Völgy ​a világ végén s más történetek 49 csillagozás

Lénárd Sándor: Völgy a világ végén s más történetek Lénárd Sándor: Völgy a világ végén s más történetek

Ha ​megpillantom Donna Irma első házait, okkal vagy ok nélkül, de otthon érzem magamat. Pedig tudom, otthon ott van az ember, ahol gyökerei vannak, halottai az anyaföldben, ahol tegezik az embert, ahol a nagyapja ültette diófának a gyümölcsét töri, és fát ültetve unokáira gondol. Mégis otthon érzem magam, mert ismerem a két házat, melyek balról, az út felett, jobbra, az út alatt, mint zöldre mázolt deszkavárak, a bejáratot őrzik. Jobboldalt kisfiú született, és egy-két fogással segítenem kellett; bal felől egy nagyon fáradt, nagyon öreg asszonyt kísértem az utolsó kikötő felé: útja a német Samoa-szigeteken kezdődött, Ausztrálián, a Csendes-óceánon keresztül vezetett ide, és már nem volt érdemes folytatni. Nincs kulcsom az élet kapuihoz, de néha hívnak, hogy kenjem meg sarkait.„Szép szeptemberi, vagyis tavaszi délelőtt volt. Úgy éreztem, Háry János nyomán járok, eljuthatnék a világ peremére is, leülhetnék egy kicsit, és lóbálhatnám lábaimat a Semmibe… Az út mentén, pálmalevéllel… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1967

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 1985
706 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631405362
>!
Magvető, Budapest, 1973
642 oldal

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Euklidész


Kedvencelte 16

Most olvassa 7

Várólistára tette 51

Kívánságlistára tette 20

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
mdmselle IP
Lénárd Sándor: Völgy a világ végén s más történetek

Még mindig csak szuperlatívuszokban tudok Lénárdról szólni: géniusz, író.
Magasan a legjobb szerző, akit valaha is olvastam, legjobban a Völgy a világ végén és a Római történetek tetszett, e kettőhöz képest az Egy nap a láthatatlan házban éppen csak a harmadik.

Nem teszem föl a polcra, mert Lénárdot elsietni nem lehet. Gusztálgatom még, és nem ámítom magam tovább. Soha nem fogok én írni. Akartam, de be kell látnom, hogy írni csak így érdemes, és ha ez nem megy, akkor belefogni sem érdemes. Az irodalom Lénárdon kezdődik. Lelki glikogén, obligát csoda.
Néhány laza csuklómozdulattal vászonra teszi a vázlatot, egyszerű szavakkal tölti ki a köztes űrt, a kép pedig életre kel. Lelket növeszt és kiszínesedik. A fül megtelik muzsikával, a levegő illatokkal terhes. A gyomorban éhség érzik, facsarodik a szív, mosolyra kunkorodik a száj. Domborzatot kap a táj. Római kövezeten csattog a szandál, brazil földből kifordult koponya szemgödrében páfrány vert gyökeret.
Csak hát ehhez élni kell. Én olyat nem tudok. Így nem, ennyire nem. Olvasni tudok.

3 hozzászólás
>!
fióka P
Lénárd Sándor: Völgy a világ végén s más történetek

Bölcs rezignációval megírt élet. Tiszteletre méltónak találom azt, aki képes erre, én az utolsó leheletemig kapálóznék, küzdenék s valószínűleg épp ezért arra a bizonyos utolsó korty levegőre nem is kellene olyan sokat várnom.
Lenyűgöző a műveltsége, Bachért és az orgonázásért külön szeretem, a kertészkedésért és a millió szálon futtatott irodalmi ténykedéséért szintén. Igen, valahogy így kellene élni, hasonlóról ábrándoztam én is, a gond csak az, hogy nem vagyok irodalmár és még az orgona is elhagyott jó pár éve.
Humoros, jó könyv, viszont voltak dolgok, amiket nem tudtam lenyelni: pl. a kutyák, a négerek és a többiek. Erre nincs bocsánat. Határozottan tagadom a korszellem befolyását, mint felmentő érvet. Ha nekem valamiről megvan a határozott véleményem, akkor arra nincs mentségem, nem is kell legyen: az az enyém. Ha meg nem, akkor miről is beszélünk?

4 hozzászólás
>!
dwistvan P
Lénárd Sándor: Völgy a világ végén s más történetek

Egy jó humorú írót ismertem meg, akinek a könnyed hangvétele mögött azért sok keserűség érezhető. Több regény is sorakozik a könyvben. Életrajznak is nevezhető a kötet.
A legjobban tetszett a Völgy a világ végén. Ebben is miközben dél-amerikáról ír, a honvágy erősen érezhető. Jó sztorik, érdekes emberek, egzotikus tájak, szokatlan élővilág.
A Római történetek életének és viszontagságainak egy másik szakaszáról szólnak. Ez számomra kissé hosszadalmasra és vontatottra sikerült, de a gúnyba forduló humorával egész jól kifigurázza a második világháború ostoba ideológiáit, az olasz közéletet. De a kisemberek szenvedését és talpraesett túlélő taktikáit is igyekszik megmutatni.
Egy nap a láthatatlan házban ismét a természeté, a történeteké, az irodalom és a latin nyelv berkeiben átélt tapasztalatait is megosztja.
Elmenekült valami elől. Berendezkedett egy új környezetbe, bizonygatja, hogy ez mennyire más, hogy jól érzi magát, de azt is hogy mégsem. Az élete során sok szenvedés kísérte. Jó gyógyír a magány de vele jár a honvágy is.
Írói stílusa egyedi és nagyon szeretetre méltó ahogy humorával célba veszi azt, amit kritizálni érdemes. Néhai főnököm ajánlására olvastam el, ezért hálával tartozom neki.

>!
GTM P
Lénárd Sándor: Völgy a világ végén s más történetek

Lénárd Sándor fantasztikus mesélő! Már az első kötet, amit olvastam tőle, elvarázsolt, és ebben sem csalódtam. Nem azért olvastam lassan, mert nem volt jó, hanem csak megfogadtam @tgorsy tanácsát, és a hat mű között, amit a kötet tartalmaz, szünetet tartottam. Így látszott célszerűbbnek: sok más teendő elszólított a könyvektől, lemerült aggyal pedig nehéz magvas gondolatokat olvasni.
Pedig Lénárd úgy mesél, hogy odaszögez. Anekdotákat, legendákat fűz fel a mese fonalára, és beleszövi egy kivételes elme gondolatait világról, népekről, emberről. Szemlélődik, és mindent saját szűrőjén keresztül láttat velünk is. Megismerjük a dél-amerikai világvége európai telepeseit, a háborús Róma emigránsait, az amerikai polgárháború győztes veszteseink legendáit. És közben példát kapunk empátiából, humánumból. Mert az író – szerintem – soha nem ítélkezik. Csupán csendes, rezignált iróniával tárja elénk azt, amit lát, amit megtapasztalt.
Többekkel ellentétben nem érzem, hogy ítélkezne, nem tartom lenézőnek, amit a bennszülöttekről és a feketékről ír. Éppen fordítva! A látszólagos elmarasztalás mögött együttérzés bújik meg. Az irónia a távolságtartás eszköze is, a diagnózis felállításához kívülről kell szemlélni a beteget. A társadalmi diagnózisnál ugyanez a helyzet. Különben is az orvos ne szenvedjen a beteggel együtt, hanem gyógyítsa! Lénárd Sándor pedig elsősorban orvos. És gyógyít. „Négert”, „indiót”, érdemes és érdemtelen beteget egyaránt.
Amúgy megemlíteném, hogy Lénárd műveinek többségét az 50-es, 60-as években írta, és akkoriban a magyar nyelvben a „néger” szónak semmiféle pejoratív értelme nem volt. És ha valóban lenézi, ha megvet őket, miért vetette volna papírra például ezt a mesét? http://moly.hu/idezetek/451689

>!
tgorsy
Lénárd Sándor: Völgy a világ végén s más történetek

Ebben a kötetben ténylegesen 6 írásmű és egy szösszenet található. Ez így igen tömeges. Az első 2 nagyon tetszett. De onnan halálosan untam. Már csak ismétli önmagát. Öt évnyi közökkel ha olvastam volna, jobban tetszett volna. Szerb Antalos, Faludias. Kevésbé elegáns, mint Szerb (gondolom jelent valamit, h. a kötetet Szerb Antalné Állította össze) Kevesebb a humor, mint Faludynál.Nagyon sok a felesleges szövegrész, az ismétlés. De ismétlem: nagyobb időközöket hagyva, ez valószínűleg nem így lett volna.

1 hozzászólás
>!
ppeva P
Lénárd Sándor: Völgy a világ végén s más történetek

Már elkezdtem olvasni, mikor rájöttem, hogy ezt már olvastam, valamikor 30+ éve… Jóformán semmire sem emlékeztem, illetve mégis. Megtaláltam azt a rövid kis történetet, ami miatt akkor becsuktam, és nem bírtam tovább olvasni. Ma már nem rázott meg annyira, de azért érdekes, hogy csak ez az egy epizód maradt meg bennem, és azóta is sokszor eszembe jutott.
A stílusa, a mesélőkedve, a humora, a tudástára elvarázsolt és lenyűgözött. Legjobban a brazíliai és a római történetei tetszettek, de az utolsó két történet hatására biztos keresek valami érdekes könyvet az amerikai Észak és Dél háborújáról. A könyv egyébként telis-teli van olyan információkkal, nevekkel, helyekkel, idézetekkel, kis történetekkel, amik további olvasásra, kutatásra, ismerkedésre buzdítják az embert. Százával tudnék idézni is belőle… Csak azt sajnálom, hogy nem tudok latinul – úgy elolvasnám latinul is a Micimackót. :)
Érdemes rajta hosszan eltöprengeni is. Tanulságos.
Van benne viszont egy-két nem PC megnyilvánulás… Manapság tömegek kapnák fel a fejüket a négereket, bennszülötteket általánosító tapasztalatai miatt, vagy pl. amiatt, hogy per „nyavalyatörős”-nek említi az epilepsziásokat… És a kutyákról is leszedi a keresztvizet egyetlen sommás bekezdéssel.

A könyvet részben papírkönyvként, részben e-könyvként olvastam (a mek.oszk.hu jóvoltából).

2 hozzászólás
>!
LuPuS_007 P
Lénárd Sándor: Völgy a világ végén s más történetek

Kissé becsapottnak érzem magam, már olvastam Lénárdtól.
A könyv tartalomjegyzéke alapján
Völgy a világ végén https://moly.hu/olvasasok/4465172
A Cagliostro-per
Római történetek https://moly.hu/olvasasok/4476823
Róma, 1938
Róma, 1943
Egy nap a láthatatlan házban https://moly.hu/olvasasok/4472279
A Nagy Medve a tengerbe fúl
Charlestonban

Ám ezek alapján sem bánom meg, hogy ismét találkozom a völgy lakóival és a Lénárd életének újabb vagy ismételt élettörténeteivel. Teljes mértékben nyugtatólag hat az emberre, amikor Lénárdtól/Lénárdról olvas.

>!
olvasóbarát P
Lénárd Sándor: Völgy a világ végén s más történetek

A harmadik kötet volt, amit olvastam tőle. Nagyon érdekesen mesél és akkora tudásanyag van mögötte, hogy minden mondatával tanít valamire. A történetei között szomorúak és vidámak is vannak, mindig honvággyal emlékszik Európára, de Brazíliában is otthonra talált. „ A városban megkeresett pénzen kicsiny gyógyszertárat vásároltam Donna Irma völgyében.Erősen hiszem, hogy ebben a völgyben él az örök béke és virágzik.”

>!
HA86
Lénárd Sándor: Völgy a világ végén s más történetek

Frissítő élmény volt belemerülni Lénárd Sándor Brazíliájába – néha jó olyan vidékről olvasni, ahol még nem járt az ember, és az olvasmány alapján képet alkotni róla.
Tetszett Lénárd Sándor stílusa: könnyedén teremt kapcsolatot az egymástól független anekdoták között, az átmenet olykor szinte észrevétlen, és amit kapunk, az egy homogén kép. Van valami vonzó a brazilok életfelfogásában. A gondtalanságukban, könnyedségükben (könnyelműségükben?), a természetközeliségükben. Abban, hogy az életet valóban (meg)élik, és nem tulajdonítanak túlzottan nagy jelentőséget sem a születésnek, sem a halálnak. Az olvasottak alapján, szerintem egyfelől „helyesebben” éltek, mint az európaiak. Másfelől viszont kevésbé (voltak?) érzelmesek – olykor egyenesen brutálisnak tűnt, ahogyan semmibe veszik a betegséget, a halált, és a másik ember fájdalmát…
Összességében véve, nagyon örülök, hogy egy magyar polihisztor írásán keresztül bepillantást nyerhettem az eldugott Donna Irma-völgy lakóinak életébe. Szeretem az emberekről szóló, igaz történeteket – így ezt is szerettem. Amit ez a kötet kínál: olykor megdöbbentő-meglepő, olykor humoros történeteket, melyek közös vonása, hogy mind érdekesek, mert egy, az európaitól elütő gondolkodásmódot és mentalitást mutatnak meg.
Fél pontot csupán azért vonok le, mert a visszaemlékezés döcögősen indult…

>!
prikolics
Lénárd Sándor: Völgy a világ végén s más történetek

Nem szívesen írok értékelést, de ez idekívánkozott, hogy legyen egy kis kontraszt.
Lénárd ezt írja: „nem vagyok hajlandó irodalomnak nevezni a jó szándékkal írt, de irodalom alatti könyveiket”. Szerintem ennek a mondatnak a vaskossága jól jellemzi a kötetet. Egyrészt hemzsegnek benne az ilyen túláltalánosító bölcsességek, másrészt – szerintem – nincs igazán jól megírva egyik könyv sem. Az utolsót abba is hagytam, mert sok az ismétlés a korábbiakból. Kár, mert ebből az élettörténetből valami nagyon kiválót is lehetett volna írni.


Népszerű idézetek

>!
danaida P

– Tudod, mi a jó könyv? Jó könyv az, amely két sorban vagy kétszáz oldalon rögzít benned egy képet vagy egy frázist, melyet soha életedben nem tudsz többé elfelejteni. Amely új húrt von emlékezeted hangszerére, s ha tíz év múlva megérinted, még mindig azt a hangot adja vissza.

Római történetek

Kapcsolódó szócikkek: emlékezet · hangszer · könyv
1 hozzászólás
>!
sztimi53 P

Minden kis szoba börtön (ha a szárnyaló képzelet vagy egy jó könyvtár nem dönti le a falakat).

123. oldal, Magvető, 2002.

>!
fióka P

Periklészt kérdezték egyszer, mit olvas legszívesebben. „Dicséretemet” – felelte őszintén.

526. oldal, Egy nap a láthatatlan házban

>!
fióka P

A magyar nyelv olyan, mint egy hangszer: aki játszani akar rajta, annak minden áldott nap gyakorolnia kell. Lehetetlen indogermán módon gondolkodni, és magyarul beszélni. A magyar nyelv mértana úgy üt el a többi nyelvétől, mint Bolyaié Euklidészétől. Magyarra mindent le lehet fordítani, magyarról úgyszólván semmit. A magyart – ez félelmetes – el is lehet felejteni!

11. oldal, Ember a világ végén (Magvető, 1973)

Kapcsolódó szócikkek: Euklidész · fordítás · hangszer · magyar nyelv
3 hozzászólás
>!
sztimi53 P

A májbaj járványszerűen terjedt. Lányok és fiatalasszonyok különösen sokat szenvedtek, és többnek szobát kellett bérelnie Poppschitznál. Ezek közt volt Hosentrogáné is; mája nappali és éjjeli kezelést követelt. Férje efeletti kétségbeesésében elhatározta, hogy öngyilkos lesz; pisztollyal és kötéllel kiment a kertbe. Először szíve irányába lőtt, de a golyó a hóna alatt repült ki, és az ól falába vágódott! Azután a narancsfára erősítette a kötelet. Szerencsére a lövésre elősiető szomszédok odaértek, még mielőtt megtalálta volna az alkalmas ágat, és sikerült nekik a búskomor sertéskereskedőt visszaédesgetni az életbe. A lövésre Hosentrogáné mája is visszakapta egyensúlyát, és a béke helyreállt.

189. oldal, Magvető, 2002.

3 hozzászólás
>!
danaida P

Soroljam fel – mint ahogy ez bemutatkozásnál illik – foglalkozásaimat? Voltam kukta, mértem házról házra vérnyomást, voltam a római Magyar Akadémia orvosa, koldultam, a Vezúv festői táján s Machiavelli szőlőhegye tövében mint az amerikai hadsereg antropológusa csontvázakat raktam össze apró darabkákból… Írtam még művészettörténeti, archeológiai, orvosi disszertációkat a Biblioteca Nazionale öles téglafalai mögött meg a vatikáni könyvtárban… Egy ideig két zongorán játszottam egy bankigazgatóval vacsoráért, s nála megértőbb szakácsnője krumplit lopott részemre a spájzból, hogy másnap is legyen mit ennem. Én voltam az ebtenyésztők első háború utáni kongresszusának fordítója. Voltak pácienseim: egy börtönőr egyszer elküldött egy isiászban szenvedő zsebtolvajhoz, aki továbbajánlott zsebtolvaj- és betörőkörökben. (Igen jól fizető betegek voltak.) Kezeltem egy püspök visszereit, egy rendfőnöknőnek lúdtalpbetétet rendeltem, mert a rend alapítója nem volt hajlandó megtenni a boldoggá avatásához szükséges csodát. És kezeltem egy, a Szentszékhez akkreditált követ disznóját is… az értékes állat 1943 hideg telén meghűlt, mert nem lehetett fűteni a követségi villa hevenyészett disznóólját. Ez a malac külön regényt érdemelne. A világ első, diplomáciai immunitást élvező hízója. Jelen voltam a disznótoron is. Brazíliában mint egy ólombánya mindenesorvosa kezdtem, betegápolói fizetéssel… csak hogy főbb foglalkozásaimat említsem.

15-16. oldal, Magvető, 2002.

3 hozzászólás
>!
fióka P

Értem azokat, akik nem olvasnak. Az irodalom átköltött élet. Az olvasó a tényeket másodkézből kapja. Olvasni veszélyes. Don Quijote példája mutatja, mi fenyegeti az olvasót, ha a napfénybe viszi a lámpafénynél olvasottakat. A könyvek összeesküdtek, hogy az olvasóval az ő különvilágukat hitessék el. Régen készült sémákba kényszerítenek egy új álarcú világot. Az irodalom a vakoknak mesél, a süketeknek mutat… de mi hiányzik annak, aki lát és hall? Az irodalom a vágyódókat olyan paradicsomba viszi, melyeket önmaguknak nem tudtak megteremteni. De miért olvasson az, aki szívesen él ott, ahol van?
Történelem? Akkor volna értelme, ha az elesettek írnák! Önéletrajzok? Tükrök, amelyekből akkor is angyal néz ki, ha ördög bámul beléjük. Közgazdaságtan? Meseországról beszél, a homo oeconomicus álomvilágáról. Ez az emberfaj a földön nem fordul elő.
Nem vagyok jó olvasó. Képzeletem nincs, csak a színtiszta valóságot vagyok képes leírni, tapadok a tényekhez… ezért nem értem a regéket, regényeket.
Mégis olvasnom kell, legalábbis magyarul…

Egy nap a láthatatlan házban, II. rész, IX. fejezet

>!
fióka P

A háború új tantárgyat hozott: a két nyelven írt újságokat. Volt egy nyelv a saját s egy az ellenséges hadseregek tevékenységének leírására. A gondolat nem volt új, már az Újtestamentum írói is tudták, milyen hatásra számíthatnak, ha ugyanazt az embercsoportot Krisztus szamara előtt „nép”-nek, keresztje előtt „a zsidók”-nak titulálják, de csak a háborús tudósítások terjesztették ki a nyelvkettősséget mindenre: az ellenség menekült, a saját csapatok tervszerűen vonultak vissza. Az ellenség repülőgépeit lelőtték. A sajátok esetleg nem tértek vissza. Az ellenséget bekerítették. Saját csapatok sündisznóállásokba vonultak. Saját katonák hősi halált haltak, az ellenségből hulla lett. „Mi” erkölcsi fölényben voltunk, „ők” esetleg anyagiban. A tanulékony újságolvasó csakhamar kapásból fordította az egyik nyelvet a másikra.
Más, de nem kevésbé tanulságos tanfolyam volt a svájci újságok olvasása. Semlegesek voltak, mint a kikötők tündérei, akik egyforma összegért minden nemzet tengerészének ugyanazt a testrészüket adják bérbe ugyanannyi időre – vagy egy kicsit árnyaltabban: a győzelemre állókat szerették jobban. A svájci újságok tökélyre emelték azt a rendszert, amelyben egy „egyrészt” után egy tényt, egy „másrészt” után ennek ellenkezőjét hangoztatták. Oroszország egyrészt már elpusztult, másrészt még erős tartalékai voltak. A francia parti erődítmények egyrészt bevehetetlenek voltak, másrészt hadászati szempontból túlhaladottak. A „másrészt” csak akkor hagyták el Tell Vilmos unokái (- azé a Tell Vilmosé, aki másrészt költött alak vagy kártyafigura -), amikor „egyrészt” az Ezeréves Adolf benzinnel leöntött teste már égett égő városában.

526-527. oldal, Egy nap a láthatatlan házban

>!
fióka P

Egyszer felballagott egy távol élő kolonista, aki véletlenül épp akkor jött a faluba, amikor az orgona jókedvében minden sípjából szólt. Egy ideig csak hallgatott, figyelt, aztán megkérdezte: “Hogy tanult meg ezen a gépen zenélni?” “Megmondom: most nemrég vette az egyház – mondtam –, s vele adták a használati utasítást is. Azt elolvastam.” “Könnyű annak, aki olvasni tud!” – sóhajtotta hallgatóm.

120. oldal, Völgy a világ végén (Magvető, 1973)

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Alexander Lenard: Völgy a világ végén
Molnár Gábor: A dzsungel doktora
Molnár Gábor: Kalandok a brazíliai őserdőben
Balázs Dénes: Amazónia
Molnár Gábor: Az óriáskígyók földjén
Molnár Gábor: Ahol az ösvény véget ér
Molnár Gábor: Barátom, a vadon
Kutasi Kovács Lajos: Fekete istenek – Fekete emberek – Az afro-brazil világ
Dékány András: Az elveszett sziget
Szendrőy István: Brazília bűvöletében