Egy ​nap a láthatatlan házban 89 csillagozás

Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban

A ​ház a világ végi völgyben felépült már; a kertet áthatolhatatlanul sűrű mandarinsövény veszi körül; a ház lakója csengő és óra nélkül éli napjait; de van saját forrása és zongorája meg könyvtára. Betegek ritkán zavarják – arrafelé az emberek csak végszükségben fordulnak orvoshoz, és az író bőségesen megoszthatja idejét orvosi teendői, kertje, tanulmányai, könyvei és a muzsika között – nem háborgatja senki. De nem igazi magány ez: a szerző, aki tizenhárom nyelven ír és beszél, és a fél világot beutazta, korunk kultúrájának legjelentősebb képviselőivel tart fenn levelezést, könyvének legmegindítóbb részlete az az alkonyi kép, amint a kanyargós úton közeledő autóbuszt várja, szívszorongva: „Az utolsó lejtőn felkapaszkodva, a felhőket keresi a fénycsóva. Most már csak két lehetőségre gondolok: vagy megáll majd a kapu előtt vagy sem. Ha lassít, valószínűleg megáll. Ha megáll, valószínűleg jött posta. Ha jön, talán jó híreket hoz! Megáll! Még nincs egészen vége a napnak: visszamenet… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1969

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Zsebkönyvtár Magvető

>!
Magvető, Budapest, 2005
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631424391
>!
Magvető, Budapest, 1977
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632703936
>!
Magvető, Budapest, 1969
258 oldal

Enciklopédia 74

Szereplők népszerűség szerint

Robert Graves

Helyszínek népszerűség szerint

Róma


Kedvencelte 33

Most olvassa 2

Várólistára tette 115

Kívánságlistára tette 88

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Chöpp >!
Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban

„Egyszer még egy lépéssel hátrább vonulok, az erdőben fogom felépíteni a kisebb kunyhót. Az öregember látóköre szűkül, kisebb élettérrel is beéri, összehúzza maga körül a kerítést, mint hűvös időben a kabátot. Megvárom, hogy a fák nőjenek egy kicsit, hogy zsugorodjam még egy kicsit… aztán csak nőjön be a rengeteg!”

Nagyon-nagyon-nagyon régóta készülök elolvasni. Még nem tudtam, hogy szeretni fogom, de azt igen, hogy ez a könyv kell a könyvtáramba. Nem is csalódtam! Úgy volt, ahogy kedvenceknél lenni szokott. Szerelem az első oldalakon.
Mondom magamnak: szépen lassan, jó lenne sokáig olvasni! Csakhogy alig vártam, hogy folytathassam. Minden egyes szavát lassan őröltem. Többször újraolvastam bölcsességeit. Mosolyogtam, bólogattam, idézeteket írogattam. Még be sem fejeztem, már az járt a fejemben, hogy kiknek a kezébe adom majd, hogy megoszthassam velük Lénard Sándor nyugodt, elmélkedő, igazi létszeretettel átitatott írását. Mert ezt igazán nem tarthatom meg csupán magamnak! Olvasni kell, vagy tapasztalni kell. Amit az ember manapság élet örvén csinál, az nagyon távol jutott attól, ahogyan élni kellene (nem mindennapi) napjainkat. A káosz oly mértékben uralkodott el felettük, hogy pillanatnyi megállást, kitekintést – nemhogy még sziesztát! – sem enged magának a millió „szegény”. Hogy mikor következik be az „értékek átértékelése”, nem tudom. Csak remélem, hogy legalább egyéni szinten egyre több a felébredett.

„A valóságok közt szörnyű űrök tátonganak. Hérakleitosz tévedett, amikor azt mondta, hogy az álmodóknak külön világaik vannak, de az ébredők világa közös. Nem közös – vagy talán nincsenek ébrenlevők.”

Szomorú, mi több, tragikus, hogy milyen kevesen tekintenek távolabb önmaguknál.
Míg el nem olvastam ezt a könyvet, megfoghatatlan volt a honvágy érzése. Lénard Sándornak köszönhetően úgy tapasztalhattam meg, hogy nemcsak értettem, de át is tudtam érezni.
Az egyik leghitelesebb írás, amihez eddig volt szerencsém hozzájutni. Örülök, hogy könyvtáramban tudhatom!

6 hozzászólás
Biedermann_Izabella>!
Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban

Nem ezt a könyvét olvastam életemben először, de emiatt szerettem bele több száz kilométerről, ismeretlenül is, egy halott férfiba.
Lénárd Sándor, egy dél-amerikai falucskában élő, magyar származású orvos, polihisztor egy napját írja le ebben a kötetben, miközben végigkalauzol minket azon, ami (nekem legalábbis) az európai műveltség maga – Bach, Horatius, Schiller, Marlow, és még sok-sok mindenki más. De a szerző nem csak a kultúrán, hanem a huszadik század általa megélt viharos történelmén is végigkalauzolja olvasóit. Szórakoztatóan, itt-ott cinikusan, mégis sok szeretettel, és nagy bölcsességgel.
A kötet Szerb Antal özvegyének személyes kérésére született, akivel Lénárd meglehetősen sokáig, és meglehetősen romantikus hangnemben levelezett, de akivel aztán a személyes találkozó már kevésbé romantikusra sikerült. Az Egy nap … azonban (szerencsére) még az ominózus randevú előtt elkészült, így a folytatásokban, levelenként íródott szövegeket Klára asszony rendezte sajtó alá, hogy aztán első ízben 1969-ben a Magvető Kiadónál meg is jelenhessen.
Nekem minden mondata jelentéssel bír, érvényes, minden mondatának tartalma és üzenete van.
Ha jól emlékszem, ezért lett nekem Lénárd könyve amolyan lelki glikogén. Olyan vegyület, amiből a szervezet szűkös napjaiban cukrot képes előállítani, vagyis energiát nyer.

12 hozzászólás
SteelCurtain>!
Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban

Ez a könyv még sokszor lesz újraolvasós. Nemcsak egészen egyedi hangvétele okán, hanem a páratlan gondolatgazdagsága és mellbevágóan meghökkentő perspektívái miatt is. Olyan nézőpontokból vizsgálja a világ jelenségeit, amelyekre álmomban sem gondoltam volna. Az egész olvasás során önmagammal hadakoztam. Egyrészt habzsoltam volna az izgalmas gondolatokat, száguldottam volna a kápráztató sorok között. Másrészt legszívesebben minden mondatot félórákig csócsáltam volna, míg ki nem szippantom az inspiráló gondolatok velejét. De a legfigyelmesebb olvasás után is számtalan velős csont marad felfedezetlenül ebben a műben. Számtalanszor elő lesz ez még véve!

4 hozzászólás
Uzsonna>!
Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban

Az emberiséget két részre lehet osztani: akik olvastak Lénárd Sándortól és akik nem. Az előbbiek a boldog szerencsések, mert egy csodálatos, az élet viharaiban megedződött, bölcs élet, életlátás leírásával és sok-sok remek történettel gazdagodhattak.
És városom betonhegységének kockaszerű barlangjában boldogan húzom ki magam, hogy megláthattam ezt a láthatatlan házat, amelyet igyekszem mindig szem előtt tartani, életrendjét pedig mindinkább magamévá tenni a lehetséges keretek között. (Sajnos az órát még nem dobhattam ki, de igyekszem minél több „nem számít az idő” (nem)tevékenységet végezni.)
És nem szűnök meg csodálkozni azon, hogy abban a növényekkel körülvett házban óra nélkül is belefér egy napba egy élet.

12 hozzászólás
bokrichard>!
Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban

Kihívás miatt vágtam bele a könyvbe, minden előélet nélkül. Nem tudtam, hogy mire számítsak, nem tudtam kiről, miről fog majd szólni, de volt egyfajta elképzelés bennem, ami azért nem jött be. A legbecsülendőbb, hogy egy igazi orvos, egy igazi polihisztor gondolkodó ember emigrációban töltött, merengésekkel tarkított mindennapjainak töredékeibe betekintést nyerünk. Megnyugtató bölcsességének cseppjei ott vannak a papíron, és aki elég nyitott, elég lassú hozzá, az remekműnek fogja tartani a tanítani való gondolatokat. Ám én ezeket a filozofálgatós, rengeteg műveltséggel, és gondolattal megtöltött, rövidnek látszó, de hatalmas lélegzetű könyveket bevallom őszintén nem annyira tudom még igazán szívből értékelni. Nagy tisztelettel adózok nekik, ahogy ennek is, de a szellemem, a testem nincs ezekre még felkészülve. Talán öregkoromra, amikor nem a könnyed irodalom világa lesz az alfa meg az omega, akkor újralapozom, és elmélyülök a fejem búbjáig. Addig marad a hatalmas tisztelet, és a példaképként tekintés Lénárd Sándornak, akinek a nevét, a személyét itt ismertem meg.

Goofry>!
Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban

A régi latinok rám olvasták már, a tudásomnak is van szülőanyja. Aha, van. És ezt nem csak a latinos műveltségű író kedviért mondom, hanem mert ez az írás bizony nagymértékű egyformasággal simult a világvégvölgy szövegeléséhez. Nevezetesen míg ott a világvégén a megjárt út köré szerveződött az elbeszélés, addig itt ugyanazon kulisszák között, egy eltelt nap köré csoportosult az elplántált textus. És hát kár lenne tagadni, voltak egyezések.

Készakarva lassú bíbelődéssel nyílt virággá olvasmányom. Úgy tartom, ehhez így kellett viszonyulnom: kis kortyokban inni szavait, komótosan civódva és ráérősen helyeselve a gondolataival.

A fákkal körülültetett, levél áradattal elborított udvarházban nagy az izzadságos buzgólkodás reggeltől estig, úgy kezeslábasan, mint pennakobakosan egyaránt. Míg a délelőtt főszerepet játszó és csókért epedő, minden élőnek édesanyja (jé, latinos hivatkozás!), az anyaföld kapja meg respektusát, úgy bealkonyultan már a felszántott pergamenen elvetett betűmagvak nőnek elkalandozón szerteágazó irománnyá. Csakugyan él párhuzam kertészkedés és írásmesterség között…
A kert által determinált és azáltal eredményezett láthatatlan remetelakból, mint bot csinálta csillagvizsgáló, ráláthattam kaotikus pályán haladó életem alkotóelemeire. És nem azér', de rendesen ránk esteledett mire egyetértésre jutottam Lénárd úrral, a káosz fatális, ugyanakkor szükségszerű voltára… Nem könnyű a remetékkel…!
Ha már a gondjaimnál tartok, hát önkéntelen odabökök még egy megjegyzést: láthatatlannal úgysem lehet kiszúrni. Ellenben velem jól kibabrált, mélyen tisztelt Alexander úr, a helyenként szájbarágón verbális metakommunikációval…

Mindegy, eleget hepciáskodtam. Nem várt fordulat következik: a könyv nálam okvetlenötös. Aki olvasta, megérti ezt. – Aki még nem olvasta, olvassa! Most még jelvény is kijár Lénárd Sándor könyveivel való lassúdón molyolásért: http://moly.hu/kihivasok/lenard-sandor-volgye-a-vilag-vegen :-)

1 hozzászólás
Zálog>!
Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban

Hamvas Béla valahol az írta, “Istennel nem lehet magázódni”, nem tudom, az istenekkel hogy van, de amíg az ember olvas, addig biztosan nem lehet, mert az író szavaiból a képzeletével teremt egy világot, amit fokozatosan belak, majd, mikor vége, magába olvasztja.
Olvassa mindenki, mert senkinek nem árt egy kis gondolatnyi darab a dokiból: ha vériszamos huszadik század egy ilyen csodás szavú, finoman somolygó bölcset tudott adni, még nincs minden veszve. Köszönöm, így a távolból is.

13 hozzászólás
dokijano>!
Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban

Egri Viktor írása (lásd @Gólyanéni linkjét a könyv adatlapján) jól közelíti a könyv műfaját:
„Műfajilag nehéz meghatározni a kötetet, nem regény vagy elbeszélések gyűjteménye, inkább afféle meditációkkal tarkított belső monológnak mondanám, melyet kis történetek és emlékezések szőnek át sűrűn, üdítő színességgel, sajátos jó ízét pedig bölcs iróniával fogant, szellemes elmefuttatások adják.”
Ezek miatt a morfondírozások és utalások miatt nem könnyű, de tanulságos olvasmány. Rá kell szánni az időt, az biztos. (Mondjuk azt nem értettem, hogy lábjegyzetben ugyan megmagyarázandónak ítélte, hogy a Mici Mackót (sic!) Milne írta, ugyanakkor a latin mondatok* egy része nincs lefordítva, csak sejteni lehet, mit jelentenek. Meg ez a Mici Mackó is mellbe vágott első olvasásra: Mici az a mackó? Úgy elbizonytalanodtam, hogy ellenőriznem kellett, Karinthy is ezt a címet adta-e Milne könyvének? Nem, mi magyarok Micimackónak ismerjük, így, egybe írva.)
Azt sem értettem, miért kellett Paphlagóniának nevezni a helyszínt? Én speciel végig Patagóniára asszociáltam. (Pedig az Argentínában van, több mint 1000 km-rel délebbre Dona Emmától, a szerző dél-brazíliai lakóhelyétől.) Paphlagónia pedig – eddig nem is tudtam, hogy létezett ilyen hely –, a Bizánci Birodalomban, Kis-Ázsia fekete-tengeri partján elterülő egyik tartomány neve volt. Ezt telepítette át a szerző Dél-Amerikába.
Ha már Karinthyra hivatkoztam, szintén ő volt az, aki humanista polihisztornak nevezte a szerzőt, nem alaptalanul. Tanulmányai során (és felnőttkorában folytatva) 10-12 nyelven megtanult. Ezek közül németül, latinul, olaszul és angolul (meg persze magyarul) publikált is. Emellett kitűnően zongorázott és orgonált. Nem állt tőle távol a „morbid humor” sem: előre elkészítette az öt nyelven megírt, és saját kezűleg illusztrált értesítőt, amelyben tudatta halálhírét a világgal.
Visszatérve a regényhez: érdekes módon a családja egyetlen szó erejéig sem jelenik meg a művében. Tudatlanul azt gondoltam, hogy Dona Emmába nem vitte magával a családját, pedig de. Én egy kicsit hiányoltam is őket. Nélkülük tisztára olyan hangulata volt az írásának, mintha magányos remeteként élte volna ott az életét, és minden energiáját a bennszülöttek gyógyítására, a kertje kialakítására és az irodalomra szánta volna.
Egy szó mint száz, olvassátok Lénárd Sándort, ha van türelmetek utánanézni az utalásainak. Ne vegye el a kedveteket a szerteágazó gondolatok lassú hömpölygése. Nehéz és fárasztó az olvasása, de sokat lehet tanulni tőle. Majdnem félbehagytam én is, de erőt vettem magamon, és érdemes volt. Mindenképpen keresni fogom a többi munkáját is.

* Na jó, azt nem árt tudni ehhez, hogy Lénárd Sándor perfekt bírta a latin nyelvet. Ezt mi sem igazolja jobban, minthogy ő fordította le latinra (többek között) Milne Micimackóját.

Habók P>!
Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban

Meghatározhatatlan műfajú könyv. Amikor egyik volt munkatársam kezébe nyomtam, azt mondta rá, ez egy szellemi hurkatöltő. Úgy tölti az olvasóba a történelmet, irodalmat, alapvető természettudományt, pszichológiát, néprajzot, nyelvészetet és más egyebet, hogy az ember észre sem veszi. Persze azért mégis – több könyvet is azért olvastam el az évek folyamán, mert ebben a nem-regényben olvastam róla. És azért olvasom el időről időre, mert még mindig örömet ad embersége, műveltsége, stílusa. Kedvenc. És az is marad.

2 hozzászólás
Gelso>!
Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban

Nagyon érdekes és kiegyensúlyozott „élménybeszámoló” egy vadidegen területen gyökeret verni próbáló, szerethető és olvasható stílusban alkotó írótól (vagy író alkotótól?). Egy nagyon tapasztalt, világ"utazótól", ill. olyan embertől, akit sokfelé vetett a sors, és akinek sokfelé meg kellett tudni tanulnia élni, fennmaradni, megmaradni. Annak tud igazi élményt jelenteni, aki kellően le tud lassulni a sorokhoz. Nagyon sok érdekes, megfontolandó és átgondolandó gondolat van benne, majd ahhoz is nekiülök, és kiírom.

Első olvasásom @olvasóbarát Lénárd Sándor völgye a világ végén c. kihívásához.

                                
Meg kell fejtenem, ki is volt ez a matematikus Warren Weaver – A kommunikáció matematikai elmélete c. mű megalkotója, és mi is ez a mű?
ill. még ezért is érdekes megjegyezni: „Számos új matematikai eredményt ért el, több általános tudományelméleti munkája jelent meg, és sok szórakoztató cikket írt Lewis Caroll: Alice Csodaországban c. könyvével kapcsolatban.”


Népszerű idézetek

Chöpp >!

Ha a világban rend volna, sohasem csodálkoznánk.

41. oldal

Kapcsolódó szócikkek: rend
4 hozzászólás
Biedermann_Izabella>!

Aki régen él távol szülőföldjétől (állam, haza, nemzet hon után a dolgok újabb álarca), megtanul valamit: az evés nemcsak éhség-, szomj-, munkakérdés: honvágy-kérdés is!
A kísérleti bizonyítékot megadni kissé körülményes dolog. Aki otthon bekanalaz egy tányér zöldborsólevest csipetkével, csak azt érzi, sótlan-e vagy sós, puha-e a borsó, vagy szüksége lett volna még tíz percre a tűzön. Végül arra a felismerésre jut, hogy nem olyan éhes, mint annak előtte.
Az Atlanti-óceán déli feléhez közel ez egészen máshogy van. Aki vagy tíz éve nem látott borsót, mert a bennszülött nem ismeri, s neki nem volt kertje, a végén földhöz jut. Addig levelezik, amíg öt vagy tízezer kilométer távolságból kap két maroknyi vetőborsót. Elülteti, lesi, jön-e felhő megöntözni, éjjel is odamegy, nem jön-e valamilyen korhely tücsök, nem lopja-e el a palántát, nézi, lesz-e olyan fehér a virága, mint az otthoni lepkéé. Aztán egy szép nap – egy nagyon szép nap – van két maroknyi zöldborsója! Ezekből nemcsak leves lesz: gőzükből felszáll egy elveszett világ, az első s az utolsó kanál közt enged a honvágy, feloldódik a vándor szorongása, aki még álmában is tudja, hogy akármilyen irányba is halad, haza sosem jut.

47-48. oldal

11 hozzászólás
Uzsonna>!

Az emberiséget két részre osztani: azokra, akiket reggel felkeltenek, és azokra, akik addig alszanak, amíg maguk ébrednek elhalványuló, szétfoszló álmaikból. A második csoport tagjai ritkulnak.
    Ez lenne a haladás? Azt hiszem, az ébresztőórák diktatúrája tehet a fáradt, ideges emberek szenvedéseiről. A végig nem álmodott álmok lemérhetetlenek, nem tűrnek számot, statisztikát – de döntően fontosak lettek volna. Tőlük függ a lélek egyensúlya. Csak a kialudt ember ébred mosolyogva. A telefon a gondolatokat tépi szét, az ébresztőóra az álmokat.
    Az új-kaledóniai vademberekről olvastam, hogy náluk halálos bűnnek tekintik az alvó ember ébresztését. Mondhatnám, mi vagyunk a sokkal vadabbak.

II. fejezet, 42. oldal (1977-es kiadás)

Kapcsolódó szócikkek: alvás
Chöpp >!

    Jó helyen vagyok, mert bőven jut abból a jóból, amit az ipar nem termel, hanem pusztít: a csendből.

16. oldal

Kapcsolódó szócikkek: csend
Uzsonna>!

    Könnyebb az élet, ha tudomásul vesszük, hogy nincs rend.

II. fejezet, 41. oldal (1977-es kiadás)

Kapcsolódó szócikkek: élet
danaida>!

„Ha Isten nem akarta volna az emberevést, nem teremtette volna az embert ilyen ízes falatnak” – mondta egy istenhivővé lett polinéziai törzsfőnök.

8 hozzászólás
Chöpp >!

Csak a kialudt ember ébred mosolyogva. A telefon a gondolatokat tépi szét, az ébresztőóra az álmokat.

42. oldal

1 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Széchenyi Zsigmond: Ünnepnapok
Bächer Iván: Rötúr
Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének
Szajbély Mihály (szerk.): A varázsló halála
Arne Falk-Ronne: Dr. Csörgőkígyó
Molnár Gábor: Dráma az őserdőben
Dobai Péter: Angyali agresszió
Hankiss János: Hajnali három / Habfürdő
Petrás Éva: Álarcok mögött
Arday Géza: Szellemi iránytű az emigrációban