A ​visszataszító város (A balszerencse áradása 7.) 28 csillagozás

Lemony Snicket: A visszataszító város

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A Baudelaire gyerekek továbbra is Olaf gróf elől menekülnek, és ezúttal ők maguk nevezhetik meg azt a várost, mely egy személyben a gyámjuk lesz. A választás D.S.A.-ra esik, mert remélik, hogy barátaik talán ezen a helyen raboskodnak. Megérkezve a poros, varjaklepte városba azonban csak értelmetlen szabályokat alkotó öregekkel és undok városlakókkal találkoznak. Börtönbe kerülnek, ahol ismételten szükségük lesz minden képességükre a szabaduláshoz…

Eredeti megjelenés éve: 2001

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Alexandra, Pécs, 2007
228 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633702604 · Fordította: Fedina Lídia · Illusztrálta: Brett Helquist

Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 44

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

kun_szilvia>!
Lemony Snicket: A visszataszító város

A történet eleje most elég nehézkesen indult és talán nem is volt benne annyi izgalom és cselszövés, mint a korábbiakban. De a végére szépen kikerekedett. Ez az első kötet, aminek a végén Poe bácsi sem jelenik meg, kíváncsi vagyok így hova vándorolnak a gyerekek egyedül. Szerintem ez a kötet eddig az, ami gyengébbre sikeredett a többinél.


Népszerű idézetek

bleknajt>!

Teljesen lényegtelen, hogy ki vagy és hol élsz, az sem számít, hányan üldöznek éppen, az az egy biztos, hogy amit nem olvasol el, az éppen olyan fontos lehet, mint amit elolvasol.


A sorozat következő kötete

A balszerencse áradása sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Jean Webster: Nyakigláb Apó
Rick Riordan: A csontlabirintus
Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai
Katherine Applegate: Kívánságfa
L. M. Montgomery: Anne otthonra talál
Jennifer Chambliss Bertman: A feltörhetetlen kód
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
Valeria Screwy: Miss Screwy csavaros árvái
Eric Elfman – Neal Shusterman: Hawking folyosója
Maja Lunde: A Nap őrzője