Shadow ​and Bone (Shadow and Bone Trilogy 1.) (Grishaverse) 82% 202 csillagozás

Ezt most a Netflix sorozat miatt vettem a kezembe, mert naaaagyon régóta várólistán volt, és a sorozat előtt szeretném tudni, mi a könyvbeli sztori. Nos…
Igazából nem voltak elvárásaim, mert olyan régóta listán volt a kötet, hogy már nem emlékszem, miért került fel. spoiler És mivel nem voltak elvárásaim, csak kíváncsi voltam, így nem is csalódtam a könyvben. De azért örülök, hogy végül helyet nem fog foglalni a polcomon… :D
A könyv első fele tetszett. Főleg az a szakasz, amit még az első teaser trailerben is lehetett látni. Gyorsan csúszott. De amikor már Alinát elvitték kiképezni, kezdett belassulni a történet, vagy inkább olyan dolgok történetek, amik nem érdekeltek. A közepén mintha nem történt volna semmi. A végén pedig még jobban belassult nekem, amikor pont felpörgött volna, spoiler A legvége pedig megint kicsit ilyen meh volt nekem, de igazából nem tudom megmagyarázni, miért.
A karakterek nem nőttek a szívemhez; a szerelmi háromszögről ugyan tudtam előre, de a történetben még így is rosszul érintett, mert nem értem miért létezik.
Lehet ezt a könyvet sokkal jobban szerettem volna, ha akkor olvasom, amikor listára tettem. De mostanra ezek a nagyon tipikus YA elemek már szemforgatást idéznek csak elő.
Néhány spoileres gondolat:
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
Összességében nem szerettem ezt a könyvet, de nem is utáltam. A történet maga érdekel, hova fut ki, ezért folytatom. spoiler

Régen nagyon felkapott volt a történet, viszont akkor még nem tűnt nekem valónak. Most, hogy elolvastam viszont bátran állíthatom, hogy nagyon is nekem lett kitalálva. Rögtön beleszerettem a világba és a karakterekbe is. Igazán különleges hangulata van a könyvnek, egy nagy kedvencem lett az évben.

Nagyon ritkán, de azért előfordul, hogy egy film(sorozat) nézése sarkalljon olvasásra, és ez az egyik ilyen eset. Leszögezném, hogy tetszik a világ, amit az írónő megalkotott, nem lennék itt, ha másként éreznék, ezzel együtt, volt pár nehézségem, ahogyan haladtam a történettel.
Mindjárt az első, Alina személyisége és az E/1 elbeszélési forma. Alapvetően jó a stílusa, és gyakran megmosolyogtam főhősnőnk vicces megnyilvánulásait, ugyanakkor olyan helyzetben és életkorban van, amikor erősen befolyásolható, és akkor is bonyolultnak találtam volna végigkövetni őt az útján (ami amúgy teljesen kiszámítható), ha tényleg totál vakon vágok bele.
A másik zavaró tényező, hogy az én ízlésemnek túl sokat foglalkozunk külsőségekre vonatkozó leírásokkal, pl. épület, csillár, ruha, smink, ami megint, lehet, hogy Alina naivitásának és fiatalságának köszönhető, csak én jobb szerettem volna, ha a titkokra és az igazán érdekes részletekre szánjuk az időt, ahelyett, hogy hű meg ha, aztán egy ponton Baghra félre vonja, és max. 10 mondatban ledarál mindent.
Tudom, hogy a Varjakkal majd később, külön sorozatban foglalkozunk, de azért egy váltott szemszöget nagyon tudnék értékelni még itt is, a folytatásban.
Alapjaiban tetszett, jó volt, alig várom, hogy lássam, pontosan mi lesz még.

(a csillagot még megálmodom, hogy 3 vagy 3,5)

Nem volt rossz, de azt hiszem, a hosszabb fantasy-kat jobban szeretem, amik lassabbak és részletesebbek. Bár lehet, hogy pár éve vagy más hangulatomban kedvenc lett volna (de ugye a mi lett volna ha nem sokat számít).

Jelenlegi állapotomban az egyetlen szál, ami érdekelt, Alina és Mal kapcsolata volt, már a legelejétől kezdve. Még a világot tudnám pozitívumként felsorolni bár olvasás közben eszembe jutott, hogy örültem volna, ha ugyanebben a világban más történetet követünk A Darklinggal kapcsolatban unpopular opinion, hidegen hagy, nem értem a hypeot körülötte (mert azért a könyv megjelenésekor nem Ben Barnes volt az arca), spoiler
Amúgy az egész egynek elmegy, azt hiszem, tipik ya, a főszereplő lány „nem olyan, mint a többi grisha” és hirtelen észrevette, hogy visszatartja a levegőjét. De nem gondolom, hogy bárkit bántana, és le is kötött egy darabig. Meg tényleg lehet, hogy a hangulatom is hozzájárul ahhoz, mennyire tudom/tudtam élvezni.

Kicsit kiugrasztott az olvasási válságomból, aminek örülök, viszont egy idő után átváltottam a hangoskönyvre, ami egyrészt tetszett, másrészt pont amiatt, hogy tetszett, nehezen veszem rá magam arra, hogy a szememmel olvassak, úgyhogy hibridben folytatom a sorozatot i think.

Leigh Bardugo annyira csodálatos világot épített fel, csak ámultam végig! már az első fejezetben azt éreztem, hogy szeretnék beleköltözni. gyönyörűen és pontosan írja le az egyes helyszíneket, mintha én is ott lettem volna a szereplőkkel. és ha valaki így ír, akkor az sem számít, hogy a történet maga nem egy nagy durranás: tipikus YA, a karaktereket nagyon jól fel lehet címkézni az egyes klisékkel, és az alapsztorit is rengetegszer láttuk már. egy ilyen környezetbe helyezve viszont egyedivé válik. off a hőseink is szerethetőek, Alinával könnyű együttérezni, Genya egyszerűen fantasztikus, Mal abszolút boyfriend material; a Darklingra pedig egyelőre nincsenek is szavaim (pozitív értelemben). nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan tovább: annyira bepörögtek a végén az események, hogy a kezdeti lassabb tempóm után nem bírtam letenni a könyvet. remélem, nem fog csalódást okozni a folytatás sem.

Halogattam egy jó ideig a könyv olvasását, mert a The Language of Thorns után kicsit féltem, hogy nem lesz olyan jó – szerencsére feleslegesen aggódtam, továbbra is nagyon szeretem Bardugo stílusát :)
Imádtam a Grisák erejét, ahogy kitanították őket, ahogy az erejüktől függően osztották őket csoportokba. Nagyon tetszett, hogy nem feltétlen mágiának hívták, hanem a természet elemeinek irányításának, de mégis, erre az erőre születni kellett. Az amplifier (nem tudom, mi lehetett magyarul) ötlete különösen tetszett, hiszen egy kis mágikus erő felerősítés sosem árt – az egyetlen, amit sajnáltam, hogy állati eredetű volt. A történet maga nagyon izgalmas és érdekes, nekem onnantól tetszett igazán, amikor Alina ráébred és elfogadta a saját erejét. Imádtam az edzéseket, amikre járt és az erejét fejlesztő órákat, amiket Baghra tartott neki. A mítosz, ami Morozova csordája és agancsa köré épült, még különlegesebbé tette Alina erejét, és amikor spoiler. A főbb karaktereket (Darkling, Genya, Mal) is egészen megszerettem, jól felépített szereplők, akinek a személyiségéről sokat megtudhattunk – igaz, a végére a Darkling inkább tartozott a kedvenceim közé, mint a többiek :D Az egyetlen baj Alinával volt, főszereplőhöz képest nagyon semmilyen volt. Mindig sodródott az árral, azt tette, amit mondtak neki (kivéve a végén, de szerintem akkor sem a legjobb döntést hozta), nem különösebben derült ki a személyiségéről semmi, azon kívül, hogy imádja önmagát hibáztatni mindenért. Valahogy gondolat menete se nagyon volt, általában utólag jött rá dolgokra, de őszintén szólva, ez mind nem vett vissza a könyv élvezhetőségéből. Kíváncsi vagyok, mi lesz a következő részben, remélem a Darkling visszatér. spoiler

Évekkel ezelőtt elolvastam a Hat varjút. Utána találtam rá a Shadow and Bone-ra, ami kicsit váratlanul ért, mivel fogalmam sem volt, hogy ezzel kellene kezdenem. Aztán elolvastam az első részt magyarul, majd valamiért nem folytattam. Most azonban, ahogy közeledett a sorozat megjelenése, mindjárt nagyobb kedvem/motivációm volt belevetni magam a trilógiába.
A világfelépítés nekem abszolút tetszik, különösen a grishák és az ő különböző képességeik. Genya karaktere kifejezetten tetszett, mert benne kicsit nagyobb árnyaltságot éreztem, mint általánosságban a többieknél. Alina és Mal szerintem lehetett volna kicsit kidolgozottabb, ők voltak talán számomra a legkevésbé érdekesek. Annak ellenére, hogy Alina kiképzése viszont jól lefoglalt.
Akin kifejezetten jól szórakoztam néha, ő Baghra volt. Zseniális szövegei voltak.

Felszálltam én is a Bardugo-vonatra, némiképp megkésve, de még pont időben ahhoz, hogy úgy tegyek, mintha nem a sorozat húzott volna be.
A Shadow and Bone tulajdonképpen hoz mindent, amit egy első regénytől és egy trilógia nyitányától elvárhat az ember. A legnagyobb erőssége a világépítés, az 1800-as évek Oroszországán alapuló „cárpunk” fantasy színes-szagos (főleg színes, nagyon színes), izgalmas, adaptációért sikoltó hátteret biztosít a gondosan kidolgozott mágiarendszernek. Érdekes húzás volt egy olyan kort választani, ahol a tudomány és a modern fegyverek fejlődése veszélyezteti a varázslat a.k.a. kis tudomány évszázadok óta elfoglalt pozícióját. Ilyen világ mellett könnyű megbocsátani, hogy a karakterek és a történet kevésbé kiemelkedőek, bár teljesen átlagosnak azért nem mondanám egyiket sem: Bardugo ügyesen használja a YA sokszor lélektelenül ismételt kliséit, tudatosan építkezik afelé, hogy a szokásostól eltérő hangsúlyokkal adja elő a mesét az átlagos, nem szép (de nem is csúnya!) lányról, akiről kiderül, hogy pótolhatatlanul különleges ereje van. Szerintem nagyon fontos, a célközönség számára sokszorosan aktuális gondolatokat közvetít arról, hogy amire vágyunk, sokszor mennyire nem ugyanaz, mint amire szükségünk van, és hogy mit vagyunk hajlandóak feláldozni egyikért vagy másikért cserébe. Jól átgondoltak ezek a rétegek, a fény vs. sötétség szimbolikája, az utolsó fordulatot szolgáltató mágikus kiskapu, a karakterek interakciói mind ezt a kérdéskört építgetik.
Egyedül az hagyott bennem hiányérzetet, hogy hiába van háború meg Árnyzóna, mindig csak a Rendesnek Tűnő Srác, az Ismerősünk Testvére és az Asszony Gyermekével hal meg. Elviselt volna kicsit több súlyt és fájdalmat a szöveg, már az én ízlésem szerint. Azért könnyedebb, szórakoztató mivoltában is jól sikerült, helyenként kifejezetten értékes könyvnek tartom, és tőlem szokatlan módon azonnal mentem a folytatásért.

Jó volt visszatérni a világba, főleg a sorozat után. (ami meglepően jó lett!)
A Darkling még mindig a kedvenc főgonoszom, nagyon szeretem a komplex karaktereket, ahol nem csak „gonosz és kész” az adott szereplő. Mal.. a filmsorozatban megszerettem, de lehet csak mert jó színészt kapott, ugyanis itt megint nagyon idegesített. Bármennyire is próbáloztam, nem sikerült megbarátkoznom vele. Ikonikus eleme a YA fantasynak és szerintem megérdemli a hype-ot.

aww

tudom, hogy sokan nem szeretik, meg kezdő fantasy olvasóknak ajánlják, de engem egyből beszippantott a grisaverzum, habár látom, hogy a sok nemtetszés honnan ered. a könyv eleje kicsit lassúbb, viszont engem egy percig se untatott a bevezető rész. szerettem felfedezni a világot és összerakni a puzzledarabokat Alinával együtt, akit egyből megszerettem és azonosulni is tudtam vele néhány helyen. Mal pedig a másik kedvencem, és egyáltalán nem értem, hogy ez a sok utálat az irányába honnan ered, mert annyira aranyos volt egész végig. lehet csak én vagyok ennyire oda a childhood friends to loversért mondjuk… na de attól még szerintem cseppet sem volt idegesítő. a darkling meg nyehhh, eleinte bírtam aztán persze kiderült egy s más, de olyan csavarral, amire egyáltalán nem számítottam. (igazából arra se, hogy ennyire fog tetszeni a könyv. lehet hogy csak mert a megfelelő időszakomba kapott el (egy hosszas reading slump után)). NAGYON kíváncsi vagyok, hogy miket tartogat a második regény, remélem többet kapunk Genyából, illetve a híres Nicolai is végre meg fog jelenni, akit már előre tudom hogy imádni fogok hehe. a vicces mellékszereplők a legjobbak <3
off