Álnok ​szerelem (Starcrossed 3.) 236 csillagozás

Leisa Rayven: Álnok szerelem

LIAM Quinn a világ egyik legnagyobb filmsztárja… egyúttal az egyetlen férfi, akit ELISSA Holt valaha szeretett. Az egyetlen, akit soha nem tud feledni.
Hat év távollét után Liam és lélegzetelállító menyasszonya a Broadwayre érkezik. A darabba, melynek éppen Elissa az ügyelője.
A gond mindössze az, hogy az éjszakába nyúló próbák során elmosódik a határ aközött, hogy mi van, és mi lehetett volna – ebben a helyzetben pedig elég egy elgyengült pillanat, és világraszóló botrány rázza meg a sztárvilágot.
Elissa ugyan belátja, hogy Liam iránti újraéledő vonzalma csak bajt hoz a fejére, de hiába.
Minden reménytelen, romantikus alak tudja: a szerelem nem követi a rendezői utasításokat.

Eredeti megjelenés éve: 2016

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Libri Insomnia Libri

>!
Libri, Budapest, 2018
412 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633109991 · Fordította: Bikics Milán
>!
Libri, Budapest, 2018
412 oldal · ISBN: 9789634333869 · Fordította: Bikics Milán

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Liam Quinn · Elissa Holt · Josh Kane · Angela Bell


Kedvencelte 32

Most olvassa 9

Várólistára tette 86

Kívánságlistára tette 58


Kiemelt értékelések

Naiva P>!
Leisa Rayven: Álnok szerelem

Szerettem ezt a részt is nagyon. Az alaptörténet hasonló volt, csak ebben a kötetben sokkal kevesebb volt a felesleges dráma és a nyavalygás. Valamilyen megmagyarázhatatlan okoknál fogva, mégis jobban szerettem Cassie és Ethan párosát. Talán azért, mert az ő párosuk volt a sorozatindító._ Ezért is örültem, hogy ebben a kötetben is szerepeltek, ha csak keveset is. Szeretem az írónő humorát és szerethetően voltak a szereplők, de még a mellékszereplők is. Könnyed romantikus, gyorsan olvasható és nagyon szórakoztató olvasmány.

Tünde_JLT I>!
Leisa Rayven: Álnok szerelem

Néha a sors az, amivé te magad kovácsolod

IMÁDTAM ♥ IMÁDTAM ♥ IMÁDTAM ♥
Már az első oldalon megvett kilóra ez a tündérmese. Ez a történet újra bebizonyította, hogy Az egyetlen dolog, amit nem lehet, és nem is szabad feladni, az az igaz szerelem. Amikor megtaláljuk, két kézzel kell bele kapaszkodnunk, soha el nem engedve azt; még akkor is, ha nem tűnik sem könnyűnek, sem kényelmesnek.
Liam a könyves pasik álomlistám élére tőrt, mert egyszerűen bosszantóan tökéletes. ♥♥♥

ZitussKa>!
Leisa Rayven: Álnok szerelem

Az énem egyik fele pontosan tudja miért is áll ez a történet ilyen magas százalékon. Viszont az énem mazochista fele annyira várt egy kis viszályt, több drámát kihozni ebből a szituációból. Tudom, hogy ezzel egyedül vagyok de ne ítéljetek el, Anna Todd miutánja pl. az egyik örök kedvencem. Imádom az idegtépést. :)
Sajnos a történet csattanója egyáltalán nem ért váratlanul, de nem volt rossz húzás. Liam aranyos, nyílt és szerény. Remek karakter. Fura módon azonban Cassie humora jobban átjött, mint Elissáé de határozottan jókat tudtam rajta is derülni.
Ethanéknél egyébként volt egy jóbarátok utalás de azt hittem puszta véletlen de mivel itt is volt, ezért hatalmas ölelés jár az írónőnek :))
Összességében szerintem egyáltalán nem rossz ez a sorozat. Sajnos a kedvenc mércét nem ütötte de ha nyerek a lottón lehet beinvesztálok egy-egy saját példányra.

Szilvi00 P>!
Leisa Rayven: Álnok szerelem

Öt csillag. Kedvenc. Ajánlom. Több opció nincs a Molyon, ennyi tudtam tenni. Elmondhatatlanul imádom az írónő stílusát, ezt a történetét is gyorsan a szívembe zártam. Ilyen szerelemről olvasni, boldogság a köbön! Akit kiborított a sorozat előző párosa, ne riadjon vissza! Liam tette mögött valódi, vagy legalábbis érhető indok állt. Liss rendkívül szerethető volt, nem nyavalygott, nem sajnáltatta magát, és még a legszomorúbb pillanataiban sem hagyta el a humorérzéke. Rengetegszer csalt mosolyt az arcomra. Imádtam. A szenvedélyes jelenetekről ne is beszéljünk, mert a térdem is beleremeg és elalélok.
„Ó.
Édes.
Szent.
Jó.
Isten."
Annál a résznél, ahol romba döntötték a lakást, hiperventilláltam. :D

3 hozzászólás
Illatos_Hópehely>!
Leisa Rayven: Álnok szerelem

Az első két rész nem volt tökéletes, épp ezért kicsit nehezen álltam neki.
Kár lett volna, ha nem olvasom, nekem ez a rész tetszett a legjobban.
Az írónő humora nekem itt jobban átjött, Liss beszólásain néha hangosan nevettem.
A sporthoz való hozzáállása… hmm, magamra ismertem :)
Lehet ez sem ütött volna akkorát, ha két részt ír belőle, de teljesen jól eloszlott a dráma, ebben az egy részben. Angel pedig tényleg egy szerethető „másik nő” volt.
Sejtettem, hogy van valami Liam és Angel cukormázas kapcsolatában, de erre nem számítottam.

Ács_Milán>!
Leisa Rayven: Álnok szerelem

Határozottan örülök neki, hogy nem adtam fel az olvasást a sorozat második része után.
Ebben a részben minden benne volt, amit az első kettőből hiányoltam. Még mindig hihetetlen, hogy hogyan van ekkora különbség az egyes részek között. Olyan, mintha nem is egy ugyanazon sorozat darabjait alkotnák.
Elissa és Liam már az első pillanattól kezdve belopták magukat a szívembe. Imádtam őket külön-külön is, de legfőképpen együtt.
Számomra pozitívum volt az is, hogy az első két részben megismert Ethan és Cassie csak minimálisan szerepelt a könyvben és így nem vonták el a figyelmet az itteni főszereplőkről.
A regény könnyen olvasható, szórakoztató, romantikus és kikapcsolódásra teljesen alkalmas. És végül, de nem utolsó sorban végre megtaláltam ebben a részben az erotikus jeleneteket is, nemcsak a címkék között.

Magdi1017>!
Leisa Rayven: Álnok szerelem

Az első rész tetszett, a második kevésbé, úgy gondolom hogy egy könyvbe bele lehetett volna sűríteni, mert szerintem sok volt benne a felesleges nyavalygás. Pont ezért kicsit vonakodva álltam neki a 3.résznek. De ez, az Álnok szerelem…… A kedvenc részem lett. A karakterek nagyon kedvelhetőek, szerethetőek voltak. Kicsit mosolyogtam az Angeliam jelenségen, egyből Brangelina jutott eszembe róluk. :)
Liam tragédiája megrázott, nagyon sajnáltam miatta, Elissa pedig kedves, szerény és sajtmániás.. :)
Jó páros voltak.

NaNa_88>!
Leisa Rayven: Álnok szerelem

Valami van ezekben a harmadik kötetekben. Megint ez tetszett a legjobban.

Én lettem olyan szerelmes! *-*
Nagy meglepetésemre duplán. Mert nem csak Liam, hanem a legjobb barát szerepében parádézó Josh is elcsavarta a fejem. A kockasága csak hab volt a tortán. Az elején kutyául szenvedtem. A könyvnek minimum a felét végigbőgtem. Liam minden egyes oldalon, néha csak a megjelenésével szívfájdalmat okozott.
Már elég korán megismerjük a múlt történéseit. És ezeket ismerve csak még rosszabb. Percenként jöttek a villámcsapásszerű, szúró érzések. Minden nap azt nézni, hogy egy másik nő öleli, csókolja és szereti életed szerelmét… És nem csak a színpadon. Egy percig nem lettem volna Liss helyében. Így is nagyon fájt. :'(
Joshnak hála akadtak kacagtató részek. Imádtam mikor Joshuanak szólították a csajok, amikor valamit nyomatékosítani akartak. :D A szerelmes részek megint gyönyörűek voltak. Olvadtam, mint jégkrém a nyári betonon. Kedvenc. Ezzel el is dőlt, hogy kell az egész sorozat. Nagyon jól éreztem magam ebben a világban és igazából még nem igazán akaródzik elhagyni. Azt hiszem kell egy kis szünet, hogy bármi másba fogjak. Vagy levadászom a novellás kötetet is. :D A legjobbkor kezdtem neki a sorozatnak, a világa elvarázsolt és szerelmesen vigyorogva csuktam be az utolsó oldal után.

2 hozzászólás
ap358 P>!
Leisa Rayven: Álnok szerelem

A sorozatnak ez a része tetszett a legjobban.
Itt már kevesebb visszaemlékezés van, a történet nagy része a jelen cselekményét taglalja, és nincs gyökeres változás a szereplők stílusában és gondolkodásában.
Elissa humoros, kissé cinikus, szerethető karakter. Liam a visszaemlekezések során lopta be magát a szívembe, amikor még önmagát adta. A jelenben sokáig nem sikerül Elissa közvetlen közelébe kerülnie, ami viszont kimondottan tetszett. Így az erotika nem vitte el a történetet, ellenben számos megmosolyogtató párbeszédnél szóba került. A beszólásokon jókat nevettem. Josht egyenesen imádtam, nagyon szurkoltam neki.
A „nagy titok” már az első fejezettől sejthető. A kibogozását gyerekesnek találtam, de a szereplőkhöz tökéletesen illet.
Plusz pont: a sztori belefért egy könyvbe, hála a drámahegyek mellőzésének.

Deziréé>!
Leisa Rayven: Álnok szerelem

Imádom ezt a könyvet is, ez a sorozat nagyon el lett találva.
Tetszik a humora a szereplők, az sztori, minden.
Kellemes kikapcsolódás volt egy-egy nehéz nap után és jól esett elmerülni Liam és Elissa történetében, de teljesen kiakadtam néhány résznél. Hihetetlen, hogy mik meg nem történtek. Várom a folytatást.


Népszerű idézetek

ladydark>!

Soha, senki nem rágja át magát a könyvlistáján. Minden elolvasott helyébe öt másik kerül… Ez a világ rendje.

ap358 P>!

– Önvédelemből verted el a kukát, vagy te támadtad meg…?
– Sajnálom. Hozok másikat.
– Nem kell. Igazi szemétláda volt. Mindannyiunknak könnyebb nélküle.

191. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Liam Quinn
ladydark>!

Az egyetlen dolog, amit nem lehet, és nem is szabad feladni, az az igaz szerelem.
Amikor megtaláljuk, két kézzel kell bele kapaszkodnunk, soha el nem engedve azt; még akkor is, ha nem tűnik sem könnyűnek, sem kényelmesnek. Mert a végén mindenképpen megéri.

molybarby>!

– Tudod mit, várj ezzel a gondolattal egy kicsit, míg szalajtok egy istállóslegényt, mert amit most mondasz, az színtiszta lószar.

Pandaaaa P>!

A változás ijesztő. A félelem pedig feszültté teszi az embert.

GytAnett>!

Egy kínai szólással élve, szép-szép, ha a hal és a madár szerelembe esik, de hol építik majd meg az otthonukat?

310. oldal, Tizenhat

KönyvMoly_1989>!

A szívfájdalom nem tanít kitartást. Csak azt tanítja, hogy meg kell óvnunk saját magunkat. Azt tanítja, hogy a szerelemtől félnünk kell. Felmutatja a hibáidat; bizonyítja, hogy alkalmatlan vagy, és a képedbe nevet, míg te sírsz.

157. oldal

Talpacska>!

– Akkor sosem fogom tudni átrágni magamat a könyvlistámon.
– Ó, dehogy! Ez nem így működik. Soha, senki nem rágja át magát a könyvlistáján. Minden elolvasott helyébe öt másik kerül… Ez a világ rendje.

1 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Starcrossed sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

B. B. Easton: Az öltönyös
Ella Maise: Imádlak, Jason Thorn
Taylor Jenkins Reid: Evelyn Hugo hét férje
Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje
Vi Keeland: Érzéki játék
Vi Keeland: Csak szex
P. Dangelico: Wrecking Ball – A romboló
Vi Keeland: Nagy játékos
Vi Keeland: Szerelmi háromszög
Vi Keeland: Órákon át kívánlak