Erő ​az erőtlenségben 0 csillagozás

Eszmélődés élmények és dokumentumok fölött a magyar katolicizmus helytállása köréből a kommunista diktatúra alatt
Lénárd Ödön: Erő az erőtlenségben Lénárd Ödön: Erő az erőtlenségben

Lénárd ​Ödöm írja: „Vácott, 1953. augusztus 1-jén – annak idején Szent Péter láncainak az ünnepe –, a Nagy Imre-féle amnesztia értelmében jöttem ki először a börtönből. Akkor már három és fél éve azt se tudták rólam, mint sok százunkról sem, hogy élünk-e még? Mert 1950 kora tavaszán, amikor felforrósodott a koreai helyzet, a kommunisták attól tartottak, hogy a harmadik világháború kirobbantásába mi, kiéhezett és elgyötört politikai rabok fogunk beleszólni. Ennek megelőzésére átvették a náciktól a náluk „Nacht und Nebel” (éjszaka és köd) költői néven futott rabtartási rendszert. Nálunk ez a tárgyilagosabb „néma ház” nevet hordta, a társadalomtól való tökéletes elzártságot jelképezve. Semmilyen érintkezésünk nem volt többé senkivel. Megszűnt minden levélírás, látogatás, csomagküldés. A nem eléggé megbízhatónak vélt őrszemélyzetet válogatott ávósok váltották fel. Az eleinte uralkodó teljes belső mozdulatlanság mellett – se munka, se könyv, csak tespedés – volt, aki megőrült, volt, aki… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1995

Tartalomjegyzék

>!
Kairosz, Budapest, 2008
284 oldal · ISBN: 9789636622022
>!
Márton Áron, Budapest, 1996
278 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639011134

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 4


Hasonló könyvek címkék alapján

Arthur Koestler: Sötétség délben
Mindszenty József: Emlékirataim
B. Varga Judit (szerk.): Don Bosco lelkét kaptad…
Bacsó Péter – Fábry Sándor: A tanú / Megint tanú
Koestler Artúr: Napfogyatkozás
Edith Eva Eger: A döntés
Laura Hillenbrand: Rendíthetetlen
Faludy György: Pokolbeli víg napjaim
Faludy György: Börtönversek 1950-53
Cserhalmi Dániel: Csengőfrász