Bízz ​bennem 93% 51 csillagozás

Egyértelműen csillagos ötös. A szeptemberi könyveim, mármint olvasásaim közül, messze kiemelkedik. Kicsit lassan csöpög, talán „ódivatú” a hangulat/megfogalmazás, mégis még ma is aktuális, hiszen bár fikció a mű, mégis ma is élő emberek éltek át nagyon hasonló dolgokat mint Dulciék. Az előttem szólók és értékelők úgy gondolom már mindent leírtak. Csak a saját szubjektív érzéseim és gondolataim tudnám elmondani. De röviden ez annyi, aki teheti és van hozzá gyomra az olvassa el!!!!! Le a kalappal Dulcie előtt, rég olvastam már ennyire gerinces és néhol talán túl tökéletes karakterrel, de megköveteli a történet még akkor is ha túl van írva kicsit a sztori. Első olvasásom volt az írónőtől, de tuti nem az utolsó. Nem tudom miért estem ennyire a hatása alá, talán jókor jó helyen olvastam, épp a kellő hangulatban, vagy ez bármikor csúszna? Nem tudom, de a tény tény marad. Imádtam. spoiler
A szereplők közel kerültek hozzám, már szinte családtagokká váltak. Két nap alatt elolvastam és …. Na csak ömlegenék tovább… Olvassátok!

Osztom @fukszia véleményét. Nagyon jó a könyv. A történelem eme szégyenfoltjáról eddig nem is hallottam. Az írónő pedig hű képet fest a tragédiáról.

Lesley Pearse regényeit mindig élvezet olvasni, bár még csak a negyedik könyvem ez tőle. Azt hiszem, az eddigiek közül, amit olvastam, ez a legmegrázóbb témájú.
Hallottam már a történelem e szégyenfoltjáról máskor is, főleg az ausztrál miniszterelnök bocsánatkérése kapcsán, dokumentumfilmet is láttam a témában, de talán ennek a könyvnek a hatására értem meg igazán, mi is történt akkor. Részletesen, a szereplők életén keresztül keresztül ismerkedhettem meg a témával, de természetesen, mivel regényről van szó, nagy hangsúlyt kapnak a történelmi cselekmény kiváltotta érzelmek, gondolatok, és ez így volt jó. Örültem, hogy Ausztrália helyszínei is elég részletes bemutatást kaptak, éreztem, milyen különleges, más-világ, mint Európa.
Dulcie és May élete hányattatott, sok minden történik velük, legtöbbször keserű tapasztalatokat szereznek az emberektől, az egyháztól, az iskolától, sőt még szeretteiktől is. Sajnálatot és dühöt váltott ki belőlem leginkább a regény, főleg azért, mert tudtam, hogy a történelmi háttér nem kitalált, ezek a szégyenletes események valóban megtörténtek.
A regény közepéig zavart a túlzott terjengősség, nem mondom, hogy untam, de azért voltak részek, amelyek nem ütöttek igazán, szószaporítónak éreztem az írónő stílusát igaz, a többi regényénél is ugyanezt éreztem. A könyv felétől viszont alig tudtam abbahagyni az olvasást, számomra itt jött át leginkább a könyv mondanivalója. Örülök a végkifejletnek is, valami ilyesmit vártam. Az epilógust nem annyira a szereplők miatt éreztem fontosnak, hanem a történelmi tények miatt örülök, hogy belekerült.

Nagyon nehéz témát feszeget az írónő ebben a jó hosszú lélegzetű, mégis olvasmányos könyvben. Nem először találkozom olyan történettel, amely keresztény árvaházakat érint a II. világháború körüli időkben, itt éppen Angliában, majd Ausztráliában. Újra és újra megdöbbentenek az apácák és a szerzetesek által elkövetett kegyetlenkedések! Ha csak az értelmetlen fenyítésekről, az elhanyagolásról és a gonoszkodásokról lenne szó, az is szörnyű! De a gyerekeket ért, ezeknél is súlyosabb megaláztatások egyenesen megbocsáthatatlanok! Van akinek szerencséje van és kevesebb rossz éri, és/vagy a természete segíti hozzá a túléléshez, de vannak akik hiába próbálnak kilábalni, előbb-utóbb, így vagy úgy, de belehalnak a feldolgozhatatlanba…

Nagy mesélő az írónő.
Az 1950 -es években két gyermek árvaházba kerül.
Hazugságok, remények, lendületes, magával sodró olvasmány.
Az eleje a témájánál fogva nyomasztó, de az idő múlásával és az ausztrál résszel kezdődően szinte letehetetlen.

Lesley Pears története a II. világháború utáni Angliában kezdődik, ahol az újjáépítés éveiben a nélkülözés és a kemény munka a mindennapok része. Itt történik a szörnyű családi tragédia, aminek következtében az 5 éves May és a 8 éves Dulcie egész családját elveszíti, és árvaházba kerül, sorsukat az irgalmas nővérekre bízza a gyermekvédelem. Ebben az időben a háború után árván maradt gyermekek nagy száma miatt az angol ellátórendszer az ausztrál befogadó hajlandóságra alapozva gyermekek ezreit küldte a tengeren túlra. Így járt May és Dulcie is. Történetük szomorú, tragikus, fordulatokban gazdag, ám nem nélkülöz némi pozitív végkifejletet, a teljes reménytelenség ellensúlyozásaképpen. A könyv végig érdekes, olvasmányos, a fordulatok (számomra) kiszámíthatóan alakultak, Lesley Pears továbbra is szórakoztatóan ír.
Sajnos az árva, magukra hagyott gyerekek sorsa ma sem sokkal jobb, mint ezekben az időkben. A közhiedelemmel ellentétben az egyházi gyermekgondozás nem volt maga a tejben-vajban fürösztés, zsákszámra derültek ki a visszaélések, melyek mindent magukban foglaltak: éheztetés, rabszolgamunka, kínzás, megalázás és bizony a szexuális bántalmazás is. Ez egy olyan rendszer, mely az egyház é az egyházi vezetők tudta és struccpolitikája nélkül nem működne, számos cikk és vizsgálat indult már hasonló ügyekben, de nyilván az egyház hatalma, befolyása hatalmas, így nagyon nehéz változtatni a bevett gyakorlaton.
Érdeklődőknek ajánlom a 2015-ös Oscar-díjas Spotlight című filmet.

Érdekes, tanulságos és szomorú ez a történet. Rengeteg mindennel elborzadva kellett szembesülnöm. Örülök, hogy elolvastam, mert sok mindenre felhivta a figyelmemet.
Ugyanakkor voltak dolgok, amik zavartak: egyrészt kicsit talán túl hosszú lett, túl sok mindent szeretett volna elmondani. És ezzel alapvetően nem a terjedelem miatt lett baj, hanem mert így tömény lett egy könyvön belül (két könyvre is elég lett volna ez a cselekmény- és történésmennyiség). Másrészt Dulcie magatartása zavart többször, már csak azért is, mert ilyen ember a valóságban nagyon kevés van. Tényleg nagyon. És számomra szinte elképzelhetetlen, hogy valaki, aki ennyi szörnyűségen ment keresztül, megőrizze ezt a fajta tisztaságát. Mellesleg meg (főleg a vége felé), már bosszantóvá vált, hogy ennyire nincs magára és a saját boldogságára tekintettel.
Igaz, hogy ebben az értékelésben több negetív dolgot írtam le, mint pozitívumot, de nehéz egy ilyen témájú könyv poitív részeit elkapni és leírni, azon felül, hogy hálát érzünk, amiért felhívták rá a figyelmünket.

nagyon kemény történet, egy zseniális írónő tollából. Továbbra is szeretem a stílusát.

Az írónő megint nem hazudtolta meg magát, és egy nagyon lehangoló témáról egy nagyon jó könyvet írt. Az eleje kicsit talán nehézkesebb volt, de aztán már alig tudtam letenni. Érzékenyebb olvasóknak eléggé lélekromboló lehet, de nagyon valósághűen írja le ezt a nehéz témát.
Bővebben: http://ilovebooks.blogger.hu/2018/04/13/lesley-pearse-b…

Nagyon tetszett a könyv. Az írónőtől megszokott stílusban olvashattunk egy nagyon kemény, szomorú és szégyenteljes időszakról. Arról, hogy hogyan bánt a „rendszer” a II. világháború utáni időszakban az árvaházba került gyerekekkel és hogyan élt vissza a helyzetükkel először Angliában, majd Ausztráliában. Szeretem Ausztráliát, így jó volt olvasni az ottani tájról, emberekről, szokásokról. A főszereplő „árva” gyerekek, majd fiatal felnőttek élete nagyon nehéz, hányattatott volt, és csak nagyon kevés ember volt, akikre valóban támaszkodhattak, de szerencsére voltak ilyenek. Szinte minden karakter jól kidolgozott volt. Voltak részek, amiken kicsit lehetett volna rövidíteni, de összességében olvasmányos és fordulatos volt.