Félelmetesen kemény kiképzés, köznapi gondok, könnyű kalandok, forró szerelmek, hátborzongatóan véres csaták. Leon Μ. Uris könyve nem méltánytalanul szerepelt oly hosszú időn át a nyugati bestsellerlisták élén. Regénye az amerikai tengerészgyalogság második világháborús csendes-óceáni harcainak színterére kalauzolja el az olvasót. Hősei a 6.tengerészgyalogos ezred – gúnynevén a Nyalókás Hatodik – katonái olyan világban élnek, amelyről mindeddig kevés fogalmat alkothatott a magyar olvasó. Uris valósághű közelségbe hozza a tengerészgyalogosok mindennapjait. Művét joggal nevezték „kemény" regénynek. Pompásan szórakoztató, élvezetes olvasmány.
Meghalsz, tengerész! 126 csillagozás

Csatakiáltás címmel is megjelent.
Eredeti megjelenés éve: 1953
Enciklopédia 5
Kedvencelte 29
Most olvassa 8
Várólistára tette 38
Kívánságlistára tette 15

Kiemelt értékelések


Nagyjából a könyv felénél tudtam, hogy ez a történet beírja magát a kedvenceim közé, annak ellenére, hogy harcérintkezést – a terjedelméhez képest – elég keveset tartalmaz. Ugyanis inkább szól ez a regény a 6. tengerészgyalogos-ezred, azon belül is a híradó-raj szó szerinti mindennapjairól – a kiképzésről, a végtelen (menet)gyakorlatokról, a kimenők (eltávok), szabadságok kalandjairól… a háborús időszak ellenére az ezred sokkal több időt tölt „tétlen várakozással”, mintsem tényleges harcokkal. Viszont az egészet olyan jól írta meg Uris, hogy le a kalappal, valóban testközelből lehetünk tanúi az eseményeknek (a különböző rétegekből, kultúrákból származó embereket miként kovácsolja össze a hadsereg). Élvezettel olvastam a „srácok” minden búját-baját, sokat röhögtem rajtuk (a kalamajkáikon, a leleményességükön), velük együtt izgultam, és stb.
Érdekes, hogy egy olyan film, jutott eszembe olvasás közben, amiknek semmi köze nincs a II. Vh-hoz. Ez pedig a Halálhágó*. Merthogy ehhez erősen hasonló a cselekmény-vezetés, és könnyed, sok esetben humoros hangvételű az egész történet, leszámítva a véres csatákat (amik azt bizonyítják, hogy a tengerészgyalogosok élete nem csak játék és mese). Szinte nem is bántam, hogy utóbbiból jutott kevesebb.
Egyedül a befejezés miatt vagyok egy kicsit csalódott; a végső ütközet iszonyatosan kapkodósra sikeredett, ami tökéletesen agyoncsapta a drámaiságát. Ennek okán, sajnos nem tudtam kiválóra értékelni, de a fenti előérzetem beigazolódott.
*link
Még, mintegy lábjegyzetként megjegyzem, hogy meglepetésemre szolgálva kiderült, van a regénynek egy filmváltozata, ami azonos címmel, 1955-ben került a mozikba. off


Egy önéletrajzi ihletésű regény, mely a II. világháború csendes-óceáni hadszínterén játszódik, (ahol maga Uris is szolgált). A történet rendkívül érzékletesen mutatja be egy szakasz életét, a bevonulásuktól az utolsó, nagy bevetésükig. Igazi jellemrajz egy olyan csoport életéről, amelynek tagjai különböző társadalmi osztályokból, nemzeti-vallási felekezetekből jöttek. Ebben az összefüggésben meglepő volt az amerikai hadseregben, a kiskatonák szintjén tomboló antiszemitizmusról olvasni. A regény hitelesen festi meg a katonák mindennapjait: az embert próbáló kiképzést, ami valójában a felkészülést szolgálja. Semmilyen hősködést, érzelmességet, és moralizálást nem visz túlzásba. Nincs benne „a hazámért büszkén halok meg” közhely, de nincs benne „fiai életüket áldozták a szabadság oltárán” megoldás sem. Viszont vannak benne érzelmileg hatásos, megindító jelenetek, de a sallangot általában sikeresen kikerüli. Egy érdekes, és egyben megindító regény, melynek minden során érződik, hogy személyes emlékekből táplálkozik. Ne várjunk tőle bölcsességeket vagy mélyebb értelmű monológokat, ez a kötet tényleg nem több mint egy egyszerű háborús regény. Amilyen rosszul vagyok Sven Hassel regényeitől annyira szerettem Uris könyvét. Aki mélylélektani háborús drámát keres, az kerülje el ezt a regényt, mert ez egy igazi ponyvairodalomi remekmű.


Nincs viszonyítási alapom, még soha nem olvastam „háborús” könyvet, itt meg azért rendesen kiléptem a komfort zónámból. A barátomtól kaptam kölcsön, neki ez a kedvenc könyve, szóval egyértelmű volt, hogy mindenképpen elolvasom, még ha halálra is unom magam. De nem untam! Izgalmas volt, végig drukkoltam a kedvenc szereplőimnek hogy éljék túl és jussanak haza egyben. A kiképzéstől kezdve minden érdekes és új volt, de hát egy újszülöttnek… Örülök, hogy elolvastam, lehet hogy nyitok majd efelé a téma felé is a jövőben.


Bár elég tekintélyes oldalszámmal rendelkezik, három nap alatt végeztem vele. A szöveg olvastatja magát, elég gördülékeny az előadásmód, a karakterek elég szimpatikusak és elég jellegzetesek, könnyű megjegyezni őket, hogy ki kicsoda.
Nem a harc dominál a történetben, főleg „hétköznapi” jeleneteket látunk, ezen keresztül ismerjük meg az szereplőket, nem is annyira mint katonákat, hanem mint embereket.
Kicsit furcsa, hogy a nézőpont folyamatosan változik, a külső szemlélő és az egyik szereplő szemszöge között (ezt a karaktert ismertem ki legkevésbé), de ez hamar megszokható.
Furcsának hatnak még a párbeszédek, főleg a férfi-nő társalgások, ezek kicsit butuskának tűnhetnek spoiler.
Ami még számomra zavaró volt, hogy kicsit hirtelen lett vége.
Mindenképpen érdemes elolvasni, jó hangulatú, a maga módján humoros történet.


Megdöbbentően életszerű leírás, emlékszem még gimis koromban kaptam karácsonyra és egy nap alatt kiolvastam, falva a szavakat.
Uris megfelelő koktélt kevert, ami felettébb ízletes olvasmánnyá állt össze.
Hozzávalók:
A Guadalcanal-i pokol életszerű leírása, a tengerészgyalogosok kemény kiképzése, a zsidó-üldöző nácik ellen harcoló hadseregben fellelhető antiszemitizmus, egy kis szerelmi szál is, jó írói véna, biztos kezű cselekményvezetés, széles, de nem felvágósan fitogtatós szókincs.
Eredmény:: biztos szórakozás (ha nem is felhőtlen).
Ritka öt-csillagosaim egyike.


E könyvet elolvasva nagyon fontolgattam, hogy indítok egy Leon Uris kihívást ugyanis a Meghalsz Tengerész! egy olyan formabontó könyv ahol a hangsúly nagyrésze nem a harcokon van(mondjuk ebből is akad elég) hanem a kiképzéseken, tábori életen és az örökös magánéleti katona problémákon.
Az író sikeresen olyan szereplőket alkotott akikért végig izgulhatunk.
Az adott szakaszban lévők különböző helyekről jöttek mégis egy erős kapcsolat alakul ki a tagok között.
Persze itt is vannak konfliktusok de amikor szükség van a másikra mindig ottvannak egynásnak.
Ez a fajta kötődés és kapcsolat számomra nagyon kézzelfogható lett a könyvben, olykor hihetetlen is. (Pl:Marion és Spanyol Joe).
Az ellenségről az az a japánokról most elég vegyes kép alakult ki bennem:
Eddig azthittem ők a becsületüket és a bushidót tartják a legtöbbre, hát ez a könyveben nem igazán így történt. :/
A könyv egyik legjobb újdonsága számomra a magánélet teljes bevonása volt.
Szereplőink többségében volt egy kettős élet utáni vágy amit nem tudtak magukkal sem tisztázni:
A tengerészgyalogsággal maradni a bajtársakkal és hazamenni a feleségeikhez, esetleg gyerekükhöz.
Ez által teljesen új perspektívából látom az amerikai tengerészgyalogosokat.
Szerintem ez egy alapmű azoknak akik a világháborús témával behatóbban akarnak foglalkozni.
A Nyalókás Hatosok története szerintem egy filmet is megérdemelhetne.


Egyik legmeghatározóbb könyvélményem még 13-14 éves koromból. Saját számításom szerint minimum 20 alkalommal sikerült azóta „végigpörögnöm” Danny, L.Q., Andy, az ingyián, a veterán Mac, egyszóval „Huxley kurváinak” történetén.


Sok háborús történetet olvastam, de ez az egyik legjobb. Talán mert annyira emberi….
Népszerű idézetek




„1942. december 18.: McKay-tábor, valamennyi zászlóaljparancsnoknak.
Minthogy a 6. ezredet a közeljövőben harcba vetik, az ezred gazdasági tisztje a következőkre hívja fel a figyelmet: a wellingtoni kikötő 6. számú raktárában több ezer láda amerikai sör marad meg fölöslegként. Javasoltatik, hogy az említett sört önköltségi áron a tisztek és a legénységi állományúak rendelkezésére bocsássák, és a beszerzéseket ne korlátozzák. Kívánatos, hogy az ezred távozásakor semmiféle sörkészlet ne maradjon a raktárban…”
Sátrunkba szinte be se lehetett lépni, mindenütt sörösládák tornyosultak. Minden talpalatnyi helyet hasznosítottunk, amíg csak el nem fogyott a helyünk és a pénzünk. Üldögéltünk a sátrunkban, kortyolgattuk a sört. Arról beszélgettünk, amiről söröző férfiak szoktak: nőkről – és újra csak nőkről.




– Hé, Mac, ez hány.
– Na és, most mit csináljak? Hadd hányjon.
– De belehány az ágyába.
– Majd később befújjuk kölnivel.




L. Q. fogta a papírt meg a tollat, írni kezdett. Nagyokat böfögve lestünk át a válla felett.
„1942. december 22. Alább következik egy szent egyezség. Mi vagyunk Huxley kurváinak pontoktól-vonásoktól megkótyagosodott, hónaljverejték-szagú. fattyúi. Ezennel megállapodunk abban, hogy egy évvel a háború vége után találkozunk Los Angeles városában… „
– Te vagy a napsugaram, egyedül csak te…
– Adjál az ingyánnak még egy üveg sört.
L. Q. folytatta a megállapodás szövegezését. Előírta, hogy a találkozóra mindenki köteles a maga államának valamelyik jellegzetes állatát is magával hozni: iowai kant, marylandi dobozpáncélú teknőst, prérifarkast, texasi marhát, pumát, bikát Spanyol Joe-nak, kecskét pedig Burnside-nak, mert ő nem egyéb, mint egy zerge. Nekem egy tengerészbulldogot kell majd hoznom. De amikor Skihez értünk, elakadtunk, mert nem jutott eszünkbe, milyen állat őshonos Philadelphiában. Végül a tisztekre emlékezve a bűzös borzban egyeztünk meg.




Tuggyátok, mi történt ma este? Pedro megmongya nektek. Elmentem táncolni a Szövetségesek Katonai Klubjába, és begyün néhány színes matróz a hajókról, a lányok meg elmennek velük táncolni, és úgy viselkednek velük, mint akárki mással.· És akkor egypár istenverte texasi odamegy a klubvezetőnőhöz, és követeli, hogy a színes bőrű fiúk hagyják el a klubot. Erre az összes lány elhatározta, hogy nem táncol egyetlen tengerészgyalogossal se, és elmennek. Tetszik nekem itt, Új-Zélandon.




– Vér, dicsőség, whisky, nők! Ez a tengerészgyalogosok csatakiáltása. Minél mélyebben gázolnak a vérben, annál jobb… Maguk társadalmilag, szellemileg, erkölcsileg semmi egyebek, mint hivatásos gyilkosok – és ez ellenkezik a demokratikus eszmények minden elméletével!




– A következőről van szó, Bryce. Mi a fenétől támadt az a gondolata, hogy oly végtelenül értékesebb másoknál? Ki ültette magába azt a gondolatot, hogy bérletet váltott a világ minden tudományára? Vannak ebben a zászlóaljban közkatonák, akiknek a vizeletében több az ész, mint amennyire maga valaha is szert tehet.




Magasságos Jézus Krisztus,
nézz ránk, és csodálj!
Mi vagyunk az Istenverte
Huxley Kupleráj.




Ragyogó Világítótorony lassan himbálta magát az ágyán. Általában szelíd, jóindulatú, jámbor lélek volt, de ha begerjedt, valóságos emberi dinamóvá változott. Szerencsénkre általában egy-két perccel előre jelezte, hogy közeledik a roham – ilyenkor ringatózni kezdett, s ősi indián dallamokat kántált. Ezt követően azután elszabadult a pokol. Ezúttal Andy vette észre, mi készül.
– Az ingyán hergeli magát. Világítótorony kántálása egyre hangosabbá vált. – Óh… Óh!
Az egész raj a sátorkijárat felé hátrált.
– Nem lóghatunk meg csak úgy, amikor Mary öntudatlanul fekszik ott benn. A vörösbőrű megskalpolja, annyi szent – nem is szólva arról, hogy szétver egypár sörösüveget.
– Tudom már, mit csináljunk: kötözzük az ingyánt az ágyára.
– Príma ötlet, a zsákomban van kötél.
– Gyorsan, hozzad.
Világítótorony felemelte fejét, ránk függesztette zavaros tekintetét. Kínosan feszengtünk.
– Andy – rendelkezett Danny –, odamégy hozzá, és leütöd.
– Egy nagy frászt, láttam én már, milyen, amikor berúg.
– Beszartál?
– Be én.
– Hát rendben, akkor már ketten vagyunk.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Walter Lord: Hihetetlen győzelem 94% ·
Összehasonlítás - William Wharton: Éjfélre kitisztul 90% ·
Összehasonlítás - Norman Mailer: Meztelenek és holtak 88% ·
Összehasonlítás - Stephen E. Ambrose: Az elit alakulat 93% ·
Összehasonlítás - Kate Quinn: A vadásznő 92% ·
Összehasonlítás - Herman Wouk: Végső győzelem 92% ·
Összehasonlítás - E. M. Nathanson: A piszkos tizenkettő 89% ·
Összehasonlítás - Newt Gingrich – William R. Forstchen: Pearl Harbor ·
Összehasonlítás - Kristin Hannah: Fülemüle 96% ·
Összehasonlítás - Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény 95% ·
Összehasonlítás