Állj ​mellém (Iskolák versenye II. trilógia 3.) 93% 874 csillagozás

Ahogy a csillagozásból is látszik, nem lett kedvencem ez a kötet. Hogy ne rontsam el minden rajongó kedvét, és bevédjem magam az esetleges fáklya-és vasvillatámadástól, hadd kezdjem a könyv pozitív oldalaival. Szerencsére akadt az is, bár elenyésző számban.

Számomra az első és legfontosabb dolog, a könyv címe. Nagyon ötletes, nem nehéz rájönni, miért ez lett. Korábban nem gondolkodtam az IOV-regények címein, pedig kellett volna. Minden regényben van egy momentum, amit össze lehet foglalni két szóban. Ez a két szó pedig a regény címe. Természetesen nem mondom el, mi volt itt ez a rész, de aki olvasta, bizonyára sejti, mire gondolok.
A piros ruha számomra tiszta La Casa De Papel. Miután kiderült számomra, mit jelent a piros szín, abszolút hozzá tudtam kapcsolni a jelenlegi Szirtes-csapathoz. Nem egy forradalmi vagy tüntető csoport használta ezt a sorozat után off.
A versenyszámok érdekesek voltak. Soknak a kimenetelét nyilván lehetett sejteni, de még így is rugózott az olvasó azon, hogy mi lesz a vége, ki esik ki.
spoiler
Tahi, mint kísérő tanár egy ilyen balhés csapathoz remek választás volt. Jó volt látni, ahogy ő is a csapat részévé válik, noha nyilvánvaló okokból sokszor magának sem akarta bevallani.
Laurától elvárhatóan gyorsan lehet haladni a könyvvel, 2-3 nap alatt simán elolvasható, ha nem vagy annyira elvetemült, hogy reggeltől estig ezt olvasd. off
Bárhogy alakulhatott volna a trilógia vége, hiszen mindkét befejezés abszolút helyénvalónak és reálisnak tűnt. spoiler

És…hát ennyi. Ennyit a pozitívumokról. Jöhet a feketeleves, mindenki készüljön. 3…2…1
Sára. Hű, de ellenszenves egy kiscsaj ez. Kornélia után ő a második legunszimpatikusabb női karakter az LL könyvek történelmében. Annyira hasonlít a volt legjobb barátnőmre, hogy ettől nehéz elvonatkoztatni. Utálom a „miss perfect, elcsesztem mindent, de mégis engem sztárol mindenki, mert volt egy rohadt normális döntésem” karaktereket. Ne helyezzünk már piedesztálra valakit csak azért, mert egy múltbéli hibájából tanul. Mutassatok egy embert, aki életében nem történt ez meg. off Rajmunddal való kapcsolatát meg ne is firtassuk. Annyira erőltetett, annyira irritáló, hogy a könyv vége felé csak szimplán átlapoztam azokat a részeket off.
Ha már Rajmund. Elárulná nekem valaki, miért van félistenként kezelve ez a kölök? Mit csinált? Azon kívül, hogy volt egy raklapnyi balhéja, nem csinált az égvilágon semmit. Azért szeressem, mert „hűdejópasivagyaw:3”? Ugyan már, ez még egy ifjúsági tiniregénybe is kevés. Arról nem is beszélve, hogy a „kommentszekció” állandóan tele volt a „Rajmi Army” baromsággal. Nekem lett szekunder szégyenérzetem, nem Sythex-nek minden értelmetlen videóstól.
És a kommentszekció..te uram isten. Annyira idióta viccekkel volt tele az egész, amik ismétlődtek más kontextusokkal, hogy fájt olvasni. Annyira vártam azt a részt, amikor röhöghetek, de nem jött. Pedig vártam.
Panna állandó magyarázásaitól én kértem volna Tahitól, hogy buktasson meg a következő 3 évre. Ennyire kibírhatatlan, szószátyár emberrel életemben nem találkoztam, áldom is Zeuszt érte. Maradjon is így.
Dominik addikciói nem jók. Olyannyira nem, hogy konkrétan felháborodtam, amiért az írónő az alkoholizálást és a dohányzást úgy adja elő, mintha egy baromi jó dolog lenne, mindenki csinálja, aki menő akar lenni. Aha, vagy az, aki 40 évesen rákkal akar a kórházban fetrengeni. Ha már fiatalabb korosztálynak ír valaki regényt, legalább ne reklámozza ezeket a dolgokat, vagy ha mégis megteszi, tegye azt negatív hangvétellel. Mert oké, hogy Tahi mindig perlekedett vele ezért, de valljuk be, ez fabatkát se ért.
Az előző trilógia szereplőinek abszolút mellőzése hatalmas kihagyott ziccer. Legalább a regény végén térhettek volna vissza, hogy „heló még élünk, emlékszik még ránk valaki?”.
Róbert a legunszimpatikusabb karakter volt valaha. Amit az utolsó játékban művelt..legalább egy fizika egyest érdemelne. Nem hiszem, hogy szabályszerű állandóan variálni a feladaton. Ha az írónő izgulást akart kiváltani, hát esetemben nem jött össze.

Huh…már nagyon érett ez bennem. Az előző két kötet értékeléseinek megírása után elolvastam az 1*-os értékeléseket is. Teljes mértékben egyetértettem velük, viszont engem akkor ezek nem zavartak, totális extázisba kerültem a mámortól. Mostanra viszont a rózsaszín felhő a szivárványt hányó unikornissal eltűnt a Végzet Hegyében, ahonnan soha többé nem mászik ki. Nagyon kíváncsi leszek, mit produkál legközelebb Laura. Az elvárásaim az egekben, a menekülési útvonalaim azonban már kevésbé, szóval aki kövezésre érkezne, kegyelmezzen nekem.

Bár Leiner Laura őszinte hívének tartom magam, ez még nekem is brutálisan túlírt/túlmagyarázott volt.

”A rosszakaróiddal egyetlen módon cseszhetsz ki igazán. Ha kivívod az elismerésüket. Azzal valahogy nem tudnak mit kezdeni.”

Az Állj mellém méltó zárása a második trilógiának és az egész sorozatnak, az IOV élménytábor szellemét, hangulatát kiválóan megragadva. Leiner Laura zsenialitása abban rejlik, hogy az olvasó teljesen bele tud helyezkedni a történetbe, szinte úgy érzi, ott van Hortobágyon és részt vesz az Iskolák Országos Versenyén.

A csapatok megmérettetése folytatódik, egyre közeledik a döntő, Sára, Vivi, Rajmund és Dominik pedig a tőlük már megszokott csapat- és küzdőszellemmel vágnak bele a feladatokba. Példaértékűen összetartó négyesük azonban szinte már öttagúvá válik, ugyanis a kísérőtanár, Tahi szerves részévé válik a versenynek, motiválva, egyengetve diákjait. Kocsis élői és a kommentszekció mellett a humorról ezúttal leginkább Tahi és Rajmund szópárbajai gondoskodnak. Ahogy már a második rész vége is sugallta, romantikából ezúttal nincs hiány, az egyik kommentelő viccesen meg is jegyzi, senki nem mondta, hogy ez lesz az iskolák országos Tindere.

Bár nagyon sajnálom, hogy vége az Iskolák-versenye trilógiáknak, megértem, hogy ennek így kell lennie, hiszen ez a csapat és ez a megmérettetés olyan tökéletes volt a maga tökéletlen módján, hogy lehetetlen überelni, vagy más csapatot egyáltalán a Szirtes színeiben elképzelni. Érdekesség, hogy számomra ebből, a még az elsőnél is jobban kedvelt trilógiából a Higgy nekem lett a kedvenc, ami meglepő, hiszen a sorozatokra egyáltalán nem jellemző, hogy a középső vagy a második rész emelkedjen ki. Bár nem én vagyok a célközönség, hihetetlenül jól szórakoztam, csak annyit mondhatok zárszóként: hajrá Szirtes, köszönöm az élményt!

Nagyon jóindulatú lesz most ez a 4,5 csillag. Egyszerűen azért, mert minden hibájától függetlenül remekül szórakoztam, főleg a könyv utolsó negyedén.
Ettől függetlenül kissé túlírtnak érzem. Ez az 560 oldal rengeteg, így aztán Sára papolásából, ömlengéséből bőséggel jutott, illetve a béna kommentszekcióból, ami még mindig nem vicces. Hát még Panna lényegtelen, felesleges szövegeléséről ne is beszéljünk, azt átlapoztam. Szintén az oldalszámot növelte, hogy minden egyes fejezetben le kellett írni 5-10 mondatban is akár, milyen rengeteg sok social média értesítést kapnak a szereplők. Köszönjük, értettük elsőre is mennyire „híresek” lettek hirtelen.
A 4 diák nem került a szívemhez igazán közel, egyértelműen Tahi, a morcos fizikatanár a kedvencem. Néhol egészen meg is lepett a reakcióival, annyira szerethető lett a végére. A Rajmunddal való szóváltásai igazán jól sikerültek, itt-ott fel is nevettem.
Végezetül, ezektől függetlenül tényleg jó kikapcsolódást nyújtott. A vége pedig olyannyira fenomenális lett, hogy az utolsó 150-200 oldalt egy ültő helyemben kiolvastam. Elfeledtette velem minden bajomat, bánatomat, ezért pedig igenis megérdemli ezt a 4,5 csillagot.
Várom, hogy mi lesz Laura következő alkotása.

A cselekményt tekintve izgalmasabb és pörgősebb volt, mint az előző részek, a feladatok viszont sokkal unalmasabbak és kevésbé kreatívak lettek. Egyrészt tipikus gyerekjátékokben kellett a szereplőknek bizonyítaniuk, másrészt nagyon sok hasonló kvalitású akadt a régiekhez képest. Ezt egy kicsit sajnáltam, tekintve hogy a legegyhangúbb játékokka zárult az IOV világa.
A cselekmény bár sok fordulatot nem tartalmazott, humort és vicces beszólásokat annál inkább (bár a több oldalon át tartó kommentszekciót, amely :DDD-kből és „ezen kiégtem” típusú megjegyezsékből állt, igazán hanyagolhatta volna), így ennek sikerült kárpótolnia. Rajmund és Sára kapcsolata aranyos volt (igaz, valamelyest klisés is, ugyanis minden LL könyv ugyanazon a sémán alapszik), mégis talán jobban szurkoltam Andinak, mint nekik. Tetszett, hogy a végén összeszedte a bátorságát, és megmerte tenni az első lépést. Róla szívesen olvasnék egy spin-off könyvet is. :)
A végén kissé meglepődtem spoiler, valamint jó volt látni, hogy a főszereplőinknak is sikerült valamelyest lezárni a múltjukat és továbblépni. Már ezért a fejlődésért megérte elolvasni a sorozatot.

Te jó ég! Imádom és imádooom. ♥♥♥

El sem hiszem, hogy vége van…, nincs több Sára, Rajmund, Vivi és Dominik. De én még nem akarom elengedni őket.

Hihetetlen, beszippantott a történet, nagyon jók voltak a feladatok, izgalmas volt és letehetetlen. Este elkezdtem és le se tettem addig amíg el nem olvastam, még aludni sem mentem :D. Sajnálom is meg nem is hogy ilyen hamar elolvastam és nem vártam a befejezéssel, de egyszerűen muszáj volt tudnom, hogy milyen lett a befejező kötet és csak annyit tudok mondani, hogy HIBÁTLAN ♥

Imádtam a szerelmi szálakat és Tahinak meg Rajmundnak a szóváltásait. Nagyon sokat nevettem ezen a pároson. Viszont egy kicsit hiányoltam Kocsis „szereplését”.

Nagyon köszönöm Laura, hogy megismerhettem Sárát, Vivit, Rajmundot, Dominikot és Tahit. Ennél tökéletesebb csapatot ki sem találhatott volna. ♥♥ Szívem egy darabkája örökké az övék lesz és ezer százalék, hogy még párszor elfogom őket olvasni ♥♥

#SzirtesArmy

Annyira szeretem Laurát, a történeteit, könyveit. Bármit, amihez köze van. Bár kicsit félve kezdtem bele ebbe a sorozatába, végül már az első résszel levett a lábamról. Laurának nagyon jó humora van és a karakterei is szerethetőek… Többnyire.
Kinőttem már az ő könyveit, de ha egyszer annyira élvezem az ő történeteit?!
Panna karaktere, jelleme igenis életszerű. Nálunk pontosan ilyen a könyvvizsgáló asszony, aki mellett csak nyeled a levegőt, mert Pannához hasonlóan nem hagy szóhoz jutni, meg is válaszolja a feltett kérdéseit, amit pedig te mondanál, azt meg se hallja. Csak hogy ő nem egy 15-16 éves lány, hanem egy 50-es értelmiségi nő. Így tehát a Panna jelenetein mindig jókat mosolyogtam és rögtön a kolléganőmet juttatta az eszembe.
Tetszett, hogy sok mindent azért ki lehetett következtetni, mert voltak célzások, utalások arra, hogy pl. spoiler Sajnáltam emiatt. A lényeg, hogy tanult a hibájából. Rajmund háttértörténete érdekelt volna még nagyon, de róla szinte semmit nem lehetett megtudni. Azon kívül, hogy a barátnőjét a vezetéknevén szólítja, ami annyira kiábrándító volt. Annak viszont nagyon örültem, hogy off – mint azt Kocsis igazgató elárulta. Az ő karaktere volt a legjobb. Hihetetlen forma. Szegénnyel rendszeresen trollkodtak a kommentelők.
Aludtam rá néhány napot. Összeadtam, osztottam, szoroztam, végül döntöttem a pontozást illetően

Számomra ez a befejező kötet is így volt tökéletes, ahogy volt, akárcsak a sorozat többi része. Én mind a négy Szirtes csapattagot nagyon megkedveltem, sajnálom, hogy nem olvashatok újabb kalandos történeteket róluk. Rajmund a kedvencem, haláli a lazasága, meg az, hogy folyton eszik valamit, bár néha azt se lehet tudni, honnan szerez ennyi nassit és kaját magának. Szerintem két bőröndnyi kajával kellett elindulnia otthonról, hogy erre a táborban töltött két hétre bőven legyen ellátmánya. Végig iszonyatosan aranyos volt Sárával. Az is tetszett, hogy Sára és Vivi ilyen jó barátnők lettek. Bár mindketten számkivetetté váltak a suliban, a táborban sikerült összebarátkozniuk és igazán jól megismerniük egymást. Bár Dominik is zűrös alak, akitől ránézésre azt gondolják az emberek, hogy tartaniuk kell tőle, mert veszélyes, ha igazán jól megismeri az ember, akkor rájön, hogy hatalmas szíve van és nem is kellene tartaniuk tőle. A Szirtes csapat versenyzőinek utálói ebben a részben már egyre fogyatkoztak, már egyre többen álltak át a drukkolók közé. Bár azért akadtak néhányan, akik kitartóan nyomatták a szemetebbnél szemetebb szidalmakat a csapattagok felé. Helyenként nagyon jókat tudtam nevetni egy-egy jeleneten, főleg Tahi és Rajmund párosán, akik a kezdeti gyűlölet után igazán megkedvelték egymást. Ahh nekem tényleg nagyon-nagyon tetszett ez a kötet és annak ellenére, hogy majdnem 600 oldalas, nagyon gyorsan ledaráltam.

„Szép volt, Szirtes!”
Kedvenc páros pedig: Fehér-Tahi :D
spoiler
spoiler

A lelkemnek a napokban Leiner Laura könyvekre van szüksége.
Így újraolvasom az IOV 2. trilógia első két részét, hogy visszarázódjak a Hortobágyon játszódó versenyre, ezzel pedig teljes legyen a Szirtes élmény. Majd pedig a kezembe vettem ezt a kötetet is.
Azt kell mondanom, Laura egy zseni. Semmi hibát nem találtam a könyvben, noha nem is kerestem. Ez a történet így volt kerek egész. A sokszor béna kommentekkel, Tahi és Rajmund szócsatáival, szerelmekkel, megmondó monológokkal, vagy épp Panna véget nem érő sztorijaival. Mindenkivel, aki egy kicsit is kilógott a sorból, a „tökéletesek” között.
Az az igazság, hogy egy fokkal közelebb áll a szívemhez ez, a második trilógia.
Ez az egész IOV nem csak egy verseny volt. Történet volt a való életból. Ahol barátok árulnak el, ahol az egész világ percek alatt ellened fordulhat. Egy olyan világból, ahol semmi sem tökéletes, ahol érző lények élnek, akiknek egy-egy komment igenis tud fájni. Világ, ahol viszont sokkal komolyabb tragédiák is történhetnek, mintsem hány lájkot kap egy adott poszt és mennyire lesz sikeres. Igen, játék volt, verseny, ahogy kicsit az élet is az. Ne vedd túl komolyan, de ne is bagatellizáld el.
Ahogy Kocsis igazgató utolsó posztjában állt: „ Így hát nem tehetek mást, mint még egyszer, őszintén és szívből gratulálok a nyertes csapataink tagjainak, akik bebizonyították, hogy semmi sem lehetetlen, és kitartásukkal, akaratukkal és bajtársiasságukkal duplán megszerezték az elismerést iskolánk számára, bebizonyítva, hogy mi vagyunk a legjobbak.”

Biztosan fogom még olvasni! Élmény volt.