A ​jóslat (Holtak Világa 1.) 83% 106 csillagozás

Hát fiúk, ez engem lehengerelt. Részemről tovább jutottatok a döntőbe!
Könnyed, olvastatja magát, nem akar több lenni, mint ami, de ugyanakkor mégis szórakoztató.
Sok-sok piros pont a magyar vonalért, nagyon előttem voltak a helyszínek, a mentalitás…minden. Talán ezért kicsit borzongtam is közben, mert az ember nem gondolná, hogy egy falka élőhalott átjuthat a Kárpátokon…aztán íme a bizonyíték, hogy mégis.
Egy picit sajnáltam, hogy Budapestből ilyen keveset láttunk, egy nagy kupac hullára a Hősök terén, vagy menekülő képviselőket kettéharapó zombikra a Kossuth téren nagyon vágytam.
A fél csillag levonás a nyelvezetért van: helyenként előfordulnak benne szóismétlések, és egy-egy számomra furán hangzó mondat, de szerencsére nem bántó mértékben.
Már várom a folytatást!:) Csak én képzeltem mindig Kozma András helyére Dávidot?:D

Féltem a könyvtől, hiszen mág sosem olvastam zombikról szóló könyvet..de még az ilyesfajta filmeket is kerültem.
Nos valahol el kell kezdeni.

A könyv mondjuk első 40 oldala túl részletes. Lényegében mindent ömlesztve magkapunk. Az már biztos, ha egyszer arra a helyszínre eljutok, már nem tévednék el. :D
Nem gondoltam volna, hogy pár oldal alatt ennyi fegyvertípust fel lehet sorolni, anélkül, hogy megunnád az olvasást…. :)
Andris olyan kis szolid jófej srác..hamar a szívembe lopta magát, de itt be is fejeződik a kedvenc szereplők sorolása. Na jó talán még,Veszprémi és Andrássy. :)
A többieken annyira átsiklik a regény, hogy nincs időnk megkedvelni őket. A lányok karakterei nincsenek eléggé kidolgozva, így számomra olyan mintha ott se lettek volna.
Ezáltal nekem az az apró kis „szerelmi” szálacska sem értékelhető. Olyan kis cuki, mint az oviban megejtett sunyi puszi :D
Az elején nem örültem neki, hogy Magyarországon játszódik a történet, végül pont ezért szerettem meg. Mindent el tudtam képzelni.
Végül…számomra ismét bebizonyosodott, hogy az emberi hülyeség határtalan…nem kellenek zombik ahhoz, hogy kihalljon az emberiség….csak zárjátok össze az embereket, és a probléma letudva.

Összességében tetszett, nem tudtam letenni. Még az utcán a boltokat járva is ezt olvastam. :)

DE AZÉRT ITT IS ELMONDOM, HOGY MÉRGES VAGYOK ANDRIS MIATT….KÖVETELEM A TITKOT…MI LETT VELE??? :)

Előre kell szögeznem, hogy ritkán szinte soha nem olvasok sorozatokat, csak olyanokat, amelyek már véget értek. Így van ez a tv-sorozatokkal és a könyvekkel is. Nem szeretek sokat várni a végére, érdekel mi lesz a cliffhanger után.
Hát most jól belesétáltam a csapdába…

Előrevetített megjegyzés: 2012. februárjában olvastam a könyvet, írtam a kritikát.
2012.02. vagyis 2+1+2+2=7
A hét a tökéletesség száma. Azért, mert ha a mindent jelképező 1-t és a semmit megjelenítő 0-t egymás mellé írod, és a kapott számot (10) elosztod 7-tel, az eredményben mindegyik számjegy megjelenik előbb-utóbb.
Legnagyobb szívfájdalmam az, hogy ez nem mondható el a könyvről. Nem tökéletes.
Na de azért lehetne sokkal rosszabb is a helyzet.
Vagyunk itt még egy páran rajtam kívül, akik valóban lázba jönnének, ha igazából megtörténne a zombiapokalipszis.
És most itt van! Nem a jövőben történik, nem Amerikában, hanem itt és most, a magyar rögvalóságban, azokon az utcákon, ahol Te is és én is járok.
Az eleje döcögősen indult, majd nem is tudom hol, megfertőződtem én is, s le se tudtam tenni a könyvet, mert magával rántott, érdekelt, mi lesz a vége. hát azért a befejezésért még számolunk, a nyitva hagyott kérdésekről nem is beszélve… Viszont nem tudok elmenni néhány dolog mellett. Rövid a könyv, ennek kártékony hatásai meglátszódnak a karakterábrázolásban is. Nem a főcselekményben, hanem a finomságokon, amivel fűszerezni lehetett volna az egészet, a szereplők kétdimenziósak és kicsit elnagyoltak.
S amivel a tökéletesség bukik, az számomra az, amiért nem látom a könyvben azt, hogy ez miért @hankman-es és @lengyeldavid-os. Nem tudom felismerni a stílusjegyekek, ami miatt ezentúl tucat irományból is ki tudlak szúrni Titeket. Ezt hiányoltam.
Bár nem tudom, mit nyavalygok. Ha a zombik itt lesznek, azért még nincs minden veszve. Bár valószínűleg abbéli örömömben, hogy ez tényleg megtörténik, kb. az első órában lekasználnának. De ha visszajövök, elmondhatom, hogy ott voltam.
Addig meg olvasgatom a könyvet, és felkészülök rá – vagyis trombitavirággal lövöldözöm a vödröket a zombik fejéről.
Mert nem olyan rossz könyv ez. Vannak rosszabbak. Bár ha eljönnek az élőholtak, valószínűleg ez lesz a legkisebb problémánk.
Ideje lenne elkezdenünk egy vészterven dolgozni. A kedves íróknak meg a könyvön, mert ha kell, a síron túlról is visszajövök a befejezésért.

E megállapítás nélkül pedig a fenti szöveg szavainak száma osztható 7-tel…

Eleinte nem jött a számra a sok magyar név. Ha visszagondolok, még úgy igazán nem olvastam magyar írótól, aki magyar emberekről és helyszínekről ír. Alig vártam, hogy a kezembe vehessem, már a borítója is nagyon megtetszett.
A cselekmény nagyon izgalmas, alig bírtam letenni. Sok párhuzamot vettem észre a könyv és a Resident Evil között. Nagyon szeretem a Resident Evil filmeket, és mindig szerettem nézni amikor apukám játszik a játékkal, magam sose mertem játszani vele, féltem:) Érdekelne, hogy vajon ez is egy vírus miatt tört-e ki…
Tegnap este hajnali egyig olvastam. Ezt nem ajánlom senkinek! Elég nehéz utána elaludni.
Nagyon tetszett az, hogy volt benne egy ici-pici szerelmi szálacska is, és csak fél oldalig tartott(mármint a leírása) és ennyi elég is volt.
Nagyon jól írja le, ahogy az emberek kétségbeesetten próbálják túlélni a katasztrófát, miközben a többség lelke egyre jobban kezd kihalni és végül már nem érdekli őket a még élő emberek sorsa, csak saját maguk.
ennyi pozitívum után, csak annyi negatívumot mondok, hogy a fegyvereknek mindig leírták a típusát, de azt nagyon ritkán(szinte soha), hogy mekkora, milyen nehéz, milyen hosszú…én aki semmit nem tudok a fegyverekről, elég nehéz volt elképzelnem milyen fegyveri felkészültséggel állnak a zombik elé. Ez engem igazán nem zavart, de jó lett volna ha biztos lehetek, hogy úgy néznek ki ahogyan elképzeltem:)
Kíváncsi vagyok mi történhetett Andrisékkal. Remélem megtudom:)

Zombi apokalipszises könyvet nem olvastam még, csak filmet láttam ilyet, szóval érdekes volt ilyen szinten is belemerülni a témába. Lehet, mostanában kevés Magyarországon játszódó, és magyar személyekről szóló könyvet olvastam, mert először roppant furcsa volt nekem, hogy magyar helyszíneken támadnak a zombik. Ez nekem mindig olyan fiktív, vagy Amerikára határolódott terület volt.:)
Szerettem volna megtudni, hogy végül mi a jóslat magyarázata és mitől alakult ki a fertőzés, remélem ezeket a következő részekben megtudom, ugyanis nagyon kíváncsi vagyok rájuk. Viszont lehet hogy jó is volt az információhiány, így jobban bele lehet élni magam a megváltozott és zombiktól hemzsegő világba, ahol egy napló is értékes lehet.
Csak az egymásra utaltság van, sose tudni ki van a hátad mögött élő vagy holt… és persze az emberi természet itt sem tud erőt venni magán, ez élők ugyanúgy egymásnak esnek, igen ez az egybezárt emberek pszichológiája.
Először hiányoltam a vért és az erőszakot ahogy egy jó zombi történetbe dukál, és a műfaj megköveteli, de a vége felé teljesen beindult ez is, izgalmas volt. Annyira, hogy nagyon várom a folytatásokat. És lehet még speciális fertőzöttek is felbukkannak, mint egyéb veszélyforrás. :)
Nekem egyik kedvenc játékom a műfajban a Left4Dead sorozat, így annak egyik mondatával szurkolok a főszereplőknek:
„I've not came this far to die now”

„ – Ha nem bánod… Volna pár kérdésem…”

Elég régóta készültem már a könyv elolvasására. Lassan egy éve… :)(: És most sikerült!
Azt mindenképpen le kell szögeznem, hogy tetszett. Nem véletlen, hogy négy csillagot adok neki.
Tetszett a szerkesztése: hol a katonákkal történő eseményeket követjük, hol pedig Kozma Andrást és az ő „hogyan éljünk túl egy zombiapokalipszist? -ét”. Ez az egész külön megspékelve az azóta megjelent Napló részleteivel. Mind a két szál érdekes, és végig azt várja az ember, hogy mikor érnek össze.
Olvasás szempontjából Veszprémi őrvezető és társai vonala nekem személy szerint jobban tetszett, Andris karaktere néha a már túl „tökéletes” kategóriát súrolta (minden reakciója, minden mondata olyan, mint a nagykönyvben).
Bejött a színhelyválasztás, hisz miért kéne mindennek mindig valami nagyvárosban zajlania. Persze, történnek a dolgok ott is, de a kisvárosokban is élnek emberek.
Tetszett, hogy még véletlenül sincsenek idealizálva a dolgok, és a „vadidegenek együtt élnek”-ből sem lesz a valóságtól távol álló „happy end”.
És amiért még is veszít egy csillagot:
– helyenként a megfogalmazást túl modorosnak éreztem
– furcsa volt nekem az információ lassú terjedése (Amerikában zavargások történnek, és egy közösségi oldal, egy „csevegős” oldal sem lesz tele képekkel, videókkal, kommentekkel? – kevés volt nekem, hogy pusztán hírportálok és híradók voltak megemlítve, holott társadalmunk minden zegét-zugát átjárja az infokommunikáció, a technológia, az internet)
– szerettem volna többet tudni a vírusról, terjedéséről, miért onnan és egyebek (bár tudom, hogy lesz még két kötet, tehát kíváncsiságom nem marad kielégítetlen ;) )

Summa summarum: nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt!! Jó téma, érdekesen feldolgozva, még akkor is, ha néhol TWD feelingje van az embernek :)(:
Nemsokára sort kerítek a Naplóra is :)(:
Kösz fiúk!! :)(:

Hm, hm, illenék írnom valami épkézláb értékelést.
A téma kedvenc, imádom a zombikat, zombifilmeket. Könyvben viszont még nem volt szerencsém hozzájuk (na jó, novellához már igen:D). @Sansa volt olyan kedves, és kölcsönadta nekem, ezúton is köszönöm neki.:)
A magyar nevek, helyszínek csak először voltak furcsák, aztán megszoktam, én amúgy is eléggé tartózkodó vagyok a magyar írásokkal, de sikeresen küzdök ellene.
Az elején megijedtem a katonai dolgok, leírások miatt, nem az én asztalom nagyon, mondom, mi lesz velem, ez olyan pasis regény inkább. De aztán hamar kiderült, hogy ez azért nem teljesen ilyen lesz. Én nagyon élveztem a leírást, és pont az egyszerűsége miatt, szerintem nincs ezzel semmi baj, ráadásul nekem is sikerélmény, hogy mindent elsőre megértek.:D
Szeretem az ilyen egyszerű, de mégis nagyszerű regényeket. A karakterek rendben voltak, bár kevés derült ki róluk, viszont mivel nem egy lezárt regény, így ismerkedésnek ez pont elég volt. A futó zombikat én is imádtam, így sokkal parásabb a dolog, haladni kell a korral.:) Volt néhány vidám pillanat is, bár lehet, hogy valamelyiken csak beteg lelki világom miatt röhögtem. :D
Ami személy szerint „nem tetszett”, hogy kicsit lassú hömpölygött a történet, az utolsó néhány fejezetben pörögnek fel igazán a dolgok. Én szomjazom ilyen témában, hogy végigszáguldjon rajtam, de közben jól meg is csócsáljon, többször is, hogy stílusos legyek. :) Egy kicsit több vért és durvaságot is elbírtak volna szerintem a lapok.
Mindenesetre újraolvasós, és klassz kis könyv ez. Kell saját. :)
@hankman , @lengyeldavid – fiúk, jár a tisztelet, köszönöm az élményt, és nagyon várom a folytatást, ahol remélem több dologra is fény derül:). ajánlom, hogy legyen benne kufirc :D Egyébként azért is volt jó a magyar helyszín, mert sokkal jobban elképzelhető számunkra is, hogy igen, velünk is megtörténhet. Amúgy is betegesen vonzódom az ilyen dolgokhoz, nem egyszer „álmodozok” ilyenről, elképzelem, ahogy machetével végigkaszálom a Pécsi utcát:D, meg túlélők, meg bunker, meg minden ilyen egyéb:D.

Újraolvasás 2013:
Szegedre járok suliba, így a könyvben szereplő helyszíneket is ismerem, ami nagyon jó érzéssel tölt el. Tudom merre járkált Andris, mert én is megfordultam már ott :)
***

Nagyon kíváncsi voltam már erre a könyvre. 1 hónapja átmentünk Kiskőrösön, és akkor az autóba elkezdetem mondani a családnak, hogy van egy könyv, ami itt játszódik, zombis meg izgi és kíváncsi vagyok rá. De a válasz: biztos jó, de hónap vége van, várd meg a fizut. Szóval le lettem oltva, aztán a lelkesedésem alább hagyott. A Könyvhétre pedig csak szombaton tudtam felmenni, szóval lemaradtam a vasárnapi dedikálásról. A héten viszont átmentem a szomszéd könyvesboltba, ahol a könyvből nem volt, de megrendelték nekem. Másnap már hoztam is haza. Hétköznap nem akartam nekiállni, mert úgy voltam vele, hogy 250 oldal egy nap alatt simán elolvasható, és ha annyira jó, mint ahogy gondolom, akkor nem kínzom magam azzal, hogy félbehagyjam a munka miatt. Szóval végre elérkezett a mai nap :)

A könyvről:

Nagyon jó volt ismerős helyszínekről olvasni. Mindig megdobogtatta a szívemet, amikor Kecskemét szóba került. :)
A történet jó, imádom, hogy itt játszódik, hogy ismerem a helyszíneket és be tudom azonosítani, hogy mi hol történik. Nagyon pörög, nem lehetett letenni (valaki* kiírta, hogy ha még egy ilyet olvas, akkor az illetőnek a kezéhez ragasztja az említett könyvet, de az se lenne baj, ha a következő részt ragasztanátok hozzám :D)
Andris és Krisztián párosát már az elején bírtam, Szabi viszont már akkor se jött be, és a vele kapcsolatos rossz érzésem be is igazolódott.

* @Maate írta:
„Ha én lennék a főgonosz irodalmi körökben, akkor az lenne a speciális képességem, hogy aki leírja, kiejti valaha a száján, hogy letehetetlen egy könyv, annak a kezéhez nőne véglegesen a fent említett papírtömb.
Igen, gonosz lennék, na:)”

Kezdhetném azzal, hogy megveszek a zombiirodalomért, de nem kezdem, mert nem sok olvasnivalót találtam még a témában. Szóval az igazság az, hogy megvesz_nék_ a zombiirodalomért, és mínusz feltételes mód a zombifilmekre. Gonosz halottak, Holtak hajnala (mindkét verzió), és még sorolhatnám: ha horror, a zombisakat sose hagyom ki. Van a gondolatban valami riasztó, valami, ami ijesztőbbé teszi a sírjukból felkelteket, mint a vérfarkasok, vámpírok (cöh, bocs, nekem a két utóbbi nem igazán fekszik :)) mitológiája. Anno még narrátorosan izgultuk végig a tiltott gyümölcsöt – gyerekként nem örültek a felnőttek, hogy erre hajtunk – a nyugatról behozott, alámondással, és piacon megvásárolt zombis VHS-eket.
Szóval a könyv már magával a témaválasztással is megvásárolt (amit olvastam zombitémában, az a kedvencek temetője volt Kingtől, és szintén Stephen bácsitól az otthoni szülés című novella). A zombijai nem cammognak, hanem rohannak, szintén plusz pont.
Tetszett a magyar helyszín, magyar szereplők, magyar viszonyok ábrázolása, és az is, ahogyan a menekültek életét leírta a szerzőpáros. Imádtam a fejezet elején a naplóbejegyzéseket, és érdekes volt a befejezés. Valahogyan… nem neheztelek azért, hogy ennyire nyitva hagyta a főhős sorsát, bízom benne, hogy miután megjelennek a folytatások, meg fogom tudni, mi lesz Andrissal.
Amit kicsit egysíkúnak éreztem, az a karakterábrázolás, valahogy mindössze két embert éreztem igazán élőnek, Andrist és Istvánt.
És némi perverz vonzalmat véltem felfedezni a már szó használata iránt, de mindez ellenére élvezetes utazás volt, és amikortól megjelennek a túlélő elzártak nehézségei, egyszerűen nem lehet letenni. Onnantól pörög a cselekmény, és meg kell tudni az olvasónak, mi lesz ebből.
Az erotomán zsernyák meg nagyon arc!

Két Philip K. Dick-el és egy berlini csatáról szóló kötettel a kezemben, Somogyiban, sorban állva, kicsekkolásra várva szokás szerint leellenőriztem a balra lévő polcokat, ahol a szemembe tűnt egy színes-szagos borító, ami azt mondta: „Holtak világa”. Ha nem nézem meg jobban, hogy a srácnál nem valami varázsbigyó, hanem egy szimpatikus sörétes van, azt hiszem, még egy vámpíros valami, amihez én csak azért nyúlok, hogy ne legyen útba… Így viszont kipattantam a sorból, elolvastam a hátulján a leírást, és – ismét kicsit gondolkodóba esve, hogy nem-e legközelebb kéne mégis kivenni – ráraktam a kupac tetejére, és elutaztattam Hagymavárosba. Mint kiderült, jobb, hogy nem vártam vele.
Akkor nézzük, mi is tetszett nekem benne.
Zombis. Már egy elég nagy jó ponttal indít a könyv, főleg, hogy nem túl bő a zombis irodalom kis világunkban. Gondolom még él az a sztereotípia, hogy élőholtak a moziba ijesztgessék az embereket, de többet ne várjunk tőlük (ehhez képest szerintem az eddig legjobb dolog, ami ilyen témában született, az a Walking Dead képregény…). Az már csak hab a tortán, hogy nem csak az írók, de a regény minden porcikája magyar, jó látni, hogy a zombik nem csak jenki környezetben élnek meg. (A zombik élnek meg, höhö, értitek.)
Erre az alapra embereink ráhúztak egy egész jó történetet. Igazából mondjuk ez tök szokványos, jönnek egyik oldalon az élőholtak, másikon meg sok ember menekül, aztán valakiből reggeli/ebéd/vacsora lesz, mások meg „hohó, nem úgy megy a'!” felkiáltással eleresztenek pár „heccsátot”, majd elbarikádozzák magukat, hogy végül ne a zombik, hanem a várakozás végezzen velük. Ez utóbbi külön tetszett, vagyis hogy nem valami akció-ponyvát kapunk, ahol sérthetetlen, kigyúrt zsaruk végtelen lőszerkészlettel puffogtassanak egy városban, ahol csak éjszaka van meg egy felrobbanni készülő atombomba (no offence, Resident Evil), hanem egy hihető, ízig vérig magyar világot.
Ja, ha már feljött az akció: szerintem remekül fel volt építve a dolog, hogy csak a végére maradt az igazán nagy mészárlás, ami azért mégis dukál egy ilyen történethez. Gratulálok az íróknak, a lépcsőházas jelenet véleményem szerint tökéletes időpontban jön, nagyon hangulatos és izgalmas. Ha meg kéne filmesíteni, tuti lassítva lenne a puskadobós-fejszétlövős pár (másod)perc.
Oh, és mielőtt még elfelejtem: még egy jó pont a kettős „mesélés miatt”, vagyis hogy nem közvetlenül ismerjük meg Andris sztoriát, hanem a katonás részen keresztül. Tetszett, hogy előbbit néha megszakították a járőrözések, a felolvasó egyéb elfoglaltságai. Pedig máskor az ilyen megszakítások baromira idegesítettek volna.

És akkor most jöjjenek azok, amik kevésbé nyerték el a tetszésemet. Nem leszek kegyes, előre szólok, nem fogtok szeretni.
Először is a szereplők. Valamelyik másik véleményező megjegyezte, hogy igazából csak Andris és Krisztián karaktere bontakozik ki jobban a könyvben. Ehhez nem tudok mit hozzátenni, tényleg így van. Kicsit a többiekbe is vihettetek volna valami színt, hogy ne csak okos egyetemisták és hülye rendőrök legyenek benne.
Viszont a párbeszédek. Jaj. Főleg az elején, a nyugisabb részeknél jaj. De később se javul a helyzet sokkal, csak kevésbé feltűnőbb. Annyira mesterkéltnek éreztem őket. „Uccu neki”…. tudom, hogy ez mit takar, de soha, soha az életbe még ezt nem mondta az én ismerőseim közül senki. Nem tudom elképzelni, hogy egy korombeli ilyen kifejezéseket használ a barátai körében. Viszont van más, amit mi speciel gyakran használunk, a könyvben viszont nem fordult elő; ezek pedig azok a szavak, amelyekben nyelvünk elég gazdag, a televízióban mégis (jogosan) kifütyülik….. Őszintén, én már akkor eleresztek pár „***** *** a ***** *****”, ha beverem a lábamat. El se tudom képzelni miket mondanék, ha épp félszáz élőholt akarna széttépni engemet és társaimat, miközben egy ember szerencsétlensége miatt nem haladunk.
És ha már szerencsétlenkedés: én annak a Gergely Tamásnak a karakterét kicsit árnyaltam volna, mert így nagyon ponyvaregényes, bal**** fő gonosz képét adja, amilyenek miatt épp nemrég dobtam félre egy Warhammer 40,000 könyvet.
*lélegzetvétel*
No, a másik gondom. Szintén csak az elején zavart, de akkor nagyon.
Ez pedig a stílus. A stílus, ami igazából….hát, mintha nem is lenne. Nem akarok bántó lenni, de a könyvnek igazából számomra nem volt esztétikai értéke. Pedig én ezt azért elvárom egy irodalmi műtől. Így az egész kicsit olyan tudósításszerű, egyszerű, világos mondatok. Nincs benne semmi olyan, amire azt mondhatnám, hogy „arohadt, ezt milyen jól leírták, eszembe se jutott volna ezt ehhez hasonlítani”.
Lehet, hogy csak az én mániám az, hogy az úgymond „üresjáratokat” (amikor nincs párbeszéd vagy csak a táj leírása a lényeg) feltöltsem valamivel, de nekem akkor is hiányoztak belőle olyan mondatok mondjuk, hogy:
„Látszólag szinte teljesen elnéptelenedtek az utcák. A gépkocsik nagy része valószínűleg épp a sztrádán rostokolt gazdáikkal egyetemben, azok, amelyek mégis a házak előtt álltak bizonyították, hogy valószínűleg pár ember meggondolta magát, és inkább lakóhelyén próbálta magát elbarikádozni.
A korábban rohanó emberekkel zsúfolt járdán most csupán pár újságpapírt kergetett a szél. A lapok címoldalán egytől egyig csak egy dolog szerepelt: A halottak újra köztünk járnak!. A város kitelepítése iszonyatos kapkodás közepette történt meg; erről tanúskodtak az üresen kongó villamosok és trolik, valamint a káoszban egymásba rohant, sokszor még tán most is élő tulajdonosaikat fogságban tartó kocsironcsok.” (85. oldal 5-6 fejezetét például én így írtam volna le.)

Ha ezen a regényen csak az utóbbiakon finomítva dolgoztok egy kicsit, simán menne az öt csillag. Persze így sem érződik összecsapottnak a történet, sőt, elsőkönyveseknek ez kifejezetten jó, csupán egy kis utómunka fért volna rá. De így is végig élveztem az egészet s nem bántam meg, hogy időt szántam rá.

No, ennyi lettem volna, most lehet engem dobálni.

ui.: Úristen! Ez Wordben két oldal!! Ki fogja ezt elolvasni?!