Valamiért úgy érzem, ez az egész Szent Johanna gimi-varázs most, ezekben a percekben ér véget. Mert talán nem is rólunk szólt, mi csak a részesei voltunk.
Hogy miért A Szent Johanna gimi? Mert egy kicsit rólad szól. Meg egy kicsit rólam. De valójában mindenki felfedezheti benne önmagát vagy egy számára kedves karaktert, mindenki találhat benne egy olyan részt, ahol együtt sír a főszereplő lánnyal, Renivel, vagy ahol együtt nevethet vele. És bár nem ismerjük a valóságban Renit, Virágot, Kingát, Cortezt, Ricsit, Zsoltit, Dave-et, Macut, Jacques-ot, Gábort, Andrist, Robit, (Arnoldot inkább hagyjuk) vagy épp a többi szereplőt, mint Kata, Karcsi vagy Flóra, mégis úgy beszélünk róluk, úgy idézünk tőlük, mintha ténylegesen hallottuk volna elmondani azt a poént, amin épp röhögünk a barátokkal. Egyszerűen annyira a mi világunk, hogy valóban azt érezzük, hogy mi is Cortezék osztályának tagjai vagyunk, mi is látjuk, halljuk, amikor megtörténnek az orbitális félreértések, a cukkolások, a nevetések, a sírások, az összenézések, a lopott pillantások, a hazugságok, az ezek kiderüléséből fakadó veszekedések vagy amikor együtt van a csapat – úgy igazán.
Úgy érzem, Arnoldot sosem fogom tudni teljesen megérteni, Flöra, Kata, Karcsi, Kitti, nos, bár hivatalosan nem tagjai a 12/b-nek, valahogy mégis szerves részét képezik a társaságnak. Jacques lassan komoly, szakmabeli francia kuktává avanzsál, és boldog voltam, amiért Gábor nagyobb szerepet kapott ebben a részben, mint az eddigiekben összesen. Az a búcsúbeszéd… Nevettem, sírtam. Szerettem.
Andrist és Robit nem lehet szétválasztani, így hát itt sem szándékszom szentséget törni. A rockerek, a rossz bagósok, a metálosok, a 'jó nőőőőők' keresői… Nagyon fogtok hiányozni, srácok.
Kettes számú kütyüőrült: Matsuda Okitsugu, egyes számú pedig Dave, aki egyébként 'Személyi asszisztens, programozó, webdizájner, reklámfotós, jogi képviselő (?), marketingszakértő, párkapcsolati szakértő, általános menedzser, zenei producer, önkéntes Apple- és kütyüteszter, személyi edző és tréner, valamint rezidens.'
Zsolti tényleg valami elképesztő. Amikor a szeretet- és figyeleméhség fergeteges humorral társul, akkor történik az, hogy a bizonyos fiktív személy felejthetetlenné és sokak hatalmas kedvencévé válik… azt gondolom, teljesen érthető módon, hisz ki ne szeretne nevetni?Rengeteg kéz kellene, hogy össze tudjam számolni, hányszor röhögtem (olykor már-már sírva) ezen a Máday-rajongón. Igazi figura, és valóban az egyik legszerethetőbb karakter az egész sorozatban. Muhahahaha. :)
Virág és Ricsi… ők két ember ugyan, de akármit mondunk, valahol mégis egyek, összetartoznak, és a legaranyosabb, legviccesebb pár, akiről eddig valaha olvashattam. Kinga… nos, fogalmazzunk úgy, hogy nagyon jó lenne őt áthelyezni a valóságba… Jól jönne egy mini-Kinga az egyik vállamra a kisördög és a kisangyal mellé.
Reniben személy szerint pont azt kedveltem, hogy akármi történt is, ő ugyanaz a Rentai Renáta volt/lesz. Helyzettől totál függetlenül. Habár sokszor volt rendkívül idegesítő a sok nyavalygás, meg a kreált problémái, valahol megértettem, mert szerintem mindenkiben megvan ez az én, csak itt fel volt nagyítva. Amit nagyon szerettem, az az, hogy nem változott meg senki miatt, és mindig ugyanaz az átlagos, mégis olyan különleges, Budán (most pedig már valahol máshol) élő lány marad(t). <3
Cortezt ki kellene emelnem valahogy. Annyi mindent tesz Reniért, azok a gesztusok, mosolyok, ölelések, gondolatirányítások (:D), minden, szimplán minden… A nyolcadik kötet több okból is tanulságos volt, de egy nagyon fontos: még inkább megbizonyosodhattam afelől, hogy… De most tényleg, totál viccen kívül mondom. Szóval, hogy kár, hogy ilyen srác a való életben egész egyszerűen nincs. Nem mondanék többet, hátha még nem olvasta valaki; annyi, hogy aki eddig valamilyen rejtélyes okból kifolyólag nem kedvelte, az most meg fogja szeretni. Aki pedig eddig is kedvelte… nos, ki fogja ütni az 'Imádlak, Cortez' érzés mércéjét. De ezt inkább hagyjuk.
Ja, és minden lány SzJG-fannak szívből kívánok egy Cortezt. Olyat, aki angolon Jet – Are You Gonna Be My Girl című számát fordítja majd, konkrétan azért, hogy 'igen, értsd úgy!!' És persze az iskolai bulin a szemedbe nézve fogja énekelni, hogy „And after all, you're my wonderwall…”.
Meg Cabot, A neveletlen hercegnő naplója sorozat szerzője azt kívánta, hogy éljen sokáig a Szent Johanna gimi ("Long live Laura Leiner and St. Johanna's High School!"). Nos, ha van valami, amiben biztos vagyok, akkor az ez: sokáig fog élni. Örökké is talán.