Bánom ​is én 3 csillagozás

Összegyűjtött versek 2004–2014
Leé József: Bánom is én

Az én szentháromságomban József Attila a főisten. Úgy érzem, neki is ő volt. Sohasem találkoztunk, de ez is összeköt bennünket, nemcsak a földiség.
Kár, hogy személyesen már sohasem ismerhetem meg. Ám versei jóvoltából sokkal jobban ismerem, mint egyik-másik közelinek vélt barátomat. Kérem, olvassák a verseit, ismerjék meg őt minél többen! Érdemes.

Baranyi Ferenc
Kossuth-díjas költő

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Menhely Alapítvány, Budapest, 2021
198 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631253368 · Illusztrálta: Dvorcsák Gábor
>!
198 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631253368 · Illusztrálta: Dvorcsák Gábor

Enciklopédia 1


Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

dontpanic IP>!
Leé József: Bánom is én

Leé József: Bánom is én Összegyűjtött versek 2004–2014

Leé Józsefet @Ross már bemutatta egy karcban, ajánlom mindenkinek olvasásra: https://moly.hu/karcok/912169

Nem is nagyon tudok, vagy nem is nagyon kell erről a kötetről ennél többet mondani. A verseket nem esztétikai szempontból néztem, hanem mint egy fájdalmas, nehéz élet lenyomatait, azt, hogy vannak bizonyos szellemek, amik még a legnehezebb körülmények között sem törnek meg, illetve, hogy a versre, a művészetre talán pont ilyen körülmények között van a legnagyobb szükség.

serengeti P>!
Leé József: Bánom is én

Leé József: Bánom is én Összegyűjtött versek 2004–2014

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 4,5
Stílus (írói): 5
Ötlet (eredetiség): 5
Tartalom (mondanivaló): 5
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 5
Érzelmek (ábrázolása): 4,5
Izgalom: 4,5

Egy kihívás révén fedeztem fel ezt a nagyszerű költőt, aki – történetesen – hajléktalanként élte le élete utolsó éveit. Érdemes őt olvasni.


Népszerű idézetek

Ross>!

VERS (LAK)CÍM NÉLKÜL

Nincs ajtóm,
nincs hová belépned hozzám, barátom,
sem ablakom, melyen át kilátsz,
s amin az eső kintről kaparász
csendes vasárnap délutánon.

Életem maga a megnyitott tér,
s az eső a nyakamba csorgás –
palackba zárt, tablettás boldogság segít,
ha rám tör a szorongás.

Falak nélküli sorsom szobáján
akárki – megvetőn, közönnyel
kopogtatás nélkül jár át.

Számukra mit sem jelent, tudom:
fájdalmam, önérzetem, dacom.

Egy célom volt, a megtartó felejtés.
De kell, legyen valahol menekvés
túlélni. Mit is? Már magam sem tudom.
Templomba járok. Imádkozom.

22. oldal

Leé József: Bánom is én Összegyűjtött versek 2004–2014

Kapcsolódó szócikkek: hajléktalanság
Ross>!

GONDOLATOK A NINCSTELENSÉGRŐL

Ma már tudom, mit ér a nincs.
Ma már, mikor
a van rég elkerül.
S csak az maradt:
el kell viselnem, emberül.

Igen, tudom, mit ér a nincs.
Hogy lehet mégis drága kincs,
ha nincs ugyan,
de volt – egyszerre elveszett,
megőrzi azt a képzelet,
feledni többé nem lehet.

S tudom mit ér,
mért fáj a nincs,
ha nincs, és nem is volt soha,
még álomnak is csak ostoba.
Sorsom. Törvény. Isten szava,
hogy nincs, nem volt, el sem jöhet,
hiány – nem pótolja a képzelet:
nekem még ennyim sem lehet.

83. oldal

Leé József: Bánom is én Összegyűjtött versek 2004–2014

Kapcsolódó szócikkek: hajléktalanság
Natalie_Danaisz IP>!

Könnyek nélkül
(…emlékére)

Nem számolom,
vajon hányszor fordult fejem felett az égbolt,
mióta elmentél. Tudom anélkül: rég volt,
és azt is tudom már, milyen rossz nélküled.
Csöndes a temető. Csak a szél sepreget –
a sírodon már nem őrzi a neved
sem meghajolni büszke, drága márvány,
sem az a hajlott hátú, korhadt fakereszt,
ami itt állt sokáig, hozzád illően, árván.
Rajta néhány jel, megkopott üzenet:
élt, tűrt, meghalt. Ölelt és temetett,
míg végül őt temették – mert ez is elkövetkezett.
Csak bennem élsz tovább, mint a néma döbbenet,
hogy ennyi volt, és hogy ez maradt meg csupán.
S én egyre többet álmodom veled.

Elmúlt a nyár,
mint annyiszor azóta. Újból
a fáradt napfény öntözi a hervadt szirmokat.
Nincs könnye már, sem szava annak,
ki kettőnk közül túlélő maradt.
Zsibbadt agyam nem fogja fel,
a sírod elmúlást jelent
Hogyan próbáljam átölelni
a semmivé vált végtelent?
Még néhány nap, s a gondos ősz
avarpaplannal takarja rejtőző arcodat.
Aztán újra a tél jön el – e szemfedél,
s a barna föld tavaszt remél a hó és jég alatt.
Mint sóhajtás száll a Léthé-víz fölött:
a szél siratja elveszett emlék-hangodat.

Te kagyló lét!
Akiben gyöngyöt érlelt a hosszú szenvedés,
s én megláthattam. Nézd!
Még ma is hogy elfog a remegés!
Csak hinni tudnék újra… Istenem,
úgy nem lenne üres vigasz a gondolat:
igaz ígéret őrzi szüntelen időtlen álmodat.

56-57. oldal

Leé József: Bánom is én Összegyűjtött versek 2004–2014

Ross>!

VÉGZETES DIAGNÓZIS

Gyógyíthatatlan.
Hallod, s nem érted, bár a szó
dobhártyádon, mint harkály odvas fán, kopog.
Idő kell hozzá, amíg megszokod.
Bújnál, menekülnél, te esztelen ámokfutó!
Hogy könnyebb légy,
elszórnál mindent, ami eldobható.

Gyógyíthatatlan.
Ijedt szíved veri e szó ritmusát,
őrjítő dallamára írsz disszonáns szimfóniát,
s magadnak dúdolod. Magad lettél nagyon.
A félelem pókhálóragacsa vesz körül,
Az élet kint rekedt,
a halál már itt, belül!

Gyógyíthatatlan.
Az előbb még fent, és minden fénnyel volt tele,
de nagyot fordult a sors kereke.
Pirosra tettél. Nem nyert.
Ez most a vesztes. Nagyon fekete.

24. oldal

Leé József: Bánom is én Összegyűjtött versek 2004–2014

Ross>!

NEM PANASZKODOM

Köszönöm, jól – mondom, ha kérded.
De várj egy percet még, s talán megérted:
ha már így szóba hoztad, újragondolom.
Kinek lenne jó, ha szó nélkül ráhagyom?
Igen, jól vagyok – mondhatnám, hisz mégsem
lenne igaz, hogy mindig éhezem.
Bár minek is titkolnám? Keveset eszem.
Néha kerül több is, olyankor jóllakom,
s beérem ennyivel. Nem panaszkodom.

Tévedsz, nem is fázom. Inkább csak a télen…
Elmúlt, itt a tavasz, és kizöldült reményem.
Most napfény jár a parkban, sétál a lombokon,
átkarolja vállam, babrál az arcomon.
Cicáz velem a szél is. No, lásd – ingyen szeret!
Fülembe súgja: nyár jön! S tudom, nem hiteget,
feledhetem végre a jégfürtös telet.
Mi lesz a nyár múltával? Ezt még meggondolom:
ami jön, múlik is. Nem panaszkodom.

Mindig így, egyedül. Hidd el, már ez se bánt.
Magam mosom magamra e viseltes ruhát.
Ha úgy adódik, szakadjon! Meg is foltozom,
s mint életem ráncait: magam vasalgatom.
No, és van hol laknom. Persze, csak bérelem,
néhány négyzetméter egész életterem.
Mégis tág tud lenni, ha rám tör a félelem.
Senki sincs adósom, én se tartozom.
Így élek régóta. Nem panaszkodom.

Ha mégis fáj valami (homályos sejtelem),
hogy félbehagyott szándék kíséri életem.
A hitem sem követ már. Semmit sem tehetek,
mint annyiszor, most is csak zsákutcát kövezek.
Bár tudhatnám… hogy végre valódi nyár jön el,
az élet is lép felém, hogy könnyebben érjem el!
Csak nem feladni! Ennyivel magamnak tartozom.
A többi meg van írva. Nem panaszkodom.

34-35. oldal

Leé József: Bánom is én Összegyűjtött versek 2004–2014

Ross>!

KELLEMETLEN

Megláttam – pusztán a véletlen műve volt:
„Fedél Nélkül”.
a lépcsőn hevert a szentem.
Hadd látom! – úgymond,
amíg a kávém kortyolom,
mit ér a versem?
S álltam, szoborként az aluljárótrafiknál,
hová a sors, lám, okulni sodort.
Mellettem csapzott arcú, ideges tömeg,
a péntek délutáni lihegés honolt.

Lapult a vers a sok tipró talp között,
s lapultam én, a „költő”,
a rosszul öltözött.
Megszokott érzés, már szinte otthonos,
hogy mások léptein múlik a létezésem.
Van, aki átlép, van, ki rám tapos,
de mért oly kellemetlen,
ezt még most sem értem,
s ez a helyzet olyan ostoba!
– hogy mennyi láb, és nincs egy kéz soha,
ki „fedél nélkül” lehajolna értem.

152. oldal

Leé József: Bánom is én Összegyűjtött versek 2004–2014

Ross>!

REGGELI FOHÁSZ

Csak ezt a percet engedd még túlélnem,
ezt a fázást, ezt a reszketést
– hogy ki kell bújni a takaró alól.
Uram, segíts!
Indulnom kell, várnak rám valahol.

Mert láthatod, ez olyan rossz akol,
s a vekker sürget: már négy óra tíz!
Indulni kell. Hideg lett a reggel.
Uram, segíts!
A lavórban újra befagyott a víz.

78. oldal

Leé József: Bánom is én Összegyűjtött versek 2004–2014

serengeti P>!

NÉGYKEZES

Kopottas hangszer. A billentyűzeten
átfázott kolduskéz tétováz.
Csak néhány akkord
zokog fel fájdalmas- vesztesen:
az ég tavába csobbanó fohász.

Az aggastyán hallgatja
döbbent csendesen.
Tehetetlenül tördeli két kezét.
Elrejti arcát, ember ne lássa meg
könnyezni nincstelen istenét.

Leé József: Bánom is én Összegyűjtött versek 2004–2014

serengeti P>!

EGYVONALAS BÉRLET

Pénteken
lejár a bérletem.
Jaj nekem!
Aszta manjana,
veletek, holnap, itt,
– rajtam már
az isten sem segít!
Hiába minden, belátom:
lejár a bérletem
pénteken.
Szombaton
a halál járatán utazom.
Ég velem!

Leé József: Bánom is én Összegyűjtött versek 2004–2014

Ross>!

TANÁCSOK A TÚLÉLÉSHEZ

Áldást ne vess e földbe!
Itt nem terem, csak átok.
Feledd el álmaid! –
e hervadó virágok
keserű illata a szívedre nehezül.
Légy okos, szomorú, óvatos,
jól gondold meg, a lábad min tapos.
Ne vágyj a magasba!
Hiába, úgyis kiderül:
elhagytad rég a fészek melegét,
szárnyatlan vagy,
repülnöd úgysem sikerül.

46. oldal

Leé József: Bánom is én Összegyűjtött versek 2004–2014


Hasonló könyvek címkék alapján

Röhrig Géza: Angyalvakond
Szabó Zsolt – Tyihák Katalin (szerk.): Száncsengő
Erdélyi Zsuzsanna (szerk.): Hegyet hágék, lőtőt lépék
Iványi Benjámin (szerk.): Vírusversek
Children of Distance: Kedves naplóm
Simkó György – Zsikai Erika (szerk.): Kosztolányival a villamoson
Rozsnyói Ferenc: Antracit éjjelek
Rosner Ármin (szerk.): Nevető fejfák
25 legszebb magyar vers
Veres Péter: Gyepsor