Az ​üstökös 1 csillagozás

Leonyid Leonov: Az üstökös Leonyid Leonov: Az üstökös

Leonov hőse, Szkutarevszkij professzor – akit minden élménye a régi világhoz köt, s akit nem segít, támogat az otthon, a szűkebb környezet sem abban, hogy új utakra induljon a tudományos megismerésben – végül mégis magára talál, s megéri, amiért élni érdemes: tudja, hogy munkája hasznos.
Leonov sziporkázó gondolatai és stílusötletekkel teli regénye a mára megvalósult „tudományos fantasztikum” világába, a harmincas évek Szibériájába viszi el az olvasót.

>!
Európa, Budapest, 1976
544 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630708922 · Fordította: Szőllősy Klára · Illusztrálta: Klimó Károly
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1974
410 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631501132 · Fordította: Szőllősy Klára

Kedvencelte 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
pelikanbence
Leonyid Leonov: Az üstökös

Ma azaz 2018. Június 19-én azaz Kedden kaptam az Antikvárium.hu-tól két másik könyvvel együtt. Ez a regény egy orosz tudós életét mutatja be, aki az űrutazás rejtelmeivel és Faraday munkásságával foglalkozik, de nem igazán figyelnek a munkájára. Végül mégis elismert lesz Oroszországban. A regény és Szkutarevszkij Professzor üzenete, hogy SOHA SEM SZABAD FELADNI bármennyire lenézi a nagy átlag az embereket. IMÁDOM EZT A REGÉNYT !!!!!!!!!! :))))))))))))))))))))


Hasonló könyvek címkék alapján

Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Stalker
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Újonc a világűrben
Vlagyimir Mihajlov: Irány a Mars!
Alekszandr Beljajev: A repülő ember
Zinovij Jurjev: Suhanó álmok
J. Vojszkunszkij – I. Lukodjanov: A fekete oszlop
Ivan Jefremov: A borotva éle
George Orwell: 1984
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések
Ludvík Souček: A vak madarak titka