Ninth ​House – A kilencedik ház (Alex Stern 1.) 87% 43 csillagozás

Leigh Bardugo az egyik kedvenc írónőm, ráadásul ezúttal egy dark academia típusú könyvet írt – amilyet még nem olvastam, de már szerettem volna – így nem volt kérdés, hogy elolvassam-e A kilencedik házat, ami egy (nagyon) sötét és titkokkal teli fantasy. Ami a legjobban tetszett, az a mágia ábrázolása, hogy az egyes házak hogyan és mire tudják használni – ebben a világban a mágiát valami igen baljós és kísérteties dolognak éreztem. A könyv első fele elég lassú folyású, reeengeteg információt kapunk kb. mindenről, de pont emiatt remekül kidolgozottak a karakterek és a világ is. Körülbelül a felénél aztán felgyorsultak az események, összértek a szálak, az utolsó 150 oldalnál izgalmasabbat rég olvastam. Nem számítottam erre a végkifejletre, nagyon tetszett, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem futkosott a hideg végig a hátamon… Már csak annyit szeretnék tudni: hol a következő rész?!

Ez egy egészen különleges élmény volt.
Tudom, tudom, mi könyvmolyok sokszor mondjuk ezt, de ezt most olyan komolyan gondolom, hogy tegnap éjjel körmöt rágva bámultam az ágyamra dobott könyvet és úgy döntöttem, az utolsó száz oldalt ma estére hagyom, mert annyira intenzív volt, hogy nem tudtam belőle többet elviselni, pedig majd' meghaltam a folytatásért.
Nem meglepő módon bekerült a zafír pöttyösök közé és valóban ide illőnek érzem, mégis félek kicsit, hogy megtalálja-e a közönségét? Ez egy sokkal sötétebb, komorabb urban fantasy, mint amire számítottam. Leigh Bardugo a Hat varjúval és a Bűnös Birodalommal Elfajzott királysággal már megmutatta, hogy nem szívbajos író, de meglepett, sőt, néhol megijesztett, hogy milyen komor mélységekbe merült. Simán súroltuk jópár jelenettel a horror műfajt, mindeközben a szöveg sem egyszerű, töméntelen információ hangzik el és még a váltott idősíkok is bonyolítják a helyzetet. Viszont abszolút megéri átvergődni az első fejezeteken, mert a dark academia hangulat azután úgy elkapja az embert, hogy nehezen szabadul el tőle. Eleinte furcsa is volt a könyvbeli Yalet ráilleszteni a fejemben élt elit egyetem képére – ami ráadásul az ezerszer újranézett Gilmore Girls alapján született meg – most meg az a furcsa, hogy nem kell kísértetekkel, ronda rituálékkal és vérrel szembe néznem a valóságban, ki érti ezt.
A történetről nem szeretnék sokat írni, mert baromira élveztem, hogy nem tudok egyetlen csavart sem előre és ezt másnak is szeretném meghagyni, de egy érdekes egyvelege lett az egyetemi életnek, egy brutális gyilkosság utáni nyomozásnak és a titkos társaságok életének. A mágia használata zseniális, imádtam. Kicsit sűrűn történnek az események, bár a fő cselekmény gyakorlatilag pár nap alatt fut le, így ez nem olyan meglepő, de itt néha megbicsaklott azért a tetszési indexem. Ennek a furcsa-komor kavargásnak a közepén találjuk Alexet, aki a titkos társaságok számára csak Dante, a mágia pásztora. Alex eleinte egy amolyan Anita Blake és Suzannah (Meg Cabot Mediátor sorozatából) keveréknek tűnt, fokozatosan ismerjük meg a múltját és őt magát. Nem illik a Yale-re, mégis, szinte rá várt ott egy Alex formájú repedés, hogy belevesse magát rajta, át egy új életbe. A másik kiemelt szereplő, Darlington Alex teljes ellentéte, egy yalei aranyifjú, de nagyon tetszett, ahogy az írónő kezelte az ő karakterét. Mintha a Harry Potter kapcsán tennénk fel a kérdést, hogy mi lennél inkább? Kvibli, vagy mugli? Varázsló/boszorkány nem lehetsz, de dönthetsz, hogy tudsz a varázsvilágról, vagy láthatatlan marad előtted örökre. Darlingtont talán könnyebb szeretni, mint Alexet, de a végére nekem mindkettejüket abszolút sikerült, sőt, Dawes és Turner is felkerült a listámra. Remélem még találkozunk velük, a befejezés nem semmi folytatást ígér.
Csak azt tudnám, mi a fenét kezdjek most magammal, A kilencedik ház nélkül.

Leigh Bardugot a Hat varjúval ismertem meg, s bár a Grisaverzum többi kötetét nem olvastam, mégis kíváncsi lettem a további írásaira. Nem is volt kérdés, hogy szeretném majd olvasni A kilencedik házat is, ám nem egészen azt kaptam, mint amire számítottam.

Némileg megküzdöttem ezzel a regénnyel, hiába vegyíti benne két kedvenc zsánerem, a fantasyt és a krimit. Az elején helyből beledobtak az események közepébe, és pont úgy éreztem magam, mint amikor Cassandra Clare Csontvárosával próbálkoztam, és gőzöm sem volt, mi zajlik abban a világban, milyen lények vannak, és mégis honnan kéne nekem képben lennem mindezzel?

Zavart, hogy lassan épül a cselekmény, és túl sok az információ, emiatt nagyjából a könyv feléig igazából unatkoztam. Persze, mikor kezdett minden a helyére kattanni, onnantól már pörgősebb volt az olvasás, és a cselekmény is, ami kárpótolt az első felén megélt elnyújtott szenvedésért.

Azzal viszont nem igazán tudtam dűlőre jutni, hogy végül is egy felnőtteknek szóló fantasyt, vagy egy YA regényt tartottam a kezemben? Fiataloknak szerintem helyenként túl brutális, ellenben felnőtteknek meg egy kicsit felszínes maradt.

Minden esetre a folytatásra biztosan benevezek, és egy biztató 4*-ot is megadok neki, mert egyébként érdekelt a világa, és a főszereplő is remekül felépített és kidolgozott karakter.

Bővebben itt:
https://booktasticboglinc.blogspot.com/2021/12/leigh-ba…

Ninth House – A kilencedik ház címmel jelent meg Leigh Bardugo legújabb könyvsorozatának első része. A szerző ezúttal a saját világunk egy kissé mágikus változatában kalandozik, ráadásul igen erős A kilencedik házban a krimi-szál is. Az Árnyék és csont után kíváncsi voltam, hogy vajon Bardugo ki tud-e lépni a sablonos YA fantasyből, és ebből a szempontból szerencsés találkozás volt ez a regény, azonban még így sem voltam maradéktalanul elégedett.

Goodreadsen azt vettem észre, ahogy olvasgattam a kritikákat, hogy vagy imádták, vagy utálták a könyvet az olvasók. Én valahol félúton helyezkedem el, vagy lógok ki a sorból.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon Bardugoban van-e annyi potenciál, hogy a klisés és unalmas Árnyék és csont után alkosson valami igazán ütőset. A potenciál megvan benne, de… És ez az a de, ami miatt nem vagyok maradéktalanul elégedett. A kilencedik ház első fele világépítés, egyfajta magyarázat, hogy miért és hogyan működnek a házak. Goodreads véleményeket pedig ezért kezdtem el olvasgatni, mert az a faramuci helyzet alakult ki, hogy érdekelt a sztori, de közben végtelenül untam is, hogy egyébként semmi nem történik. Kíváncsi voltam, hogy vajon beindul-e, és ha igen, akkor mikor.

A regény talán utolsó 100 oldala, amire azt tudom mondani, hogy értékelhető abból a szempontból, hogy nem csak oda-vissza sasszézik a történet, hanem tényleg kiderülnek a dolgok, haladnak előre a cselekmények. Viszont azt sem tudom mondani, hogy az eleje unalmas lett volna, mert egészen egyszerűen olvastatta magát mindentől függetlenül. Így olvasás után azon gondolkodtam, hogy mivel egy sorozat első része, van rá esély, hogy a részletes ismerkedés után a következő kötetek már pörgősebbek lesznek.

Mindent összevetve nem tudom azt mondani, hogy utáltam, mert nem utáltam. És azt sem tudom mondani, hogy szerettem, mert egy idő után kicsit már tényleg untatott. Viszont a karaktereket megkedveltem. Alex egy tipikus tökös csaj, aki nem riad vissza semmitől, Darlingtonról pedig igaz, hogy nem sok dolgot tudunk meg a jelenből, viszont úgy éreztem, hogy mégis kíváncsi vagyok rá. Remélem a folytatásban nagyobb szerepet kap majd ő is.

Bővebben: https://www.gyorgytekla.hu/2022/01/leigh-bardugo-ninth-…

Leigh Bardugoval az Árnyék és csont trilógián keresztül ismerkedtem meg, ami, egy szárnypróbálgatás volt az írónőtől, főleg ehhez a könyvhöz képest. Itt már jóval kiforrottabb stílussal ír, illetve műfajilag is átlépett egy másik vonalra, mert mindamellett, hogy fantasy még egy igen velős krimit is kaptam ezzel a könyvvel.
Teljesen elhagytuk a fiktív világokat, ez a történet létező helyen, New Havenben és javában a Yale egyetemen játszódik.
Főszereplőnk, Alex – azaz Galaxy Stern, egy bátor, de rossz fiatalkorral rendelkező szellem-látó lány, aki egy mágikus társaság, a Léthe tagjává válik, hogy segítse munkájukat.
Feladatuk, hogy a másik nyolc titkos és mágikus társaság tevékenységét felügyeljék, károkozásukat megakadályozzák. És bejön a képbe egy gyilkosság, amely látszólag minden társaságon kívül áll.
A történet fejezetenként váltakozva játszódik körülbelül két hónappal korábban, illetve jelenidőben, amely közben visszatekintéseket kapunk Alex múltjából. Nem volt zavaró az időben való ugrálás, értelmezhető volt, tetszett, hogy egész pontosan megtudtam, hogy került oda Alex, ahol van, és miért olyan a személyisége amilyen, tehát alaposan megismertem. Szimpatikus karakter, elég belevaló, de érzésem szerint ebben fog még fejlődni a következő kötetekben, amikhez szintén nagy reményt fűzök ezután az elég erős felütés után. Kidolgozott és izgalmas sztorit kaptunk, több csavarral és tetszetős végkifejlettel. A világépítés ideje alatt némi koncentrációra van szükség, hogy az ember kiigazodjon térben-időben-helyzetben, de mindenhez segítséget nyújt a könyv – térképpel (elöl és hátul is) és a házak listájával, rövid jellemzésével, amihez bármikor ellapozhatunk.
A kiadás a Könyvmolyképzőtől megszokottan gyönyörű és igényes, a borító nálam a kígyó kitapintható pikkelyeivel és színeivel mindent vitt. Köszönöm, hogy elhozták számunkra ezt a könyvet és nagyon-nagyon bízom benne, hogy a folytatások is meg fognak jelenni.

Nekem továbbra is a Hat varjú duológia a kedvencem Bardugótól, és itt éppen azt a kis könnyedséget hiányoltam, ami ott rendre oldja a feszültséget.

Ehelyett ez a regény kőkemény, nagyon naturális, a világa kegyetlen és durva. Mindez nem öncélú, hanem erős és hiteles, tehát ebben a tekintetben nincs probléma. Párszor azért lehetett kicsit nevetni is. Alex figurája szépen kidolgozott, és azt leszámítva, amikor olyan 80% körül elkezd idióta kamaszként viselkedni (spoiler) nekem minden a helyén volt vele kapcsolatban. Darlingtont meg kifejezetten kedveltem, őszintén szeretnék többet kapni belőle.

A múltbéli titkok kibontása nekem még erősebb is lett, mint a konkrét krimiszál, de összességében nagyon jól van felépítve a sztori (és a háttérvilág is). Egyedül az előrevetett prológust nem értem (spoiler), szerintem anélkül is teljesen jól indult volna a laza kis béljóslással ez a történet.

Várom a folytatást, esetleg egy egészen picit több fellélegzéssel…

Nem olvastam az írónő minden könyvét, de az eddigiek alapján kijelenthetjük, hogy a tőle megszokott minőség változatlan. Amit kifejezetten szerettem, és ebben is alkalmazott eddig, hogy kerüli vattacukros szerelmes klasszikusokat, mindezt egybekötve a „felismerem magamban a végtelen erőt” és mindenkit falhoz csapok, amikor már azt hiszik, fel sem tudok állni.

A történet ugrál az időben, ezért sokáig nem is tudjuk, mi történt Alex és mentora/harcostársa Daniel küldetése közben, hová lett az egyik, miért van bűntudata a másiknak, miközben mindkettejük ifjabb korából kapunk épp elég visszatekintést. E szál mellé betolakodik egy gyilkosság, amely érthetetlen módon nem hagyja nyugodni főhősnönket – bár nem hatásköre, a rendőrség dolgozik rajta, lenne ezer más baja… stb. stb. Természetesen, egy szellemlátó mellé kell egy kísérő szellem (aki szerintem az egyik legizgalmasabb karakter – pedig többnyire csak bámulni tud az utca túloldaláról) is, aki szintén hozza a maga problémáit.

Persze, végül minden csomót átvágnak és megalapozzák a folytatás témáját, de amíg ide eljutnak nagyon sok unalmas részen is át kell vágnunk magunkat. Az biztos, hogy sokan nem egy önjelölt nyomozós történetre fognak számítani.

Szintén egy olyan könyv, amit nagyon vártam már az idén!

A Kilencedik ház Leigh Bardugo első felnőtt regénye, és az első, amely a mi világunk egy változatában játszódik, nem pedig egy másodlagos fantázia birodalmában. Élvezettel olvastam ezt a regényét és nagyra értékelem, hogy Bardugo milyen törődéssel foglalkozik itt is a világfelépítéssel és azzal a bizarr légkörrel, ami körül veszi a szereplőket. A kettős sztorivonalat eleinte kicsit nehéz követni számomra, mert nagyon sokat információt akart átadni mindkét szemszögből, de bele tudtam jönni az olvasásba elég hamar, és csak arra koncentráltam utána már, hogy élvezzem a dolgok végkimenetelét (amit mondjuk sikerült jól elhúzni). A cselekmény előre-hátra fonódik az időben, hogy lehetővé tegye Galaxy „Alex” Stern titkának kibontakozását. Őszintén. Az elején nagyon kínlódtam, rengeteg információt kellett befogadnom, és nagyon össze voltam zavarodva. De ha átnyomta magát az ember kb. az első 150 oldalon, ígérem, jobb lesz és érthetőbb is!

Ahogy Alex beletanul az új világba, hamarosan rájön, mennyi titok van, és milyen baljós, avagy befolyásos emberek lehetnek az érintettek a rejtélyes gyilkosság mögött. Amikor mentora, Darlington eltűnik, Alex biztos abban, hogy több van e társaságok mögött, mint azt először gondolta. Mindeközben Alexnek van egy korábbi élete, amelyet maga mögött hagyott, és nagyon szeretné, hogy az rejtve maradjon. Mi történt vele, és meddig megy el, hogy megvédje magát és másokat?

Nem véletlenül lett felnőtteknek írva, itt kell megjegyeznem, hogy ez a könyv emberáldozatokat, szexuális zaklatást és drogokat stb. foglal magában, hogy csak néhányat említsek, nagy hatással van az emberre, de olvastam ezért ennél meredekebbet is.

A Kilencedik ház zseniális. Megvan az oka annak, hogy Stephen King az elmúlt évek egyik legjobb fantasy könyvének nevezte.
„A legjobb fantasy, amit évek óta olvastam. Zseniális …Lehetetlen letenni.” – King

5 CSILLAG, OH, DE MÉG MENNYIRE AZ
Ez a könyv. Zseniális, elképesztő, és ez az a világ, amelyet mindenki, aki már nem gyerek, megálmodik a mágiához. Sötét, véres, gonosz. De nem csak a mágia az, hanem az emberek is, ezt a könyvön végig láthajuk.
Először is, sok véleményben olvastam, hogy megkérdőjelezik melyik kategóriába sorolható. Hát én nem tenném, határozottan inkább 18 fölött mondanám, és nem is amiatt, mert netán *olyan* kényes részek lennének, de bőven van benne sötétség, minden tekintetben. A világ kegyetlen, és New Haven is.
A karakterek nagyon megfogtak, azoknak is jelentősége lett, akikről kezdetben azthittem felszínesek, és semmilyenek lesznek. Igaz, egy egy bizonyos személyiségtípust jelenítenek meg néhányan, de pont ez benne a szép, hogy mégis tudunk róluk valamit. Alex határozott, és zűrös, de legbelül mégiscsak jó csaj, Dawes, és Turner is megfogott a végére, Daniel pedig ha lehet kijöhetne nekem szépen a lapokról, kéne egy ilyen srác :D
A történet lassan, és elképesztően kuszán kezdődik, nem tudsz semmit, és ez elég nyilvánvaló, nem is érted. De ha haladsz vele, szépen, információmorzsánkként megkapod, amit tudnod kell. Lehet sokaknak emiatt nem tetszett, de akik belekezdenek, ne tántorítsa el őket ez. Olyan mint egy jó kirakós, egy eszméletlen jó kirakós,vagy egy játék. Derülnek ki a részletek, szépen sorjában, és amikor összeállnak, kaparhatod fel az állad a padlóról. Aztán tízoldalanként megint.. És onnantól az események is pörögnek, és csak falod az oldalakat.
Imádom az egészet, és átkozom az időt, mert nem tudom, hogy fogok ennyit várni a következő kötetre :')

Ui.: Ha szereted a Dark Academiát.. Hát, remélem annyira szeretni fogod mint én, de mindenképp állj neki :D

Nem szoktam thrillereket vagy horror beütésű könyveket olvasni, de erre mindenképp kíváncsi voltam (egyébként szerintem egyáltalán nem volt durva). A dark academia hangulat és a fantasy elemek nagyon sokat hozzátettek a történethez, ami szerintem nagyon különleges volt, és bátran ajánlanám mindenkinek, akit érdekel. Az első 100-150 oldal elég sűrű és összezavaró volt, de utána már az egész könyvet nagyon élveztem. Alig várom a folytatást, szerintem ott már egy teljesen más irányt fog venni a történet, de legalább ilyen jó lesz, ha nem jobb.