Lelki ​egészségünk 2 csillagozás

Lékó Eta: Lelki egészségünk

Miért lettünk olyanok, amilyenek vagyunk? Jó így nekünk? Változtathatunk személyiségünkön, hogy ne csak a rosszat lássuk mindig mindenben? Változtassunk! A test és a lélek olyan szoros kölcsönhatásban működik, hogy az egyik betegsége előre vetíti a másik megbetegedését is. Ez a kis könyv reményeink szerint segít meglátni a lelki bajok kialakulásának okait, közülük talán néhány kivédéséhez is hozzájárulhat, és ezáltal ahhoz is, hogy testi-lelki harmóniánkat életünk végéig megőrizhessük.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Egészséges életmód Kossuth

>!
Kossuth, Budapest, 2008
128 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630957410

Most olvassa 1

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

Trudiz >!
Lékó Eta: Lelki egészségünk

Igen sokrétű, átfogó és alapos. Ezekkel a szavakkal jellemezném leginkább. Három nagy egységre bontja a kötetet. Az első a Családban élni: itt az életszakaszokra jellemző tudnivalókat, jó tanácsokat kapjuk. A második részben a lelki betegségekről olvashatunk, s végül a Vidítsa fel magát! című részben kapunk sok pozitív ötletet. Színes fotókkal tarkított, igényes, jól szerkesztett, színcsíkkal kiemelt tagolású, tetszetős könyvecske.


Népszerű idézetek

Trudiz >!

A többnyire jó hangulatú emberek immunrendszere megelőzi, kivédi, legyőzi a betegségek nagy részét, így ők ritkábban betegednek meg, s ha mégis, gyorsabban gyógyulnak.

5. oldal

Trudiz >!

Azok, akik képesek megbeszélni örömüket, bánatukat, sikerüket vagy sikertelenségüket mással, elvétve kerülnek lelki válságba, és nem válnak magányossá akkor sem, ha egyedül maradnak.

99. oldallodal

Trudiz >!

Hangulatunk javításáért segítségül hívhatjuk az illatokat, ízeket, színeket, az irodalmat, a zenét, a humort, a barátokat, a mozgást, a munkát, aq közös játékot, a természet erőit, például a napfényt, a vizet, a levegőt. Mindezek segítenek az optimista hozzáállás kialakításában, s a biztos tudat megteremtésében…

5. oldal

Trudiz >!

A következetes, melegszívű-korlátozó nevelés eredményeként a gyermek nyitott, bizakodó, segítőkész,aktív, gondolkodó és mérlegelő emberré válik.
A hidegszívű-engedékeny nevelési mód következménye a gyermek érzelmi szegénysége, érdektelensége, közömbössége.

12. oldal

Trudiz >!

A melegszívű-engedékeny nevelési stílus következménye a szertelen, kezelhetetlen, elkényeztetett gyermek, akinek mindig minden azonnal „jár”.
A hidegszívű-korlátozó nevelési stílus túlzottan teljesítménycentrikus. Túlságosan sok benne a szigor, a parancs, az elmarasztalás, a büntetés, a gyermek erejét, korát, értelmi színvonalát meghaladó feladat. Az ilyen környezet a gyermeket bizonytalanná, szorongóvá, kudarckerülővé teszi, és kisebbségi érzést alakít ki benne.

12-13. oldal

Trudiz >!

A következetes, értelmes követelmény a gyermeknek támpontot, kapaszkodót ad, a teljesítés pedig sikerélményhez juttatja.
[…]
Az a gyerek, aki a legkisebb korától kezdve folyamatosan növekvő követelményekkel szembesül, ambiciózussá válik. Érvényesülési törekvései, egészséges becsvágya egy sikeres életet alapoz meg.

13. oldal

Trudiz >!

A miértekre nem elég válaszként a „csak”. Tudni kell valós és igaz választ adni úgy, hogy a gyermek megérthesse. Ez lesz az alapja annak, hogy serdülőkorában ne mérgesedjen el a helyzet sok évre a szülők és közötte, s felnőttkorában majd újra bizalommal, de már támaszt adva segítse szüleit.

27. oldal

Trudiz >!

A körömrágás során a gyermek a környezete vagy saját maga elleni agresszióját vezeti le. Mindig feszültséget, szorongást fejez ki.

29. oldal

Trudiz >!

A dadogás kapcsolódhat egyetlen személy jelenlétéhez is. Gyakran lép fel a 4. életévben, s fiúknál sűrűbben fordul elő.Erős érzelmi hatásra, türelmetlen szülők gyerekeinél gyakoribb, vagy ha a balkezes gyereket a jobb kéz használatára kényszerítik.

30. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Vágyi Petra: Sémáink fogságában
Feldmár András – Popper Péter – Ranschburg Jenő: Végzet, sors, szabad akarat
Máté Gábor – Máté Dániel: Normális vagy
Kapitány-Fövény Máté: Ezerarcú függőség
Máté Gábor: A test lázadása
Herman Judit (szerk.): Miért marad???
John Teasdale – Mark Williams – Zindel Segal: Tudatos jelenlét a gyakorlatban
Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása
Őszentsége a XIV. Dalai Láma: Út a nyugalomhoz
Csetneki Julianna: Te is szoptass!