Egyszer ​úgyis meg kell halni 55 csillagozás

Leena Lehtolainen: Egyszer úgyis meg kell halni

Säde 36 éves, egyedül élő nő. Így természetes, hogy ő vállalja az éjszakai és ünnepnapi ügyeleteket az Oltalmaz-lakban, ahol erőszakos férjük elől menekülő nőknek nyújtanak segítséget. A legtöbb gondozott nem meri feljelenteni bántalmazóját, de az Oltalmaz-lak elveinek is ellentmond, hogy erőltessék a rendőrségi beavatkozást vagy a válást. Sädét nagyon megviseli, amikor egyik visszatérő vendégüket a férje agyonveri. Ezt követően nem tud szabadulni a gondolattól, hogy ez bármikor megismétlődhet. Aztán az egyik brutális férjet váratlanul baleset éri, s követi őt a második majd a harmadik is…
Leena Lehtolainen kétszer nyerte el a legjobb finn kriminek járó díjat, s nyertese Üvegkulcs Díjnak ís, melyet évente ítélnek oda az északi országok legjobb krimiírójának.

Eredeti cím: Tappava säde

Eredeti megjelenés éve: 1999

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik

>!
Animus, Budapest, 2014
270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633241448 · Fordította: G. Bogár Edit

Kedvencelte 2

Várólistára tette 50

Kívánságlistára tette 29

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Csoszi
Leena Lehtolainen: Egyszer úgyis meg kell halni

Hú, nem volt semmi ez a könyv! Tetszett a stílusa. A téma ellenére nagyon olvastatta magát, és egyszer csak azt vettem észre, hogy elfogytak a lapok.
A főszereplő Säde egy családsegítő otthonban dolgozik, ahol olyan nők kaphatnak menedéket és segítséget, akik a családon belüli erőszak áldozatai. Ahogy kiderült számomra, Finnországban sem fenékig tejfel az élet. Bizony ott is történnek csúnya dolgok. Nagyon nehéz igazságot tenni kívülről. Ha beavatkoznak a szakemberek, az a baj, ha pedig nem teszik, akkor miért nem. Nehéz megérteni a bántalmazott nők hozzáállását is, amiért reménykednek, hogy párjuk megváltozik, amiért nem tesznek feljelentést a rendőrségen, mert vagy nem hisznek a rendszerben, vagy félnek kiteregetni a családi szennyest. Säde saját kezébe veszi a döntést, és megkönnyíti három nő életét. Vajon helyes-e, amit tesz? Joga van-e az önbíráskodásra? A végét kissé kurtán-furcsán zárta le az írónő. Nagyon kíváncsi lettem volna Kalle reakciójára, miután Säde mindent elmondott neki.

>!
ggizi P
Leena Lehtolainen: Egyszer úgyis meg kell halni

Nagyon érdekes volt ez a könyv. Messze nem egy klasszikus krimi, inkább lélektani folyamatokat, változásokat bemutató történet volt. Egyrészt Säde munkáján keresztül beleláthattunk egy menedékotthon mindennapjaiba, ahol a családon belüli erőszak áldozatai kérhetnek segítséget. Itt alapjaiban nagyon nyomasztó és kilátástalan helyzetekkel szembesülhettünk. Másrészt a Sädeban lezajló pszichés változásokat és azok következményeit kísérhettük nyomon, amikre (bár folyamatosan utal rá egy-egy szóval), csak a végén kapunk igazán magyarázatot.
Nekem nagyon tetszett ez a lassú és egyszerű vonalvezetés, amiben bár semmi feszültség és izgalom nem volt, mégis nagyon kíváncsivá tett, hová fog mindez kifutni.
És még sose olvastam finn szerzőtől Finnországban játszódó könyvet, ami ebből a szempontból is adott hozzá egy kis pluszt számomra.

2 hozzászólás
>!
gybarbii
Leena Lehtolainen: Egyszer úgyis meg kell halni

Nagyon különleges történet volt, mind a témát, mind a stílust illetően. Tetszett, hogy Säde szemszögéből ismerhettük meg a cselekményt, mégis egy csomó mindent csak a legvégén mondanak ki a főszereplőről, bár azért lehet sejteni, hogy mi is áll a háttérben… És tetszett, hogy Säde ennyire átlagos. Ez lehetne bárki története, az enyém, a tiéd, a nőé a szomszéd utcából… Sajnos a nők elleni és a családon belüli erőszak sokkal inkább elterjedtebb, mint az tudnánk, vagy remélnénk…
Nem is annyira a krimik közé sorolnám a könyvet, hiszen ez nem a tipikus történet. Tudjuk, ki a gyilkos, mégis reménykedünk benne, hogy nem kapják el, nem is bűnhődik meg tetteiért, mivel valamilyen szinten minden áldozat megérdemli a sorsát… De a könyvben több kérdés is felvetődik, amire elég nehéz megadni a tökéletes választ…

>!
Beatrix_Farkas
Leena Lehtolainen: Egyszer úgyis meg kell halni

Teljesen más volt, mint amire számítottam. Jó volt, ugyanakkor nagyon nyomasztó. Volt olyan csavar, amire rájöttem, de volt olyan, amit már csak a végén kezdtem sejteni.
De nem a szokványos krimi, szóval a csavarokat sem így kell érteni.
Az alapszituáció egy olyan otthon mindennapjaiba enged betekintést, ahová a finn bántalmazott nők menekülnek Helsinkiben. Ez nem egy könnyű téma. Ráadásul ez az otthon, az Oltalmaz-lak szigorú alapszabállyal rendelkezik, melynek egyik legfontosabb tétele, hogy a családokat egyben kell tartani, mert a bántalmazó megjavulhat. Ezt a tézist fennen hangoztatja és képviseli főhősnőnk, Sade főnöke, Pauli is (ellenszenves egy figura).
Egy ponton azonban Sade rájön, hogy az eddig követett eljárás rend nem folytatható, hiszen a családot egyben tartani akaró politika megbukott: egyik visszatérő védencüket, Irja Aholát halálra veri a férje. S Sade felébred: ez így nem mehet tovább. A nők nem akarnak feljelentést tenni, minduntalan visszatérnek a bántalmazóhoz, aki égre-világra esküszik, hogy megváltozik,de persze nem. A családban a nő és a gyerekek szép lassan tönkremennek. Ezért Sade maga veszi kézbe néhányuk ügyét.
Nagyon rossz volt olvasni ezekről a meggyötört nőkről, gyerekekről. Nem tartozom azok közé, akik azt kérdezik: „de hát miért nem hagyja el?” Nem hibáztatom az áldozatot. Amikor a 3 gyerekes családról olvastam azért ott volt a nyelvem hegyén: hiszen a gyerekek féltek, rendszeresen bepisiltek, látszott, hogy nincs biztonság érzetük. De tudom, hogy ezek a nők rettegnek, sokszor nincs jövőképük, ráadásul a bántalmazás náluk sajnos természetes, sokszor a családból hozzák. Volt köztük olyan is, aki jómódú, iskolázott, karrierista nő, mégis hagyta magát, ilyen-olyan indokkal.
Sade rendkívül érdekes nő, bonyolult személyiség, jó volt követni a jellemének változásait. Jót tett neki Kalle felbukkanása.

Nem egy körömlerágós skandi krimi. Mélylélektan: húsbamarkoló, előítéletektől nem, de sallangoktól mentes.

>!
csgabi MP
Leena Lehtolainen: Egyszer úgyis meg kell halni

Mit írhatnék? A legcsodálatosabb skandináv krimi volt, amit eddig olvastam. Azt hiszem azért, mert sok párhuzamot fedeztem fel Sade és én közöttem.
Nem hiszem, hogy tudnék bármit írni anélkül, hogy ne lőném le a történetet.

Olvassátok el a könyvet.

>!
Lanore P
Leena Lehtolainen: Egyszer úgyis meg kell halni

Gyorsan olvasható, rövid kis könyv, de elég kiszámítható, egyszerű, mint a faék, különösebb meglepetést nem okozott. Krimi szempontból az „izgalomfaktor” nálam nem ugrotta meg azt a szintet, amit szeretek, amolyan csendesen, lassan alakuló történet volt. De arra mindenképp jó, hogy bepillantást nyerjek a családon belüli erőszak finn „kezelésébe”… azaz hogy a családokat mindenáron egyben kell tartani. Nem feltétlenül értettem egyet sem ezzel, sem a főszereplő reakcióival, tetteivel, és az írónőnek sem sikerült elérnie, hogy maximálisan bólogassak ezekre. Ettől függetlenül könnyed, gyors kikapcsolódásnak megfelel.

>!
Szimirza P
Leena Lehtolainen: Egyszer úgyis meg kell halni

Könnyed kis történet, amelyben több a pszichológia, mint az izgalmas, krimi szál, de attól még tetszett. Nem volt túl bonyolított, nem volt benne sok megoldásra váró rejtély, de ennek ellenére olvastatta magát és kíváncsi voltam a végére, hogy vajon mindenki elnyeri-e a büntetését, legyen az méltó vagy méltatlan …

>!
_natalie_ I
Leena Lehtolainen: Egyszer úgyis meg kell halni

ez sem krimi igazából, annak ellenére, hogy bőven akad benne hulla. ez a kisebbik hibája. a nagyobb problémám azzal volt, hogy rendkívül sokat unatkoztam olvasás közben, mondjuk úgy a könyv háromnegyed részéig. olyan érzésem volt, hogy az írónő akkor is ír, ráadásul hosszú oldalakon keresztül, amikor éppenséggel nem is akar semmit mondani. egyedül a macska tartotta bennem a lelket, meg a jóképű Kalle. Säde (akinek a neve sugár) visszafogottságáról, majdnem azt mondtam töketlenségéről (de nem mondom érthető okok miatt), lehull a fátyol az utolsó fejezetben. aki addig bírja, némi magyarázatot kap arra a ridegségre, amit nehezen tolerál egy magamfajta nemskandináv, mégis szívében többször azzá nemesült olvasó. van benne elírás. a 13. fejezetben.
és vannak benne fagyos nárciszok.

>!
Mary_J
Leena Lehtolainen: Egyszer úgyis meg kell halni

Különleges történet volt, úgy érzem picit ki is lóg a kiadótól megszokott skandináv krimik közül, de ez nem vált hátrányává egyáltalán.
Kicsit különösnek találtam a mérhetetlen szokványosságot, a szinte megszokott szürke életnek a leírását, nem értettem mit akar kezdeni ezzel az író…?! Aztán pedig pont ennyire meg is döbbentett a szálak továbbvezetésével…Érdekes kérdéseket vetett fel bennem az olvasása nem kevésbé a befejezése…

6 hozzászólás
>!
Adrienn57 P
Leena Lehtolainen: Egyszer úgyis meg kell halni

Ez az első skandináv krimi, amit olvastam…krimiket sem nagyon! Meglepően jól esett olvasni,főleg azért, mert az agyam nincs ráállva a műfajra, és soha nem tudtam tippelni, hogy mi lesz tovább. Az önbíráskodás bűn, de nekem pozitívnak jött le. Ugyan lett volna más út is a büntetésre, de ezt a munkahelyi elvek nem támogatják. A felgyülemlett düh, harag, tehetetlenség vezet olyan erőszakhoz, ami ellen valójában küzdött a nő. A rossz fiúról elhittem, hogy rossz, és mégis pozitívvá vált! A titkokra nem derült fény, így a büntetés is elmaradt! Számomra az ilyen tartalom teljesen újszerű! Lehet, hogy mégis kóstolgatom tovább a műfajt??


Népszerű idézetek

>!
egy_ember

– Igazából a régi munkámat kaptam vissza. A mozgókönyvtári kocsit fogom vezetni. Hét évig csináltam, mielőtt… szóval, mielőtt lesitteltek. A végén a börtönben is a könyvtárat gondoztam. Szerettem ezt a munkát. Most a Peikonpoika mozgókönyvtárával fogok járni, amelyik az iskolákban megy körbe.

127. oldal

3 hozzászólás
>!
Szimirza P

Inkább legyek lökött, mint hogy börtönbe kerüljek.

254. oldal

>!
gybarbii

– Ott van a polcomon, kölcsönadom, ha akarod.
– Köszönöm, de előbb nézzük meg a filmet. – Nem mertem bevallani Kallénak, hogy csak nagyon ritkán voltam képes a finn hétköznapokat bemutató regényeket olvasni. Naponta kellett szembesülnöm ugyanis ezeknek a hétköznapoknak a legsötétebb oldalaival, ezért inkább az enyémtől teljesen eltérő világokba és időkbe menekültem, a felnőttek meséibe, amelyek egy pillanatra elhitették velem, hogy létezik másfajta élet is, mint az, amelyet én éltem.

127-128. oldal

>!
gybarbii

Miután betöltöttem a harmincat, feladtam, hogy azt higgyem, van a világon számomra egy férfi. Bölcs voltam, hogy egyedül maradtam. Nem kellett félnem az otthonomban senkitől.

39. oldal

>!
Szimirza P

Tényleg hiba volt, hogy eddigi életem során mindenkivel barátságos voltam. Mindig csak az járt a fejemben, hogy mások milyen véleménnyel vannak rólam.

109. oldal

>!
Szimirza P

A rítusok biztonságot adnak, főleg ha azokat a saját kedvünk szerint alakítva végezzük el.

192. oldalaal

>!
Szimirza P

Kallio szerint a bántalmazókat be kell börtönözni, az Oltalmaz-lakban viszont a megegyezésre és a megbocsátásra helyeztük a hangsúlyt.

6. oldal

>!
Szimirza P

– Azt hittem, ez már senkit se riaszt meg, mióta a tetkó divatba jött, de hát erről ordít, hogy made in Sörkka.

67. oldal

>!
Szimirza P

Megfigyelő voltam, felügyelő, vadász, és nagy ritkán aktív résztvevője annak a
féktelen varieté- előadásnak, amelyet az élet játszott a maga teljesen megjósolhatatlan törvényei alapján.


Hasonló könyvek címkék alapján

Erik Axl Sund: Bomlás
Paula Hawkins: A lány a vonaton
B. A. Paris: Zárt ajtók mögött
Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok
M. J. Arlidge: Ecc, pecc
Stieg Larsson: A lány, aki a tűzzel játszik
Dot Hutchison: Pillangók kertje
Stephen King: Joyland
Dean R. Koontz: A visszatérő
J. L. Armentrout: Be with me – Légy mellettem