Nélkülem 9 csillagozás

Légrádi Gergely: Nélkülem

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A kisregény főszereplője Miklós, egy sikeres marketingcsapat vezetője, kétgyermekes családapa. Miklós otthonosan mozog a mai, pörgő, sok csatornán kommunikáló világban. Problémamegoldó. Csak néhány szót téveszt. A legtöbbször késve ér haza. Egyre kimerültebb. A felesége orvoshoz küldi. Miklós hosszú halogatás után elmegy a rendelésre, ahol a vizsgálatokat követően kiderül, hogy Alzheimer-kórban szenved.
Miklós betegsége nem csupán kórházi kezelésre, a napi rutinból való kilépésre kényszeríti, de életének újragondolására is. Az újratervezés úgy Miklósnak, mint a hozzá közel állóknak önismereti megpróbáltatás. Kérdések feltétele és fájdalmas válaszok.
A kisregény filmszerűen pereg. A szemünk előtt rajzolódnak ki a sorsok, a kérdőjelek, és az átértékelt valóság.

>!
Napkút, Budapest, 2018
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632638003 · Illusztrálta: Ordódi Tamás

Enciklopédia 2


Most olvassa 2

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 12

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Légrádi Gergely: Nélkülem

Ha volna mód pontozni a szándékot meg a könyvben rejlő lehetőséget, meglehet, nem állnék meg öt csillag alatt. A nett, sikeres családapa, akinek tudata lassan szétmorzsolódik az Alzheimer-kór csapásai alatt, aki lassan elveszíti saját lényének építőelemeit, a szavakat és az emlékeket, olyan téma, amiből simán lehetne érzelmi atomcsapást szerkeszteni. (Már látom is a filmet: a főszerepben Bradley Cooper, a nézőközönség pedig egy emberként sírja rojtosra a könnycsatornáit, beleértve engem is, bár én utólag – lehet – letagadom.) Csak hát mégse sikerült. A szöveg tisztes iparosmunka, ki van centizve minden, az író egyértelműen jelzi, hol kell az olvasónak megállni és meghatódni, de a figurák élettelenek, a párbeszédek hiteltelenek, a fájdalom mesterséges, az összhatás pedig lélek nélküli. Van egy olyan érzésem, hogy Légrádi túlságosan biztosra akart menni, ódzkodott attól, hogy bármilyen nehezítést elhelyezzen a szövegben, ami gátolná az olvasót abban, hogy átmenjen rajta az üzenet. Csak hát ami ilyen könnyen átmegy az emberen, az aligha bír elegendő tápértékkel.

6 hozzászólás
>!
Zsófi_és_Bea P
Légrádi Gergely: Nélkülem

Miklós kétgyermekes családapa, aki – mondhatjuk azt – átlagos házasságban él, marketing szakemberként hajszolja a munkát, jóval több időt tölt munkahelyén, mint otthon, felesége és családja körében. A családi programokra nem ér oda időben, vagy lemarad, mert mindenek elé helyezi karrierjét. A történetünk elején kapja meg a diagnózist, miszerint Alzheimer-kórban szenved.

Miklós hanyatlását követhetjük végig a történetben, érzéseit, gondolatait, küzdelmeit élhetjük át vele együtt, miközben azt is láthatjuk, hogyan hat a betegsége a környezetére, a gyerekeire és hogyan boldogul az addig háttérbe szorított, elnyomott felesége.

Lassításra, a pillanatok teljes megélésére int a történet, nem hagyja elfelejteni azt, hogy akár mi is lehetnénk a főszereplő helyzetében, és meg kell tudnunk találni, hogy mi fontos az életünkben, mire érdemes a legtöbb figyelmet és energiát fordítani, mely fontos dolgok talán több energiát, erőt és támaszt adnak egy betegségben, mint azok, amelyeket addig fontosnak gondoltunk.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2018/11/legradi-gergely-n…

>!
Annamarie P
Légrádi Gergely: Nélkülem

Kinyitottam a könyvet, hogy csak úgy beleolvassak, aztán a feléig le sem tettem.
Ennek egyik oka a pörgő párbeszédekre épülő felütés, a másik a téma, amibe nagyon hirtelen belecsöppenünk.
Miklós egy rendkívül tehetséges marketinges csapat vezetője, energikus, ötletes és minden gond nélkül képes a kezében tartani ezer szálat is. Az olvasó a kötet elején pontosan ezt a túlhajszolt, veszett kutya tempót kell hogy átvegye. Aztán, mint egy átsuhanó rossz gondolat, valami árnyékot vet az eseményekre. Miklós felesége, Eszter megjegyzi férjének, hogy el kellene mennie egy orvoshoz, mivel a férfi elfelejt apró dolgokat, ami ugye a túlterhelés okán is lehet, meg neveket is téveszt, de hát jobb biztosra menni.
Miklósnak szembe kell néznie a gyógyíthatatlan, lassan bomlasztó betegség tényével. Ahogy a főszereplő lassul, úgy vált tempót a kötet is. Befelé forduló, mélázó, önmaga köreit futó beszűkülő kürtővé válik. Ebből a vékony csatornából fokozatosan kiszorul a külvilág, és a férfi számára csak a korábban díszletül szolgáló családja válik fontossá, a hazajutás és a gyógyulás reménye.
Valahol szívszaggató maga a történet, mint minden Alzheimer-kóros élete, és ez erősen hat az olvasóra. Másrészről látom a regény gyengeségeit is. Nem elég kidolgozott, kapkodósnak éreztem a bemutatást. Piszok nehéz lehet az alaposság érzetét kialakítani az olvasóban ilyen nehéz terepen. Maga a főszereplő habitusa, a sürgető dátumok, a megfeszítettség érzése mellett tényleg szinte kivitelezhetetlen átörökíteni a részletességet. De a plasztikusság így is megvalósulhat szerintem.
Picit kérdéses volt számomra a könyv miértje? Kínál-e valami újat vagy mást, amit az egyre másra megjelenő (sajnos sokszor önéletrajzi ihletettségű) betegségtörténetek üzennek? Nekem nem adott új szempontot, továbbra is érzem a pókfonálon lógó életemet, bárhol is állok jó nagyot vagyok képes zuhanni, akárcsak Miklósunk.

>!
olvasóbarát P
Légrádi Gergely: Nélkülem

„Azt hiszem, az utazásról szól ez az egész. Kár, hogy egyirányúnak tűnik az út.”

Betegségtörténet. Miklósnál, aki vezetőtípus, problémamegoldó, magabiztos és sikeres szótévesztést vesz észre környezete, Az orvosi diagnózis: az alattomos és gyógyíthatatlan betegség, Alzheimer- kór. „Nincsenek velem az emlékeim” észlelése egyre gyakoribb, romlik a tájékozódó képesség, az ítélőképesség, szétzilálódnak a családi kapcsolatok, a leépülés rohamos. Nehéz témát választott, nem könnyű a betegségről, kiszolgáltatottságról írni, műve inkább csak a tünetek felsorolására szorítkozik, a beteg nézőpontjából bemutatva, hogy mennyire felkészületlenek vagyunk a betegséggel, a beteggel való együttélésre és az élet szükséges átszervezésére. A több nézőpontú, a családtagok (feleség, szülők) szempontjainak bemutatása is érdekelt volna.

>!
Baráth_Zsuzsanna P
Légrádi Gergely: Nélkülem

Szeretjük hinni, hogy nélkülözhetetlenek vagyunk. Pedig nem. Szeretjük hinni, hogy a család ráér, mert még rengeteg időnk van közös élményeket szerezni, a munka fontosabb. Pedig nem. Szeretjük hinni, hogy az Alzheimer-kór csak idős embereket sújt, és lassú lefolyású betegségről van szó. Pedig nem. Szeretjük hinni, hogy mi irányítjuk az életünket. Pedig nem. Légrádi Gergely kisregénye rövidsége ellenére érinteni tudja mindezeket a fontos kérdéseket, nem könnyű olvasmány, viszi befelé a gyomrosokat rendesen az olvasónak, aki ennek ellenére mégsem tudja abbahagyni az olvasást, mert tudja, hogy nem középszerhez van szerencséje. Ugyanakkor nem is tökéletes alkotásról van szó, sajnos pont a végére fogy ki a szufla a történetből, így a katarzis elmarad, nagyon kellett volna egy frappánsabb lezárás, de az előző könyvéhez képest (ami egy remek kis novelláskötet, érdemes adni neki egy esélyt) határozottan sokat fejlődött a szerző, pedig már akkor sem gyenge írásművet adott ki a kezéből. A korábban megismert etűdös vonal megmaradt, nem összefüggő történetről van szó, inkább kisebb villanásokat kapunk, amelyből több szempontból is megismerhetjük az eseményeket, és nagyon jól működik ez a formátum. De sajnos a szálak végül egy árnyalattal kisebb erővel érnek össze, így egy leheletnyi hiányérzet megmarad az olvasóban. Mindezzel együtt azonban egy nagyon ütős kisregényhez van szerencsénk, amely annyira élethűen és tabuktól mentesen írja le a demencia fázisait, hogy biztos vagyok benne, a szerző egy személyes élmény (ismerős/rokon betegsége) hatására választotta ezt a témát. Sajnos egy idősebb rokon miatt én is ismerem a betegséget, borzalmas volt végigkísérni, hogyan épül le szellemileg egy ekkor nagyon életerős és kedves személyiség. Ebben a történetben azonban egy kora negyvenes férfi esik a betegség áldozatául, akinek felesége és két kisgyereke van, és döbbenetesen gyorsan veszíti el az emlékeit a munkamániás, tehetséges ember, aki túl későn jön rá arra, hogy többet kellett volna foglalkoznia a családjával, mert az igazán fontos dolgok nem a munkahelyén történtek az életében, hanem otthon. Láthatjuk azt is, hogy a feleség hogyan éli meg az eseményeket, illetve a munkatársakat is mennyire megviseli egykori főnökük állapota. Fáj figyelemmel kísérni, hogyan tűnnek el a világos gondolatok a főszereplő fejéből, és tűnnek tova az emlékek, és lesz a problémamegoldó családfőből magatehetetlen kisgyerek. Erős darab, mondanivalójában és írástechnikában is.
A teljes kritika itt olvasható:
ttps://smokingbarrels.blog.hu/2018/11/08/konyvkritika_legradi_gergely_nelkulem

2 hozzászólás
>!
Kek P
Légrádi Gergely: Nélkülem

Erős – a tartalma, és nem a kivitelezése miatt, az sok kívánnivalót hagy még maga után. A tartalmából is hiányzik ez-az…, főleg a végén, igazán bele lehetett volna szőni, hogy mikor jön el a halál – meddig tart az asszonynak ez a hazug, falazó kínlódása – és hogy hogyan adja be a pici gyerekeinek apa halálát, ha már a megváltozását se tudta. S vajon a gyerekek mennyire fordulnak majd az anya ellen, ha felfogják, hogy ő távolította el őket az apjuk mellől, míg élt. Szóval, bőven lett volna még mit beleszőni és nem mentség, hogy többnyire Miklós naplójából értesülünk gondolkodásának leépüléséről és az eseményekről, mert vannak kivételek, mikor külső „szemtanú” mesél. Irritáló Miklós önző, öntelt, törtető személyisége – és a személyiségváltozása után se lesz vonzó. Nem tudom elhinni Eszter ekkora ház körüli tapasztalatlanságát, ha egyszer a férje nemigen volt otthon eddig se, pláne úgy, hogy se munkahelye, se családja (nincsenek nagyszülők, testvérek, rokonok), se barátnője, se senkije, akivel a férjén kívül olykor beszélgetne. Mit csinál akkor egész nap? Értem én, hogy a gyerekeknek azért hazudik, hogy ne lássák férje leépülését és olyan képet őrizzenek meg róla, amikor még normális volt, de hogy hogy nem olvas bele sose férje naplójába, s nem fogja föl, hogy a gyerekek + 2 kapocs lehetnének, hogy segítsenek itt tartani őt. Ennyire kegyetlen volt-e a nő, hogy elzárta a szeretetfolyamot férje és a gyerekek elől is? És igen, a munkahely… ahonnan egykettőre kiközösítik azt, akivel valami nem stimmel, nem képes úgy taposni, mint addig. Van min elgondolkozni, noha a legfájdalmasabb részekig, mikor már Esztert se ismeri fel és Eszternek még mindig járnia kell hozzá, el se jutunk. Többször felsejlik, hogy akár haza is lehetne vinni, miért is kell kórházban lennie? Hát igen, ez a mai kor, főleg a magyar helyzet: dugjuk be valahova, aki beteg – mert időt igényel, Németországban másképp csinálják, ott a családban tartják ameddig lehet és embert rendelnek mellé (konkrétan az alzheimer-kórosoknál pl.) – nyilván ez nem csak pénz, hanem szemlélet kérdése. És abban jó ez a könyv, hogy provokál. Hogy itt miért ne lehetne… Kár, hogy kihagyja a segítségek felvillantását. Félt talán a szerző, hogy még megosztóbb lenne e könyv?

5 hozzászólás
>!
virezma P
Légrádi Gergely: Nélkülem

Nagyon kíváncsi voltam a könyvre, mivel a szerző a Moly-antológiákban is szerepelt, és az egyik legnagyobb hatást tette rám. Sajnos ez a regényről nem mondható el. Már eleve a téma kicsit elcsépelt, az utóbbi kb. tíz évben rengeteg könyv és film foglalkozott vele, bár magyar szemszögből talán még nem került elő, vagy csak én nem találkoztam vele. Nem tudom, hogy lehet-e újat mondani róla, illetve valószínűleg lehetne, de itt most nem sikerült. Egy iskolásan megírt, szépen végigvitt, kiszámítható narratívát követhetünk, ami legfeljebb annyit ad hozzá az életünkhöz, hogy ma este letesszük a mobilt egy félreeső asztalra, és a kedvesünk szemébe nézünk, amíg elmeséli a napját. Sőt, megkockáztatom, hogy még azt is meg fogom kérdezni, hol kell elzárni a vizet a házban. Megjegyzem, nekem már eleve modoros ez a „kedvesem” stílus és a szép magyar keresztnevek is. Kb. mint a Barátok közt. Geszti Péter szavaival élve röviden így tudnám összefoglalni a művet: Valaki mondja meg, mi a fenének ölelem a facsemetéket lelkesen a tereken?


Népszerű idézetek

>!
Zsófi_és_Bea P

Nem áll meg az élet nélkülem. Nélkülem az én életem áll meg.

107. oldal

2 hozzászólás
>!
Zsófi_és_Bea P

Azt hiszem, az utazásról szól ez az egész. Kár, hogy egyirányúnak tűnik az út.

55. oldal

>!
Zsófi_és_Bea P

Kevergettem a kávét. Megszagoltam, megkóstoltam, de nem ízlett. Kevergetni jó volt. Nem ittam meg az egészet. Nem volt rossz kávé, csak minek. A kávéhoz reggel kell, munka, barátok, kávézó, történetek, kora este, néhány perc megállás. Megállni mozgásból lehet. Lendületből. Egészséges mindennapokból. A kávéhoz az kell, hogy értelme legyen a napnak.

172. oldal

>!
Annamarie P

Kevergettem a kávét. Megszagoltam, megkóstoltam, de nem ízlett. Kevergetni jó volt. Nem ittam meg az egészet. Nem volt rossz a kávé, csak minek. A kávéhoz reggel kell, munka, barátok, kávézó, történetek, kora este, néhány perc megállás. Megállni mozgásból lehet. Lendületből. Egészséges mindennapokból. A kávé ahhoz kell, hogy értelme legyen a napnak.

172. oldal

>!
Zsófi_és_Bea P

Saját magamnak kell nap mint nap megfelelnem. Nem is merek belegondolni, hogy ez egyáltalán lehetséges-e. Inkább teszem a dolgom.

57. oldal

>!
Annamarie P

Vajon milyen lehet, ha egyszer megmerevedik az idő? Mint egy fényképen. Nem megáll, hanem megmerevedik. A tér körvonalai eltűnnek, lelógnak a fényképről. Hol leszek én akkor? A fényképen? Vagy lelógok én is?

168. oldal

>!
Zsófi_és_Bea P

– Itt nem meztelen vagy. Itt az orvosok a legbensődben turkálnak. Beléd hatolnak, megerőszakolnak, géppel és gyógyszerrel. Rájuk nézel, és nem látsz rajtuk semmit. Semmit. Azt sem, hogy totálisan őrültnek néznek-e, és azt sem, hogy együttéreznek-e veled. Semmit. Nem is néznek a szemedbe. Mindannyian a homlokod közepéhez beszélnek. Egy megfoghatatlan ponthoz a homlokodon.

64. oldal

>!
Annamarie P

Ha már nem termelsz bevételt, sőt, csak költség vagy, akkor dobozba veled!

176. oldal

>!
virezma P

Egyáltalán, milyen az, aki erős? Ha én erős voltam, akkor az az erős, aki nem áll meg. Aki nem emlékszik. Akinek nincs szüksége arra, hogy emlékezzen. Az erősnek jelene van. A múlt a polcra való. Az erős a múltból csak pénzt hoz és kapcsolatokat. Az erős gyors. Az erős magabiztos. Az erős nem beteg. Az erősnek nincs alzheimere. Az alzheimer a múlt betegsége. A feldolgozatlan múlt betegsége. A gyorsan megélt múlté. A lezáratlan múlté. És micsoda paradoxon, hogy az alzheimer a jelenből öli meg a múltat. Teszi feleslegessé a jövőt. Az alzheimer a széteső múlt a jelenben.

68. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Alzheimer-kór · erő

Hasonló könyvek címkék alapján

Lisa Genova: Megmaradt Alice-nek
Jaume Cabré: Én vétkem
Cecilie Enger: Anyám ajándékai
Szikszay Tamás: Kenyér Elemér
Patricia R. Callone – Connie Kudlacek: Alzheimer a családban
Hoffmann Ildikó: Nyelv, beszéd és demencia
Harry Cayton – Nori Graham – James Warner: Alzheimer-kór és a demencia egyéb fajtái
Patricia Callone – Connie Kudlacek – Barabara Vasiloff – Janaan Manternach – Roger Brumback: 300 jó tanács Alzheimer-kórral élőknek és gondozóiknak
Klaus Tiedemann – Jürgen Vormann: Anti-Alzheimer kúra
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb