Részt veszek E.K.Mindaleth #ZsánerTúra kihívásán, ami az egyik kedvencem, mert nem egy meghatározott regényt kell olvasni, hanem ugye zsáner van meghatározva, meg az, hogy magyar kortárs szerző írja. Ezen túl viszont számtalan lehetőség adódik. Na és nem mellesleg a régebb óta olvasatlan könyveim is örülnek ennek a kihívásnak, mert több is sorra került végre közülük.
Augusztusban a horror/thriller van soron a #ZsánerTúra folyamán, amihez kapcsolódóan határozott tervekkel rendelkezem. Nos, mostanra sikerült is az első könyvet elolvasnom, ami nem más, mint Leda D'Rasi: Rítus című története, ami egy misztikus thriller.
Az egyik kedvenc magyar szerzőm Leda D'Rasi, eddig bármit olvastam tőle, azt imádtam. Amivel megfogott, amivel a rajongójává tett, az a Boszorkánydinasztia sorozata. Ennyi könyv után eljutottam oda, hogy bármit írjon, azt én biztosan olvasni fogom, azt sem kell tudnom miről szól igazából, az a lényeg, hogy ő írja.
Na de nézzük azt a történetet, amit legutóbb olvastam, azt a misztikus thrillert, ami elég rendesen borzolta az idegeimet. Annyira, hogy magamat ismerve jobbnak láttam este nem olvasni annak érdekében, hogy nyugodtan tudjak aludni.
Amikor jó egy könyv – márpedig a Rítus az –, akkor lelkileg mélyen benne vagyok a sztoriban, ez pedig egy ilyen durvább olvasmánynál nem túl előnyös, mert este olvasva az a vége, hogy napokig rosszul alszom, vagy nehezen alszom el. Egész egyszerűen félek, mert szinte megelevenednek az olvasottak. Jó, hát élénk a fantáziám, ez van.
Hogy akkor mégis miért olvasok ilyeneket?
Semmi esetre sem azért, mert sötét terveim lennének (bár ha így lenne, azt nem vallanám be), de viccet félretéve, az ember nem hangoztatja, hogy érdeklődik a sötétebb hangulatú, misztikus sztorik iránt, ha bármi rossz szándék vezérelné. Akkor inkább titkolózna. Szóval mindenki megnyugodhat, abszolút tiszták a szándékaim.
Igazából mindig vonzottak a misztikus sztorik, azok, amelyek valamely legendát, mondát mesélnek el. Talán tudat alatt is azt gondoltam, hogy nem árt tudni minél több dolgot, ki tudja mikor jön jól ez a tudás. Valami ilyesmit fogalmazott meg a könyv egyik szereplője is, amikor felvetették neki, hogy az okkult tudományok (is) érdeklik.
A Rítus cselekménye több szálon fut, amely szálak idővel egyre jobban összeérnek, hogy a végén mindennek a jelentőségére fény derüljön. Aztán amikor már úgy gondoljuk, hogy mindent tudunk, az írónő bedob egy olyan fordulatot, ami kapcsán csak néz az ember és csodálkozik, hogy akkor ezt mégis hogyan?
Bár Leda D'Rasinál ezen nem is kellene csodálkoznom, mert tudhatnám már, hogy nála semmi sem biztos, nincsenek kiszámíthstó történetek, mert mindig jöhet valami váratlan mozzanat.
Augusztus első napjának reggelén, hétfőn kezdtem el olvasni a Rítust, majd csütörtök estére eljutottam addig, hogy az sem érekelt, ha nem alszom miatta, de már nem akartam félre tenni kevéssel a vége előtt, hanem én bizony befejezem. Bevallom hajtott a kíváncsiság, meg akartam fejteni a történet összes titkát, tudni akartam mi lesz a vége.
A Rítus egy sötét hangulatú sztori, ami mélyen felkavarja az embert, egyes részek meg kimondottan ijesztőek, de egy jó, veszett jó misztikus történet.
Amiről nem beszéltem eddig, az a könyv borítója. Nem is értem miért, hiszen nem csupán a történet nagyon jó, hanem annak borítója is csodás. Ugyanaz a sötét hangulat jellemzi, mint a mögötte rejlő olvasmányt, így betekintést ad arról, miféle eseményeknek lehetünk tanúi a regényt lapozva.
