– Ha karácsonyi novellát írnátok, mi kerülne bele? Eddig, ami biztos az a hóesés, karácsonyfa, szeretet, öröm, esetleg eljegyzés. És még? – tettem fel a kérdést a levegőbe kiáltva.
– Bejgli, az mindig van! – intett anyám a konyha felől, kezében a késsel felém mutogatva. Az emlegetett finomságot kezdte szeletelni. – Úgyhogy az legyen benne.
– Meg nők! – kuncogott apám a fotelben ülve.
– Persze, Lacikám, mert neked mindig azon jár az eszed! Hagyd már a gyereket a sok sületlenséggel! Péter most valami rendes, karácsonyi történetet akar írni, nem? – fordult felém a ház asszonya.
– Persze, csak valami igazán meghittet szeretnék, és ezek a dolgok nem rosszak…
– Ugyan! Mind klisé! – legyintett apa. – Írj valami macsósat! Mondjuk a tavalyi karácsonyunkat Máriával és Bözsivel.
– Apa! Liznek hívják – néztem rá összehúzott szemöldökkel.
– Igaz! Azóta láttad? – intett felém nógatón.
– Nem sajnos – húztam el a számat.
– Akkor meg mit álmodozol? – hördült fel apám, aztán a konyha felé szólt. – Ibi! A gyerek nem ért rá megkeresni élete nagy szerelmét! Erre most is mit csinál? Karácsonyi novellát fabrikál szenteste.
– Nem volt rá ideje, mit bántod? – kapta az ívet a kockás terítő mellől.
– Majd megkeresem – morogtam. – Mit sürgettek? Amúgy pedig fát kellene díszítenünk.
– Minek azzal vacakolni? – csettintett apa, mire a sarokban lévő fenyő máris csillogó üveggömbökkel, girlandokkal, izzósorral lett tele.
– Laci te, Hallod-e? – tette anya csípőre a kezét a klasszikus idézet kíséretében. Fenyegetően közelített a fotelharcoshoz. – Ne rontsd el Péter örömét! – csettintett ő is, mire a fa mellé kerültek a díszek, a fenyő újra csupaszon árválkodott.
– Ha szeret szenvedni vele, tegye – vonta meg az öregem a vállát, majd felém biccentett. – Mária nem mondta, mikor jön? Megint a Csendes éjre jelenik meg?
– Egyelőre nem találkoztam Ildikóval ebben az álomban – néztem körbe, mintha az illető elbújt volna az egyik sarokban. – Gondolom, jönni fog, ha már itt találtam magamat, veletek, újra. De térjünk vissza a novellára! Tehát legyen benne bejgli, díszek, szeretet, család, lánykérés…
– Meg nők! – kuncogott apa újra, anyám félbehagyta a süti szeletelését.
– Nem lehet mindegyik történetben szex! – emeltem felé a mutatójjamat. – Marad a bejgli.
– Szóval a bejgliben kapja meg az eljegyzési gyűrűt a karácsonyfa alatt, szeretettel karöltve. Értem – bólogatott apa. – De azért védekeztek, ugye?
– Komolyan mondom, odadobom ezt a kést, hogy észhez térj! – emelte fel a vágóeszközt a legszigorúbb családtag.
– Persze, védekeznek. Mármint a szereplők – sóhajtottam.
– Akkor jó. Mert egy ilyen rózsaszínű cukormáz után simán becsúszik a gyerek.
Ekkor a levegőt repülő tárgy hasította ketté, ami apa mögött esett a földre.
– Hé, asszony! Ez nem késdobáló! Értem én, hogy átmegy rajtam, de azért mindennek van határa! – állt fel méltatlankodva, majd a szeletelőt visszavitte a türelmetlen asszonyhoz. Miután a kezébe nyomta, gyengéd puszit adott a homlokára. – Ha éltem volna, már nem élnék.
– Az a te szerencséd, hogy csak egyszer halhatsz meg – ingatta a fejét anyám, levágva az utolsó bejgli darabot.
– Látod, ezért imádlak, mert olyan türelmes vagy hozzám – ölelte át hátulról a férje.
– Mi mást tehetnék ebben az öröklétben? – somolygott anya. – Te pedig, Péter, feldíszíted azt a fát, vagy előbb megírod a novelládat?
– Már kész is! – tettem a tollamat a füzetre. – Csak nehogy elfelejtsem újra megírni, miután felébredtem.
–
Ehhez hasonló, tényleg szívből, lélekből szóló mesék, romantikus történetek gyűjteménye, mellyel érdemes bekuckózni egy nyári hóesés mellett, vagy téli nyaralás közben. Ha a mindennapos őrületből szeretnétek kiszakadni, érdemes elolvasni egy-egy történetet feltöltésképp.
Köszönöm, hogy olvashattam! ❤❤❤
