Altatódal 242 csillagozás

Leïla Slimani: Altatódal

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Myriam, ​a francia-marokkói ügyvédnő úgy érzi, munka nélkül nem lehet boldog – így hát bébiszittert kell keresni a gyerekek mellé.
Arról nem is álmodtak a férjével, hogy megtalálják a tökéletes dadát, Louise-t, aki udvarias, szolgálatkész, játszik a gyerekekkel, varázslatos esti meséket talál ki és énekel nekik, zsúrokat szervez, remekül főz, tisztán tartja a lakást, és zokszó nélkül marad akár estére is.
Ez az eszményi dada a mi Édes Annánk mai párizsi mása. Saját elrontott, magányos, végleg kisikló külvárosi élete helyett egy jómódú család életébe éli bele magát, a tébolyig…
A legelső mondatból – „A baba meghalt” – már tudjuk, mi fog történni, mégis hallatlanul izgalmas (és egyben rejtélyes) a folyamat, amely a gyilkossághoz elvezet.

A marokkói születésű Leïla Slimani tizenhét éves kora óta él Franciaországban. Nagy sikert aratott már első regényével is (Dans le jardin de l'ogre), amely egy nimfomániás nő történetét meséli el, az Altatódallal pedig… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Európa, Budapest, 2017
238 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634058281 · Fordította: Lőrinszky Ildikó

Enciklopédia 1


Kedvencelte 8

Most olvassa 6

Várólistára tette 168

Kívánságlistára tette 128

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Leïla Slimani: Altatódal

„A baba meghalt.” Rögtön az első mondatban ez így, az arcunkba csapva. Nincs kecmec. Tudja csak meg az olvasó, hogy a legrosszabb, a jóvátehetetlen végkifejlet bekövetkezett – és már csak arra koncentrálhasson, hogy miképp történhetett meg ez, miért nem vette észre senki, mi lakik a tökéletes dada – a gyilkos! – koponyájában. Mélázzon csak, mikor lehetett volna elejét venni a dolgoknak, hol volt az a képzeletbeli útjelző tábla, ahol, ha lekanyarodunk, a tragédia elmarad. És innen már csak egy lépés, hogy már ne is a dadára – a gyilkosra! – gondoljunk, hanem arra, mi hol hibáztunk. És elhatalmasodik rajtunk a bűntudat: mert elmulasztottunk közbeavatkozni. Restek voltunk, és lesújtott ránk egy kozmikus büntető ököl. Slimani kemény, lecsiszolt prózája ebbe az erdőbe visz minket be – hogy aztán ahol a legsötétebb, elengedje a kezünket. Erős szöveg – ezt onnan tudom, hogy tegnap óta sokkal bizalmatlanabb vagyok a bébiszitterekkel.

41 hozzászólás
Amadea>!
Leïla Slimani: Altatódal

Valószínűleg minden magyar moly olvasó felkapta a fejét erre a könyvre; az Altatódal koncepciója kísértetiesen hasonlít Kosztolányi regényéére, de azon túl, hogy a háztartási alkalmazott a munkaadói ellen fordul és gyilkol, a hasonlóság véget is ér. Én is szeretném legyezgetni a nemzeti hiúságomat, de nem, a marokkói származású francia írónő valószínűleg nem olvasta az Édes Annát.

Ahogy sokan mások, én is a kötelező olvasmányoknak hála ismerkedtem meg a regénnyel [kieg. megj.: akármelyikre gondolok vissza, megállapítom, hogy egy edzetlen olvasónak – amelyek közé a középiskolások többsége sorolható (sajnos) –, a legtöbb kötelező túl nagy falat. Huszonévesen viszont tök király volt Az arany ember.], és azon kevesek közé tartozott, amelyek mélyen megérintettek, azaz nem a jó jegy érdekében rágtam át magam (pl. Candide – ehhez még most is éretlennek tartom magam) rajta, hanem tanulás után kifejezetten vártam, hogy elalvás előtt olvashassak belőle pár oldalt. Régen olvastam, de az érzésre még emlékszem. Kemény, húsba vágó, igazi falhoz vágós csemege, amelyről órák hosszat lehet beszélni, annyi mindent foglal magába.

Leïla Slimani is sok témát sűrített ebbe a röpke 240 oldalba – nem is lehet mindet kifejteni –, de a stílusa, az ereje teljesen más. Az Édes Anna sűrű, erőteljes szöveg, valósággal ropog minden szava, az Altatódal nagyon pörgős, laza szerkezetű, tkp. egy délután alatt elolvasható. Sok mindent felvillant, de egyik témának se ás a mélyére. Ez nem negatívum, mert jól van megírva és bizonyos apróságokat nagyon jól megmutat. Ha nagyon szigorú akarnék lenni, azt mondanám, hogy érződik rajta a mindenkinek megfelelés-féle igyekezet, és a könnyed stílus is talán (de csak talán) arra apellál, hogy minél szélesebb réteg képes legyen befogadni. Még egy párhuzam, csak hogy tovább színesítsem a képet: Ferrante Nápolyi regények sorozata kontra a kisregényei.

Sarkalatos pont, hogy ebben a könyvben gyerekek is szerepelnek, a gyilkos, Louise a dadájuk, aki csak „mellékesen”, a rend-és tisztaságmániája (meg pszichológiai okokból) végett vesz át rövid idő alatt minden háztartási feladatot. Az is érdekes, hogy Louise kihangsúlyozza a nőies vonásait (sminkeli magát, bár valószínűleg nem túl jól), míg Anna (az emlékeim alapján) szinte nem is tűnik nőnek, mondjuk, az ő anyagi-társadalmi helyzetében nehéz lenne vad bulit csapni a drogériában.

Miről beszél ez a könyv? A bevándorlókról; a gazdagok vs. szegények, a nők és a férfiak örök témájáról. És persze az anyós és a meny harcáról, amit nem bírok megérteni. Nem ilyen nőt képzelt el a fiának.

Az anya. Kívülről borzasztó nehéz szerepnek tűnik, szegény Myriam valamennyi vetületével szembesül; a lenézéssel, amiért ő „csak” édesanya és nem dolgozik; a szájhúzós megvetéssel, amikor visszamegy dolgozni; a majdénjólmegmondom kioktatással, azaz a gyerekek azért neveletlenek, mert az anyjuk nem foglalkozik velük eleget; a saját kisebbrendűségi érzésével, a bűntudatával, amelyet a karrier iránti vágy és a tökéletes anya eszménye szül benne.

Az apa. Bűntudatot érez, amiért vágyik egy olyan léha dologra, mint a karóra és lecsatolja, amikor meglátogatják az anyját. Nem ilyennek képzelte el az apaságot. Úszott az örömben, amikor a felesége állapotos lett, de kinyilatkozta, hogy nem fog a bohém zenész-életmódon változtatni. Ott van Louise, feleli vidáman, amikor a felesége aggódik, hogy ők, a szülők, egész nap nincsenek otthon és a gyerekeiket egy idegen neveli reggel fél nyolctól este kitudjameddig.
A pont, amikor külön-külön beismeri magának a két felnőtt, hogy minden oké, csak ne kellene hazamenni.
A pont, amikor este, suttyomban viszik le a szemetet és kopott táskában csempészik haza az új holmit, hogy Louise meg ne tudja.

A pont, amikor Louise rájön, hogy Masséék nem az ő családja.

Louise. Csodásan fonák-ironikus módon róla tudunk meg a legkevesebbet. A miértre nincs válasz. Arra se, hogy miért nem volt képes kialakítani egy normális életet, miért hozott sorozatban rossz döntéseket, miért nem akart szembenézni a valósággal, helyette hagyta, hogy egyre mélyebbre rántsák a problémái. Nagyra nőtt kakukkfióka.

4 hozzászólás
kratas P>!
Leïla Slimani: Altatódal

Ha azt nézem, hogy milyen hihetetlen jól voltak ábrázolva a karakterek, mennyire jól hozta a szerző a folyamatos feszültséget, hogy milyen ütemben trappoltunk a szörnyű vég felé – amiről tudjuk, hogy mi lesz –, akkor öt csillagos könyv. Ha arra gondolok, hogy hogyan éreztem magam olvasás közben, akkor egy :)
Ennyire nyomasztó történethez ritkán van szerencsém (hála az égnek), de a kivitelezés miatt elengedem az érzést, hogy mennyire kikészített. Vajon ha nem tudni, hogy mi lesz a vége, akkor is sikerül ennyi feszültséget hoznia?

1 hozzászólás
mate55>!
Leïla Slimani: Altatódal

Az anyaságról nem sok jó irodalom létezik. Ez sem tartozik közé. Mert ez véleményem szerint, politikai könyv az érzelmi munkáról. Egy szinten úgy is értelmezhetjük, mint egy erkölcstelen erkölcsös történetet. Ráadásul, annyira emlékeztet Kosztolányi Dezső: Édes Anna című könyvére, hogy azt is gondolhatná(nk)m, hogy Slimani előszeretettel alkalmazta (persze nem olvasta!?), a magyar író alaptörténetét. Ez biztos véletlen egybeesés, de érdekes. De hát nem is ez a lényeg. Egyszerűen hajmeresztő, hogy a történet mennyire gördülékenyen működik a XXI. században is. (csak nem cseléd, hanem bébiszitter címszó alatt) Engedjétek meg, hogy megoldjam az első kérdést. „Nincs feszültség”. Az első néhány bekezdés végén azt tudjuk, hogy a dada megtette. A könyv többi része arról szól, hogy megértsük, mi vezetett el idáig. A jelenről, a mindennapi életről és annak problémáiról szól, mint például a felhatalmazás és a szeretet átruházása, egy a családon kívüli személyre. Sokan (még ha nem is akarják) fel fogják ismerni magukat ebben a történetben. Mert még mindig létezik az a gondolat, hogy a nők „elhagyják” gyermekeiket, amikor munkába állnak. Nem hiszem, hogy egy nő „természetesen” közelebb van a gyermekéhez, mint egy férfi. Egyáltalán nem. Azt hiszem, az anyai ösztön olyan férfi „konstrukció”, amelyet évszázadok óta használnak, hogy megtartsák a nőket a helyükön, otthon. A könyv finomabb, mint egy tipikus pszichológiai thriller. A narratíva függvényében Hitchcock-féle mintázati feszültség mutatkozik a látszólag csendes háttér előtt, miközben a házaspár fokozatosan rájön, hogy Louise nem csak végrehajtja utasításaikat, hanem olyan döntéseket hoz, amelyek negatívan hatnak a gyerekekre. Ahhoz viszont túlságosan elfoglaltak, (netán kényelmesek?), hogy igazán a mélyére nézzenek. És így senki sem tudja, hogyan kell viselkedni, és mindenki kissé úgy tesz, mintha az anya és a dada „egyenlő” lenne. A kölcsönös függőség csapdája fokozatosan bezárul. Ez a kellemetlen érzés, amely megteremti mindazokat a hullámokat, amik a szörnyű végső helyzethez vezetnek. Kihangsúlyozom, Slimani nem a bevándorlók és Franciaország viszonyát akarta ábrázolni, hanem a munkaadó és az alkalmazott beszédes hátterét. Henry James: A csavar fordul egyet című könyvének kifinomult eleganciájára emlékezető következetesen hideg és pontos cselekménye, sem a karakterek sorsát, sem az olvasó érzékenységét nem kíméli.

21 hozzászólás
Kovaxka P>!
Leïla Slimani: Altatódal

Minden szülő legrosszabb rémálma: a gyilkos dada. off Hogy történhetett ez meg, mi vezetett idáig? A kölcsönös függőség csapdája, a függőség kialakulása jól követhető a regényben. A társadalmi problémák (bevándorlás, anyaság vs. munka) is árnyalják a képet, a leírás szikár, minden ízében elgondolkodtató. Irodalmi pszicho-thriller, remek stílusban megírva. Valamiért mégsem szerettem annyira, hogy öt csillag legyen.

Leliana>!
Leïla Slimani: Altatódal

Miután elolvastam néhány értékelést, már tudtam, hogy mikre nem kell számítanom: igazi, vérrel átitatott, pörgős, nyomozós krimire. spoiler
Túl sok párhuzam nincs a két kötet között, de valamiért mégis a Napok romjai jutott eszembe olvasás közben. Itt van ez a szerencsétlen Louise, aki mások szolgálatában végigdolgozza az életét, a sajátját kb. semmibe véve, emberi kapcsolatait ez alá rendelve, és mégis, mit mondhat el élete végén?
Persze, szól ez a könyv sokkal többről, másról is. Nyíltan ír Myriam érzéseiről, aki anya lett ugyan, de nem kizárólag ez motiválja, arról, hogy mennyire felszabadul, amint letehet ezekből a(z édes) terhekből, arról, hogy egy ember milyen könnyen életünk fontos részévé tud válni, és arról, hogy mennyire figyelmetlenek tudunk lenni még ilyesvalakikkel is, azt sem tudjuk sokszor, kivel élünk egy fedél alatt.
Nem mondom, hogy a könyv minden rétegét sikerült megértenem, teljesen átéreznem, de az biztos, hogy több kérdésről is elgondolkoztatott.

Dóra_Viki P>!
Leïla Slimani: Altatódal

Még @Suba_Csaba Instagramos csomagbontós videója hatására szereztem meg ezt a könyvet.
Az Altatódal egy meglehetősen sötét, lélektani történet, a tökéletes/nek tűnő dadáról, Louise-ról.
Már az első mondat – off –, előrevetíti a cselekmény tragikus kimenetelét. Bár az indokra halvány utalást kapunk csak.
Myrjamot, az ügyvédnőt egyre jobban foglalkoztatja a gondolat, hogy újra munkába álljon. Ezért két kis gyermeke mellé dadát fogad. Eleinte úgy tűnik, sikerült kifogni a tökéletest. Majd ahogy haladunk előre a történetben, egyre több mindent tudunk meg Louise múltjáról, ill. egyre jobban a család élete részévé akar válni és végül bármire képes azért, hogy a család része is maradjon.
off
Nyomokban, néhol emlékeztet Kosztolányi Édes Annájára. De míg Anna tettét, valahol megértem, itt Louisét abszolút nem. Végig kedvesen, normálisan bántak vele, egyenrangú félként. Sajnos a gond az ő fejében volt.
Mostanában annyi dadás regényt olvastam, Mrs. England, A kulcs fordul egyet hogy egy biztos, ha tehetném se lenne soha bejárónőm vagy dadám, elég fura szerzetek. :D

2 hozzászólás
dagikám>!
Leïla Slimani: Altatódal

Kicsit hiányérzetem volt a könyv befejezését illetően. Szerettem volna morbid módon,ha jobban kifejti az írónő a gyilkosságokat,így csak sokat sejtetően lett lezárva.
Megismerhettük egy dada életét egy családnál, illetve belső viszontagságait is. Sajnáltam a dadát, amikor nem emberként kezelték. A sok apró sérelem, a másokhoz való ragaszkodás vezethetett a tragédiához.

cseri>!
Leïla Slimani: Altatódal

Volt egy kis bizonytalanság bennem, amikor tegnap elolvastam az első pár oldalt, és majdnem rosszul lettem, hogy ezt most így tényleg el kell-e nekem olvasni, de persze győzött a kíváncsiság. Elég zseniális a nő, arra gondoltam, hogy ha író lennék, akkor pont így szeretnék írni, mint ő, ennyire egyszerűen, teljesen sallangmentesen, könnyen olvashatóan, ugyanakkor lélektanilag ennyire pontosan. Így elmondani egy történetet… Nem is tudom, miért nem adtam öt pontot, nyilván mégiscsak haragszom rá a történet miatt.

hofeherke11 P>!
Leïla Slimani: Altatódal

Mióta megvásároltam @Suba_Csaba bookhaul videója után én is ezt a könyvet, azóta várom, hogy elolvassam, mert borzasztóan felkeltette a kíváncsiságom már az első mondat: „A baba meghalt.” off
Nem hiszem, hogy valaha olvastam volna olyan thrillert, ahol lényegében már az elején tudjuk ki a tettes és mi a végkifejlet, de sikerült lenyűgöznie a könyvnek. Bár egy lassú folyású lélektani thriller volt, de egy percig nem untatott. Izgalmas volt belelátni Louise fejébe, megismerni a múltját és a jelent is, hogy mi vezetett a tetteihez. Végig érezhető volt, hogy elkerülhetetlenül robogunk a tragikus végkifejlet felé, mint egy tehervonat, és tudjuk, hogy itt nem lesz happy end.
A végét éreztem egy kicsit befejezetlennek, de nem bánom, mert tényleg egy szuper könyv volt.
Akik nem szeretik a véres, brutál thrillereket, inkább ezt a lélektani vonalat, azoknak nagyon ajánlom.

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

Nazanszkij>!

Mihelyt leszáll az éj, előbújik a napközben meglapuló tél, és bekúszik a ruhák alá.

215. oldal (Európa, 2017; Lőrinszky Ildikó fordítása)

LuPuS_007>!

A nap a tengerbe hanyatlott, de nincs sötét. A fény egyszerűen csak pasztellszínekre váltott, és még jól kivehetőek a táj részletei. Egy templom tetején harang körvanalai. Egy kőből faragott mellszobor sasorrú profilja. A tenger bozótos partvidék mintha ellazulna, kéjesen elernyedne, és buja vágyakat ébresztve felkínálná magát az éjszakának.

71. oldal

anesz P>!

Folyton rohannak, ebből van a baj. Tudja, mit hallanak a gyerekek a legtöbbet a szüleiktől? Azt, hogy „Siess!” És ennek persze mi isszuk meg a levét. A kicsik rajtunk verik le, hogy szoronganak, és úgy érzik, senki sem törődik velük.

41. oldal

Catherinne>!

Csak akkor leszünk boldogok – fut át az agyán –, amikor már nem lesz szükségünk egymásra. Amikor a saját életünket élhetjük, amely kizárólag a miénk, és nem tartozik másokra. Amikor szabadok leszünk.

44. oldal

sophie P>!

Az elővárosi vasúti kocsiban összeszorítja a fogát, hogy ne sírjon. Alattomos, jeges eső itatja át a kabátját, a haját. Kövér cseppek hullanak alá a kupolaboltozatokról, a nyakába kúsznak, beleborzong. Az utcája sarkára érve úgy érzi, hogy figyelik, pedig egy lélek sem jár arra. Megfordul, de nincs ott senki. Aztán a félhomályban, két autó között észrevesz egy guggoló férfit. Látja meztelen combját, térdére nehezedő lapátkezét. Egyik kezében újság. A férfi ránéz. Nem ellenséges és nem is feszélyezett a pillantása. Louise hátrál, rettenetes hányinger fogja el. Üvölteni szeretne, tanúért kiáltani. Egy férfi az ő utcájában, az ő orra előtt végzi a dolgát. Egy férfi, aki szemmel láthatóan már nem szégyelli magát, nyilván megszokta, hogy ilyen szemérmetlen, méltatlan körülmények között könnyít magán.

157. oldal

1 hozzászólás
Catherinne>!

“Rendben van, dolgozni fogsz, de mit csinálunk a gyerekekkel?” Gúnykacajával egy csapásra nevetségessé tette felesége ambícióit, amitől Myriamnak végképp az lett az érzése, hogy be van börtönözve a lakásba.

21. oldal

Momóka>!

Látod, minden megfordul, és minden más irányba tart. Az ő gyerekkora és az én öregkorom. Az én fiatalságom és az ő felnőttkora. A sors gonosz, mint egy kígyó, mindig úgy intézi, hogy a rossz oldalra kerüljön az ember.

120. oldal

ppeva P>!

Amikor Myriam várandós lett, Paul repesett a boldogságtól, de barátainak jelezte, hogy esze ágában sincs változtatni az életén. Myriam igazat adott neki, és ettől kezdve még jobban csodálta az ő oly szép, oly kisportolt, oly független férjét. Paul azt ígérte, vigyázni fog, hogy az életük napfényes maradjon, hogy továbbra is tartogasson meglepetéseket. – Utazni fogunk, a kicsivel a hónunk alatt. Te híres ügyvéd leszel, én bálványozott művészekkel dolgozom majd, de minden marad a régiben. – Igyekeztek megőrizni a látszatot, küzdöttek.

123. oldal

2 hozzászólás
shadowhunter1975 P>!

A magány kabítószerként hatott rá, és Louise már nem tudta biztosan, meg akar-e szabadulni tőle. Rémülten bolyongott az utcán, akkorára meresztette a szemét, hogy már fájt. Magányában megtanulta látni az embereket. Igaz valójukban látni őket. A többiek létezése tapinthatóvá vált, érezte vibrálásukat, valóságosabbak lettek, mint valaha. A legapróbb részletekig megfigyelte a teraszokon üldögélő párok mozdulatait. Az elhagyatott öregek ferde pillantásait. A padtámlán ülő egyetemista lányokat, akik tanulást mímelve kellették magukat. A tereken, egy-egy metrókijárat közelében ideges gesztusaikról felismerte a türelmetlenkedőket. Ő is várt. És mindennap találkozott tébolyultan bolyongó társakkal, őrültekkel, hajléktalanokkal, magukban beszélő magányosokkal.
A város akkoriban tele volt bolondokkal.

105. oldal, (Európa, 2017)

Kapcsolódó szócikkek: magány
Catherinne>!

Myriam soha nem akarta elfogadni, hogy a gyerekei akadályozhatják a sikerét, korlátozhatnák szabadságát. Mint valami horgony, amely magával ránt a mélybe, és iszapba temeti a megfulladt ember arcát. A valósággal való szembesülése eleinte mélységes szomorúsággal töltötte el. Igazságtalannak, rettenetesen frusztrálónak találta a helyzetet. Rájött, hogy most már mindig úgy fogja érezni, nem élhet teljes életet, hogy rosszul csinálja a dolgokat, hogy élete egyik részét feláldozza a másik javára.

43. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Guillaume Musso: Egy párizsi apartman
Alice Feeney: Időnként hazudok
Lucy Foley: Lakás Párizsban
Lisa Jewell: A föld nyelte el
Pierre Lemaitre: Téboly
Michel Bussi: Ne engedd el!
Michel Bussi: Anya nem mond igazat
Guillaume Musso: Regényélet
Farkas Anett: A 33-as beteg
Dot Hutchison: Pillangók kertje