Mikor tudtam, hogy nekem ezt a könyvet el kell olvasnom?
A Grishák világát már az írónő Shadow and Bone c. regényében megkedveltem; aztán elolvastam a második részt, ami már annyira nem nyűgözött le.
Viszont.
Egy ugyanebben a világban játszódó történet?
Aminek ez a trailere?
https://youtu.be/3r9iFzcOqf0
Nem tudom, hányszor néztem meg ezt a 23 másodperces videót, illetve hogy mennyit lenne érdemes úgy bevallani, hogy még beszámíthatónak tűnjek… Mindenesetre fogalmazzunk úgy, hogy én jól elszórakoztattam magam vele addig is, míg sort nem kerítettem a regényre. Illetve… én ezt még most is el tudom nézegetni. Na mindegy, majd kinövöm.
És kb. ekkor dőlt el, hogy nekem ezt muszáj elolvasnom.
A Ruin and Rising már csak a végső csapás volt szegény megkedvelt Grisha-világomnak, és csak remélni tudtam, hogy egy másik történetben újra fel tudom fedezni azokat az elemeket, amik Bardugo első regényében felkeltették az érdeklődésemet.
Jelenleg Goodreadsen az átlagos értékelése 4.45 – ami kimagaslóan jónak számít.
Nos, erről engem a regény legeleje nagyon nem tudott meggyőzni. Kicsit elkeseredtem, mert tényleg nagyon akartam szeretni, nézegettem, hogy de nincs egy rossz vélemény sem a kiemeltek között, nem akarok megint én lenni, aki majd ezúttal is hoppon marad. Szóval kicsit megijedtem, hogy azáltal, hogy csak jót olvastam róla és már azelőtt megkedveltem, hogy kinyitottam volna, talán túlpörögtem, és ilyenkor előfordul, hogy az olvasó végül csalódik.
A kétségbeesés ezen pontján egyedül Kaz állt mellettem és támogatott, hogy ne keseredjek el.
De – sóhaj – most nem! Hah! Ezúttal nem sikerült lerázni. Ugyanis kezdeti kétségeim hamar eltűntek, és gyorsan a többiekkel is összebarátkoztunk.
Mit nyújtott számomra ez a kötet?
A Grisha-trilógiában említett, de nem igazán érintett területeket ismerhettem meg ebben a regényben, illetve – többek között, mivel ebből a szempontból elég vegyes társasággal találkozhattunk – egy olyan népet, akikről szintén volt szó, és akik egyáltalán nem támogatják a Grishákat, hanem üldözik őket.
Fantasztikus karaktereket, még ha az első pár fejezetben nem is gondoltam így. Tényleg. Mindannyiukat sikerült megkedvelnem.
Egy remek történetet. Egyáltalán nem sablonos, nem olyan, amiről azt gondolja az olvasó, hogy nahát, ezt már olvastam – igazából többször is, csak más nevekkel, illetve más volt a szereplők képessége (jobb esetben), de amúgy… Vagy ha létezik is hasonló cselekményű regény, én még eddig nem olvastam, és akkor ezt az állítást visszavonom.
Valami újat. Igen, Bardugo egy már korábban felépített világát vette elő, de egy teljesen más történetet hozott mellé új karakterekkel – illetve említés szinten találkozhattunk néhány ismerős névvel.
Nevetést, ugyanis remek a Six of Crows humora. Ez fentebb kimaradt, de a trailer mellett egy random idézet is erősítette a kötet felé tanúsított vonzódásomat:
“Kaz leaned back. „What's the easiest way to steal a man's wallet?”
„Knife to the throat?” asked Inej.
„Gun to the back?” said Jesper.
„Poison in his cup?” suggested Nina.
„You're all horrible,” said Matthias."
Vagy csak én nevetek rossz helyeken. Előfordulhat ez is.
Ami pedig kicsit zavart… /Ezt a hangoskönyvhöz fűzném.
Ugyebár akiknek saját fejezetük van (Kaz, Inej, Nina, Jesper, Matthias, na meg persze Joost és Pekka), külön-külön narrátort kaptak. Ebben viszont az vált számomra zavaróvá, hogy állandóan változott a szereplők hangja. Kaz fejezete – Kaz hangja ilyen. Inej fejezete – Kaz hangja most pedig ilyen. És akkor következzen Nina – Kaz hangja ezúttal ilyen. És ez minden szereplővel így volt, de talán Kaznél zavart a legjobban; mindannyian rekedt hangot kölcsönöztek neki, de néha már túlzásba vitték szerintem. Illetve a férfi felolvasók női hangjai alkalmanként elég furák voltak…
