A ​gyűlölet fája (Leslie L. Lawrence 5.) 82% 193 csillagozás

Nem olvastam még Lőrinc. L. Lászlótól, sem Leslie L. Lawrence-től, de azt hiszem, ez a műve nem győzött meg, hogy sorba álljak a könyveiért a könyvtárban.
Kicsit olyan érzésem volt, hogy a párbeszédek kevesek, a tájleírás giccsesbe hajlik. Hiányzott belőle az a bizonyos szikra. Pedig repültek a gyilkos eszközök, szaporodtak a hullák, kavartak a szereplők. Engem kicsit zavart, hogy visszautalt LLL korábbi kalandjaira.

Egy nagyon szórakoztató kalandregény, izgalmas kezdéssel, bár be kell valljam, valahol ott a Fülöp-szigeteki dzsungel közepén elvesztettem a fonalat. Ami kissé sajnálatos meglátásom szerint, hogy a szerző a könyv utolsó egyötödét arra használja, hogy az elejétől a végéig sorra veszi a történteket és elmagyarázza, hogy mi miért és hogyan történt. Ezt eléggé kiábrándító történetvezetési módnak tartom. Miért nem úgy vezeti inkább az egész történetet, hogy a rejtélyekre az olvasó önmaga jöjjön rá lépésről-lépésre? Ez persze csak az én privát véleményem, de nekem olyan dedósnak tűnt a kimerítő magyarázkodás a végén. Ettől függetlenül tetszett a sztori.

Ismét megtudtam valami újat, megismertem a Fülöp-szigeteket picit.
Fordulatos volt, ahogy hol előkerültek, hol eltűntek a hullák és bizonyítékok. Kaptunk szimpatikus segítőtársakat, akikről később kiderült valami izgalmas. Megmagyarázhatatlan dolgok történnek és látszólag minden egy nagy káosz. De Leslie összerakja a képet és mindenre fény derül. :)
Mindig is szerettem az LLL krimiket és ez szerintem életem végéig elkísér. :)

Nem a legjobb könyve. Kevésbé bonyolult és szövevényes, mint a későbbiek, a megoldás is viszonylag egyszerű, majdnem megfejtettem az egészet. Ahhoz képest, hogy más könyveiben legalább 3 különböző banda különböző célokkal gyilkolászik, ez igazán egyértelmű volt. El sem akartam először hinni! :-))
Az alaplegenda vagy mítosz, ami szintén mindig van, sem szövevényes. Ezért a helyszín sem volt számomra olyan különleges, mint ahogy számítottam rá. Akkor jöjjenek inkább a tibeti szerzetesek és a jakvajas tea!
Viszont pozitívum, hogy végre megtudtam, hogyan ismerkedett össze Robert McKinley-vel, aki későbbi regényeiben is felbukkan olykor-olykor.

Nem hiszem, hogy van olyan könyve az írónak, amit ne szeretnék. Annak ellenére, hogy az alapok többnyire ugyanazok – már a tizedik oldalon hullába botlik az ember, egészen megmagyarázhatatlan dolgok történnek, és mindig megjelenik egy-két vadító szépség, akik elcsavarják főhősünk fejét –, annyira zseniális a történetvezetés, hogy képtelen vagyok megunni az LLL történeteket. Ezen kívül nagyon meg tudnak nevettetni; és bár ez a könyv most haloványabb volt humor szempontjából, a sztori ismét megvett magának.

Talán három évenként sort kerítek egy L. L. L. könyv elolvasására. A gyűlölet fája, kifejezetten jó választásnak bizonyult. Remek karaktereket vonultat föl a szerző. Érdekes, rafinált a történetszövés. Élveztem benne a humort, ami remekül oldotta a sok hulla által okozott izgalmakat. Megkedveltem a cirkuszosokat, és McKinley is kifejezetten jó fejnek bizonyult. Paz-Marint már kezdtem sajnálni, annyit kapott szegény.
A közepétől nagyon beindult a történet és le sem tudtam tenni. Csattanós volt a vég-kifejlett és ért pár meglepetés. Igazán kellemes kikapcsolódást jelentett.

Ez a történet felért egy hullámvasúttal – izgalmasan kezdődött, utána jött egy adag klisé meg szemforgatást előidéző Lawrence-hancúr (mondjuk, ezeket a „szerelmi jeleneteket” én egy az egyben kivágnám a könyveiből, mert olyan „kis hangulatromboló izék”, hogy finoman fogalmazzak), aztán újra történt valami érdkes, majd megint ellaposodott, és a vége az lett, amit már kb. a fele után sejtettem is. Összességében azért nem volt rossz.

Nagyon őszinte leszek: a legutolsó Leslie regény, amit olvastam, valójába nem is Leslie volt, hanem A kicsik. Mivel nagy kedvencem, minden a terv szerint ment, okés volt az egész. A tavalyi Kukorica Istennő énekel még mindig untouched, 100 oldal után (harmadszorra is) megköszöntem a munkát és visszatettem a polcra.
Amikor ez megjelent úgy voltam vele, hogy „régi” Leslie könyv, csak meg kéne venni, nem lehet ez annyira rossz. Hát, mit ne mondjak mindent felülmúlt! Bár k…va nehezen fogtam hozzá, megérte, mert azonnal magával ragadott. Nem tudnék normális értékelést írni róla, mert ezt el kell olvasni ahhoz, hogy az ember felfogja. Mindenesetre a Homokvihar részlet, ami benne van, nem tett rám annyira jó benyomást, így még meggondolom, hogy belevágok-e. A Gyűlölet Fáját azonban mindenkinel ajánlom, mert teljesen ki tud kapcsolni néhány napra. :D

Nagyon pörgős kezdet után kicsit mintha elfáradna a történet. Az eleje izgalmas, hirtelen történik sok minden, aztán visszavesz a tempóból, és szép lassan adagolja az információkat. Ráadásul egy olyan környezetbe helyezi a gyilkosságokat, ami már szinte túl festőinek tűnik egy krimihez.
Ami elég érdekes, hogy egy bizonyos fát helyez a középpontba, aminek az emlegetését már túlzásba is viszi egy idő után.
Sajnos a nyomozói képességem nem tökéletes, ezért mindenkire gondoltam gyilkosként, csak az igazira nem. De hát az a jó krimi, ahol van izgalom, és nem derül ki az első fejezetben, hogy ki a tettes.

Ez a könyv a top kedvenceim közé lopta magát. Habár a bűntény, mint kiderült tényleg nem volt valami bonyolult, az elején teljesen berántott a sztori és végig azt hittem, hogy kitudja milyen fordulatok lesznek még.
Mivel imádok repülni, az eleje egyértelműen nosztalgikus volt. Legalábbis a turbulenciáig.
Jó volt felépítve szerintem, nekem nagyon tetszett. A szereplők nekem sokszor ugyanolyannak tűnnek, de azoktól eltudok vonatkoztatni.