Lénárt Éva (szerk.)

A ​tizedik tanú 7 csillagozás

Mai grúz elbeszélők
Lénárt Éva (szerk.): A tizedik tanú

A ​másfél évezredes hagyományokra visszatekintő grúz irodalom prózai ága századunk második felében ismét előretört és megújhodott. Ez a mai grúz szellemi élet egyik legizgalmasabb jelensége.
Meggyőző példa erre mind az élő klasszikusnak számító Gamszahurdia történelmi tárgyú elbeszélése, mind a középnemzedék – Lordkipanidze, Csikovani, Kipiani – háborús témájú novellisztikája, mind pedig a legfiatalabbak közé tartozó Inanisvili-nek a nagyvárosi művész értelmiség érzés- és gondolatvilágát a pillanatképek pontosságával rögzítő kisregénye.
Ahány szerző, annyi merőben elütő, színes egyéniség; mindnyájan egymáséval össze nem tévesztő hangon szólnak. Megtaláljuk az intellektuális prózai stílust csakúgy, mint a székely góbé furfangjával rokon, olykor Tamási Áron vagy Tersánszky figuráinak csavaros észjárására és beszédmodorára emlékeztető, hol tündéri, hol vaskos népi humort. Más elbeszélők meg a szimbolikus vagy az… (tovább)

A művek szerzői: Grigol Csikováni, Arcsil Szulakauri, Nodar Dumbadze, Grigol Abasidze, Lénárt Éva

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa

>!
Európa, Budapest, 1974
364 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630704129 · Fordította: B. Fazekas László, G. Lányi Márta, Lénárt Éva, Makai Imre

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

oross>!
Lénárt Éva (szerk.): A tizedik tanú

nagyon hullámzó. nyilván nem véletlen, hogy a válogatás jelentős része kapcsolódik a második világháborúhoz, s ez rányomja a bélyeget nagyon. nincs benne igazán ütős, erős novella. átlagban jók, de semmi több…

Mandragoria>!
Lénárt Éva (szerk.): A tizedik tanú

Bár mostanában hallani Grúziáról, azelőtt nem hogy a politikai életéről, de az égadta világon semmiről nem hallottam, aminek köze lett volna hozzá, ezért már önmagában is érdekes, eldugott és rejtélyes ország, így hát nem volt kétség, hogy előbb-utóbb sorra kerül a nemzetek csatáiban. :)
Elég hullámzó a novellák, elbeszélések, sőt a két regényrészlet (ami elég rossz választás volt) színvonala, sőt, egészen témájában sem tudnék egyértelműen közös vonást találni. Nagyjából az 50-60-as években játszódnak (az egyikben a hirosimai bombázás talán 10. évfordulóját említették) és szinte mindegyiknek köze volt valamilyen háborúhoz vagy felkeléshez (a történelem nem az erősségem, az írásokból semmi konkrét nem derült ki!), ami, őszintén szólva, nagyban rontotta az élvezhetőségüket.
Ami leginkább kilóg az a sorból, az mindjárt az első novella, a Rege az ötszáz bolniszi vitézről. Egy ásatásról szól, kis mítosszal átszőve és inkább az emberi lélek halhatatlanságáról szól. Se háború, se rossz körülmények, se más negativizmus. A hossza nem elég ahhoz, hogy feszültséget keltsen.

Amik érdekesek voltak, de inkább csak potenciállal rendelkeztek, maradéktalanul nem nyerték el a tetszésem, legfőképpen az elhamarkodott, odadobott, semmitmondó lezárások miatt:

Galambok: a háttér természetesen a háború, két fiatal az eget vigyázza ellenséges bombázók után kutatva, de a szinte unalmas három vasárnapot feldobja kettejük félénk kapcsolata. A végén persze van egy kis tragikus csavar…
Látom a napot (regényrészletek): több részlet szerepel itt, bár a szereplők azonosak, a konkrét kapcsolatot nem látom, hogy fejezetek-e, vagy mindegyik önálló részlet, de olyan, mintha mindegyik különálló történet lenne. Az eleje vicces, de aztán a legutolsó, Látlak benneteket, emberek!… meglehetősen szomorú.
Lakók: a leghosszabb elbeszélés, amiben szintén van egy kis háborús háttér – az apa a frontra küldi beteges fiát, de a lényeg inkább a magányon, az útkeresésen, a mindennapi életben való részvétel ellenére érzett kilátástalanságon és a látszatboldogságon és némi keserű, családi irónián van.
Aranyreverendák: egy egészen egyszerű helyszín, ahol szintén nincs semmi front, egy újságíró szerkesztőségen játszódik, amelynek középpontjában egy novella áll. Bár magán a történeten nincs semmi érdekes, inkább az előadásmódján, a megjelenésén és a valósággal összehozott kapcsolatán van a meghökkenés hangsúlya.
Ősszel, amikor érik a szőlő: ez sem volt rossz, a múlton való (egy egész családi életút) elmélkedés egészen beszippantott, a kevés jelen kevésbé, de a vége talán a legjobban sikerült, nem hagyott kétséget, nyíltan közölt és ez az egész történetet keserűvé tette.

Ha a másodikat is számolom – amit egészen nem kellene, mert csak töredéke volt érdekes), akkor az úgy is csak a fele. Nem túl jó arány.
Ahogy az utószó írja, valóban nem sikerült kellő képet nyújtani a grúz irodalomról, ráadásul hiába a kötet sorozatcíme, egyáltalán nem modernek.
Kíváncsi lennék, hogy vajon 21. századi válogatás is van-e?!
Bár némelyiken igen csak nyögvenyelősen haladtam (a legborzasztóbb az utolsó kettő volt, bár az utolsó a megfogalmazás ellenére akár érdekes is lehetett volna), azért örülök, hogy sikerül ilyen kicsit sem szokványos antológiát is kifognom, és hogy egyáltalán létezik!

gerenuk>!
Lénárt Éva (szerk.): A tizedik tanú

Számomra úgy tűnt, hogy inkább szovjet, mint grúz irodalmat vonultat fel ez a könyvecske, és sokszor éreztem, hogy az adott novella akár a mi országunkban is játszódhatna, ha kicserélnénk benne a neveket. A kötet nem okozott nagy irodalmi katarzist, de általa Grúzia felkerült a fejemben lévő térképre és végül kíváncsivá is tett a grúzok korábbi valamint kortárs művei iránt. (És most már azt is tudom, hogy mi az a kvevri. :) )


Népszerű idézetek

kaporszakall >!

Dzsaniko felesége egy ideig meglepődve nézte férjének bolond viselkedését, aztán próbálta elkergetni a gyékényről, de sajna, hasztalan. Az amúgy is házsártos asszony végképp megvadult: ádázul szidta-átkozta férjét, de az rendületlenül feküdt a fa alatt, mintha nem tudná kiheverni a baját, akár egy súlyos beteg, és semmibe vette feleségének tombolását. A felbőszült asszony összevissza karmolta csökönyös férjét, a fejéhez vágott néhány csészét meg aljat, de mégse tudta visszatéríteni a valósághoz a lelki gyötrelmek ingoványába süppedt Dzsanikót. Miután minden reményét elvesztette arra, hogy jobb belátásra bírja férjét, előbb kétségbeesett, végül pedig beletörődött sorsába – összeszedte a hozományát, és visszaköltözött a szülői házba.

301. oldal (Vladimir Sziharulidze: A tizedik tanú)

Mandragoria>!

– Látjátok, barátaim, milyen mulandó minden földi nagyság. Sem a gyönyör, sem a szó, sem a szerelem nem tart örökké, mivel mindez eltűnik, amint az ember, aki mindezt átélte, bevégzi földi pályáját.
Csak a hősiesség örök! Mivel az igazi hősiesség, bár gyakorta névtelen marad, tovább hat az utódokra még akkor is, amikor az, aki a hőstettet véghezvitte, erről már nem tudhat.

Konsztantin Gamszahurdia: Rege az ötszáz bolniszi vitézről, 18. oldal

Mandragoria>!

[…] Apró szeretetek töméntelen sokaságából van összerakva a világ, mint a fészek. Én pedig egyedül vergődöm, mint a fészekből kiesett madárfióka…"

Tamaz Csiladze: Lakók, 171. o.

Mandragoria>!

A palimpszeszt olyan pergamen, amelyre egykor írtak, aztán letörölték róla, és valami mást írtak rá. Ha világosság felé tartjuk, látni lehet a régi és az új írást is… A lelkünk is ilyen palimpszeszt. Valaki jön, ír rá és letörli, újra ír és újra letörli…

Revaz Inanisvili: Valaki lekésik az autóbuszról, 252. o.


Hasonló könyvek címkék alapján

Kuczka Péter (szerk.): 22 detektívtörténet
Fekete István: Vasárnap délután
Agatha Christie: Karácsonyi krimik
Kuczka Péter (szerk.): Galaktika 107.
Babits Mihály: Tímár Virgil fia / Halálfiai / Válogatott novellák
P. G. Wodehouse: Majd a Tóbiás!
Talamon Alfonz: Talamon Alfonz művei
Valentyin Katajev: Ifjúkori regény
Fábián Zoltán – Dér Endre – Tóth Lajos – Szabó Pál – Csák Gyula – Csoór István – Timár Máté – Bertalan Ágnes – Gerő János: Dajkáló táj
Kövesdi Károly: A nagy banán árnyékában