúzott egy üveget.
– Jeget isd kérsz bele?
Kissé álomszerűnek tűnt az egész, de bólintottam.
Csörgött egy kicsit a jegesvödörrel, aztán olyan dupla adagot varázsolt a kezembe, hogy bármelyik szakképzett mixer is megirigyelhette volna.
A whisky új életre keltett. Éreztem, hogy megindul ereimben az elmúlt órák megrázkódtatásaitól megalvadt vér. Ismét szép lett minden, majdnem olyan szép, mint amikor leszálltam az Oslóból érkező repülőgépről.
Őrangyalom elégedett, fülig érő vigyorral figyelte ruganyos mozdulataimat. Csengő kacagásban tört ki, amikor felé nyújtottam az üres poharamat.
-Adnál még egyet?
Felugrott, és örömében letépett egy levelet a legközelebbi nyírfáról.
– Apa ezt is megmondta!
– Mit? – kérdeztem gyanakodva.
– Hogy fogsz kérni még egyet. Apa szerint az az angol, aki az első adag whiskyje után nem kér még egyet…
– Tudom. Az halott.
– Apa nem ezt mondta.
– Hát mit?
– Nem haragszol, ha megmondom?
– Egyáltalán nem. Egy őrangyalra nem lehet haragudni.
– Hát jó… Apa azt mondta, hogy az az angol, aki az első whiskyje után nem kér még egyet, az bolond. Az olyan angoltól az sem lenne meglepő, ha négykézlábra állna és ugatna, mint a kutyák. Tényleg nem haragszol?
115-117. oldal (48. fejezet)
Nem volt szimpatikus, annyit mondhatok. Mintha huszonnégy karátos nagyképűségből kalapálták volna.
– Többen is keresték, uram – mondta, és elgondolkozva vizsgálta a csövet a hónom alatt –, Gulbrandsen felügyelő éppen az imént csengetett ide.
– Üzenetet hagyott?
– Hogy amint megérkezik, hívja vissza.
Kihúztam a zsebemből tíz dollárt, és a markába nyomtam.
– Maga nem látott engem, Pikke.
Eltette, és komolyan nézett szembe velem.
– Nem én, uram.
– Vegye úgy, hogy meghaltam.
– És Afrikában van eltemetve, uram.
Mosoly nélkül összekacsintottunk.
Úriemberek kevés szóból is értik egymást.
235. oldal, 70. fejezet (Kentaur Könyvek, 1989)
– Vagy tíz éve. Egészen pontosan ez a tizedik ásatási szezon.
– Tulajdonképpen mit ásnak itt, Mr. Frankfather?
– Egy viking földvárat a megfelelő sáncrendszerrel és a hozzá kapcsolódó várost, a XI. század közepéről.
– Gondolom, tele vannak izgalmas lelettel?
27. fejezet
A sorozat következő kötete
 | Leslie L. Lawrence sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Cathrin Smith: Eredet 85% · Összehasonlítás
- Philipp Vandenberg: Az ötödik evangélium 77% · Összehasonlítás
- Lőrincz L. László: A föld alatti piramis 87% · Összehasonlítás
- Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok 97% · Összehasonlítás
- Rejtő Jenő (P. Howard): Piszkos Fred, a kapitány 92% · Összehasonlítás
- George Cooper: Magánügy 91% · Összehasonlítás
- Frei Tamás: A bankár 84% · Összehasonlítás
- Bíró Szabolcs: Elveszett csillagok 93% · Összehasonlítás
- Rejtő Jenő (P. Howard): A boszorkánymester / A Sárga Garnizon · Összehasonlítás
- Nemes István: Az öböl · Összehasonlítás