Zafír ​és parázs (Somerton Court 1.) 77 csillagozás

Leila Rasheed: Zafír és parázs

Amikor az özvegy Lord Westlake-et leváltják tisztségéből, eladósorba került lányaival hazatér Indiából angliai birtokukra. A szolgálókat nagy meglepetés éri, amikor kiderül, hogy hamarosan követi őket az earl menyasszonya, annak három gyermeke és az ő személyzetük is. Az esküvő után az új család legfontosabb feladata felkészíteni az újdonsült Lady Westlake lányát, Charlotte-ot és Lady Adát az első báli szezonjukra, ahol az ifjú hölgyeket bemutatják a lehetséges férjjelölteknek – ám Adának egészen más tervei vannak, mint édesapja kívánsága szerint előnyösen férjhez menni. Az okos, művelt, érdeklődő lány az Oxfordi Egyetemre szeretne felvételt nyerni, ráadásul, bár máris akadnak kérői, az ő szíve azért az indiai diákért dobog, akivel a hajóúton ismerkedett meg.

Eredeti megjelenés éve: 2013

Tagok ajánlása: 16 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: I.P.C. Mirror I.P.C.

>!
I.P.C., Budapest, 2015
384 oldal · ISBN: 9789636355135 · Fordította: Szántai Zita

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Lady Ada Averley


Kedvencelte 6

Várólistára tette 77

Kívánságlistára tette 40


Kiemelt értékelések

cicus61 P>!
Leila Rasheed: Zafír és parázs

Nagyon jó kis történet volt. Tényleg hajaz kicsit Jane Austen és a Bronte nővérek könyveire. Volt minden, romantika, árulás, a régi világban tett időutazás. Megint megállapítom, hogy én biztos nem tudtam volna így élni, hogy mások döntsenek helyettem, pláne ha gazdag vagy. Szegénynek sem volt jó lenni, hiába tehettek meg több mindent, kemény életük volt a szolgáknak, cselédeknek. A lord és a lányai nagyon szimpatikusak voltak, az új lady és családja viszont nagyon nem. Fionát és Charlotte-t nagyon sokszor meg tudtam volna fojtani, mocskos némberek voltak. A vége persze nincs lezárva, de nekem ennyi elég is volt ebből a sorozatból.

BMKata>!
Leila Rasheed: Zafír és parázs

Voltak bőven történések és érdekesnek ígérkezik a folytatás is. Mindenképpen folytatni fogom, hiszen érdekel, hogyan alakul Rose és Ada sorsa, legfőképp. Rose spoiler talán még ma is botrányt kavarna, nem hogy akkoriban. De ezáltal ez a történetszál is okozni fog még bonyodalmakat, a második kötet Rose-é lesz leginkább. És remélem a harmadikban Georgina élete is előtérbe kerül.

Ibanez P>!
Leila Rasheed: Zafír és parázs

Tökéletesen megfelelt annak, amit egy történelmi romantikustól elvárok, hiszen általában ezeket a könyveket szórakozásképp olvasom, szeretek ezekbe a korokba visszamenni. Az első rész rögtön a lecsóba vág, s a lendület később sem törik meg, nagyon tetszett, hogy mind az arisztokraták, mind a cselédek életébe bepillantást nyerünk, amelyet ugye főként Rose sorsa köt össze, persze ki lehet könnyen találni miért. Kapunk egy nem annyira gonosz, de azért mégiscsak unszimpatikus mostohaanyát, annak igencsak furmánykodó lányát, akit persze sikerül a komornájával együtt gyorsan megutálni :-D A másik oldalon ott van a főhősnek szánt Ada, aki vívódik az első szerelem és a családi kötelesség között. Körülöttük cselédek, testvérek, kérők sokasága, egy kis fortély itt, egy kis titok ott, pont megfelelő tálalásban, hogy soha ne unatkozzon az olvasó, legyen mindig kiért izgulni. A szálak sokfelé tartanak, de az írónő nem engedte ki a kezéből és – nagy szerencsére! – nem is húzta el sokáig a válaszokat, itt nem kell arra várni, hogy majd a sorozat legutolsó darabjában teljesedjen be Rose végzete, vagy derüljön fény valamire. Ez nagyon jól esett, a mostanában végletekig elnyújtott cselekményeket a hátam közepére se kívánom. :-D Úgyhogy egy nagyon könnyen olvasható, szerethető kötetté vált.

KönyvMoly_1989>!
Leila Rasheed: Zafír és parázs

Végre egy jó könyv!! Kérem szépen, ez nagyon tetszett. A szereplők, a történet, a borító, a szerelmi szálak…. Az ármány, a bonyodalmak, a 20-as évek Angliája. :)
Ada és Rose nagyon szimpatikus karakterek voltak,imádtam, ahogy Ada kiáll az eszméi mellett… Nevetséges, hogy anno nem mehettek a nők egyetemre és szavazati joggal sem rendelkezhettek… :/ Alig várom a folytatást, remélem a kiadó minél hamarabb jelentkezni fog vele. :) Sok az elvarratlan szál!
Kedvenc lett és nekem mindenképpen újraolvasós.

BBetti86 >!
Leila Rasheed: Zafír és parázs

Bájos kis szórakoztató regény, ami azért inkább romantikus, mint történelmi.
A hazaköltöző Westlake-család anyagi megfontolásból kell, hogy cselekedjen Angliában. A lord pénzért nősül, és két lánya mellé így kap egy mostohalányt és két fiút is. A birtok csődjének elkerüléséhez a lányainak jól kellene házasodni, de idősebbje, Ada inkább egyetemre menne és egy szegény indiai diákba szeret bele. A kisebb, Georgina pedig az egyik mostohabátyja iránt kezd gyengédebb érzelmeket érezni. A ház más titkot is rejt: a fiatal, zongoratehetség cseléd, Rose, maga sem tudja, de az apja… Londonban pedig minden titok kiderül egyszer.
Könnyed és szórakoztató. Talán erre mondják, hogy habkönnyű. Vannak ugyan konfliktusok, de nem gondoltam egy percre sem, hogy bármi baj történhet.
A nővéreket megkedveltem, mind kicsit más és erős a maga módján. Ada egy olyan álomért küzd, amivel ebben a korban igencsak forradalminak számít. Ő a legmodernebb, aki szabad szerelmet és tanulást szeretne. Georgina a kedves, naiv lány, akinek nagyon jó a szíve. Túlságosan ártatlan, kicsit talán ezért halványabb is, mint a nővére, de ahhoz erő kellett, amikor összetörik a szívét, és mégis ő ad tanácsot a szívtörőnek, akinek le sem esett, mit tett…
A kedvencem azonban Rose lett, több okból is. Az ő személyiségét kedveltem legjobban: ahogy mélyről kezdett, de lett valaki. Ahogy küzd az álmaiért, noha neki van ehhez a legkevesebb eszköze. Ahogy hűséges, tiszta teremtés, de nem olyan naiv, mint Georgie. Kicsit talán ő az átmenet a másik két lány között.
Vannak előítéletek és áskálódások, vannak társadalmi különbségek, így azért komolyabb témák is előkerülnek, mint a bálok és a szerelem. A cselekmény kellemesen halad, nem sok minden történik, de olyan hangulatban van elmesélve, hogy olyasmi, amin simán csak elmosolyodunk, érthető, akkoriban hogyan lehet hatalmas botrány.
Értékes regénynek nem nevezném, de könnyed női szórakoztatásra kiváló.

Light_House>!
Leila Rasheed: Zafír és parázs

Nem tudom, kicsit jobbra számítottam. Túl sok a titok, az ármánykodás. Kicsit összecsapottnak érzem az egészet.

anesz P>!
Leila Rasheed: Zafír és parázs

Nem vagyok tőle elragadtatva. Az alapötlet nem rossz, de nekem túl felszínes volt. A végére pedig annyira bebonyolította az írónő a szálakat, hogy az már túlzás. Persze, értem én, kellett muníció a folytatáshoz is…. A külső gyönyörű, lehet is vele haladni, mégsem fogott meg. Pedig lenne benne elég ötlet a történelmi háttérhez is (ami szó szerint háttérbe szorult), a szerelmi viszonyokhoz (kidolgozatlanok) és a szolga- arisztokrácia ellentéthez is. A cselszövések nagyon felborítják az egyensúlyt.
Összefoglalva: nekem nagyon összecsapott lett. Megvan a trilógia másik két része is, de hogy mikor szánom rá magam az olvasásukra, az kérdéses.

Rodwen P>!
Leila Rasheed: Zafír és parázs

Vegyes érzésekkel fogtam neki Somerton Court felfedezésének, mert egy hasonló időben, hasonló körülmények között játszódó történet nem hagyott bennem túlságosan mély nyomot. Azonban az írónő határozottan megugrotta a felállított lécet, sőt azt kell írnom, hogy igazán tetszett.
Lord Fintan igazán rendes fickónak tűnik, őszintén szólva én őt választanám Ada helyében. :D A lányok közül én Georgianát kedveltem meg a legjobban., hm…emlékeztet valakire. Remélem jó dolgok várnak rá a következő részben, már én is várom, hogy a kezembe kerüljön a folytatás.

Agatha>!
Leila Rasheed: Zafír és parázs

Bevallom, most átfutottam pár értékelést, mert nem értettem, hogy a történelmi romantikusok fénykorában ez a történet miért vált ki ilyen alacsony tetszést a molyok között.
Nincs az a történet, amit vagy aminek bizonyos részeit ne olvashattad volna már korábban, hiszen valljuk be, azért vannak sablonok az ilyen típusú regényekhez. Nem mondom, hogy a valaha olvasott legjobb történet, de nagyon tetszett.
Remek ötlet volt az Indiából hazatelepülő családot a középpontba helyezni – talán én ezt a vonalat egy kicsit jobban részleteztem volna. Egzotikus szerelemről (mármint hogy egy angol lány egy indiai férfiba szeretett volna bele) sem mindennap olvashatunk, ezért is jár egy piros pont. Remek a történetvezetés – rögtön az elején egy nagy konfliktus, az apa új feleséget hoz a házhoz, akinek szintén van 3 félig felnőtt-kamasz gyereke, nagyon jó lehetőséget jelent a további fordulatokhoz és szerintem az írónő jól ki is használata azokat.
Szóval sok szálat mozgat, sok minden történik benne, biztosan folytatni fogom, mert bár Ada és Ravi annyira nem fogtak meg, hogy szurkoljak a szerelmüknek, de rajtuk kívül mindenki más nagyon érdekel spoiler

ribizlii>!
Leila Rasheed: Zafír és parázs

Leginkább a fülszöveg ajánlására fogtam bele, mármint hasonló a Downton Abbey hangulathoz. A hangulatot hozta, tele van fordulatokkal, mégis hiányzott az a szikra, ami magával ragad. Túl hosszasan elhúzta Ada és Ravi kapcsolatát, találkozik vele, nem találkozik, lehetetlen szerelem vagy harcol érte.
Viszont érdekessé tette, hogy nemcsak az arisztokraták világát, hanem a cselédekét is bemutatja.


Népszerű idézetek

Baba082>!

– Én nem szoktam olvasni. Az olvasás kifárasztja az agyat.
– Vannak, akikét igen – mormolta Ada.

90. oldal, Nyolcadik fejezet (I.P.C., 2015)

Kapcsolódó szócikkek: Lady Ada Averley
Baba082>!

– Nem minden fiatal hölgy rendelkezik oly csekély intelligenciával, amilyet bizonyos ifjú urak tapasztalni szeretnének – mondta, és kivette a férfi kezéből a papírt.

11. oldal, Prológus (I.P.C., 2015)

Ingryd>!

– A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.

284. oldal, 29. fejezet

Baba082>!

– Ott, ahol nem fogadtak hűséget, szóba sem jöhet árulás!

259, oldal

SzVera>!

Valahányszor felnézek a csillagokra, mindig eszembe jut, hogy még a leglehetetlenebbnek hitt dolgok is valóra válhatnak.

Baba082>!

– Mesélne nekem Oxfordról, ha megkérem? Olyan érdekesnek találom, hogy már a nők is tanulhatnak!
– Tanulhatnak, bár nem szerezhetnek diplomát. Ennek ellenére úgy gondolom, ez a legfontosabb élmény az életemben. Keményen kell dolgozni, de megéri – mondta emily megélénkült tekintettel. – Valami olyasmit teszünk, amivel komoly áttörést érünk el. Ebben őszintén hiszek. Megmutatjuk, hogy a nők tudnak gondolkodni. meg kell kapnunk a szavazati jogot, ha be tudjuk bizonyítani, hogy képesek vagyunk arra, amire ők.

205. oldal

Hajnalcsillag>!

Mindenki megtanulja, hogy nem bízhat az emberekben, mert az csak fájdalmat okoz.

180. oldal

BBetti86>!

Szerintem semmi sem lehet rossz, ami lehetővé teszi az ember számára, hogy valóra váltsa az álmait.

244. oldal

Baba082>!

Elhaladtak James és Roderick mellett, akik olyan mozdulatlanul álltak, mint a kőből faragott görög istenek – feltéve persze, hogy ezek a bizonyos istenek bricsesznadrágot hordtak, és olyan arcot vágtak, mint, ahogy James fogalmazott, a „székrekedéses malacok”.

96. oldal, Kilencedik fejezet, (I.P.C. 2015)

SzVera>!

Mindannyiunknak megvan a magunk helye. Ott kell maradnunk, ahová születtünk. Aki elhagyja a saját helyét, az megbánja. Az urak talán barátságosak, de ha hibázol, páros lábbal rúgnak ki.


A sorozat következő kötete

Somerton Court sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Cassandra Clare: Vaslánc
Mary Hooper: Édességek kicsiny boltja
Daisy Goodwin: Viktória
Joss Stirling: Misty
Joss Stirling: Storm és Stone
Charlie N. Holmberg: Az üvegmágus
Agatha Christie: Poirot kéjutazáson
Mary Hooper: Eliza Rose
Janette Oke: Ha eljő a tavasz
Vanessa Len: Only a Monster – Csak egy szörnyeteg