A könyv Szalézi Szent Ferenc válogatott leveleit tartalmazza, melyek mellett megtalálható benne a szent életrajza és XI. Pius pápa körlevele, melyben felszólítja az egész katolikus világot a szent halálának 300 éves évfordulójának megemlékezésére.
„A levelek kiválasztásánál elsősorban a vigasztaló levelekre voltam figyelemmel, mert szomorú korunk legjobban megérti a vigasztalás legédesebb mesterét.”
Eredeti megjelenés éve: 1924
Róla szól: Szalézi Szent Ferenc
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szent István könyvek Szent István Társulat
Alázatosságban kell szentekké válnunk, s mindenütt elhintenünk szeretetünk jó és édes illatát.
Ó, a halál borzalmas, kedves leányom, az igaz. Ám viszont az élet, amely ott túl reánk vár és amelyet az Isten irgalmassága ad, nagyon kívánatos. És nem szabad kétségbeesnünk. Mert ha nyomorultak vagyunk is, nem vagyunk annyira, mint amennyire irgalmas az Isten azok iránt, akik akarják őt szeretni és beléje helyezték reménységüket. Mikor Borromeo bíboros halálán volt, elhozatta a megholt Úr Jézus képét, hogy megédesítse halálát az Üdvözítő halála által. Ez mindnyájunk legjobb orvossága a halálfélelem ellen.
Ó drága leányom! Maradjon békén, s ne foglalkozzék apró tökéletlenségeivel. Emelje a magasba szemeit, a végtelen Jóságra, aki minket gyarlóságainkban meghagy, hogy megőrizzen az alázatosságban. Bízzék határtalanul az ő jóságában, s neki gondja lesz az Ön lelkére s mindenre, ami a lelkével összefügg, úgyannyira, mint soha sem hinné.
Drága leányom, nem szabad igazságtalannak lenni, s olyasmit követelni magunktól, amire képesek nem vagyunk. Mikor a test bajai és betegségei bántanak, nem kell lelkünktől egyebet várnunk, mint a megalázódást, a készséges tűrést és az Isten akaratában való szent megnyugvást, ami a lélek legfelsőbbrendű tevékenysége. A külső tetteinket úgy kell elrendezni és elvégezni, ahogy tőlünk telik. Elégedjünk meg azzal, hogy kötelességünket éppen megtesszük, ha mindjárt nem szívesen, lanyhán és nehézkesen is. S hogy megnemesítsük szívünk aléltságát, nehézkességét, dermedtségét, s ezeket az istenszeretet szolgálatába hajtsuk: valljuk be őszintén és szeressük a mi gyöngeségünket. Így a szívre nehezedő ólmot arannyá változtatjuk, sokkal tisztább arannyá, mint amilyen a legélénkebb szívnek érdeme. Legyen tehát türelmes önmagával.
A rágalom által ejtett sebet legjobban gyógyítja a nemtörődés. Meg kell vetni mások megvetését, s a mi nyugodtságunkkal igazolni, hogy ártatlanok vagyunk.
Például nem azt kell megvizsgálnia, hogy hányszor volt haragos, mert ez túlságosan nehéz is volna, hanem egyszerűen meg kell vallania, vajon rabja-e a harag szenvedélyének, s ha igen, sokáig tart-e a haragja, valahányszor haragra gerjed; erős lelki megrendüléssel és keserűséggel jár-e; melyek azok az alkalmak, amelyek leggyakrabban haragra lobbantják; mi az oka: a szeszély, gőg és büszkeség, a búskomorság vagy az önfejűség?
Tegnap, Mindenszentek napján meggyóntattam az egész családot, és a legméltóságosabb Oltáriszentséggel lepecsételtem anyám szívét a túlzó szomorúság ellen.
Fájdalom, leányom, annyira ember vagyok, mint bárki más.
Egyik főgondja volt a papnevelés és a papság kitünő szellemének megőrzése. Szemináriuma nem volt. Személyesen irányította és vezette a jelöltek nevelését és oktatását. Nem könnyen bocsátott valakit a szenteléshez. Jó papokat keresett, nem sokat. Többször hangoztatta azt a meggyőződést, hogy a paphiány kisebb baj, mint a rossz papok.
9. oldal
